Kelet-Magyarország, 2005. május (62. évfolyam, 101-123. szám)
2005-05-24 / 119. szám
^kedvezményem Most kedvére .elengedjük a letéti díj . mindössie 150 Ft K . ai alapsierelési díjat . ax HBO Pák csatornáit •ért nézheti utánna mindössze Unokákkal az erdőben Több évtizedig dolgoztak az erdőben, friss levegőn, talán azért is tartják ilyen jól magukat, azért is örülhetnek jó, vagy elfogadható egészségnek. Ezt állapíthattuk meg róluk a sóstói találkozón, ahol a Nyírerdő Rt. ötvenegy nyugdíjasa jött össze. Gulyás Imre gazdasági vezérigazgató-helyettes köszöntötte őket, tájékoztatót is adott a nagy cég mindennapjairól. Gyúró Imre, a megyei nyugdíjasszövetség elnöke elmondta, hogy megyénkben 104 nyugdíjas-egyesület van 6 ezer taggal. Popovics Mihály nyugdíjas erdőmérnök azzal dicsekedett, hogy a fia erdész, és unokáit gyakran viszi erdőbe, szép természeti környezetbe. Óbermájer Mihályné adminisztratív dolgozóként vonult nyugdíjba, mint említette, máig nem szakadt el a cégtől. A találkozón diplomás nyugdíjas hölgyek ültek egymás közelében: két erdőmérnök és egy agrármérnök. Egy pedagógus végzettségű nyugdíjas hölgy kivívta környezete szimpátiáját, amikor ezt mondta: „Pár nap múlva egy rászoruló erdélyi gyermeket fogadok magamhoz néhány hétre.” A találkozó résztvevőinek egy csoportja (Fotó: Nábrádi Lajos) Origó K«csktt Kft., 4300 Nyírbátor, Báthory u. 8 (42) S1Q-190 * UPC ÜgyfélsiotgíUtl Iroda, 4400 Nírugyhiza Bocikai u 22. • Canwx Bt. Magavitl SzakUztet. 4400 Nyíregyháza, Kótajl u. 10. (42) 431-330 • Fortran Sat Antenna Siaküzlet, 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 27. (42) S96-424 • ROCK FM Műszaki Bolt, 4440 Tiszavasvárí, Szabadság tér 4, (42) 275-629 ■ TV Szerviz, 4600 Kisvírda, Jósa A. u. 20. (45) 420-466 • ílektro Sarok, «700 Mátészalka, Szalka. u. 15. (44) 500-313 A tájékoztat él nem tetjes kórtl. részletek és további Intormáciű: hivatalos forgalmazok, www.tipcdtrect.hu. ® 06 40 150 150 www.upcdirect.hu Direct IDAS TELEVÍZIÓ MINDENKINEK 2005. május 24., kedd KELET GENERÁCIÓK /8 Rendelje meg most a 06 40 150 150-es telefonszámon vagy keresse hivatalos forgalmazóinkat! Ötvenezren Fergeteges sikerű koncertet adott több mint ötvenezer ember előtt az Omega együttes szombat este Marosvásárhelyen, huszonöt évvel azután, hogy az 1980- as romániai koncertkör- útjuk után kitiltották őket az országból. Benson Szegeden Magyarországon először lép fel George Benson: a fekete zene sztárja július 22-én ad koncertet Szegeden, a Dóm téren. George Benson munkásságát több platinalemez, megszámlálhatatlan díj (köztük nyolc Grammy), valamint olyan slágerek, mint az On the Broadway, This Masquerade és a Give Me The Night jellemzik. SLÁGERLISTA Haraiak ___________________ 1. United: Végső vallomás (1.) 2. Hooligans: Szabadon (8.) ______ 3. Gáspár Laci: Hagyd meg nekem a dalt (9.) __________________ 4. Zsédenyi Adrienn: Motel (10.) 5. Nox: Forogj világ (2.) _____________ 6. Oláh Ibolya: Nem kell (3.) ________ 7. Tóth Vera: Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen (4.) _____________ 8. Megasztár: Ne ébressz fel! (5.) 9. Gáspár Laci: Sosem vagy egyedül (-) _________________ 10. Zsédenyi Andrea: Mindhalálig mellettem (-) _______________Külföldiek_________________________ 1-K' Maró: Femme Like You (2.) 2. 0-zone: Draqostea Din Tei (1.) 3. Seal: Walk On By (5.)__________ 4. Kylie Minogue: I Believe In You (9.) 5. Anastacia: Sick And Tired (10.) 6. Despina Vandi: Opa, Qpa (3.) 7. Avril Laviqne: My Happy Ending (4.) 8. Romeo & Juliette: Les Rois Du Monde (6.) _________________________ 9. Bryan Adams: Open Road (7.) 10. Natalie Imbruqlie: Shiver (-) Lapunk ajándékát nyerte Kiss Ilona (Kisvárda), Molnár Gyula (Nyíregyháza), Csertői Judit (Csenger). A Rocky üzlethálózat ajándékát Szabó Gréta vásárosnaményi olvasónk nyerte. Továbbra is várjuk tippjeiteket háromhárom hazai, illetve külföldi dalra. Beküldési határidő: június 1. Vonzó Sziget Újabb nemzetközi sztárok jelezték vissza, hogy ott lesznek az augusztus 10-17-én esedékes Sziget Fesztiválon. Többek között Budapestre érkezik az amerikai hiphop szcéna egyik üstökösének számító The Game, a szintén a tengerentúlról, izgalmas punkos popzenével érkező Good Charlotte, a iphopos-dancehallos- raggás Sean Paul és a klasszikus punkszíntér jelese, a Toy Dolls, valamint a metálfelho- zatalt még jobban erősítendő, a finn Sentenced. Üröm az örömben, hogy Marianne Faithfull időközben lemondta tervezett koncertjét. Mory Kante Maliból jön Rajzfilmslágerek A közelmúltban jelent meg az az album, amelyen híres rajzfilmslágerek csendülnek fel magyarul. Az albumon 52 percben hallható többek között: Hupikék törpikék, Csipet-csapat, Csip-csup csodák, A nagy Ho-ho-horgász Denver, az utolsó dinoszaurusz, - Vár a múlt, Pumukli, Hófehérke és a hét törpe, Tarzan, A kis hableány, Én kicsi pónim, Dr. Bubó, Mulan, Vük, Oroszlánkirály Az album kiadója, a Zeneker Kft. felajánlott egy CD-t olvasóinknak, akiknek mindössze annyi a feladatuk, hogy az alábbi szelvényt kitöltve vissza kell küldeni szerkesztőségünkbe. Nyeraményszelvény Név: ___________________________ Cím: ___________________________------------------------------- KELET Joe Cocker Ma lép fel Vasárnap még Ljubljanában lépett fel, ma pedig Budapesten, a Papp László Sportarénában ad koncertet Joe Cocker. A 61 éves énekes elsősorban a legújabb, Heart and Soul (Szív és lélek) című, szeptemberben megjelent albumának dalait énekli, de természetesen nem hiányoznak majd a nagy klasszikusok sem, mint például a You Can Leave Your Hat On, az Unchain, My Heart vagy a With Little Help From My Friends. Cocker a hétfői napot pihenéssel töltötte. Nem kíván megismerkedni a magyar konyhával, saját francia szakácsa főz rá, akit mindenhová magával visz. Bokszkesztyű után mikrofon H Nemrégiben a Kossuth téren szórakoztatta a közönséget Bunyós Pityu. Ladányi Tóth Lajos _________________ lada@kelet.szon.hu Nyírparasznya (KM) - Ökölvívóként az aranyérmeket, előadóként az aranylemezeket halmozza Szikora István, illetve ahogy mostanság ismerik, szólítják: Bunyós Pityu. Nyírparasznyaiként bejárta a nagyvilágot, nem régiben pedig sokadmagával a nyíregyházi Kossuth téren mulattatta a közönséget.- Noha elfoglalt vagyok az ökölvívás és a zenélés miatt, sűrűn megfordulok Szabolcsban. Egyrészt hazajárok Nyír- parasznyára, ezenkívül pedig rendszeresen fellépek az Elex Klubban, két hét múlva pedig például egy gávavencsellői lag- ziban szórakoztatunk. De mindenekelőtt bokszedzőnek tartom magam, szeretném, ha sokra vinné a profi pályán tanítványom, Hídvégi Gyuri. Ha már nekem nem sikerülhetett Bunyós Pityu, a „polgármester" gyakran olvassa a Kelet-Ma- gyarországot (Fotó: a szerző) annak idején... - sóhajtott egyet Bunyós Pityu, a Sztárbox egyik győztesének, Ganxta Zolee-nak az edzője, aki fogadásból meghagyta a Francis Bothát idéző festett körszakál- lat. - Tizenhét éves koromig Nyírparasznyán éltem, és a helyi termelőszövetkezetet hagytam ott, amikor nagybátyám, Maximovics Miklós beajánlott a Borsodi Bányászhoz. A kaszálás és a kapálás megedzett, 93 kilósként a korosztályos mezőnyben senki sem tudott legyőzni. Felnőttként itthon csak Lévaitól és Somoditól kaptam ki, összesen ötször voltam bajnok, és elmondhatom, hogy amatőr versenyen bokszoltam Tysonnal és Lewissal, akiktől pontozással kaptam ki. Nem lehettem profi, remélem, Hídvégi sokra viszi... Sokan megismerték- Fiatalként sokat énekeltem, a lakodalmakban és a bulikban rám ragadtak a mulatós dalok. Bokszpályafutásom után egyszer hallott engem énekelni Náksi Attila, és mint kiadóvezető, lemezszer Nevjegy ződést ajánlott. Azóta mindkét mulatósalbumom aranylemez lett, most készítjük a harmadikat, amiben a lakodalmas alapra épül a paródiaszöveg. Ha előzőleg nem lettem volna ismert bokszolóként, jóval kisebb az esély arra, hogy Bunyós Pityuként érvényesülök. Az is igaz, hogy egy év alatt lényegesen többen megismertek előadóként, mint ökölvívóként... Remekül éreztem magam a Kossuth téren a Fásy Mulatóban, ahol a megyei kötődés még inkább inspirált, úgy érzem, hozzájárultam a nagyszabású produkció sikeréhez. Szikora István nehézsúlyú bokszoló bő egy évtizeden át, majd újabban aranylemezes zenei előadó. Születési hely, idő: Mátészalka, 1964. Nevelőedzői: Győri József, Simon László. Sportolói eredménylista: ötszörös magyar bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki ötödik helyezett ökölvívó, részt vett az 1992-es olimpián. Lemezei: Polgármester, máma mulatunk!, Jaj nékem, ha rám nézel. Már nem hallgat a Back II Black Több éves hallgatás után visszatér a Back II Black. „Te- vagyazakitalegjobban” címmel jelenik meg a csapat új maxija, amihez már leforgatták a videoklipet, melynek utolsó jelenetében „eláztatták” a zenekart. A zenekart hangszerestül a vízzel teli medencébe ültették be, és így vették fel a képsorokat. A Back II Black negyedik stúdióalbuma szeptemberben jelenik meg. Nem úszták meg szárazon a klip forgatását (Fotó: magánarchívum) HIRDETÉS'