Kelet-Magyarország, 2005. április (62. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-05 / 78. szám

2005. április 5., kedd MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Ijád Allávi távozó iraki kormányfő hétfőn üzenetet intézett Irak és a világ katoli­kusaihoz. II. János Pált a „bé­ke legbecsületesebb védelme­zői egyikének" nevezte; „min­dig a civilizációk és a vallások közötti párbe­szédre szólított fel" - tette hozzá. • A Parlament is emlékezett. Az Or­szággyűlés tegnapi munkanapját is uralta a II. János Pál pápa halála fölötti gyász. Gyurcsány Ferenc kormányfő a XXI. század egyik legnagyobb humanistájának, nagy- formátumú államférfinak nevezte az el­hunyt pápát. A pápa szívét nem viszik a krakkói Wawelbe Krakkó (MTI) - II. János Pál pápa szí­vét nem Lengyelországban helyezik örök nyugalomra, ahogyan azt honfitársainak je­lentős része szerette volna - erősítette meg hétfőn a krakkói Wawel székesegyház pré­postja az elhunyt egyházfőhöz közel álló krakkói érsek, Franciszek Macharski tájé­koztatása alapján. A Gazeta Wyborcza című varsói napilap vasárnapi különszámában megjelent nem hivatalos értesülés szerint II. János Pál utolsó kívánsága az volt, hogy szívét Krakkóban temessék el, ahol felnőtt éveinek nagyobb részét töltötte. Német pápát! Berlin (MTI) - Az első út Németországba vezet, bárki legyen is az űj pá­pa, nem teheti meg, hogy lemondja a szombaton el­hunyt II. János Pál nap­tárában lefixált augusztu­si túrát Kölnbe. Ezt mondja legalábbis Meis- ner bíboros, Köln érseke. Sokan számítanak rá, hogy német ember, még­pedig a nagy hírű Joseph Ratzinger bíboros lehet az egyház új első embe­re. Igaz ő csaknem 78 éves, ám éppenséggel ar­ról hallani egyházszakér­tőktől, hogy nagyobb esé­lye van most idősebb em­ber megválasztásának, mint fíatalabbnak, értsd: 60 év körülinek. Különmise Izraelben Jeruzsálem (MTI) - Különmisét mutatnak be II. János Pál pápa emlé­kére a Szent Sír temp­lomban, Jeruzsálem óvá­rosában szerdán - közöl­te a jeruzsálemi latin patriarchátus hétfőn. Michel Sabbah latin pát­riárka bejelentette azt is, hogy a templomban megnyitották a kon- doleálókönyveket. Szili Katalin (Fotó: MTI) Részvét Budapest (MTI) - A köztársasági elnök tegnap délelőtt az Apostoli Nunciatúrán részvétét fejezte ki a pápa halála miatt. Mádl Ferenc a rész­vétnyilvánítási könyv­be azt írta, hogy II. János Pál a XX. szá­zad világtörténelmi je­lentőségű, karizmati­kus személyisége ren­díthetetlen hitével és mindenki felé áradó szeretetével a magya­rok számára is erőt adott és példát muta­tott. A nunciatúrán csak egyházi és állami vezetők róhatják le kegyeletüket. Szili Ka­talin, az Országgyűlés elnöke Vatikán buda­pesti nagykövetségén jegyezte be részvéttel­jes szavait II. János Pál pápa elhunyta alkal­mából az emlék­könyvbe. Nyolc fegyverest öltek meg szaúdi biztonságiak Rijád (MTI) - Nyolc fegyverest öltek meg a szaúd-arábiai biztonsági erők a sivatagi királyság egyik északi városa közelében, miután 24 órán át ostrom alatt tartották őket. A támadást ar-Rasz szomszédságában hajtották végre. Fültanúk szerint még min­dig lövöldözés hangjai hallatszanak a szín­hely felől, és a belügyminisztérium szóvi­vője megerősítette, hogy a művelet még tart. A biztonsági erők vasárnap reggel vet­ték körbe a környéket. Hivatalosan terro­ristáknak minősítették a fegyvereseket. „Népszerűségéből alig tudott profitálni a katolikus egyház" ■ II. János Pál a katoli­kus egyházét meghaladó népszerűségének okait keresi a Libération. Párizs (MTI) - Egyrészt a húsz évig a médiában kitere­getett betegsége ellenére a pá­pa méltóságteljesen és egysze­rűen tudott meghalni azorl a helyen, ahol uralkodott - vé­li a francia liberális lap. Más­részt - ellentétben elődeivel - II. János Pál negyedszázad alatt olyan, az egyházát meg­haladó államfővé tudott válni, akinek nem csak egyháztani, de politikai tevékenységéről is könnyű értékelést készíte­ni. A vezércikk szerint Karol Wojtyla egyszerre volt konzer­vatív „vaspápa” és népszerű „popsztár”. A szabadságról és a szociális igazságosságról vallott nézeteivel elősegítette a vasfüggöny leomlását, mi­közben a dogmák reakciós vé­A Magyar TV Budapest (MTI) - Az MSZP kulturális és sajtómunkacso­portja szerint „hihetetlen mértékű hibát” követett el a Magyar Televízió, amikor nem szakította meg szórakoz­tató műsorát a pápa halálhí­rére. A munkacsoport elvár­ja, hogy az MTV vezetése te­gye meg a szükséges személyi, szervezeti és tartalmi lépése­delmezője maradt, és nem tá­mogatta Latin-Amerika teoló­gusait. A holokausztért mon­dott bocsánatkérésével zsidók és katolikusok nagy kibékítő­jének bizonyult, de igazán nem segítette elő a vallások közti párbeszédet. Voltak hibái is Imádta a fiatal tömegek hí­zelgését, miközben erkölcsi kérdésekben szigorú atya ma­radt, elítélve a homoszexuali- tást, a fogamzásgátlást és az abortuszt, valamint érzéket­len volt a feminista követelé­sekkel és makacsul vak az AIDS pusztításával szemben - írja a párizsi lap. Dogmatiz- musa akadályozta meg a pá­pát, hogy igazán új küldetést adjon egyházának, és ezzel örökre bezárta önmagát az „összegörnyedt prelátus” ké­pébe, aki nem újítani, hanem restaurálni akar - zárja cik­két a Libération. nagy hibája két annak érdekében, hogy hasonló mulasztás a jövőben ne fordulhasson elő. Az eset­ről hasonlóan vélekednek a szabad demokraták, akik sze­rint rendkívüli ülésen foglal­kozzon a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma a mulasztással. Fidesz-politiku- sok is ilyen szellemben gon­dolkodnak a hibáról. Misét mondtak II. János Pál pápa lelki üdvéért a párizsi Notre-Dame székesegyházban április 3-án; az eseményen részt vett Jacques Chirac francia elnök va­lamint Jean-Pierre Raffarin kormányfő is (a képen nem láthatók). (Fotó: EPA) f A felszabadítási teológia ellen Rio de Janeiro (MTI) - A szombaton elhunyt II. Já­nos Pál pápa nagy erővel küz­dött a Brazíliában igen elter­jedt, a szegénység problémá­ját középpontba állító felsza­badítás teológiájának vallási áramlata ellen, ám azt sosem sikerült teljesen meghátrálás­ra kényszerítenie. Az 1978-ban, a hideghábo­rús időszakban beiktatott len­gyel pápa meglepetéssel szem­besült az egyháza kebelében létrejött irányzattal, amelyet erősen befolyásolt a marxista gondolkodás, és amely a pa­poknak az elnyomottak érde­keit szolgáló politikai szerep- vállalását hirdette. Karol Woj­tyla „sosem értette meg” a fel­szabadítás teológiáját, mivel a nácizmus és a sztálinizmus el­len folytatott személyes harca megakadályozta annak felis­merését, hogy Latin-Ameriká- ban „nem a marxizmus az el­lenség”, hanem „a szociális érzékenységet elvesztett veze­tő rétegek” - vélekedett egy vasárnapi vita során a brazil Leonardo Boff volt pap, a fel­szabadítási teológia egyik hir­detője. A felszabadítás teoló­giája az egyház helyi szerve­zeteinek nagyobb önrendelke­zést biztosító 1962-es II. Vati­káni Zsinat nyomán született az 1968-as medellíni találko­zón. Hívők gyászolják a néhai II. János Pál pápát egy kicsi oltár előtt, amelyen virágokat, gyertyákat és részvét­nyilvánító cédulákat helyeztek el a vatikáni Szent Péter téren április 4-én. (Fotó: epa) __________________ i Koalíciós egyeztetések Budapest (FH) - Informá­lis egyeztetésekkel hétfőn megkezdődtek a Parlament épületében a koalíciós háttér­tárgyalások az államfője­lölésről. Információnk szerint megalakult a két tárgyalóde­legáció. Az SZDSZ részéről Kuncze Gábor mellett Pető Iván, Fodor Gábor és Sándor Klára ügyvivő tagja a delegá­ciónak. Az MSZP részéről Lendvai Ildikó frakcióvezető és Hiller István tartja kézben az egyeztetéseket. Horn Gá­bor, a koalíciós egyeztetéssel megbízott politikai államtit­kár azt mondta: a hivatalos tárgyalások csak kedden kez­dődnek. Készül a fenntartható fejlődés stratégiája ■ A kormány október végéig készíti el ha­zánk fenntartható fej­lődésének stratégiáját. Budapest (ÉKN) - Ez összhangban lesz az Unió célkitűzéseivel és a nemze­ti fejlesztési tervvel. A stra­tégia világméretű célkitűzé­seket fogalmaz meg, me­lyeknek többnyire 2020-ig kell megvalósulniuk, de egyes elemei 2050-ig tekin­tenek előre. A téma az Eu­rópai Unió legutóbbi csúcs- értekezletének napirendjén is szerepelt, ahol úgy dön­töttek, őszre elkészül a stratégia teljes revíziója. A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely biz­tosítani tudja a jelen szük­ségleteinek kielégítését anélkül, hogy veszélyeztet­né a jövő generációk lehe­tőségeit saját szükségleteik kielégítésére. A fogalom a fenntartható gazdasági, ökológiai és társadalmi fej­lődést jelenti. Hazai prioritások Hazánk számára kiemel­ten fontos a népesedés és az elöregedő társadalom kérdése, az egészségügy helyzete, a víz mennyisége és tisztasága, valamint a kiegyenlített területi fejlő­dés. A fenntartható fejlődés kapcsán az elmúlt hóna­pokban negyven-ötven tár­sadalom- és gazdaságtudós folytatott konzultációt kü­lönböző fórumokon. http:/ ekntippek.szon.hu A Bővebben a fenntartható fejlődés elvéről (Word, 30 KB) Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelqt.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25 Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 ^ATESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom