Kelet-Magyarország, 2005. április (62. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-26 / 96. szám

2005. április 26., kedd KILÉT KÖZBIZTONSÁG /« • Tárcatolvaj a temetőben. A tiszavasvári temetőben letámasztott kerékpárokon ha­gyott táskákból loptak el egy-egy pénztárcát a hét végén. Az ismeretlen tettes összesen kb. 30 000 forintot zsákmányolt. Mindkét bűncselekmény esetében a sértett őrizetle­nül hagyta értékeit. A tetteseket keresi a rendőrség. • Ne hagyja a kocsiban. Szombaton reg­gel egy nyíregyházi élelmiszerbolt előtt a pékárut szállító, lezáratlanul hagyott teher­autó vezetőfülkéjéből lopták el a sofőr mo­biltelefonját és tárcáját. Vasárnap napköz­ben a vásárosnaményi temető parkolójában törték be egy kocsi ablakát, és az ülés alól tulajdonítottak el egy kézitáskát, benne 120 ezer forinttal és bankkártyával. Az ismeret­len tettesek után nyomozás indult. Ausztriában kötelező Nyíregyháza (KM) - Május elsejétől Ausztriá­ban kötelezővé teszik a járművezetők és utasaik számára a reflexiós ruha­darab viselését (fény­visszaverő mellény, vagy ruhára tett matrica), amikor az autópályán ki­szállnak járműveikből. Magyarországon még nem tették kötelezővé, de a közlekedési szakembe­rek javasolják a viselé­sét, hasonló helyzetben - tudtuk meg Bartók Lász­ló alezredestől az főkapi­tányság közlekedésrendé­szeti osztályának fővizs­gálójától. Meglopták Nagyecsed (KM) - Pénzváltás ürügyén ment be két ismeretlen férfi szombaton egy nagyecse- di bácsihoz. A sértett fel­váltotta az ismeretlenek húszezresét, akik figyel­mét elterelve eltulajdoní­tottak 180 ezer forintot. A csalókat egy piros színű, platós, fehér ponyvás Ive- co kisteherautóval látták. A rendőrség kéri, hogy aki információkkal ren­delkezik, hívja a nagy- ecsedi őrsöt a (44) 354-306 számon, vagy a 107-et! Varga József (Fotó: amatőr) Eltűnt, keresik Vásárosnamény (KM) - A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság államigazgatási eljá­rást folytat a 44 éves Varga József eltűnése ügyében. A férfi feb­ruár 20-án ismeretlen helyre távozott vásá- rosnaményi lakásáról, azóta nem tudnak róla. Személyleírása: kb. 170 cm magas, sovány testalkatú, fe­kete, középhosszú haját oldalra fésülve viseli. Szeme barna. Utoljára sötét, festé- kes munkásruhában látták. A rendőrség kéri, hogy aki tud az eltűntről, hívja a Vá­sárosnaményi Rend­őrkapitányságot a (45) 470-422 telefon­számon, vagy tár­csázza a 107-et! Frontálisan nekiüt­között a szemből ér kező Peugeot nak. A Peugeot az árokba sodró­dott, a Suzuki egy Audinak koccant. ' a 4-esen A Suzuki egy másik Suzukival is Össze­ütközött. Három sze I mély sérült meg, egyikük súlyosan. Grafika (a baleset feltételezett lefolyása). keiet-Magyarország Négyes karambol hétfő délután i. A Nyíregyháza irányába tartó Suzuki előzni kezdett. Három sérült Nyíregyháza (KM - P. S.) - Hétfő délután négy autó üt­között össze a 4-es főút 263- as kilométerszelvényénél. A mentők három személyt vit­tek kórházba, egyikük állapo­ta súlyos. Az elsődleges adatok sze­rint a Suzuki az esős időben előzni kezdett több járművet, de elnézhette a szemből érke­ző Peugeot távolságát, és fron­tálisan nekiment. A karambol erejétől a Peugeot az árokba sodródott és tetőre borult, a Suzuki megpördült a tengelye körül, és két másik autóval is koccant. nmxaip http://hirek.szon.hu Karambol a 4-esen. A baleset hely­színelése miatt teljes szélességében lezárták az utat, a forgalmat a régi négyesre terelték. (1,6 MB; 2,4 MB) Vízórát csempészett A csempészáru között vezet a cigi (Fotó: Vám- és Pénzügyőrség) Ellenőrzik a vasúti átjárókat Budapest, Nyíregyhá­za (KM) - Országos ak­ciósorozatot indított a rendőrség a MÁV-val kö­zösen a vasúti átjárók el­lenőrzésére. A legforgal­masabb helyeken egy hó­napon át állnak majd rendőrök, polgárőrök és MÁV-dolgozók,' elsősor­ban azt figyelik: az autó­sok átmennek-e a síne­ken a tilos jelzés ellené­re, lassítanak-e mielőtt a vágányokra érnek. Megyénk is csatlako­zott az országos akció­hoz. Május 18-ig hét alka­lommal ellenőrzik a me­gye legforgalmasabb vas­úti átjáróit. Az első ilyen alkalom hétfőn volt, ami­kor Nyíregyházán, a To­kaji úti vasúti átjárón át­haladókat vették mustra alá. Az ellenőrzés első órájában négy autós ellen indítottak eljárást. Sebességtúllépésük nem volt jelentős, az engedé­lyezett 30 km/h helyett 50-52-őt mértek. A vámszabálysértések elkövetőinek több mint hétmillió forint pénzbír­ságot szabtak ki. Debrecen (KM - F. A.) - A Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Pa­rancsnoksága felügyelete alá tartozó vámhivatalok az el­múlt napokban számos jog­sértő cselekményeket derítet­tek fel. Erről Kupecz József pü. főhadnagy tájékoztatta la­punkat. Milliós értékek A határvámhivatalok 573 esetben vámszabálysértés, 7 esetben csempészet vétség el­követésének megalapozott gyanúja miatt kezdeményez­tek eljárást. Az eljárásaik so­rán közel 16 millió forint ér­tékben foglaltak le többek kö­zött 98 102 doboz cigarettát, 910 liter üzemanyagot és 120 liter szeszes italt. A belterületi vámhivatalok 126 esetben kezdeményeztek eljárást a jövedéki törvényben meghatározott szabályok meg­sértése miatt. Az eljárásaik során összesen 3 millió 585 ezer forint értékben foglaltak le 6915 doboz cigarettát, több mint 100 liter szeszes italt és 1200 liter üzemanyagot. A vámszabálysértések elkövetői­nek 607 alkalommal, összesen 7 millió 305 ezer forint érték­ben szabtak ki pénzbírságot a vámhivatalok. A csengersimai vámhivatal­nál szokatlan csempészáru akadt fenn a vámvizsgálaton. Egy román honosságú kamion vezetőfülkéjében összesen 400 darab vízórát talált a szolgá­latban lévő pénzügyőr. A számlálóberendezéseket lefog­lalták, a tehergépkocsi román sofőrjével szemben pedig csempészet vétség elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást. Kitüntetések rendőrnap alkalmából A rendőrség napján a fővárosban és Nyíregy­házán is jutalmaztak és előléptettek. Budapest, Nyíregyháza (KM) - A Magyar Köztársaság belügyminisztere kiemelkedő munkája elismeréseként a rendőrség napja alkalmából di­cséretben és jutalomban része­sítette: dr. Andrékó János r. ezredest, Kiss János r. törzs- .zászlóst. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság vezetője dicséretben és jutalomban részesítette: Tamás György Lajos r. ezredest. So­Bartók Lászlót alezredessé léptették elő (jobb szélen) (Fotó: sulier Mária) mp http:/ kmtippek.szon.hu VJ A Rendőrnap alkalmából dicséretben és jutalomban részesítettek névsora. (DOC, 34 kB) ron kívül előléptette r. alezre­dessé: Lovas János és Bartók László őrnagyokat. Őrnaggyá: Takács Erzsébet századost. Fő­hadnaggyá: Lakatos László és Hermann Róbert hadnagyokat. A főkapitány soron kívül elő­léptette: főtörzszászlóssá: Alexa Miklós, Balázsi László, Paál Zoltán és Patróczi István törzs­zászlósokat. Törzszászlóssá: Gelsei László, Hevesi Roland, Nagy Róbert és Szakács Attila zászlósokat. Zászlóssá: Bene Zsolt, Gilányi Pál, Juhász Sán­dor, Kerezsi Balázs, Ostorházi Krisztián és Takács Gyula fő­törzsőrmestereket. Főtörzsőr­mesterré: Bakos Gyula és Gu­lyás György törzsőrmestereket. Főkapitányt dicséretek, jutalmak és kinevezések Csatornába száguldottak Kemecse (KM - P. S.) - Két fiatalember szenvedett sérülést Kemecse határában, ami­kor autójukkal beleszáguldottak a Lónyai csatornába. Nagyhalász irányából tartottak Kemecse felé egy Renault típusú személy- gépkocsival hajnali 5 óra előtt. Ittasan vezette az autót Az autó vezetője nem figyelt eléggé, mert a Lónyai-csatornán átívelő híd előtti kettős kanyar végén már sodródni kezdett autójá­val, utána pedig nagy sebességgel ugrottak át csaknem a túlpartig. A kocsi az oldalára billenve a víz partján vágódott a talajba, majd tetőre borult. A benne ülő két fiatal­ember saját lábán szállt ki. A gépkocsit a tűzoltók húzták partra. A rendőrség eljárást indított a körülmények vizsgálatára, de azt, hogy ittasan ült a volán mögé, a járműve­zető sem tagadta. Tűzoltók emelték ki a Lónyai-csatornába zuhant autót (Fotó: Pusztai Sándor) A megyei főkapitány dicséretben és jutalomban része­sítette Tóth Albert tü. főtörzsőrmestert, Proniák György hőr. törzsőrmestert és Holló Tamás polgárőrt. Nagy Béla, Takács Zsolt, Szabó Zoltán, Erdős Zoltán, Gazdag József, dr. Toronicza Gyula, Szép Gábor r. alezredeseket, Simon Tiborné, Molnár Já­nos, dr. Reményi László őrnagyokat, dr. Farkas Szabolcs, Szik- szai Tihamér, Muri Zoltán, Takács Miklós, Karászi Zsolt, Kiléber Andrea, Nyíri Csaba századosokat, Ivaskin Attila, Erdős László, Koszta Mónika, Kovács Balázs, Ujfalussy Gábor, Kosina Enikő főhadnagyokat, Nagy József, Molnár Péter hadnagyokat, Hat­házi János, Kádár Csaba, Ritli Attila főtörzszászlósokat, Tóth La­jos, Somogyi Zsolt, Póti Sándor, Mészáros Gábor, Farkas Gyula törzszászlósokat, Bodó Sándor, Jezernyiczki Zoltán, Radics Csa­ba zászlósokat, Sípos Mihály főtörzsőrmestert, Alvári Zsolt, Onder György törzsőrmestereket, Tóth Istvánná, Szabó Jánosné fő­munkatársat, Rozsnyói Lászlóné munkatársat, Zsiga Ferencné, Kaplárné Vass Gabriella, Tóth Györgyné, Spitzmüller Miklósné közalkalmazottakat. ____ ____ _____ _____ Főmunkatársi címet kapott: Pristyák Ildikó _______________ Munkatársi címet kapott: Henzsely Lászlóné. ________v Magasabb beosztásba nevezte ki: dr. Gazsó Roland és Fülöp Gergely hadnagyokat. Nyomoznak a betörő után Nyíregyháza (KM) - Április 20-án reggel 7 óra 50 perc és 8 óra közötti időben ismeretlen tettes behatolt Nyíregyházán, a Jósa András utcán egy társasházi lakásba, ahon­nan női arany ékszereket lopott el mintegy 1 millió forint értékben. A bűncse­lekménnyel összefüggés­ben a rendőrség keresi a képen látható férfit. Személyleírása: kb. 30- 35 éves, kb. 185 cm magas, izmos, kisportolt testalka­tú, barna hajú, fehér bő­rű, arca borostás. Ruháza­ta: kopott farmernadrág, sötét dzseki. Kérjük, hogy aki a képen látható sze­mélyt felismeri, jelentkez­zen az Érkerti Rendőrőrs 06-42/524-600/3387-es tele­fonszámán, vagy hívja a 107-es segélyhívót!

Next

/
Oldalképek
Tartalom