Kelet-Magyarország, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-05 / 54. szám

2005. március 5., szombat KILÉT RÖVIDEN • Az elfogult szerelmes. Gisele Bündchen, Leonardo DiCaprio barátnője azt nyilat­kozta, hogy kedvese sokkal inkább megérdemelte volna a legjobb férfi színésznek járó Oscar-díjat, mint Jamie Foxx. A modell most jelent meg először Hollywood leqjelentősebb gálaestjén. • Tragikus razzi. Négy rendőr halt meg Ka­nada történetének egyik legtragikusabb razziá­jában. A rendőrök egy marihuánafarmot akar­tak átkutatni, amikor rájuk lőttek, majd tűzharc robbant ki. A négy rendőr mellett meghalt a lövöldöző férfi is, aki öngyilkos lett. Hídnak ütközött a teherhajó Koppenhága (MTI) - Teherhajó ütközött a dá­niai Fyn és a Sjaelland szigetek közötti Nagy- Baelt szoroson átívelő híd pillérének; a baleset következtében egy tenge­résznek nyoma veszett, két másik pedig megsé­rült. A Nagy-Baelt hídon a forgalom szünetel. A bahamai zászló alatt ha­józó M/W Karen Dani- elsen nevű teherhajó fe­délzetén az ütközés után feltehetően tűz ütött ki. Az első gólya Püspökmolnári (FH) - Vas megyébe megérke­zett az ország első gólyá­ja, ám második napja már semmit sem tudni a madárról. A faluban at­tól tartanak, hogy a gó­lya éhen pusztult vagy megfagyott az éjszakai, mínusz húsz fok körüli hidegben. A gólyát állító- lag látták a szomszé­dos tele­püléseken is, de má­sodik nap­ja már híre sincs. Leszállás után (Fotó: EPA) Fossettnek sikerült Salina (USA, MTI) - Steve Fossett amerikai milliárdost (képünkön balra) Richard Bran­son, a Virgin Airlines légitársaság elnöke, a brit Virgin-csoport tu­lajdonosa pezsgővel fogadta a Kansas ál­lambeli Salina repülőterén március 3- án, miután Virgin Atlantic Global Flyer típusú, sugárhajtású repülőgépével 67 óra 2 perc és 38 másod­perc alatt a világon elsőként egyedül, le­szállás és üzem- anyag-feltöltés nélkül körberepülte a Földet. A 60 éves Fossett ne­véhez egy másik repü­lési csúcs is fűződik; Fossett volt az első, aki léghajón egyedül repülte körül a Földet 2002-ben, hat sikerte­len kísérlet után. Pufi a nevem, s a gyengébbekkel közlöm: tibeti spániel vagyok. (Fotó: Magánarchívum) MEGÉR EGY MOSOLYT- Esküszöm, sajnálom, hogy ilyen rossz vendéglőbe kellett jönnie felszolgálónak - mondja a bosszankodó vendég a pincérnek. A pincér lehajol, és a vendég fülébe súgja: - De én nem itt étkezem! További viccek: humor.szon.hu ElpUSZtult hét del fin, több megsebesült Floridában, ahol 60 del­fin a partra és egy csa­torna sekély vizébe Úszott. (Fotó: EPA) Atomhulladék került a tengerbe Mogadishu (FH) - Renge­teg ember betegedett meg azoktól a nukleáris hulladé­koktól, amelyeket a karácso­nyi szökőár vetett partra Szo­máliánál. Az ENSZ jelentése szerint svájci és olasz válla­latok 10 éven át szeméttelep­nek használták a kelet-afrikai ország part menti vizeit. A vi­lágszervezet azzal vádolja a cégeket, hogy kihasználták a káoszt, amely az országban tomboló polgárháború követ­kezménye volt. A jelentés azt állítja, hogy munkatársaik számos telepü­lésen végeztek vizsgálatokat, amelyek szerint bőrbetegsé­geket, légzési nehézségeket és gyakran gyomorvérzést oko­zott és okoz a szárazföldre ke­rült radioaktív szemét. Hazafiság a manökenfronton ■ Tilos lesz külföldi modellekkel reklámozni az árukat Fehérorosz­ország területén. tette fel a témát, hozzáfűzve, hogy „nagyon sok szép lány van a mi országunkban is, te­gyék ki az ő képüket”. Csak fehéroroszt Minszk (MTI) - A rendelke­zést az államfő sürgetésére hoz­ták. Tavaly novemberben Alek- szandr Lukasenko államfő a parlamentben javasolta, hogy „az utca sarával bemocskolt ar­cú francia nőket”, akiket „min­denütt látni a plakátokon, még az elnöki konvoj útvonala men­tén is”, „fehérorosz szépségek­kel” váltsák fel a hirdetőtáb­lákon. A Nyugat-ellenes kiro­hanásairól ismert államfő a törvényhozás november 17-ei ülését megnyitó beszédében ve­Az új szabályozás értelmé­ben csak fehérorosz hirde­tőirodák által tervezett plaká­tokkal lehet reklámozni Fehér­oroszországban, és a fehér­orosz hatóságok csak azokat a plakátokat engedélyezik majd, amelyek tervezői bizo­nyítani tudják, hogy a modell fehérorosz állampolgár. Egyéb­ként a külföldi manökenekkel készült plakátokat már tavaly november 18-án eltávolították a fehérorosz elnöki konvoj minszki útvonaláról. KRÓNIKA /20 A faraok földjén. A megyei szépségverse­nyen egyiptomi utazást nyert Balázs Tünde (21), a Vogue modellje, aki barátnőjével utazik majd el a fáraók földjére. www.szon.hu (Fotó: Racskó Tibor) Welles, a halhatatlan „aranypolgár" ■ Bővül a legendárium: csodagyerek volt, zseni és tékozló fiú, örökké munkalázban égett. New York (MTI) - Huszon­három éves volt, amikor pá­nikot keltett az egész Egyesült Államokban. Öt nappal 26. születésnapja előtt fejezte be a saját maga által is utolérhe­tetlen filmremekművet, Az aranypolgárt, amely nélkül a mai sajtó világát sem érthet­jük meg. Soha nem pihent két napnál többet egyfolytában. Mégis mindössze 12 filmet fe­jezett be közel 40 éves pálya­futása során. Mit is jelentett Orson Wellesnek lenni? Ez derül ki egy most megjelent inter­júkötetből. A kötet közli a The New York Times 1940-ben megjelent sorozatát Welles Egy portré a sok közül 1938. októberi rádiójátékáról, „A világok harca” előkészü­leteiről, majd arról a tömeg- hisztériáról, amely hatalmába kerítette az Egyesült Államo­kat a Welles által „közvetí­tett” Marslakó-támadás miatt. Arcképe plaketten (Fotó: Archív) Welles a William Randolph Hearst sajtócézárról mintázott Az Aranypolgár után - ame­lyet azóta is minden idők leg­jobb filmjei között tartanak számon - olyan emlékezetes műveket hagyott hátra, mint Shakespeare-adaptációi, a Macbeth, az Othello és főleg az önéletrajzi elemekkel is átszőtt Falstaff. Készített filmet szökött ná­ciról (Az óra körbejár), rejtel­mes, identitásukat kereső emberekről (Bizalmas jelen­tés, A gonosz érintése), film­re vitte Kafkánál is komorab- ban A pert. Színésznek is jó volt Sikerületlen tervei közül a legfájóbb számára a Don Qui­jote volt, amelyen több mint húsz éven át dolgozott, még­sem tudta befejezni. Egy-két jelenetnyi szereppel is biztosítani tudta a filmben kitörölhetetlen jelenlétét. Köz­ben örök gyerek maradt, aki imádta a cirkuszt, a bűvész­kedést, és szívesen lépett fel a porondon is. 1985-ben hált meg, hetvenéves korában. Módi. Francis Monte- sinos spanyol divatter- ; vező kollekcióját mutat- | ták be a valenciai 10. Carmen divatbemutatón. (Fotó: EPA) FtlRDFTÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom