Kelet-Magyarország, 2005. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-28 / 49. szám

2005. február 28., hétfő GYASZIELENTES /15 KELET Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SEPPENTHÁL IMRE (néhai felesége Fodor Márta) hosszan tartó, súlyos betegség után 85 éves korában elhunyt. Temetése 2005. február 28-án az orosi temető ravatalozójából 14.00 órakor római katolikus szertartás szerint lesz. A gyászoló család. 649669 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik HERE ANDRÁSNÉ ^ temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igye- 3 keztek. Gyászoló férje, gyermekei, annak családja. „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra Te sohasem leszel halott, Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BALOGH JÓZSEFNÉ szül. Tóth Ida volt vásárosnaményi lakos, életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2005. március 1-jén 11.00-kor lesz a vásáros­naményi köztemetőben. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, KUKUCSKA MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik MAKRANCZIJÁNOSNÉ és férje MAKRANCZI JÁNOS búcsúztatásán részt vettek. Fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 546259 A gyászoló család. OKTATÁS A PBSZ KFT. OKJ-s képzései: személy-va­gyonőr, biztonságszervező l-ll, elektroni­kus vagyonvédelmirendszer-szerelő. Részletfizetés, adókedvezmény. Érd. Nyír­egyháza, Bocskai u. 62., 42/411-302. OKÉV: 05004003, Akkredit. sz.: 0264. 631664 Uszodamester, Uszodagépész, Klórgáz tanfolyamok. Consaqua Bt. 20/346-7470 (07010404) 624685 Tandíjmentes alapfokú számítástech­nikai tanfolyamok indulnak a kelet-eu­rópai alapítvány támogatásával Nyír­egyházán 2005. 03.14-től. Érd.: 30/5833-199, nyilvántartási szám: 01-0147-04. 643453 INGYENES KEPZESEK Az első szakma megszerzéséhez állami normatív támogatással. ■ a megye egész területén:- 8 oszt. végzettséggel: ABC-eladó, Daj­ka. Ezüstkalászos gazda, Faipari gépmunkás, Szakács. Motorfűrész-kezelő, Fakitermelő, Gyógynövényismerő és -termelő. Kőműves, Könnyűgépkezelő, Nehézgépkezelő, Sze­mély- és vagyonőr, Zöldség-gyümölcs feldol­gozó. Számítógép-kezelő, Szociális gondozó és ápoló.- Érettségivel v. szakmai alapfokú vég­zettséggel: TB ügyintéző. Pénzügyi ügyin­téző. Kereskedő-vállalkozó, Vendéglátó-vál­lalkozó, Aranykalászos gazda. Biotermesztő ■ csak Fehérgyarmaton: Szociális asszisz­tens (érettségivel). ■ Szatmárcsekén: Szobafestő-mázoló, Szá­mítógép-kezelő, Nehézgépkezelő, Kőműves. Részletfizetési kedvezmény igénybe vehető az ingyenes képzésre nem jogosultak számára. ROSAVA BT Nyilvt.szám: 15-0196-04 Tel: 42/352-401 80 óra=27 900 Ft. 30% kedvezmény. Angol, német kezdő és haladó tanfo­lyam indul márciusban. LONDON Nyelvstúdió. 42/406-847, 30/911-6567. _____________649088 Akkreditált! Ingatlanközvetítő, társas- .házkezelő tanfolyamok Nyíregyházán a Kölyökvárban. Kezdés: II. 26. Tandíj: 50 E Ft/fő+v.díj. Telefon: 30/205- 2377,30/315-5148. 632540 xvii:$roir[TlAiiT«sisi:«iA NŐNAPI tanfolyam nem csak nőknek! Március 7., 9.00 óra int. nappali Március 7., 16.00 óra esti Rendkívüli AKCIÓ! Hölgyeknek 30%-os elméleti tandíjkedvezményt biztosítunk! Férfiak elsőre sikeres elméleti vizsga esetén ugyancsak 30%-os elm. tandíjkedvezményben részesülnek! SZEMÉLYGÉPKOCSI-VEZETÖl MOTORKERÉKPÁR-VEZETŐI (Ai, Akori.. A kategóriákban) MOPED-VEZETŐI TANFOLYAM INDUL! Sikeres vizsgák után a tandíj , 100%-át a i -nái beszámítják használt és új gépjármű vásárlása esetén! Részletfizetési kedvezményi JELENTKEZNI LEHET: Nyíregyháza, Mártírok tere 9., VII. emelet Telefon: (42) 504-808, 504-809, 20/9319-119 E-mail: nyirstopautosisk@szon.hu Akkreditált! Kereskedő (boltvez.) vál­lalkozói, vendéglátó (üzletvez.) vállalko­zói, ABC-eladó tanfolyamok Nyíregyhá­zán. Tandíj: 25 E Ft/fő+v. díj. Jel.: Kö­lyökvár, Dózsa Gy. 25., hétfő-szerda, 4-6 ó között. 30/205-2377, 30/315-5148. 649331 Akkreditált! Kereskedő (boltvez.) vál­lalkozói, vendéglátó (üzletvez.) vállalko­zói, ABC-eladó tanfolyamok Nyíregyhá­zán. Tandíj: 25 E Ft/fő+v.díj. Kezdés: 02. 26. Jel.: Kölyökvár, Dózsa Gy. 25. hétfő-szerda, 4-6 ó között. 30/205-2377, 30/315-5148. 632545 TANDÍJKEDVEZMÉNYES képzések a Pinkerton Tanodában: Személy- és va­gyonőr, Szociális gondozó, ABC-eladó, Kereskedő-Vendéglátó Vállalkozó, Daj­ka. Részletfizetés! Nysz.: 15-0151-04. Nyh., Szarvas u. 5-7.1/1, 42/315-290, 06-30/245-7734, 06-30/978-6178.___________633921 60 óra=21.000 Ft -30% adókedvez­mény! A CENTRAL NYELVISKOLÁBAN ANGOL, NÉMET, FRANCIA, SPANYOL, OROSZ, JAPÁN, ROMÁN nyelvórák 350 Ft-tól! GYERMEKTANFOLYAMOK 13.00- 16.00-ig, délelőtti tanfolyamok­ra 10% kedvezmény! H-P. 8.00- 20.00, 42/401-636, 30/565-5431. OKÉV: 07-0515-02. AL-0714. 643006 EMLEKEZES ., Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bemünk él a múlt, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk senki soha el nem vehet.” 1. „ Már 8 éve, hogy TÁRCSA TAMÁS volt tiszabecsi lakos szerető szíve, 34 évesen megszűnt dobogni. Szerettei. 646772 „Megállunk némán sírod felett, Fájó szívvel őrizzük.emlékedet." Fájdalommal emlékezünk OROSZ ANTAL halálának 1. évfordulóján. 649541 Gyászoló család. „Az élet nehéz és mostoha, Szeretni megtanít, de feledni soha.” Fájó szívvel emlékezünk BODNAR JÓZSEF volt orosi lakos halálának 1 éves évfordulójára. 647287 Gyászoló család. „Alszom mélyen zúgó lomb alatt, Oh ne zavarjátok meg édes álmomat. Boruljatok a síromra csendesen. Legyetek nyugodtan, már nem fáj semmi sem.' Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk ID. VARGA PÁL halálának 1 éves évfordulójára. 649595 Bánatos élettársa és annak családja. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, VAJDA BÉLA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család. „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban. De ha már abban nem, legalább a csodában, Csoda volt, hogy éltél s minket szerettél, Nem haltál Te meg, csak álmodni mentél.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy a szerető feleség, drága anya, nagymama, gyermek, testvér, rokon, MAJOROS MIKLÓSNÉ szül. Bácskái Katalin volt Ibrány, Deák F. u. 68. sz. alatti lakos 55 éves korában 2005. február 25-én, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2005. már­cius 1-jén du. 13.00 órától lesz az ibrányi temető ravatalozójából. M9705 A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. NYILAS BERTALANNE szül. Nyilas Lea milotai lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2005. február 28-án (hétfő) 13.00 órakor lesz a milotai temetőben. 646772 A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik KATÓ SÁNDOR temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. 646259 Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ONOFERSÁNDOR temetésén megjelentek, fájdalmunkban velünk éreztek. 649063 A gyászoló család. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! SZEREZZ SZAKMÁT ÉS KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGÁT! Érettségizetteknek tandíjmentes nappali szakképzések emeltszintű nyelvoktatással a 2005/2006. tanévben: Menedzser- asszisztens, Irodavezető, Ügyintéző­titkár, Marketing és reklámügyinté­ző. Felvétel a jelentkezés sorrendjé­ben. Nyírség Szakközépiskola, Bátho- ry u. 22. 42/314-180. __ 640280 IPOSZ-nál az alábbi tanfolyamok indul­nak folyamatosan. Kéz-, lábápolási és műkörömépítő, kondicionáló test- masszás, talpmasszás. Fizetési ked­vezmény! Érd.: 42/409-315, 06-30/526-4660, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9. ___________________617726 ÁLLAMILAG elismert dajka szakkép­zés Nyíregyházán. Kasza Szakképző 06-1/276-5918. 634446 KÖZLEMÉNYEK A nyírpazonyl református egyházköz­ség, szeretettel várja 2005 első félévé­ben nyíló új idősek otthona részlegébe ellátásra szoruló idős emberek jelent­kezését. Érdeklődni és jelentkezni 42/230-661, 30/314-9589 számokon lehet. _____________ 644265 Belgyógyászati kardiológiai, diabetoló- giai, endokrinológiai, gastroenteroló- giai, sebészeti, plasztikai sebészeti, traumatológiai kézsebészeti, urológiai, pszichiátriai, ultrahang diagnosztikai magánrendelés működik Nyíregyhá­zán, Szent István utca 57. fszt. 1. a Mona System Szakrendelőben. Előjegyzés, érdeklődés: 20/824-3238. ____________________648271 MUNKAHELYET KÍNÁL ( Visegrádi étterem fiatal § agilis SZAKÁCSOT és s KONYHAI MÉSZÁROST keres. Érdeklődni: 30/977-2527. L. Ruhásüzletbe eladót és boltvezetőt felveszünk. Tel.: 30/5978-448. 646586 Kárpitosüzembe kárpitosokat, betaní­tott kárpitosokat felveszünk jó kereseti lehetőséggel. Érdeklődni: Tünde u. 10/A. kárpitosüzem hétköznapokon 6.00-16.00 óráig. 625039 Dísznövénytermeléssel, parképítéssel foglalkozó, 10 éve sikeresen működő vállalkozás keres: 1 fő agrár v. kertészmérnöki végzettséggel férfi termelésirányítót. Előnyt jelent hasonló területen szerzett tapasztalat, B kát. jogosítvány. Továbbá 2-3 fő dísznövénykertész szakmunkást, gépkezelő tanfolyami végzettséggel. Szakmai önéletrajzának megküldése előtt kérem hívja a 06-30/9851-585 telefonszámot. 649; 6 3 .............. Szerszámkereskedés keres szakképe­sítéssel rendelkező eladókat, valamint gépkocsival és gyakorlattal rendelkező üzletkötőket. Fényképes, részletes önéletrajzot a következő címre kérjük: TRAPÉZ By Kft. Nyíregyháza, Belső krt. 59._______________ 645700 AVON termékek forgalmazásához vá­rok jelentkezőket. 30/854-4642. ___________________________645763 Nyomdaipari cég, gyártás-előkészítés­ben jártas munkaerőt keres adminiszt­ratívterületre. Nyomdaipari végzett­ség, tapasztalat előny. Feladat: gyár­tásszervezés, ügyfél és alvállalkozók kezelése, adminisztráció. Fényképes önéletrajzot az Lpeter@axelero.hu cím­re várjuk. 645520 Ékszerpulthoz szakképzett, leinformál­ható eladót heti 36 órába.felveszünk. Érd.: 30/2296-551. 646760 Kereskedelmi végzettséggel rendelke­ző fiatal női dolgozót büfébe felveszek. Érd.: 14.00 után, 70/3322-745. 647146 Multinacionális pénzügyi szolgáltató keres agilis, jól kommunikáló, érettsé­gizett, diplomával rendelkező, pénzügyi humán területre munkatársakat 25-40 éves korig. Mobiltelefon, autó előny. Érd.: Marsé Lászlóné személy­zeti vezetőnél. 20/94 28-660. 647932 Angolnyelv-tanárokat keres dinamiku­san fejlődő nyíregyházi nyelviskola. Tel.: 42/504-130 és 20/217-5117. 648192 Tiszalöki presszóba gyakorlattal ren­delkező fiatal pultoslányt felveszünk. 70/940-5044, 30/269-9382. 648852 A Gloster Kft. máriapócsi üzemébe 1 fő villanyszerelőt és 1 fő lakatost ke­res, élelmiszer-ipari gépek javításában jártasok előnyben. Érd.: 42/713-961 ___________ 649018 Toronydaru-kezelőket nehézgépkezelő jogosítvánnyal felveszük. Érd.: 52/437-329,30/390-5230. 649281 Építőipari Kft. állandó munkára keres kőműveseket, segédmunkásokat vagy brigádok jelentkezését is várjuk. 20/9661-221,42/502-135. 649287 Nyíregyházi fiókjába országos hálóza­tú intalanforgalmazó kft. ingatlanköz­vetítő munkatársat keres. Végzettség­től független, saját ingyenes betanítási rendszerrel. Jelentkezni: 42/506-550-es telefonszámon. 649057 BUDAPESTI SZÉKHELYŰ VÁLLALATUNK KERES MUNKATÁRSAT TERÜLETI REFERENSI MUNKAKÖRBE. Feltételei: szolgáltató', értékesítési tapasztalat (előny: biztosításban szerzett) és jogosítvány. Alapképzést, folyamatos támogatást, magas alapfizetést és sikeres munkavégzés esetén cégautót biztosítunk. Fényképes önéletrajzát nz allas@svs.hu e mail címre, vagy a 061/220-7205-ös faxszámra várjuk. Fémszerkezet-lakatosokat, nyíregyhá­zi telephelyre, állandó munkára felve­szünk. Tel.: 06-30/9536-714, vagy 06- 42/728-327. _ 649095 Figyelem! Svájci cég keres munkatár­sakat korlátozott számban. Elvégzett munka után arányos EU-s jövedelem. Elvárás: középfokú végzettség, jogosít­vány. Érd.: 8-16 óráig, 06 42/506-378. 649104 Korai munkakezdéssel hírlapkézbe­sítőt keresünk Rakamaz területére. Érd.: 06-20/9589-916 telefonon. 647448 Hirdessen Ön is a Kelet-Magyarország hasábjain! wmmm KELET| Csontozni tudó henteseket keresünk debreceni munkára. Szállás útiköltség biztosított. 30/399-5317, 647589 MUNKAHELYET KERES Pénzügyi és számviteli főiskolai vég­zettséggel, számítógépes ismerettel fiatal nő állást keres. Tel.: 30/569-2502. 648319 Munkaügyi előadó számítógépes is­merettel állást keres. Tel.: 20/2230-617. 648654 Fiatal nő érettségivel, alapfokú angol nyelvtudással, számítógépes ismere­tekkel irodai, vagy eladói állást keres. Tel.: 30/546-2467. 649383 VEGYES Vegyes akác tűzifa 1200 Ft/q eladó, szállítás megoldható. 20/3150514. _ 645909 Vegyes akác tűzifa 1200 Ft/q eladó, szállítás megoldható. 20/431-8644. ___________________________________645911 Akác tűzifa felkuglizva és hasogatva eladó. Szállítás megoldható. 70/580-5454,42/231-253. 648252 Alma tűzifa Papon eladó. Tel.: 30/3357-721. 648420 Akác tűzifa szállítással együtt eladó (gurigázott, hasogatott). 30/3167 0 53. 649352 CSEMPE, FÜRDŐSZOBA BOLT Vásárosnamény, Petőfi u. 3. Tel.: 45/470-809------------------(A kórháztól 250 méterre) 2005. 02. 14-től . padlólapok falicsempék Amíg a készlet tart! »

Next

/
Oldalképek
Tartalom