Kelet-Magyarország, 2005. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-26 / 48. szám
2005. február 26., szombat MINDENFELŐL /2 KELET RÖVIDEN • Irán „kedvezően" reagálna, ha az USA segítő gesztust tenne, de a tárgyalási partner továbbra is a három európai ország - közölte Haszan Rohani iráni főtárgyaló pénteken Berlinben. Irán tagadja, hogy hadicélokat követ, amikor orosz segítséggel végrehajtja nukleáris programját. • Terrorveszély. A legmagasabb szintű biztonsági intézkedéseket vezették be az orosz rendőrök pénteken Észak-Oszétiában, miután a biztonsági szolgálat lehetséges terrortámadásra figyelmeztette őket. Több egyetemet és középiskolát bezártak, mert szeparatista ellenállók támadásától tartanak. • Szíria cáfolta azt az iraki állítást, hogy iraki felkelőket képez ki. A hivatalos szíriai hírügynökség hamisnak nevezte pénteken azt a videofelvételt, amelyet két napja mutatott be az iraki Irakija állami televízió. Huszonöt napra elnémul a Tilos Budapest (MTI) - Éjféltől 25 napra elnémul a Tilos rádió. Vezetői ezzel eleget tesznek az Országos Rádió és Televízió Testület tavaly kiszabott büntetésének, amely szerint a médiahatóság több, 2003. decemberi, keresztényeket sértő botrányos műsorvezetői kijelentés miatt felfüggesztette a Tilos rádió műsorszolgáltatási jogát. A rádió fellebbezett, de az ítéletet a héten jogerőre emelte a Fővárosi ítélőtábla. Lavrov dicsérte Moszkva (MTI) - Lavrov orosz külügyminiszter dicsérte pénteken a pozsonyi oroszamerikai csúcs eredményességét. Szavai szerint ez a találkozó volt „az egyik legtermékenyebb a konkrét döntések kidolgozásában”. Putyin orosz és Bush amerikai elnök húsz konkrét ügyben jutott egyezségre, mégszabva a feladatok végrehajtásának határidőit is. Koszorúzás (Fotó: MTI) A kommunizmus áldozatai Budapest (MTI) - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint Magyarországnak szembe kell néznie a holokauszttal és a kommunizmussal is. „Az új Magyarország akkor születhet meg, ha szembenézett a régivel: azzal, amely aktívan szerepet játszott a holokausztban, és azzal, amely sok százezer honfitársunk életét tette tönkre, vagy vette el a kommunista diktatúra évei alatt" - olvasható a kommunizmus áldozatainak emléknapján az Miihez eljuttatott kormányfői közleményben. Gyurcsány szerint áldozat és áldozat között nincs különbség, mint ahogy bal- vagy jobboldali eszme kisajátításából született zsarnokság és zsarnokság között sincs. Javult II. János Pál állapota ■ A katolikus egyházfő péntekre virradó éjszakája nyugodtan telt, segítség nélkül reggelizett. Róma, Vatikánváros (MTI) - A hivatalos bejelentés szerint II. János Pál pápa jó étvággyal reggelizett pénteken, a műtéti beavatkozást követően teljesen rendben lévőek a gyógyulási folyamatok. Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő elmondta, hogy a katolikus egyházfő önállóan lélegzik, nincs szükség gépi lélegeztetésre, s szív- és érrendszeri működése is rendben van, a leletek szerint - mondta a szóvivő. Az orvosok szerint a pápának néhány napig, a légzőszervek gyógyulásáig nem szabad beszélnie. Joaquin Navarro-Valls elmondta: a tünetek nem utalnak tüdőgyulladásra. Milliók imádkoznak A gégemetszés „nem sürgősségi beavatkozás volt, azért volt rá szükség, hogy a beteg normál légzését biztosítsa” - tette hozzá. A vatikáni szóvivő közlése szerint legközelebb szombaton, röviddel dél után adnak ki újabb hivatalos közlést II. János Pál II. János Pál (Fotó: EPA) egészségi állapotáról. Míg a katolikus hívek világszerte imádkoznak az egyházfő felépüléséért, a pápa a XX. század eseményeiben betöltött óriási szerepét elismerő vezetők - köztük George Bush amerikai elnök is - együttérzésüknek és aggodalmuknak adtak hangot. A pápa korábban, február elején tíz napot töltött kórházban influenzás tünetekkel. ON naawilaa.szon.hu cl További fotók II. János Pál pápáról a Szabolcs Online-on. . Palesztinok menekülnek, miután izraeli katonák könnygázgránátot vetettek be, hogy feloszlassák az Izraelt a palesztin területektől elválasztó biztonsági fal építése ellen tiltakozó tömeget a cisz- jordániai Dir al- Balutban február 25-én. A tüntetés során senki sem sebesült meg. (Fotó: MTI) A miniszter keresi a felelőst ■ Egy nemrég hazatért katonatiszt szerint rossz az Afganisztánban szolgálók sorsa. Budapest (ÉKN) - Juhász Ferenc gyors vizsgálatot rendelt el azután, hogy egy Afganisztánt megjárt százados nyílt levélben panaszkodott a körülményekre. A honvédelmi miniszter vagy a nyílt levél szerzőjét, vagy a katonai misszió nem megfelelő ellátásáért felelős katonákat bünteti meg. A vezérkari főnök megbízást kapott arra, hogy vizsgálja ki az afganisztáni misszióval kapcsolatos panaszokat, s erről a nyilvánosságot egy héten belül tájékoztassa, mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön Veszprémben. Juhász Ferenc arra utalt, hogy az afganisztáni magyar katonai misszió egyik századosa az interneten egy levelet címzett hozzá, s abban különböző panaszokat, problémákat fogalmazott meg. A miniszter feladatul szabta, hogy azokban a kérdésekben, amelyekben esetlegesen igaznak bizonyulnak az állítások, s valóban fokozható a katonák biztonsága, sürgősen tegyenek lépéseket. A személyes felelősségre vonást nem lehet elkerülni. „Vagy a hamis állításokat megfogalmazóval szemben, vagy azokkal szemben, akik nem figyeltek azokra a jelzésekre, amelyeket az afganisztáni katonai misszióval kapcsolatosan jelzett a kollégánk” - mondta. Az ellenzék felszólít Simicskó István fideszes országgyűlési képviselő, a honvédelmi bizottság alelnöke szerint számos fölösleges, illetve lejárt szavatosságú termék került az afgán misszióhoz, néhány hadieszköz pedig nem garantálja a katonák biztonságát. „Ezúton szólítom fel Juhász Ferenc miniszter urat, hogy a feltárt visszásságok miatt ne álljon bosszút Farkas Roland századoson. És ne használja fel az afganisztáni visszásságokat arra, hogy újabb tisztogatási hullámot hajtson végre a katonai vezetésben. Abban a katonai vezetésben, melynek hatásköreit szinte teljes mértékben magához vonta az elmúlt időszakban. Többek között ezért távozott Szenes tábornok úr, a korábbi vezérkari főnök is” - tette hozzá a fideszes képviselő. Kljj.IT n'SJ,7.n http ekntippek.szon.hu cr Farkas Roland eredeti levele ‘'--J letölthető portálunkról (37 KB). PARLAMENT Magyar szobor az EP-nek Magyarország szobrot ad az Európai Parlamentnek - a Parlament brüsszeli épületében március 2-án, szerdán. Szili Katalin, az Ország- gyűlés elnöke, Lantos Györgyi csongrádi szobrászművész, Sebestyén Márta és Oláh Ibolya adják át az alkotást Magyarország uniós csatlakozásának tiszteletére. „A megtalált Európa” szobor Lantos Györgyi szobrászművész alkotása és a magyar parlament ajándéka - közölte a Független Hírügynökséggel Földeák Iván, az MSZP európai parlamenti delegációjának sajtótitkára. Magyar ápolók a németeknél ■ Becslések szerint ötezer magyar dolgozik német háztartásokban, nagy részük illegálisan. Berlin (MTI) - Legálisan jobban járnának. Januártól ugyanis lehetőség van arra, hogy a német családok a házimunka elvégzésére magyar, lengyel, cseh, szlovák, szlovén, bolgár vagy román alkalmazottat vegyenek fel. A törvényesen foglalkoztatott háztartási kisegítőknek ezereurós fizetés mellett beteg-, nyugdíj- és balesetbiztosítás, valamint munkanélküli-járulék is jár mindez heti 38,5 órás munkáért. Ez szintén tovább növeli a feketemunkások számát Németországban, hiszen bár illegálisan 800-1200 euróért kapható külföldi segítő, de neki a hét minden napján reggeltől késő estig rendelkezésre kell állnia - írja a Világ- gazdaság a Frankfurter Rund- schaura hivatkozva. A szövetségi munkaügyi hivatal adatai szerint február közepéig Németországban 107 szerződést írtak alá, miközben a német házi ápolók szövetsége ötvenezerre becsüli a feketén dolgozó kelet-európaiak számát. Muktada asz-Szadr szélsőséges síita hitszónok hívei imádkoznak egy mecset udvarán, Bagdad főként síiták által lakott negyedében, Szadr városban február 25-én. (Fotó: EPA) Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varaa@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 T^ATESZ