Kelet-Magyarország, 2005. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-16 / 39. szám
2005. február 16., szerda KIÜT KISLÉTAI KÖRKÉP /7 Nyírségi kiadás • Anyakönyvi adatok. Az 1820 lakosú községben 2003-ban 21 gyermek született, 8-an hánytak el és 8 házasságot kötöttek. Tavaly 26 gyermek született, 12-en haltak meg és mindössze 3 házasságot kötöttek a kislétai anyakönyvvezető előtt. • Színházba mennek. A Dr. Jósa István Általános Iskola legjobb tanulóinak, 39 kitűnő és jeles diáknak a jutalma egy színházi előadás lesz. Az autóbusznyi közönség február 19-én, szombaton délután a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház „A holló és a róka" című előadását tekintheti meg. • A játékért játszottak. Az óvoda február 4-ei farsangi mulatságán a gyerekek is felléptek. A 260 ezer forint tiszta bevételt teljes egészében a gyermekintézmény fejlesztő játékainak bővítésére fordítják. Az iskolatitkár Kovács Zsolt kislétai születésű, de pillanatnyilag a párjával Máriapó- cson találtak otthonra. A Bánki Donát Műszaki Szakközépiskolában érettségizett, és a fiatalok nagy problémájával, a munkanélküliséggel találta szembe magát. Több számítógépes tanfolyamot is elvégzett, és most az iskola titkári teendőit látja el. Hamarosan apai feadatok elé néz, június végére várják a gyermekük születését. Szívem szeret... A földszinti falon pirosra festett óriáskarton hívja fel az iskolába belépők figyelmét. Közelebbről már látni a Valentin- napi varázslatot, ezernyi kihajtható szívablakocska kápráztatja el a szem- lélődőt. Némelyikben üzenet szerepel, névvel, avagy név nélkül. A tartalmuk megegyezik: az ifjú szívek bizony bepirosodtak. Pénzes Kriszta Mindentől véd A Debreceni Orvos- tudományi Egyetem Nyíregyházi Főiskolai Karán, védőnői szakon szerzett diplomát 2003-ban Pénzes Krisztina. Azon kevés szerencsés fiatalok egyike, aki azt a pályát választhatta, amelyet igazán szeretett volna, sőt még az elhelyezkedése is sikerült. Ráadásul otthon, Kislétán. Kedvenc feladatai között szerepel a várandósgondozás, a csecsemőtanácsadás és a családlátogatás. Mindemellett az óvodában és az iskolában is óvja a gyermekek egészségét. Havonta nőgyógyász és gyermekorvos látogat a körzetébe. Nyolcadikosok. A végzős diákok már a felvételire készülnek, a legtöbben Nyíregyháza valamely középiskoláját választják. Körmendi Józsefnénak Nyíregyházára! Kedves Édesanyukám! Nagyon boldog névnapot és jó egészséget kívánunk Szegedről: Krisztina, Kristóf, Norbi és Ildi. hirdetés' Ez évben is a Lét(a) tét Kisvárosi jellegű településközpontra vágynak (Fotók: a szerző) ■ E mai motorizált világban télen a községbeliek is járhatóbb utakat szeretnének. Lefler György lefler@kelet.szon.hu Kisléta (KM) - Egyelőre több településen csak óhaj e téli kívánság. A polgármesteri hivatalban Pénzes Sándor polgármesterrel a tervekről beszélünk.- Az egyik legnagyobb elképzelésünk a sportcsarnok közeljövőben! megvalósítása - kezdte Pénzes Sándor. - A sport- csarnok az általános iskola mögötti területen épül majd meg. Ehhez az építési engedéllyel már rendelkezünk, a » .......................... Az önkormányzati intézményeinknél a legfontosabb cél a zavartalan működés biztosítása. Pénzes Sándor ..................*......................................................W szükséges saját erő tekintetében a pályázat kedvező kiírását várjuk. Hasonló megfontolás tárgya a jelenlegi művelődési ház felújítása és bővítése. Az idejétmúlt épület nemcsak állagában hagy kívánnivalót maga után, de régóta nem felel meg már funkcionális szempontból sem. A magas bekerülési költség miatt maximum tízszázalékos önerőre lennénk képesek mindkét beruházás esetében. Amennyiben a területi, illetve országos pályázaton sikeresek leszünk, a két épülettel a község központja is már kisvárosi jelleget öltene. Kiváló egészségügy Az önkormányzati intézményeinknél a legfontosabb cél a zavartalan működés biztosítása. Az általános iskola felújítása megtörtént, de a fűtéskorszerűsítéssel még adósok vagyunk. Ennek révén jelentős energiamegtakarítással számolhatnánk. Az óvodában egy ebédlőt szeretnénk kialakítani. A korábbi gondozási központ immár új néven, egyesített szociális intézményként szerepel. A két helyen lévő idősek bentlakásos otthonát jelenleg összesen 31 idős ember lakja. A közeljövőben szeretnénk újraindítani az idősek napközi ellátását is. Erre Kislétán megvan az igény. A községben az egészségügyi ellátás jónak mondható: háziorvos, fogorvos, gyógyszertár és védőnői szolgálat működik. Ötvenegymillió A képviselő-testület az idei költségvetés kiadási oldalát 372 millió forintban állapította meg. Önhikisek vagyunk, ily módon az idén 51 millió forint hiányzik a bevételi oldalból, amelyet pályázatok útján és továbbra is szigorú rend szerinti, racionális gazdálkodással szeretnénk kiegyenlíteni - zárta Pénzes Sándor. Joli néni receptje Erősen közeledik a nyolcadik születésnapjához a Kislétai Nyugdíjasklub. Annak idején 38 fővel alakultak meg, jelenleg negyven tagot számlál a társaság. - Az idő el is szólít belőlünk, de a múlásával tesz is hozzánk. A szeretet a legjobb recept - mondta Nagy Jánosné Joli néni, aki megalakulásától vezetője a klubnak. A programban gyakorta szerepelnek egészségügyi és más, érdekődéssel kísért előadások. Negyedévenként rendszeresen megtartjuk az éppen soros névnapozást, most például majd a Piroskákat és a Juliannákat köszöntjük. Évente kétszer Hajdúszoboszlóra kirándulunk, amikor is a klub afféle reumás klubbá alakul - nevetett Joli néni. Joli néni fia is Kislétán él, négy unokája és két fiú dédunokája van. Joli néni még bírja strapával Ludas Matyik versenyeztek ■ Nemcsak az épület újonnan kapott színétől színes a Dr. Jósa István Általános Iskola. Valentin a kislétai általános iskolába is beköltözött. - Még újdonság e csupa szíves Kovács Andrea fal, és a gyerekek is kicsit bátortalanok még az üzenetekkel - tudtuk meg Kovács Andrea igazgatótól. - Az iskolában jelenleg 209 gyermek tanul tíz tanulócsoportban, 18 pedagógus irányítása alatt. A harmadikban és az ötödikben van párhuzamos osztály. A 22 nyolcadikos helyébe tudomásom szerint 25 kiselsős lép majd a szeptemberi tanévkezdéskor. A végzősök már a továbbtanulásra gondolnak, a második félév részben ennek jegyében telik. Az iskolaépületünk megszépült, az ablakokat műanyag nyílászáróra cserélték, és megújult a hatalmas bejárati üvegfal is. Az épület teljes homlokzatát szigetelőréteggel borították és ezzel a kiváló minőségű kőporral fedték be, amely egyben remek színt is nyert. A belső felújítás során valamennyi helyiség friss festést kapott, az emeleti aulában új járólapokat fektettek le. Igyekszünk megbecsülni ezt a szép iskolát. Vég nélküli programok Szeptemberben 175 gyermek normatív alapon ingyen jutott tankönyvhöz, a további 34 tanuló számára pedig az önkormányzat biztosította az ingyenességet. Az iskolában művészeti oktatás és zeneiskola is működik. Hagyomány a Jósa Napok megrendezése, az Almaparádé, a Tátika, a Mikulás-futás, s az Év végi kavalkád. Móra Ferencre emlékeztünk a Kincskereső prózamondó versenyen és műveltségi vetélkedőn. Óriási sikert aratott a Márton-napi Libafesztivál is, amelyen például 11-en indultak a Ludas Matyi szépségversenyen. E hét végén a legjobb diákok Nyíregyházán színházi előadást láthatnak munkájuk jutalmául - mondta Kovács Andrea. Ha ezt Döbrögi láthatta volna...! Ennyi gyerek szeret óvodába járni! Fergeteges mulatság volt A Kislétai Napközi otthonos Óvoda csöppségei is inkább már a tavaszt várják, bár a srácok szerint a szánkózásból sohasem elég. Az óvodában 86 gyerek jár a klasszikus hármas csoportbontásban - tájékoztatott Reszkető And- rásné vezetőhelyettes. - Február 4-én volt a hagyományos farsangunk, amely során 260 ezer forint bevételre tettünk szert. Mindez a szülők hozzáállásának köszönhető, mely munkákból a kollégáim is derekasan kivették részüket.- A pénzt játékbővítésre fordítjuk. E napot, persze nemcsak emiatt tartjuk eredményesnek, mert a legfontosabb eleme az volt, hogy a gyermekek és a szülők együttesen jól érezték magukat. Szívből fakadó derű fogadta például a Bakter Braders, azaz az anyukák ily nevű csapatának műsorát - mondta Reszkető Andrásné. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Meghívó Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelt törekvésének tekinti, hogy a városlakók számára tényszerű tájékoztatást adjon a település mindennapjait befolyásoló döntéseiről és a megvalósítandó elképzelésekről. Ezúton tisztelettel meghívom „2004. évi évértékelő és a 2005. évi önkormányzati költségvetés” című rendezvényünkre. Időpontja: 2005. február 17. (csütörtök) 15.00 óra Helye: Kodály Zoltán Általános Iskola 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 18. Megtisztelő megjelenésére feltétlenül számítok. Nyíregyháza, 2005. február 03. Csabai Lászlóné hirdete: