Kelet-Magyarország, 2005. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-10 / 34. szám

2005. február 10., csütörtök KELET HAZAI TÁJAKON /4 HÍREK 0 Fodrászvetélkedő. Vasárnap 8 órakor kezdődik a Szabolcs-kupa 2005 elneve­zésű országos fodrász, kozmetikus fel­nőtt- és tanulóverseny a Wesselényi Mik­lós Szakközép- és Szakiskolában. 0 Nagy Feró Kisvárdán. Február 18-án, pénteken 21 órakor zenekarával ad kon­certet Nagy Feró a kisvárdai Művésze­tek Háza nagyszínpadán. 0 Bogdányi AKT-kiállítás. Február 17- én, fél kettőkor nyílik a nyírbogdányi Szé­kely Elek Művelődési Ház és Könyvtár­ban a Hajdú-Biliar Megyei AKT Képzőmű­vészeti Társaság kiállítása. Uborkázók a filmszemlén Nyíregyháza (KM) - Nyíregyházi és szatmári vonatkozása is van az Uborkázók című filmnek, amelyet a napokban vetítet­tek le a 36. Magyar Filmszemlén, a doku­mentumfilmek között. Nyíregyháza azért került kapcsolatba a filmalkotással, mert Ei'délyi János rende­ző a Kölcsey Televízió két munkatársával dolgozott együtt: a film operatőre László Béla, a rendező munkatársa és a riporter Viraszkó Szilvia. Szatmár pedig azért kapcsolódik szoro­san a dokumentumfilmhez, mert a cselek­mény helyszínéül szolgál. Pontosabban a színhely a magyar-ukrán határ közelében van, valahol Tiszabecs környékén. Azon a vidéken a földeken több ezer kárpátal­jai magyar és ukrán vállal munkát min­den évben. A film egy uborkafoldön dol­gozó feketemunkások életéről, gondolkodá­sáról, érzéseiről szól. Az 55 perces doku­mentumfilmben a feketemunkások mellett az uborkaföld gazdája is megszólal. A film rendezőjének tervei között sze­repel egy megyei ősbemutató is, valószí­nűleg tavasszal Fehérgyarmaton nézhetik majd meg az érdeklődők az alkotást. Beregi Körkép. Beregi Körkép címmel nyílt bemutató szerdán a Mustárházban, ahol a Bereg Citerazenekar előadása mel­lett szemlélhették meg az érdeklődők, s a meghívottak, a Magician Grafikai Stúdió (Muhi Barbara, Márkus Gyula, Hegedűs Réka) grafikai és Lázár Zsolt fotográfiai kiállítását. (Fotó: Sipeki Péter) TÜSKÉS SAROK Zsebbe nyúló közvéleménytotatás Balogh József email: baloghj@inform.hu » Csörög a telefon. Jó napot kívánok, xy vagyok az xy intézettől. Érdeklődöm, van-e bankszámlája, folyószámlája? Elképedek a finoman szólva is arcát­lan kérdésen, részint, mert aki dolgozik, annak van folyószámlája, manapság már nem a pénztárban veheti fel senki a fize­tését, részint pedig ilyen közvélemény-ku­tatásról még nem hallottam. Már csak az­zal kellett volna megtoldani: mondja meg a számát, meg hogy hol tartom a bankkár­tyát, s közelében van-e a PIN-kód? A felmérés névtelen - nyugtat meg a hölgy, s arra is van válasza, hogy ha fel­hívott, ő tudja ki vagyok, a telefonkönyv­ben ott a nevem, a címemmel. Azt mond­ja: ő nem tud semmit, ezt a telefonszá­mot egy számítógépes adattárból kapta, szóval nyugodjak meg. Ennél már csak a következő kérdése volt a meglepőbb? Bankban, vagy a mé­diánál dolgozom-e? Mikor azt mondtam: a médiánál, a hölgy nyomban elköszönt. Hát csak azért írtam meg, nehogy azt higyje, hogy hazudtam. Pezsgő klubélet nem mások a reumások Minden hónapban szervezett keretek között cserélhetnek információt egymással Ladányi Tóth Lajos e-mail: lada@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A me­gyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének berkein belül működő Reumaklub tagjai olyan programokon vehettek részt, ami által feltöltődhet­tek, szellemileg gyarapodhat­tak, és ezáltal enyhültek a testi panaszaik. Egészségi okokra hivatkozva mondott le posztjáról a Reuma­klub vezetője tavaly májusban, azóta F-né Hladony Juliánná lát­ja el az irányítói teendőket. Az azóta eltelt időben pezsgő klub­élet részese lehetett, ám koránt­sem érik be ennyivel, a követke­ző hónapok tervei csábítóak a je­lenlegi és a leendő klubtagok számára.- Nagy sikere volt a gyógyá­szati segédeszköz termékbemuta­tónak, ahol minden sorstársunk részletes tájékoztatót kapott és ki is próbálhatta a termékeket - jegyezte meg a klubvezető, majd hozzáfűzte: - Dr. Kresák Ilona színvonalas előadására so­kan voltak kíváncsiak, ő korunk egyik népbetegségéről, a csont- ritkulásról beszélt. Hasznos ta­nácsokat kaptunk a táplálkozá­sunkkal és életvitelünkkel kap­csolatban. Dr. Szabó Éva szem­léletesen mutatta be, hogy mi­lyen ízületi és gerincelváltozások vannak testünk különböző terü­letein, és azokat miként orvosol­ják manapság.- Részt vettünk az SM Klub foglalkozásán, ami nagyon tanul­ságos volt. Egy olyan betegség­ről tudtunk meg többet, amely sajnos bármikor, bárkit képes rövid idő alatt megtámadni és mozgáskorlátozottá tenni.- Továbbra is az a célunk, Programok az első fél évben: Március: Dr. Berecz Ilona előadása a reumatológiai betegségekről. Április: Dr. Bujdosó Erika A homeopátia segítsége mindennap­jainkban címmel tart tájékoztatót. Intimtorna-ismeretek Aliné Tarek Rita útmutatásai alapján.___________________________________ Május: Halászléfőzés, kirándulás. ____________________________________ Június: Hogyan stresszmentesíthetjük mindennapjainkat? Kinezi- ológia mindenkinek. Az aerobic remek védekezés a reuma ellen (illusztráció: Balázs Attila) hogy a klub keretein belül, sors­társainkkal együtt jól érezzük magunkat, ezért igyekszünk mi­nél tartalmasabb programokat szervezni.- Reménykedünk abban, hogy a fiatalabb korosztályt is be tudjuk vonni a munkánkba - bizakodott végezetül a klub­vezető. KELET Akik érdeklődnek a Reuma­................ klub programjai iránt, még részletesebben tájékozódhatnak a 30/605-8873-as telefonszámon. Pénzszerzési tapasztalatok cseréje a nyíregyházi főiskolán Az EU-források felhasználásában nyert ismereteket osztják meg a hallgatósággal Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Rangos és főként pénzre menő konferencia kezdődik ma 10 órá­tól a Nyíregyházi Főiskola Bes­senyei Aulájában: „A kapocs, mely bennünket összeköt” című rendezvény az Európai Unió Strukturális Alapok felhasználá­sának gyakorlati tapasztalatait és jövőbeni kilátásait elemzi szakértők segítségével.- Az elmúlt 15 évben hazánk­nak nyújtott uniós segítséget és az együttműködés során szerzett ismereteinket kötelességünk to­vábbítani a szomszédos orszá­gokhoz. Ennek része ez a konfe­rencia is, amelyen szlovákiai, ukrajnai és romániai vendégek, valamint olasz és német előadók részvételével a pályázati rendsze­reket vesszük górcső alá - mond­ta el a Kelet-Magyarországnak1 dr. Hajnal Béla, az EuroClip- EuroKapocs Közalapítvány Ku­ratóriumának elnöke. A rendezvényen területfejlesz­tési szakértők, a terület önkor­mányzati felelősei, valamint ka­marai tagok várhatóan három­száznál is nagyobb közönsége konzultáció és vita keretében tudhat meg fontos részleteket többek között az európai regio­nális politikáról, régiónk opera­tív tervezési folyamatairól. Választás Nyírcsászáriban Nyírcsászári (KM) - Időközi helyi polgármester- és képviselő- választás lesz Nyírcsászáriban 2005. február 12-én, szombaton. Mint ismeretes: korábban a képviselő-testület kimondta fel­oszlását, emiatt kerül sor a pol­gármester- és képviselő-válasz­tásra Nyírcsászáriban. A szavazólapon Fodor Zsolt je­lenlegi polgármester az SZDSZ jelöltjeként, Marozsán Lászlóné Tamás Julianna független jelölt­ként, Zichar János független je­löltként indul a polgármesteri cí­mért. (A független jelöltek első alkalommal jelöltetik magukat). A képviselő-testület 9 képvise­lői helyére 38-an jelöltették ma­gukat. Nyírcsászári 985 választópol­gára egy szavazókörben szombat reggel 6 órától este 7 óráig ad­hatja le szavazatát. Segítenek az elhárításban Demendi László szerint a tá­mogatási igényekben - az első ol­dalon olvasható - sűrűn előfor­duló hibák a „tanulóévvel“ ma­gyarázhatók, hiszen most először nyújtottak be a gazdálkodók ilyen kérelmeket.- A hibák kijavítását a megyei földművelésügyi hivatal az MVH- tól átvett feladatként február 25- ig szeretné elvégezni, hogy foly­tatódhassanak a támogatáskifize­tések és március 31-ig az érintet­tek hozzájuthassanak pénzükhöz - mondta a hivatalvezető. Hoz­zátette: a megye falugazdászai a településeken napokon belül egyeztetést kezdeményeznek a gazdálkodókkal, és segítik a terü­leti adatok pontosítását. Az érintett 222 település közül 152-ben 10-nél kevesebb, 70 tele­pülésen 10 fölött van a javításra szoruló fizikai blokkok száma. Ugyanakkor Balkány, Újfehértó és Nyíregyháza esetében a 40-et is meghaladja a problémás blok­kok mennyisége. PBSZ Kft.: profi cég sok profillal A POLGÁRI BIZTONSÁGVÉDELMI SZOLGÁLAT KFT. - A KM-TOP 100 TAGJA - A VAGYONVÉDELEM, A MUNKAVÉDELEM, A TŰZVÉDELEM, ÉS AZ OKTATÁS TERÜLETÉN TÖLT BE MARKÁNS POZÍCIÓT, A TIZEN­NÉGY ÉVE ALAKULT CÉGET EZÚTTAL A TÁVFELÜGYELETI RENDSZER, VA­LAMINT A PÉNZ- ÉS ÉRTÉKSZÁLLÍ­TÁS, TOVÁBBÁ A MAGÁNNYOMOZÁS TÜKRÉBEN MUTATJUK BE.- Bármilyen elektronikus védelmi rendszer alkalmazásának akkor van értelme, ha a riasztást rövid időn be­lül valamilyen intézkedés követi - hangsúlyozta Mandrik István, a PBSZ Kft. ügyvezető igazgatója. - Ameny- nyiben ez megoldott, nemcsak szi­gorúan vagyonvédelmi riasztásra ér­demes gondolni, hanem az egészség- ügyi problémákkal küzdő, krónikus betegnek vagy idős embereknek az egészségügyi riasztását is biztosítani lehet. Alapesetben ilyen, ha a szom­szédok vállalják egymás lakásának, irodájának, üzemének felügyeletét úgy, hogy figyelik a riasztási jelzése­ket, és riasztják a megfelelő hatósá­got. Egy másik lehetséges, viszony­lag elterjedt megoldás, hogy a riasz­tó-, tűzjelzőrendszer néhány előre rögzített telefonszám felhívásával, hangbemondással jelzi az eseményt. Nem vagyunk messze attól a techni­kai szinttől sem, hogy például inter­neten a lakásban lévő kamera képe is átvitelre kerüljön egy riasztás-ese­tén. Ezek a példák nem igazán jelen­tenek még távfelügyeletet, a pro­fesszionális távfelügyeletnek több ka­tegóriája ismert az átvitel módjától függően. Ilyen a kapcsolt telefonvo­nalon történő átvitel, a rádiós átvitel, a kábeltelevízió-hálózaton történő át­vitel és a sáv feletti átvitel a telefon- hálózaton. A pénz- és értékszállítási, szállít­mánykísérési tevékenység végzésé­nek több alapvető feltétele van, ezek mindegyike különböző engedélyhez kötődik. A szakmai feltételek csak ál­talános irányelvként határozhatók meg, a pénz- és értékszállítást eseten­ként jelentősen befolyásolja a szállí­tott összeg nagysága, a tevékenység végzésére kötött megállapodás, illet­ve a biztosítási szerződés.- A magánnyomozási tevékenység (az elnevezéséből is következően) nem lehet hatósági jellegű tevékeny­ség - tért át a cég másik profiljára Mandrik István. - A magánnyomo­zói tevékenységet végző személy vagy szervezet hatósági jelleggel nem intézkedhet. A hatóság részére a tör­vény által kizárólagosan biztosított eszközöket és módszereket nem al­kalmazhatja, továbbá cselekményei­vel az állampolgári jogokat nem kor­látozhatja. Tevékenységének megkez­dése előtt világosap és érthetően kö­zölnie kell, hogy magánnyomozóként jár el, ezért az eljárása nem hivata­los jellegű. A magánnyomozói tevékenységet végző személy tehát állampolgárként, azaz polgári személyként jár el, és ugyanazok a jogok illetik meg, mint amelyek a megbízóját is megilletik. A lényeges elem tehát a megbízás. A magánnyomozó tevékenységének szigorúan a megbízás keretei között kell maradni, és annak során a szak­ma írott és íratlan szabályait be kell tartani. A tények: A PBSZ Kft. éves árbevétele hoz­závetőleg 300 millió forint, a kft. szakmai felelősségbiztosításának ér­tékhatára 110 millió forint; a társaság törzstőkéje 23 millió forint, likviditá­suk folyamatosan biztosítja a zavar­talan gazdálkodást. Négy éve beve­zették az MSZ EN ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszert, amelyet az elmúlt év végén megújítottak. Részt vettek az SZVMSZK szervezé­sében, jelenleg is elismert tagjai több szakmai szervezet vezetőségének, il­letve tagságának. Utolérési lehetőség: 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 62. tel., fax: 42/411-302, 42/411-277 honlap: www.pbsz.hu e-mail: pbsz@pbsz.hu _ “htroeter

Next

/
Oldalképek
Tartalom