Kelet-Magyarország, 2005. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-14 / 11. szám
2005. január 14., péntek KÖZBIZTONSÁG /6 0 A szabálytalan rohant bele. Január 4- én délelőtt Nyíregyházán, a Sóstói útra hajtott ki egy autó úgy, hogy figyelmen kívül hagyta a „kötelező haladási irány jobbra”, és az „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblákat. A szabálytalan jármű belerohant a védett útvonalon közlekedő személygépkocsiba, mely az ütközést követően villanyoszlopnak csapódott. A vétlen sofőr súlyosan megsérült, az anyagi kár kb. 1,7 millió forint. Az okozó hölgy ellen büntetőeljárás indult. 0 Vitaminhiány. Egy nagycserkeszi zöldséges ablakát betörve szerdán este 36 kiló hálós mandarint loptak el. A feltételezett elkövetőket, egy 45 és egy 49 éves helybéli férfit a helyi mezőőr és egy polgárőr érte tetten, és tartóztatta fel a rendőrök érkezéséig. Kiugrott a mozgó kocsiból Ópályi (KM) - Szerdán éjszaka Ópályiból falopásról tettek bejelentést a Mátészalkai Rendőrkapitányságra. Az információ szerint a tolvajok egy Trabanttal szállították a fát. A járművet a község külterületén próbálták megállítani a rendőrök az álló szolgálati gépkocsi megkülönböztető jelzésével, és zseblámpával. A Trabant nem állt meg a szabályos jelzésnek, majd a Széchenyi utcán a sofőr kiugrott a mozgó kocsiból és elszaladt. Az autó egy ideig még gurult, majd letért az úttestről, és az árkon átmenve állt meg. A három utas közül egy férfi szenvedett könnyű sérülést. A Trabantban kb. egy mázsa, tisztázatlan eredetű fát találtak, a menekülő sofőrt a rendőrök rövidesen elfogták. Az ügyben a Mátészalkai Rendőr- kapitányság indított vizsgálatot. Együtt lehetnek az eltűnt fiatalok Nyíregyháza, Kisvárda (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság folytat állam- igazgatási eljárást a 16 éves Szabó Mónika Mária eltűnése ügyében. A lány 2004. november 13-án távozott a városi átmeneti otthonból, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Feltehetően barátjával, a 15 éves Balogh Sándorral van együtt, aki egy héttel később, szülei kisvárdai lakásáról tűnt el. A lány kb. 160 cm magas, kissé molett, egyenes szálú rövid haja vörösre festett. Bőre fehér, arca kerek. A fiú 165 cm magas, vékony testalkatú. Aki tud a fiatalokról, hívja a Nyíregyházi, illetve a Kisvárdai Rendőrkapitányságot a (42)524-600, illetve a (45)402-018 telefonszámon, vagy tárcsázza a 107-et. Szabó Mónika Mária Balogh Sándor (Fotók: amatőr) Ellopták a milliós terepjárót Nyíregyháza (KM) - December 27-én jelentették be egy 13 millió forint értékű gépkocsi ellopását. Az olívazöld színű X5-ös BMW terepjárót egy nyíregyházi garázsból tulajdonították el. A dízel meghajtású járművet Magyarországon még nem helyezték forgalomba. Az ismeretlen tettes után nyomozó Nyíregyházi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki tud a keresett kocsiról, illetve érdemleges információi vannak bűn- cselekményről, a (42) 524-600 telefonszámon hívja a Járműfelderítési Alosztályt, vagy tárcsázza a 107-et! gy néz ki az ellopott kocsi (Fotó: illusztráció) Embercsempészés a határátkelőn Milánótól utaztak abban a buszban, melyben végül is elfogták őket A mikrobuszban lapultak a hölgyek (Fotó: Tanyik József) Nyírbátor (T. J.) - A Nyírbátori Határőr Igazgatóság munkatársai elfogtak egy embercsempészt, négy körözött személyt, felfedtek négy közokirat-hamisítást, 2,6 millió forint értékű ukrán zárjegyes cigarettát „találtak”. Záhonynál négy ukrán állampolgár hamis német schengeni vízummal, illetve görög tartózkodási engedéllyel az útlevelében akart beutazni országunkba. A barabási határőrök a település buszmegállójában öt elhagyott táskát találtak, melyekben 518 ezer forint értékű, 1400 doboz ukrán zárjegyes cigaretta volt. Tiszabecs és Sonkád között, a becsi határőrök egy 33 éves magyar állampolgár vezette Opel Omegában 5099 doboz cigarettát találtak. A fiatalember állítása szerint a 2 millió forint értékű füstölnivalót Tiszabecsen pakolta át egy általa ismeretlen személy gépkocsijából. A határőrök az illetőt, a gépkocsit és az árut átadták a vámhatóságnak. Rafinált „szöktető” Az igazgatóság záhonyi bűnügyi felderítői gyanúsítottként hallgattak ki egy ukrán állampolgárt, akivel szemben (szabadlábon hagyása mellett) folytatnak eljárást embercsempészés megalapozott gyanúja miatt. A szálak ez év január harmadikára vezetnek vissza, amikor Záhonynál, az illető által vezetett mikrobusz utasaként két ukrán hölgy jelentkezett kilépésre. A pilóta az ügyeletes határőrt megkeresve azzal adta át a két nő útlevelét, hogy valami baj lehet velük. Kiderült, hogy a passzus tulajdonosai úgy léptek hazánk területére, hogy magyarországi tartózkodásra jogosító okmányuk nem volt. Az útlevélkezelőknek azt mondták, hogy a mikrobusz a záhonyi benzinkútnál vette fel őket, ezért a határőrök a sofőrt elengedték. Négyszáz eurót fizettek Később a határőrnyomozók is kihallgatták a két hölgyet, akik bevallották: Milánótól utaztak abban a buszban, melyben végül is elfogták őket. Az embercsempésznek fejenként 400 eurót fizettek, hogy Ukrajnába hazajuttassa őket. A férfi ellen körözést adtak ki a határőrök, s január 10-én Hegyeshalomnál el is fogták. Még aznap kihallgatták a záhonyi bűnügyi felderítők a gépkocsivezetőt, aki tettét részben beismerte. Kutyatámadás Nyírbátorban Nyírbátor (KM) - Szerda hajnalban egy nyírbátori férfi telefonált a rendőrségre, hogy megtámadta egy kutya. Az ügyeletes azonnal járőrt küldött a helyszínre, közben azt tanácsolta, hogy a férfi háttal egy falnak támaszkodva próbáljon nyugodtan viselkedni. A rendőr érkezésekor a kutya még mindig morogva tartotta sakkban az ügyeletes utasítása szerint mozdulatlanul álló személyt. Nem kellett lőni Az egyenruhás, kocsijából kiszállva elővette szolgálati fegyverét, majd szólt a sérült férfinak, hogy hirtelen mozdulat nélkül szálljon be az autóba. A kutya ugyan tovább morgott, de nem támadott, így nem volt szükség lövésre. A gyepmestert értesítették, de érkezése előtt a kutya elszaladt. A megtámadott férfi a lábán szenvedett könnyű sérülést. A Nyírbátori Rendőrkapitányság vizsgálja, hogy az ügyben felmerül-e valakinek büntetőjogi felelőssége. Huszonketten szereznek magasabb képesítést (Fotó: tűzoltóság) Pályázati fonásból tanulnak Tűzoltó-szakképzés Fehérgyarmaton Fehérgyarmat (KM - F. A.) - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tűzvédelmi szempontból egyik úgynevezett „fehér foltja” még napjainkban is a szatmári térségből Fehér- gyarmat és környéke. Éppen ezért nagy gondot fordítanak a tűzoltók szakképzésére. Tudtuk meg Holes István tű. alezredestől a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság mentésszervezési osztályvezetőjétől, majd így folytatta: a megyei tűzoltószövetség és a helyi önkormányzat vezetésének sikeres együttműködése révén 2004. év elején újjáalakult a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület. Köztestületi tűzoltóság Csaknem 30 fiatal kérte felvételét, ezzel szükségessé vált egy tűzoltó alaptanfolyam szervezése. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tűzoltó szakemberei példás gyorsasággal, 40 órás kihelyezett tűzoltó alaptanfolyamot szerveztek, melynek során az újonnan felvettek elsajátították a tűzoltószakma alapjait. Az önkéntes tűzoltó-egyesület vezetése nem elégedett meg az első sikerekkel, hanem egész évben folyamatosan keresték a további szakmai fejlődés lehetőségeit. A Nyíregyházi Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ az „Élhetőbb faluért” pályázat útján nyert anyagi forrás segítségével Mikulás-napi ajándékként elindíthatta a 640 órás tűzoltó szakképző tanfolyamot 22 fő részvételével a településen. Az elméleti és gyakorlati képzést a megyei tűzoltószövetség és a Mátészalkai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szakemberei végzik. Ez év február 11-ig a foglalkozások zömében Fehérgyarmaton kerülnek végrehajtásra, majd azt követően nyolc hétig a mátészalkai tűzoltóságon irányított önképzésen sajátítják el a szakma alapjait a hallgatók. A záróvizsgákra várhatóan 2005. április közepén kerül majd sor, mellyel megteremtődnek az önkéntes köztestületi tűzoltósággá válás személyi feltételei Fehérgyarmaton. Vonat elé hajtott a teherautó Tornyospálca (KM) - Kedden késő este a Tornyospálca és Mándok közötti mezőgazdasági útvonalon, a sűrű ködben, egy tehergépkocsi úgy hajtott be a vasúti átjáróba, hogy nem adott elsőbbséget a Mándokra tartó tehervonatnak. Az ütközés következtében a teherautó vezetője könnyű sérülést szenvedett. Mivel a szonda ittasságot jelzett a férfinél, vérvételre állították elő. Tolvajok járnak az iskolákban A mozgást rögzítette az ipari kamera Nyíregyháza (KM - F. A.) - Egy megyeszékhelyi gimnázium öltözőjének ajtaját törte be szerdán délben ismeretlen tettes, és mobiltelefonokat, pénzt és iratokat tulajdonított el hét, testnevelésórán lévő diáktól. Az iskolában működő ipari kamera felvételei szerint az elkövető, aki nem az intézmény tanulója, a bűncselekményt megelőzően több mint egy órát tartózkodott az épületben, de senki sem vonta kérdőre, hogy mit keres ott. Az Érkerti Rendőrőrs a felvételek alapján próbálja azonosítani a tolvajt. Fülöp Gergely r. hadnagy a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az eset kapcsán elmondta: a héten a megye számos Ő lehet az Iskolai szarka iskolájából érkezett a rendőrségre lopásról szóló bejelentés. A sértettek diákok, akiknek általában a tanteremben, az öltözőben, vagy a kollégiumi szobában őrizetlenül hagyott mobiltelefonját tulajdonították el. Az illetékes rendőri szervek nyomoznak az ismeretlen tettesek után. A lényeg a részletekben rejlik! Polo Gazdaságos az Autó Szélestől: 23.900.- Ft havi részletre! O Ft kezelési költség, egyenletes törlesztés, nincs maradványérték, kezes nélkül, akár CASCO-mentesen is. Hitelátvállalás! lehetőség bármilyen használtautó beszámítás esetén. További ajánlatunk: 0 Ft önerős hitelajánlatok 84 hónapos futamidőre, kezes nem szükséges Nyíregyháza, Hunyadi u. 57. Telefon: 42/508-280/111 mellék MIRnpTFS