Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-13 / 290. szám

2004. december 13., hétfő KELET KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK ] Autóbalesetben meghalt egy 19 éves fiatalember tegnap a 2-es főúton, miu­tán a személygépkocsi, amelynek utasa volt, hajnalban az árokba hajtott, majd kerítésnek ütközött Vác és Göd között. Az autó sofőrje egy kanyarban elveszí­tette uralmát a jármű felett, ezután árok­ba hajtott, majd egy kerítésnek ütközött. Ő csak könnyebb sérülést szenvedett. 0 Halálos karambol. Ketten vesztették életüket szombat délután a 6-os főúton, Tolna közelében egy balesetben. A fá­cánkerti elágazónál frontálisan ütközött két autós, az egyikben utazó két sze­mély a helyszínen életét vesztette. A má­sik autóban utazó három személy közül ketten könnyebb sérülést szenvedtek. Az anyagi kár is jelentős (Fotó: Pusztai Sándor) Frontális ütközés, hét sérült Napkor (KM) - A 41-es főúton Napkor közelében két személygépkocsi karambo­lozott péntek este. A balesetben hét sze­mély sérült meg. Egy VW Golf a vizsgálat elsődleges adatai szerint Napkor felé ha­ladt Oros irányából 20 óra körül, amikor a jármű vezetője előzni kezdett. A sofőr el­mérhette a szemből érkező Suzukitől szá­mított távolságot, mert a két autó frontá­lisan egymásnak ütközött. A karambol ere­je mindkét autót teljesen összetörte, a bent ülők közül hét személyt vittek a mentők kórházba, közülük három állapota súlyos­nak tűnt. A rendőrség eljárást indított a körülmények vizsgálatára. Eltűnt lányt keres a rendőrség Nyírbátor (KM) - A Nyírbátori Rend­őrkapitányság államigazgatási eljárást folytat egy fiatalkorú intézeti nevelt eltű­nése ügyében. A 17 éves Szilágyi Noémi november 4-én engedély nélkül távozott a nyírbátori Éltes Mátyás Diákotthonból, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A lány kb. 160 cm magas, vékony test­alkatú. Arca ovális, bőre kreol, szeme bar­na, fekete haja vállig ér. (Fénykép nem áll rendelkezésre.) Kérjük, hogy aki tud az el­tűnt tartózkodási helyéről, hívja a Nyírbá­tori Rendőrkapitányságot a (42) 281-666 te­lefonszámon, vagy a 107-es segélyvonalat! Kivilágított kerékpáros. Egyelőre nem tudni, hogy szombat este Nyíregy­házán a Nagyvárad utcán miért nem látta meg egy gépkocsi vezetője, hogy kanyaro­dás közben szemből egyenesen érkezik szabályosan egy kivilágított kerékpáros. Autójával elsodorta. A biciklis könnyű sérülést szenvedett. Megjelentek a határon a petárdacsempészek Közel 350 esetben, több mint kétmillió forint pénzbírságot szabtak ki a vámhivatalok Debrecen (KM - F. A.) - A Vám- és Pénzügyőrség Észak- alföldi Regionális Parancsnok­sága felügyelete alá tartozó vámhivatalok az elmúlt napok­ban számos jogsértő cselek­ményt derítettek fel. A „szoká­sos” cigarettacsempészek mel­lett megjelentek a „petárdá- sok” is. A részletekről, Kupecz József pü. főhadnagy sajtóreferens tájékoztatta lapunkat. Elmondta: ahogy közeleg a szilveszter, egyre több pirotechnikai terméket csem­pésző egyént csípnek fülön. Többek között a záhonyi vámhi­vatalnál egy nap alatt két magyar állampolgár is - a lassan már kötelezőnek számító cigaretta mel­lett - tűzijátékokat és petárdákat akart illegálisan behozni Ma­gyarországra. Mindkét esetben a gépkocsik műszerfalába, illetve a fűtéscsőbe rejtették az „árut”. A pénzügyőrnek gyanús volt, hogy a hideg ellenére a gépkocsik fűtése nem működött tökéletesen. A jár­művek műszerfalainak megbon­tása után kiderült, hogy azok összesen 435 darab petárdát, 16 darab különféle tűzijátékot és mel­lékesen 2300 szál magyar adójegy nélküli füstölnivalót rejtettek. A csempészett árukat a vámhivatal lefoglalta, honfitársainkkal szem­ben pedig vámszabálysértés elkövetése miatt eljárást kezde­ményezett. Az egy hét alatt több mint 11 millió forint értékben került lefoglalásra többek között cigaret­ta, szeszes ital és üzemanyag. A szabálysértési eljárások során 337 alkalommal, összesen 2 millió 334 ezer forint értékben szabtak ki pénzbírságot a vámhivatalok. Ebből nem lesz tűzijáték (Fotó: Vám- és Pénzügyőrség) Sony Ericsson Vásároljon új Pannon Praktikum kártyás csomagot, és Ön is örülhet a 120-nak, mert ennyi perc ingyen beszélgetést kap ajándékba! A Pannon G$M a Pannon Praktikum kártyás tarifacsomag 36 Ft-os percdíjával számolva 120 perc, azaz 4320 Ft értékű mobiltelefon-használatot kínál a 2004. november 27-tó'l 2004. december 31-ig új Pannon Praktikum kártyás csomagot vásárló ügyfeleinek, amely belföldi hanghívásokra, SMS-re és MMS-re vonatkozik. A 4320 Ft-os keretből 2500 Ft bármikor felhasználható, 2005. január Hói 2005. május 31-ig pedig havonta 364 forintot írunk jóvá. Az ajándék 120 perc kizárólag a Pannon Praktikum kártyás tarifacsomag használatával érvényes. A készülék csak Pannon GSM SIM-kártyával használható. További részletek és készülékaján­latok a Pannon GSM bemutatótermeiben és a Pannon Partnereknél. Az árak az áfát tartalmazzák. A készüfékajánlat 2004. december 9-tól a készlet erejéíq érvényes. Pannon GSM telefonos ügyfélszolgálat: 1220. www.pannongsm.hu nAAAAAAA PANNON GSM ▼▼▼▼▼ Az élvonal. PANNON GSM ..... Az élvonal Pannon Partner Az öröm száma! Sony Ericsson T230 Hirdetések

Next

/
Oldalképek
Tartalom