Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-09 / 287. szám
2004. december 9., csütörtök KELET MEGYEI TÜKÖR /5 0 Podolyák Vilmos festőművész kiállítása január 30-ig tekinthető meg a Csengén Helytörténeti Múzeumban hétköznapokon 9-től 16 óráig. 0 Barlangok és barlangászok címmel tart előadást Surányi Gábor ma 17 órától a nyíregyházi E-Missziő Egyesület Malom utcai irodájában. A Természet- és Környezetvédelmi Egyesület Aktivista Klubjának tagjai a hallgatósággal közösen próbálnak majd megoldást találni a felvetett problémákra. 0 Régi idők. Kilenc standon kínálnak majd karácsonyi díszeket, édességet, gyümölcsöt és ruhaneműt a Sipkay Barna Kereskedelmi Középiskola diákjai ma 9 órától 15 óráig. A Régi idők karácsonya nevet viselő ünnepi forgatagban hagyományőrző bemutatókra is sor kerül a Krúdy Gyula utcai intézményben. 0 Dedikálás. Boros Lajos december 12- én 11 órakor dedikálja most megjelent, Sakálok című könyvét Nyíregyházán a Szegfű utca 75. szám alatti könyvesboltban. 0 Mindenki Mikulása. A Mesekert Bábszínház Mindenki Mikulása című előadását tekinthetik meg ma délelőtt 10 órától a vidámságra vágyók a nyíregyházi Kölyökvárban, a Dózsa György út 25. szám alatt. Új menetrend a Szabolcs Volánnál Mint az első oldalon írtuk, december 12- én módosul az autóbuszok menetrendje.- Nyíregyházáról munkaszüneti napokon 9.10 órakor új járat indul Nagykálló- ba. - Nagykállóból munkaszüneti napokon 10.15 órakor indul autóbusz Nyíregyházára, kedvező csatlakozást biztosítva a Kál- lósemjénből 10.10 órára érkező járattól. - Téglásról munkaszüneti napokon 7.20 órakor Balkányon át közvetlen járat indul Nyíregyházára. Visszafelé Nyíregyházáról 10.10 órakor indul Téglásra a járat, Bal- kányt és Szakolyt is érinti. - Nyírtelekről szombati napokon és tanszünetben munkanapokon 7.45 órakor indul járat Nyíregyházára Dózsaszőlő érintésével. - Tisza- vidről iskolai előadások napján 7.36 órakor új járat indul Vásárosnaményba, mely- lyel az általános iskolások és óvodások utazását biztosítjuk Tiszaszalkára. - Mátészalkán kedvezőbb lesz az autóbuszok csatlakozása az 5.10 és 13.10 órakor Budapestre induló és a 11.17 és 19.17 órára Budapestről érkező vonatokhoz. - Vállajról a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napokon (vasárnap) 16.16 órakor új közvetlen diákjárat indul Debrecenbe. A nyíregyházi és mátészalkai menetrendi tudnivalókat később közöljük. www.szon.hu http:, kmtlppek.szon.hu Új menetrend a Szabolcs Volánnál. A menetrend letölthető. (60 kb) teljes Minigaléria Záhonyban Záhony (KM) - A közelmúltban egy minigalériát alakítottak ki a záhonyi Silver Étteremben, amelynek tulajdonosa, Szilágyi Mihály és a Szebecse Alapítvány első közös „akcióként” Tóth Sándor alkotásaiból állított ki néhányat. Jóllehet a kiállítóhely parányi - egyszerre csupán négyöt festmény befogadására képes -, az ötletgazdák mégis úgy vélik: havi váltásban sikerül reprezentatív tárlatok keretében fokozatosan bemutatni a határvárosi képzőművészek munkásságát. Az első kiállítás képeit december 20-áig tekinthetik meg az érdeklődők. Minden hónapban más alkotó mutatkozik be néhány képével (Fotó: amatőr) Médiakérdések. Az írott és az elektronikus sajtó időszerű kérdéseiről tartott fórumot tegnap Nyíregyházán Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke (balra) a szövetség megyei tagjainak részvételével. (Fotó: Balázs Attila) Adventi hangverseny Nyíregyháza (KM) - Adventi hangversenyt rendez a Nyíregyháza-Kertvárosi Görög Katolikus Egyházközség a Piccoli Archi Zenekar szereplésével december 12- én 10 órától. Közreműködik Fazekas Bernadett (hegedű), Kádár Orsolya (gordonka), Tóthné Kulcsár Katalin (csembaló), Tóth Krisztina (szavalat), Merza Katalin (szavalat), a Vikár Sándor Zeneiskola és az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola növendékeiből alakult önkéntes énekkar. Vezényel Tóth Nándor. A műsorban többek között Vivaldi, Marin-Mare, Bartók, Gárdonyi, Glennie művei csendülnek fel. Kérdőjelek egy rendeletelőkészítés körül Gazda László levele Németh Imre miniszterhez a kedvezőtlen adottság meghatározásáról Nyíregyháza (KM) - Konferenciát tartott a napokban Debrecenben a FVM és a Vidékfejlesztési Hivatal. Elhangzott, hogy a minisztérium felülvizsgálja a kedvezőtlen adottságú térségek kijelölését. A minisztérium bejelentett szándéka a megyénkből érkezett szakembereket kedvezően érintette, mert a jelenleg érvényben levő rendelet szerint 229 településünk közül csupán hat olyan van, melynek határában kedvezőtlen adottságú terület található. Vitatott szakszerűség Gazda László, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke levélben fordult Németh Imre földművelésügyi miniszterhez, melyben a felülvizsgálat fontosságát elemezte.- Semmi nem indokolja egy olyan megyében, ahol - a kijelölési paraméterek szerint - a 229 A megyeházán tegnap tartották a megyei véradóünnepséget, mint arról lapunk első oldalán beszámoltunk. Az ünnepségen a sokszoros véradók és véradószervezők oklevelet és ajándékot kaptak nemes cselekedetükért: 46-an negyvenszeres, 37-en 50-sze- res véradásért. Hatvanszor adott vért: Bodnár Tibor Kisvárda, Bunkóczi József Szabolcsveres- mart, Fülep Béla Nyírbátor, Groncsák József Nyíregyháza, Kecskés Imre Tiszavasvári, Király László Szabolcsveresmart, Lecza Mihály Tornyospálca, Lesku Károly Nyírkárász, Rusznák Miklós Nyíregyháza, Sipos Sándor Nyírbátor, Suskó Gazda László (Fotó: km) településből a földterület termő- képessége az országos átlag 80 százaléka alatt van 152 településen, a népsűrűség az országos átlag 50 százaléka alatt van 86 településen, fogyó a népesség 105 településen, a mezőgazdasági foglalkoztatottság 86 településen haladja meg a 8,25 százalékot. Országosan a 19. cikkely alapján kedvezőtlen adottságú terület az összes megművelt terület 6,3%György Nyíregyháza, Varga József Nyírbogát. 70-szer adott vért: Csépke Sándor Tuzsér, Dobránszki Mihály Nyíregyháza, Kovács Imre Nyírbátor, Lakatos László Eperjeske, Lovas Attila Tuzsér, Magyar László Kisvárda. 75-szörös véradó: Kosa Mihály Nyírtelek, Kosa Mihály Nyírte- lek-Bedőbokor, Nyitrai László Nyírbátor. 80-szoros donor: Bodarász Mihály Nyíregyháza, Bodor Sándor Tiszavasvári, Szabados József Kisvárda. 90-szeres véradó: Ágoston Dezső Záhony, Bíró Béla Búj, dr. Fodor Istvánná Tiszavasvári. a, míg ez megyénkben - melyre a kijelölési paraméterek szerint sem a kedvező adottságú területek nagy mértéke a jellemző -, csupán 1,46%-a. A felsorolt adá- tok értelmezhetetlenné teszik megyénk agrárszakemberei számára a kedvezőtlen adottságú területek kijelölésének módját, és megkérdőjelezik a rendelet előkészítőinek szakmai munkáját és a rendelet szakszerűségét. Csak hat település- Kizártnak tartom - fogalmazott Gazda László -, hogy a kijelölési paraméterek közé bevont bruttó termelési érték és bruttó jövedelem - melyről a jelzett intézmény nem rendelkezett településsoros kimutatással és melynek objektivitása a többi paraméterhez képest egyébként is kérdéses - olyan mértékben befolyásolná a kijelölést megyénkben, hogy ennek „eredményeként” a 19. cikkely alapján öszA központi ünnepségen, amely a közelmúltban a Parlament Vadásztermében volt, Miniszteri Dicséretben részesült Nagy Ferenc 128-szoros véradó. A példamutató donor a magas elismerést az időközben bekövetkezett hirtelen halála miatt személyesen már nem vehette át. A Véradó Mozgalomért Ezüst Emlékérmet az Országházban kapta meg Pusztaföldi Judit kimagasló véradószervezői tevékenységéért. A megyei ünnepségen 14-en kapták meg a Véradó Mozgalomért Emlékérmet, míg Somlyai Lászlóné (Mátészalka) és Feketéné Erdei Tímea (Nyírbátor) Kiváló Véradószervező kitüntetést kapott. szesen hat településhez tartozó földterület lenne besorolható a kedvezőtlen adottságú területek közé.- Hiányolom és ezért célszerűnek találom bevonni a kijelölés paraméterei közé a munkanélküliségi adatokat - hangzott a levél Ez véleményem szerint legalább annyira fontos mutatószám, mint a népsűrűség vagy a fogyó népesség.- Megyénkben a munkavállalási korú népességből a munka- nélküliek aránya 224 településen nagyobb, mint az országos átlag. Ezek az adatok jelentősen befolyásolják egy térség, egy település kedvezőtlen adottságát, ezért nem hagyhatók figyelmen kívül.- A valóban kedvezőtlen adottságú földterületen gazdálkodók megnyugvását szolgálja a minisztérium vezetésének az a szándéka, hogy változtatni akar ezeknek a területeknek a kijelölését meghatározó rendeletén. Közmeghallgatás Rakamaz (KM) - Közmeghallgatást és városgyűlést rendez a rakamazi ön- kormányzat december 13-án 18 órától az Ady Endre úti általános iskola aulájában. Először beszámoló hangzik el a város közbiztonságáról, a közbiztonsággal kapcsolatos tevékenységekről, majd az érdeklődők helybeliek megismerkedhetnek Rakamaz településrendezési tervével. A fórumon az állampolgárok is elmondhatják észrevételeiket és javaslataikat a város életével és a fejlesztési elképzelésekkel kapcsolatosan. Köszöntötték az önzetlen véradókat A megyei ünnepségen elismerést kaptak a mozgalomért dolgozók is Bemutatkozott a Szindbád Varázslatos hangulat a Krúdy Karácsonyon Nyíregyháza (KM - P. I.) - A Krúdy Karácsony rendezvény ismertetése mellett a Sóstói Szindbád Hotelt is bemutatták tegnap a nemrégiben nyílt, négycsillagos szállodában tartott sajtótájékoztatón. A délelőtti program- és hotelismertetőn Mohácsi Noémi szállodaigazgató elmondta: a Sóstó- gyógyfürdő szívében fekvő szálloda megépítésekor főképp a körzetre jellemző idegenforgalmi érdeklődés dominált, ennek fényében került sor a minőségi szálláshelyek és színvonalas szolgák tatások kialakítására. A közel félszáz ember befogadására alkalmas hotel a mozgáskorlátozott szállóvendégekre is gondolt a szobák kialakításakor. Gazdag programok A projekt megvalósulását a MÁV is jelentősen támogatta, igen figyelemre méltó a sínek mellett fekvő épülettömbben kialakított vasúti váróterem. Rabóczki Lászlóné, a Krúdy Vigadó ügyvezető igazgatója örömmel tájékoztatott arról, hogy a hagyományokhoz híven idén is varázslatos hangulat uralkodik majd el a sóstói sétányon december 17-19. között a Krúdy Karácsony rendezvénysorozat keretében. Napsugárral a természetben Nyíregyháza (KM) - A Napsugár Természetbarát Egyesület december 11-én gyalogtúrát rendez a Makkoshotyka-Kecs- ke-hegy-Borz-hegy-Zsidó-rét-Űjhuta-Háromhuta útvonalon. Érdeklődni és jelentkezni lehet a következő telefonszámokon: 70/516-1290, 42/461-287 vagy 30/253-9348. Koncert barokk zenéből Ismét Nyíregyházán Rákász Gergely Nyíregyháza (KM) - Rákász Gergely, Magyarország legifjabb hangversenyorgonistája, a Templomos Lovagrend tagja nem először jár Nyíregyházán: eddigi két hangversenyén nagy sikert aratott játékával és az orgonaműveket összekötő beszélgetésével, amit Leonard Bernsteintől tanult. Első nyilvános koncertje 1993- ban volt.- Életem legrettenetesebb pillanata az volt, amikor megláttam a tömeget és rájöttem, hogy ez most nem játék, helyt kell állnom. Talán soha nem játszottam még olyan rosszul, mint akkor az első darabokat. Ám érdekes módon nem fütyültek ki. A koncert közepén elmúlt a lámpalázam, (azóta se jött vissza) és úgy fejeztem be az estet, hogy még ráadásokat is adtam - emlékezett vissza a kezdetekre az ifjú előadóművész. Rákász Gergely (Fotó: stúdió) December 10-én este hétkor ismét megszólal az orgona a nyíregyházi református nagytemplomban, s a zeneszeretők ismét meggyőződhetnek róla, hogy Rákász Gergő, Varnus Xavér egyetlen magyar tanítványa nemcsak hangszerének, hanem a zene megszerettetésének is mestere. % « V V