Kelet-Magyarország, 2004. november (64. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-27 / 277. szám
2004. november 27., szombat MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 Irány Nyugat? Az Európai Unió bátorító jeleket lát arra, hogy az ukrán politikusok „új megoldásokat keresnek” a válságra. Az illetékes ugyanakkor visszautasította Lavrov orosz külügyminiszter kijelentését, miszerint néhány állam arra próbálja felhasználni az ukrán válságot, hogy Ukrajnát a Nyugat felé húzza. 0 Csak egyenként. Az ukrán válság kapcsán fontos lehet, hogy az ottani törvények csak egyes szavazókörök eredményeinek felülvizsgálatát teszik lehetővé, de a végeredmény érvénytelenítését és a választások megismétlését nem irányozzák elő. Ungváron is tüntettek Ukrajna (MR) - Ukrajna több városához hasonlóan Ungváron is tüntettek az emberek. Az elnökválasztás vesztesének megnevezett exminiszterelnök hívei nem hisznek Viktor Janukovics ígéreteinek, amelyben az új államelnök gazdasági fellendülésről, új munkahelyek teremtéséről és növekvő bérekről beszél. Ugyanakkor Ukrajna költségvetése 12 milliárd dollárt tesz ki. Ugyanennyi az oligarchák vagyona. Tíz embernek van 12 milliárdja. Tegnap több mint 15 ezren gyűltek össze Ungváron. Amint mondják, ez csak amolyan figyelmeztető tüntetés. LAPSZEMLE „Orbán Viktor bárányai” Pozsony (MTI) - Orbán Viktor bárányainak nevezi és élesen bírálja a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetőit a Pravda című baloldali szlovák lap, de a liberális SME sem kíméli a szlovákiai magyar kormánypártot, amiért a kettős állampolgárság kérdését érintően az igenlő szavazatok többségéért szurkol. A Pravda szerint a kettős állampolgárság intézménye elvi okokból ugyanúgy elfogadhatatlan, mint a kedvezménytörvény. A liberális SME „A nemzetért és a hazáért” című írásának szerzője, Peter Schutz szerint az MKP csatlakozott a Fidesz kampányához; hangsúlyosan problematikus, hogy a szlovák képviseleti testületek mandátumait bíró párt egy másik állam területén fejt ki politikai tevékenységet. A szlovák kormány tagjaként „Az MKP mindezt a szlovák kormány tagjaként teszi, ami egy kicsit már érdek- ellentét, lévén meglehetősen vitatható a kérdés, vajon a Szlovák Köztársaság érdekei szerint való-e a határon túli magyarok kettős állampolgársága ?” - fogalmaz a lap. Immár tényleg „helyzet van” A tárgyalások oldhatják a politikai válságot Kijev (MTI) - Megkezdődtek az ukrán elnökválasztás nyomán kialakult politikai válság rendezését szolgáló megbeszélések pénteken Ki- jevben. Kora reggel Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt néhány ezer híve körbezárta a legfelsőbb hatalmi szervek - a kormány és a törvényhozás - épületeit, hogy megakadályozza az érintett hivatalok tisztviselőinek munkába állását. Az ellenzékiek nem engedték be a kormány épületébe Janukovics miniszterelnököt sem. Megbénították a hatalmat; Viktor Janukovicsnak az EU- tagországok nagyköveteivel lenne találkozója, amit képtelen megtartani, mert nem engedik be a kormány épületébe - közölte a magát győztesnek tekintő elnökjelölt sajtótitkára. Átáll(t) a hatalom Alekszandr Zincsenko, a Jus- csenko-hívek által létrehozott Nemzeti Megmentési Bizottság (KNSZ) végrehajtó bizottságának elnöke szerint a KNSZ ellenőrzése alá vonja az államhatalmi PARTHIREK Tévés vitát javasol Az SZDSZ elnöke televíziós vitát javasol a négy parlamenti párt elnökének a két népszavazási kérdésről; Kuncze Gábor pártelnöktársainak szinte azonos tartalmú levelet irt. Az MDF és az MSZP közölte: vállalja a nyilvános vitát. Az SZDSZ elnöke szerint a vitára a közszolgálati televízióban december 3-án, a népszavazást megelőző pénteken kerülhetne sor. Elvileg nyitottak Gémesi György, az MDF elnökhelyettese az MTI-nek azt nyilatkozta: pártja nyitott arra, hogy nyilvánosan is kifejtse álláspontját a népszavazás kérdéseiről. Oláh Lajos, az MSZP pártigazgatója közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a szocialista párt hasznosnak tartja az SZDSZ kezdeményezését, és igent mond Kuncze Gábor felkérésére. MSZP: Nem lelki kérdés Az MSZP szerint nem pusztán lelki kérdés a magyar állampolgársággal járó szociális és egészségügyi juttatások finanszírozása, mivel a családok mindennapi megélhetését befolyásolja. A szocialista párt szerint azért kell nemet mondani a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra, mert „ez nem pusztán egy lelki, érzelmi kérdést jelent, hanem a családoknak a mindennapi (...) megélhetését is befolyásoló kérdésről van szó”. Fidesz: A kormány riogat A Fidesz Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz és az Országos Választási Bizottsághoz fordul, mert a kormány „riogat” az egészségügyi privatizációval kapcsolatos népszavazás ügyében. Ha a december 5-ei népszavazáson az igenek kerülnek többségbe, az nem jelenti azt, hogy a magánkézbe adott gyógyszertárakat, háziorvosi praxisokat vissza kellene adni, hogy a privatizált műveseállomásokat meg kellene szüntetni - tette hozzá Mikola István, a Fidesz egészségügyi egyeztető fórumának elnöke. szerveket. Viktor Juscsenko „elnöki rendeletéinek” csütörtöki kihirdetése után az irányító szervek a KNSZ felügyelete alá kerülnek. Ami az utasítások végrehajtásának eszközeit illeti, Zincsenko szerint „létrejöttek a területi parancsnokságok, a nemzeti gárda, a rendvédelmi tevékenység szervei”. Gázgránát Az észak-ukrajnai Csernyi- hivből érkezett hírek szerint hang-fény gránátok robbantak a városi tanács épületénél, ahol mintegy húszezren tüntettek Viktor Juscsenko mellett, majd ismeretlen eredetű gázt észleltek. Egy internetes hírportál azt jelentette, hogy Ivan Kocsubej, a helyi rendőrkapitány helyettese könnyfakasztó gránátot dobott a tüntetők közé és tűzparancsot adott ki, amit a rendőrök nem teljesítettek. Az ukrán speciális rendőri egység, a Berkut tagjai pénteken az ungvári Avantgárd stadionban őrizetbe vettek több mint harminc személyt, akiknél valóságos fegyverraktárat - pisztolyokat, Kalasnyikov géppisztolyokat találtak. A kormánypárti elnökjelölt támogatói ellentüntetést tartanak november 26-án, amikor ellenzéki tüntetők tízezrei ötödik napja tiltakoznak az- elnökválasztáson elkövetett feltételezett csalások miatt. (Fotó: epa) Orosz különleges egységek? Kijev (MTI) - Az orosz különleges egységek mintegy ezer katonáját vezényelték Ki- jevbe, hogy beavatkozzanak kiprovokált összecsapásokba - állította pénteken egy bolgár magántelevízióban az ukrán ellenzék egyik szóvivője. Borisz Taraszjuk elmondta, hogy a különleges egységek, .„amelyeknek kijevi címét is meg tudja adni”, repülőgépen érkeztek, és ukrán egyenruhát viselnek. „Fegyverzetük, géppisztolyaik igen komoly tervekre utalnak” - mondta a bTV adásában. Az ukrán parlament külügyi bizottságának elnöke, Viktor Juscsenko ellenzéki vezető közeli munkatársa szerint a különleges osztagok célja, hogy „fizikailag semmisítsék meg a demokratikus ellenzék vezetőit”. Információik vannak egy tervről, hogy összetűzést provokálnak, és ezt használják ki az oroszok a beavatkozásra. 111 I ibR Mi Solana missziójának célja? 48 millió lakosával Ukrajna ígéretes piac Brüsszel (MTI) - Javier Solana ukrajnai közvetítő missziójának célja jóval több, mint a vérontás elhárítása a kelet-európai országban. Jelentős gazdasági tét is kockán forog, s az ukrajnai demokrácia zsenge hajtásai is védelemre szorulnak. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének nagy gyakorlata van már a volt szovjet apparatcsikokkal való tárgyalásban. Fontos a Nyugatnak is Az Európai Unió legfőbb diplomatája 1997-ben - akkor még a NATO főtitkáraként - el tudta adni az orosz vezetőknek, hogy nekik is politikai nyereség lesz az észak-atlanti szövetség keleti irányú bővítése, ami valóságos szellemi bűvészmutatvánnyal ér fel. Oroszország után rögtön Ukrajna következik a szovjet utódállamok között az Európai Unió által felállított fontossági sorrendben. Mintegy 48 millió lakosával Ukrajna ígéretes piac, amit önmagában is jól jelez, hogy függetlenné válása, 1991 óta több mint egymilliárd euró áramlott be az országba. Ha a büntetett előéletű, választási csalással gyanúsított Viktor Janukovics lenne az ország elnöke a következő években, aligha lehetne ezen a helyzeten gyökeresen változtatni, s ez nem csak az EU-nak lenne rossz. A hun kisebbség kezdeményezése Budapest (MTI) - Elrendelte a hun kisebbség elismerésére indított népi kezdeményezés aláírásainak ellenőrzését az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki budapesti ülésén. A testület még szeptemberben hitelesítette a kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét, a pénteki ülésen pedig elrendelte a rendelkezésre álló két hónap alatt összegyűjtött több mint kétezer aláírás vizsgálatát. Ha legalább ezer aláírás érvényesnek bizonyul, akkor az Országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kérdést. Az aláírásgyűjtést egy magánszemély kezdeményezte, aki az univerzum egyházának hírnökeként és a hunok szentegyházának papjaként jegyezte az OVB- nek írt kérelmét. Lehetőség van A népi kezdeményezés jogszabályi hátterét a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény adja, amely kimondja: lehetőség van arra, hogy a' jogszabályban meghatározott 12 nemzetiségen és egy etnikumon kívül további kisebbség is bizonyosságot tegyen arról, hogy megfelel a törvényben foglalt feltételeknek. A harciasnak tartott al-Aksza csoport bejelentette, hogy Mahmúd Abbász volt palesztin kormányfőt, a Palesztin Fel- szabadítási Szervezet elnökét támogatja a Palesztin Hatóság elnökségéért vívott harcban. (Fotó: epa) „Burzsoá kísérlet”- Ukrajna szakad? Kijev (MTI) - Ukrajna kettészakadásához vezethet az ellenzéknek az a próbálkozása, „hogy burzsoá forradalmat hajtson végre, és gyökeres fordulatot vigyen keresztül az országban” - figyelmeztetett a győztesnek nyilvánított elnökjelölt, Viktor Janukovics kormányfő választási stábjának vezetője, Szerhij Tihipko. „Ha nem lesznek tárgyalások, Ukrajnát a széthullásba taszíthatják, s teszik mindezt a nemzeti-hazafias erők” - idézte az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség Viktor Janukovics kormányfő választási stábjának vezetőjét. K ELET ís a v ä a ö s s s i a- Gondoljunk a jövőre! Ha te nem tárod fel, amit én takargatok a múltamban, én sem tárom fel, amit te takargatsz a jelenedben! (Karikatúra: Marabu) MM §P lg |KV Felelős kiadó: Szabó Miklós ( sza.bo@kelet.szon.hu ). Főszerkesztő: Angyal Sándor (aneval@kelet.szon, hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet ( nemethne@kelet.szon.hu ). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn ( adrienn.buri@kelet.szon.hu ). Értékesítési vezető: Varga Zsolt wk, Ér 8 f i ( zsolt.varga@kelet.szon.hu ). Marketingvezető: Kereső Magdolna ( kercso@kelet.szon.hu ). « »*** a Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu v k Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. i5MATc<7r Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 y**624