Kelet-Magyarország, 2004. november (64. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-26 / 276. szám

2004. november 26., péntek KÖZBIZTONSÁG /8 E A riasztó védte meg az üzleteket. Kedden éjszaka ismeretlen tettes pró­bált meg betörni egy Nyíregyháza külte­rületén található presszóba. A riasztó azonban megszólalt, az elkövető így dol- gavégezetlenül elmenekült. A rács lefe- szítésével és az ablak betörésével a tet­tes 20 ezer forint kárt okozott. Csütör­tök virradóra egy nyírlugosi vegyesbolt riasztója űzte el a betörőt. 0 Kilopták a vízből. Kedden éjszaka el­loptak egy Keleti-főcsatorna partján ki- lakatolt 150 ezer forint értékű, hatmé­teres, vörösfenyőből készült csónakot. Az ügyben a Tiszavasvári Rendőrkapi­tányság indított nyomozást. Az apa nem élte túl a gázolást Kemecse (KM - F. A.) - Csütörtök reg­gelre a kórházban életét vesztette az a 42 éves kemecsei férfi, akit november 23-án 17 óra körül Kemecsén, a Vasmegyeri úton gázolt el a 9 éves lányával együtt egy sze­mélygépkocsi. A kislány állapota továbbra is életveszélyes, válságos. Erről Fülöp Ger­gely hadnagy a Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense tájékoztatta lapunkat. Mint arról lapunk korábbi számában be­számoltunk a 30 km/h sebességkorlátozó tábla ellenére kezdett előzésbe egy Seat típusú személygépkocsi, és elgázolt egy szemben közlekedő kerékpárt, melyen az apa és lánya közlekedett. Mindketten vál­ságos állapotban kerültek kórházba. Az au­tót vezető 41 éves kemecsei férfi ellen bün­tetőeljárás indult. A vizsgálat jelenlegi ada­tai szerint az okozó kocsi jelentősen túl­lépte a megengedett sebességet. Kamatostul lopta vissza Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság eljárást indított egy 31 éves férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint a megyeszékhelyi szabadidőcsar­nok rendezvénye közben a parkolóban több autóról lelopta a dísztárcsákat. A fér­fi kihallgatásakor azt mondta: azért követ­te el a bűncselekményeket, mert korábban sógornője kocsijáról is eltulajdonítottak egy dísztárcsát. A lopott tárgyakat a gya­núsított egy lakótelepi ház bejáratánál el­dugta, de a rejtekhelyei idejekorán felfe­dezték. Zsarolás az általános iskolában Nyírbátor (KM) - A Nyírbátori Rendőr- kapitányság vizsgálatot indított, mert egy bejelentés szerint a város egyik általános is­kolájában egy 13 éves, hatodikos tanuló, diáktársát megkéseléssel fenyegetve arra akarta kényszeríteni, hogy zenei CD-ket má­soljon neki. A nyomozók vizsgálják, hogy több sértettje is van-e az ügynek, valamint jelzéssel élnek a gyámügyi szervek felé, mi­vel a gyanúba került fiú még gyermekkorú. ■ Rendőröknek a roma kultúráról Nyíregyháza (KM) - A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűn­ügyi állományának tartott szerdán és csü­törtökön előadást a cigányság történelmé­ről, kultúrájáról, és a mai magyar társada­lomban elfoglalt helyéről Farkas Tibor, a Kisebbségi Önkormányzatok megyei szövet­ségének elnöke. Az elnök kiemelte a kisebb­ségi szervezetek és a megye rendőri szer­vei között fennálló évtizedes, jól működő kapcsolatot. Farkas Tibor tart előadást (Fotó: Fülöp Gergely) Fának rohant Csütörtök délután a 38-as fő­úton Nyírtelek felől Nyíregy­háza irányába haladva egy személygépkocsi lesodródott az útról és fának csapódott. A sérültet az összeroncsoló- dott autóból csak azt köve­tően tudták kiemelni, hogy a tűzoltók feszítő-vágóval sza­bályosan levágták róla a ko­csi maradványait. A VW Golf eddig tisztázatlan okból az út jobb oldaláról rohant az útmenti fának. A gépkocsit vezető hölgy súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A rendőrség vizs­gálja a baleset körülményeit. 13] www.szon.hu (Fotó: Pusztai Sándor) »ÉREK KELET A KORMÁNYPROGRAMOT BEMUTATJA: GYURCSÁNY FERENC 2004. DECEMBER 2., 17 0RA HELYSZÍNVÁLTOZÁS! BUJTOSI SZABADIDŐ CSARNOK nyíregyháza. Géza u. 8-ió. HA ÉRDEKLI MAGYARORSZÁG JÖVŐJE. LEGYEN OTT ÖN IS!

Next

/
Oldalképek
Tartalom