Kelet-Magyarország, 2004. november (64. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-23 / 273. szám
2004. november 23., kedd MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Harry Tavitian, örmény származású jazz zongorista ad koncertet a nyíregyházi Örmény Kisebbségi Önkormányzat szervezésében a Vikár Sándor Zeneiskola hangversenytermében november 27-én 17 órai kezdettel. 0 Emlőszűrésre várják a behívólevelet kapott 45-65 év közötti hölgyeket november 24-étől a Mátészalkai Területi Kórház Mammográfiás Emlőcentrumába Mátészalkáról, Szamosszegről, Szamoskérről és Nyírkátáról. Méltatlannak tartják az eljárást Nyíregyháza (KM) - Méltatlannak találjuk azt az eljárást, amely során a Kölcsey Kht.-t alapító Megyei Közgyűlés által kijelölt bizottságnak a Kölcsey Televízió ellenőrzése következtében a munkahelyünkön kialakult munkamorált romboló hangulattal szembesülni vagyunk kénytelenek nap, mint nap, közel három hete. így kezdődik az a levél, amelyet Gazda Lászlónak, a Megyei Közgyűlés elnökének küldtek el a Kölcsey televízió dolgozói 43 aláírással, azt kérvén: hagyják ki a dolgozókat abból a személyeskedő, a munkatársakat egymás ellen uszító eljárásból, amelyet az aláírók által rágalmazónak tartott vádaskodás robbantott ki. A megyei közgyűlés által feíkért bizottság elnöke megerősítette a napokban hozzánk is eljuttatott, a vizsgálatot sürgető levélre adott válaszát: a bizottság a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően folyamatosan végzi munkáját. A közgyűlés november 30-át jelölte ki a vizsgálat befejezési határidejévé, eddig az időpontig a vizsgálat megállapításait a közgyűlés elé fogják tárni. A kézbesítő csak egyszer csenget Mindenki fel tud idézni magában valamilyen kellemetlen élményt az év vége felé számlával érkező megbízottakról. Épp akkor jönnek, amikor vendégség kezdődik, vagy épp elutazott a család, avagy nincs ilyesmi, csak éppen nem akarunk az ünnepek idején számlákkal foglalkozni. A Kelet-Magyarország ezért azzal szeretné elkerülni mindezt, hogy a decemberi és a januári lap-előfizetési díjat egy kopogtatással szedi be az idén az elkövetkezendő hetekben, megoldva ezzel hogy december második felében az ünnep időszakában ne zavarja a családok nyugalmát. Azt szeretnénk ha az ünnepi decemberi hónapban a lapunk mint családtag járuljon hozzá a jó hangulathoz, az év végi különösen gazdag számaival, számos meglepetéssel, szórakoztatva, elgondolkoztatva, informálva. Hagyományosan szeretnénk segíteni is a rászorulókon, a magányosokon, és hasznos ötletekkel, tanácsokkal hozzájárulni a karácsonyi készülődéshez. Tehát várják megértéssel kézbesítőinket, ígérjük most csak egyszer zavarnak, egyszer csengetnek év végéig. A KIADÓ A KSH ELEMZÉSEIBŐL Terjednek a számítógépek Nyíregyháza (KSH - Malakucziné Póka Mária) - A személyi számítógépek a háztartásokban egyre jelentősebb számban fordulnak elő, ami összefüggésben van a gazdaság és a társadalom fokozatos informa- tizálódásával. A száz háztartásra jutó gépek száma az 1990-es évek közepe óta ez év elejére megötszöröződött, ma már minden harmadik háztartásban megtalálható, jellemzően egy, igen ritkán több készülék. Szűkebb régiókban, a Hajdú-Bihar, Jász- Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg alkotta észak-alföldi régióban az átlagosnál kissé mérsékeltebb elterjedésük. Itt az országos 30-cal szemben száz háztartásra 27 számítógép jut. A fejlett dunántúli (Közép- és Nyugat-Dunántúl) és az ezeknél is magasabb közép-magyarországi régiókétól ez ugyan kisebb, de a többi régió közül itt a legnagyobb. A számítógépek mintegy egyharmada rendelkezik internetelérési lehetőséggel, vagyis minden tizedik magyar háztartáshoz juthatnak el a világháló hírei, információi. Régiónkban ugyan valamivel kisebb még ez az arány, de a lemaradás messze nem olyan mértékű, mint amekkora korábban volt. Kevés a nyugdíjas a romák között A cigányok átlagkeresete nem haladja meg a 15-17 ezer forintot Nyíregyháza (KM - S. M.) - A szegénység, a rossz életkörülmények jellemzik a megyében élő romákat. Ez hangzott el a Belügyminisztérium konferencia sorozatának hétfői rendezvényén, amelyre a kisebbségi önkormányzatok képviselőit hívták meg. A fórumon - többek között - Fónai Mihály, a Debreceni Egyetem docense tartott előadást, aki a nyírségi romák körében történt felmérés riasztó adatairól számolt be. A reprezentatív felmérés adatai szerint a romák átlagkeresete nem haladja meg a 15-17 ezer forintot, amely nagy része úgynevezett társadalmi jövedelemből - gyes, családi pótlék, szociális támogatás - tevődik össze. Rövid az életkor Egy háztartásban kétszer annyi roma él, mint más családoknál és kilencszer annyi az eltartottak száma. A felmérés szerint kevés a nyugdíjkorú lakosság. Ehhez kapcsolódva, a cigányság egészségi állapotáról dr. Kovács Lajos, megyei alapellátási szakfőorvos tartott előadást, aki kiemelte: a cigányság körében tapasztalt egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás mind olyan rizikó- faktor, amelyek elsősorban a keringési, a légúti és az idegrendszeri betegségek kialakulását segítik elő - ezek a leggyakoribb betegségek a cigányság körében. Ismét megérkezett Nyíregyházára a Toyota 2005 elején a Titán már megkezdi a japán autómodellek regionális előértékesítését Bálba megy a vőfély Nyíregyháza (KM) - A nyáron rendezett Bazi nagy butykai lagzi sikerein felbuzdulva folytatja „turnéját” Nyíregyházán a három vidám vőfély. Butykán láthatjuk őket november 26- án, pénteken este az Erzsébetek és Katalinok tiszteletére rendezett bálban. A nagyérdemű szórakoztatásáról a már jól összeszokott hármas: Pápai Zoltán, Markó András és Oláh Károly vőfély gondoskodik. Széles Tamás ismerteti a Toyota Titán terveit (Fotó: Balázs Attila) Nyíregyháza (KM - S. B.) - Az új uniós Piacmentességi Rendelkezés hatására a Toyota Motor Hungary felülvizsgálta szerződéses márka- kereskedőit. A szabolcs-szatmári-beregi térségben a módosult követelményeknek a korábbi kereskedő nem felelt meg, így szerződését felmondták. A Toyota Motor Hungary választása a Toyota Titánra esett - mondta hétfőn délelőtti sajtótájékoztatón Széles Tamás ügyvezető. Az okokról szólva elhangzott: itt megtalálta a gyári képviselet azt a szakértelmet, tenni akarást, biztos anyagi hátteret és vevőközpontú szemléletmódot, amelyet alapfeltételül szabott az új partner kiválasztása során. Mindemellett döntő érv volt az is, hogy a Toyota Titán felajánlotta: hajlandó egy, a Toyota szempontjából minden elvárásnak megfelelő - esetenként még azt meg is haladó - bemutatóterem és szervizkomplexum létesítésére. A két cég intenzív tárgyalásai során a részletekre is pontot tettek, így a Toyota Motor Hungary kihirdethette: 2005 elején a Titán megkezdi a Toyota modellek regionális előértékesítését és az év második negyedévében új, megyei központot avatnak. A Toyota hihetetlen magabiztossággal kezdte meg offenzíváját Európában az utóbbi néhány évben. Az amerikai sikertörténetük után az öreg kontinenset is meghódítják. Ennek fő mozgató rugói az egyre karakteresebb, harmonikusabb modellek, az egységes márkaarculat, a tökéletes megbízhatóság és az agresszív reklám- tevékenység. A jövőre érkező új modellek - a frissített Yaris, az Aygo miniautó, a teherautó modellváltások - pedig garantálják a sikert. A Toyota Motor Hungary jövőre 16 ezer új gépkocsi értékesítését tűzte maga elé Magyarországon, a Toyota Titán céljai között szerepel a 7 százalékos összpiaci részesedés elérése. Emellett a vevőszolgálati oldalon is más szelek fújnak ezután: itt nem más a feladat, mint a Toyota világelső vevőelégedettségi szintjét fenntartani, és az ügyfél-elégedettséget egy magasabb fokra emelni. Ezért a modern kor elvárásainak megfelelő márkakereskedést és szervizet építenek Nyíregyházán, a Debreceni úton. Ebben lesz egy négyszáz négyzetméteres bemutató- tertem, s mellette ügyfélvárót, valamint gépkocsiátadót is kialakítanak. Csúcsmodern diagnosztikai eszközök seregével igyekeznek majd megoldani a Toyotáknál oly ritkán felmerülő meghibásodásokat. A tervek szerint 2005 tavaszán már az új szalonban vásárolhatják a kelet-magyarországi ügyfelek a Toyotákat. Segítségkérés a minisztertől Hiába a támogatás, ha nincs meg hozzá a saját erő. Ezért - ahogyan az első oldalon írtuk - fordult támogatásért a belügyminiszterhez a megyei közgyűlés elnöke. Az elmúlt években is volt már hasonló helyzet, amikor a kormány a szorult helyzetbe került önkormányzatokon a céltámogatás kiegészítésével igyekezett segítséget nyújtani, lendületbe hozva ezzel a beruházásokat. A támogatási rendszer folyamatban lévő átalakításával tovább szűkül a megyei Területfejlesztési Tanács - ez által a megyei szintű koordináció lehetősége. Az a cél tehát, hogy a döntéseket követően ezeket a beruházásokat mihamarabb el tudják indítani a támogatottak. Elmarad az átlagtól A belügyminiszter’felé irányuló kérés arra vonatkozik, hogy a tárca vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a már megindítottak mellett azok a beruházások is kaphassanak kiegészítő támogatást, amelyeket a forráshiány miatt józan megfontolásból, illetve óvatosságból még nem indítottak meg az önkormányzatok. Gazda László arra hívta fel Lam- perth Mónika figyelmét, hogy 1,2-1,4 milliárd forint kiegészítő forrással igen jelentős mértékű fejlesztés megvalósulása válhatna realitássá egy olyan térségében, amely mutatóit tekintve ezen a területen is messze elmarad az országos átlagtól. Huszár-tárlat az aulában Nyíregyháza (KM) - Huszár István festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Aulájában november 25-én 11 órakor. A nemrég elhunyt művész munkásságát méltatja Madácsy István képzőművész. Ügyfeleink felelőssége a miénk Részletek a Közlekedési Biztosító Egyesület Alapszabályából ....Az Egyesület olyan önkéntesen létrehozott, kölcsönösségi alapon működő szervezet, amely kizárólag tagjai részére, tagjai biztosítási igényeinek teljesítése céljából, nyereségérdekeltség nélkül, a tagsági hozzájárulás ellenében a biztosítási feltételekben meghatározott biztosítási események bekövetkezése esetében előre meghatározott szolgáltatást nyújt..." Takács János (T.J.) urat, az Egyesület ügyvezető igazgatóját kérdeztük, - aki több mint tizenöt éve dolgozik a biztosítási szakmában, - hogy mit jelent, hogyan lehetséges egy biztosító működése nyereségérdekeltség nélkül? T. J. A rendszerváltozást követő gazdasági átalakulás következtében igény volt egy nonprofit civil szerveződésre, amely kedvező díjjal nyújt biztosítási védelmet a tagjainak. A Közlekedési Biztosító Egyesületet a FUVOSZ tagszervezetei, és kilenc magánszemély alapította 1996-ban.. Az élet igazolta az alapítók helyes elgondolását, hiszen ma már Magyarország legnagyobb taglétszámú biztosító egyesületéről beszélhetünk. A következő éves GFB díjat Egyesületünknél, az előző években befizetett díjak és a kifizetett károk aránya határozza meg. Ennek minden biztosítónál így kell működnie ? T. J. Igen, elvileg így működik a díjképzés, de minden biztosítónak állománya összetételétől és hálózata nagyságától más és más a működési költsége, és üzletpolitikájuknak megfelelően alakítják ki a gépjárművek felelősségbiztosítási díját. Nehéz ma eligazodni egy autósnak a díjtáblázatok között, de a mi Egyesületünknél az eltérő díjak csak a területi és a kor szerinti differenciáltságból adódnak. Ez alatt azt érti, hogy más díjat fizet például egy budapesti és egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 35 éves gépjármű-tulajdonos ? T. J. Pontosan. Jól érti, a statisztikai adataink alapján a megyei 18-35 korú autósoknak nagyságrenddel kevesebb díjat állapítottunk meg, mint a fővárosiaknak. De tovább megyek, a számításaink szerint ennek a korosztálynak, pl. a 1500 ccm és a feletti kategóriában mi ajánljuk jellemzően a térségben legkedvezőbb tarifát. Ehhez hasonlóan kedvező a díjunk a tehergépjárműveknél és a vontatóknál is! Kedvező 2005-ös AO-ás éves GFB díjak természetes személyek esetén Nyíregyháza Egyéb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken Típus Életkor Életkor 0-25 éves 26-35 éves 36- éves 0-25 éves 26-35 éves 36- éves életkorig életkorig életkortól életkorig életkorig életkortól Szgk. 2001-3000 cm3 128 480 97 820 82 490 94 900 72 635 60 955 Szgk. 3001-cm3 128 480 97 820 82 490 95 265 72 635 60 955 Vontató 273 385 273 385 273 385 273 385 273 385 273 385 Véleménye szerint érdemes összehasonlítani a megállapított díjakat? T. J. Ha a mindennapi bevásárlásnál is odafigyelünk, hogy mennyit fizetünk, akkor úgy gondolom, hogy természetes, hogy utánanézünk a biztosítási díjnak is. Néhány telefont igazán megér az ügy, hiszen az eltérő díjmegállapításból adódóan jelentős összeget takaríthatunk meg. A megyében hol érdeklődhetnek a lapunk olvasói az Egyesület GFB díjairól? T. J. A munkatársaink díjmentes tanácsadással, teljes körű díjszámítással állnak rendelkezésére a gépjármű tulajdonosoknak a megye egész területén. Az interneten is a www.kobe.hu honlapunkon minden érdeklődő tájékozódhat a díjainkról. Kiss Sándor Száll.-Köz. Bt. Nyíregyháza Cidor Mihály BIZTOR Bt. Nyíregyháza Vári Jánosné Kálmánháza Törő László Nyíregyháza Deák István Záhony Czikó Katalin Nyíregyháza Tel.: (42) 409-316 Tel.: 20-326-4416 Tel.: (42) 244-034, 20-467-5086 Tel.: (42) 728-555, 20-392-2137 Tel.: (45) 425-764, 30-499-2348 Tel.: (42) 463-521, (42) 409-319, 30-321-2110 HIÓDETES KELET