Kelet-Magyarország, 2004. november (64. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-09 / 261. szám
2004. november 9., kedd KELET HÁTTÉR /3 HÍREK 0 Évadnyitó hangverseny. Verdi Requi- emjét adja elő a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus a Filharmónia évadnyitó hangversenyén ma este héttől a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében. 0 Lomtalanítás Semjénben. A heti szemétszállítással egy időben szerdán őszi lomtalanítást végeznek Kállósemjénben, így a nem kommunális jellegű hulladékot is elszállítják. NÉZŐPONT Nehéz ügy Györke László E-mail: gyorke@kelet.szon.hu A napokban adta hírül a távirati iroda: svéd kutatók finn mintákkal bizonyítják, hogy a túlsúly az agy öregedését is gyorsítja. Sőt, károsítja is. Egy stockholmi intézet kutatócsoportja azt tapasztalta, hogy azoknál az embereknél, akik már negyvenes éveikben kövérek voltak, kétszer annyi az időskori szenilitás veszélye, mint az átlagnál. Mindezt kétezer eset tanulmányozásával támasztják alá. A „kísérleti nyulak" a hetvenes években már részt vettek egy vizsgálatsorozatban, ahol a szív- és érrendszeri betegségek kockázatait tanulmányozták. Most pedig egy újabb felmérésben szellemi frissességüket ellenőrizték, összehasonlítva azt egykori „testtömegindexükkel". így jutottak erre, a súlyfölösleggel küszködök számára csöppet sem kellemes következtetésre. Persze, mint minden ilyen és ehhez hasonló megállapítás esetében, ezúttal is vannak, lehetnek ellenpéldák. Hisz kinek ne lenne ismerősei körében olyan ember, aki kivételt képez, mert ;,erős alkata" ellenére kifogástalan szellemi frissességről tesz tanúbizonyságot hajlott kora ellenére is. Sőt, az ilyen embereknek általában jó a kedélyállapotuk, bár ha kissé lassúbbak is, mindenképpen kiegyensúlyozottabbak- nak tűnnek, mint a másik végletet képviselő cingár társaik. Persze, alighanem itt is az arany középút a nyerő. Amikor ilyen vagy ehhez hasonló hír röppen fel, a kisördög megszólal és azt kérdezi: vajon nem áll-e valamilyen érdekcsoport a végkövetkeztetés mögött. Nem is olyan régen a tojásról állították: valóságos koleszterinbomba. Aztán más „tudományos" vélemény is megjelent. Tény azonban: ma már valóságos „fogyóiparról" beszélhetünk; sokan igen jól megélnek abból, hogy sokszor fölöttébb hatástalan, ám annál drágább készítményeikkel szédítik a karcsúsodni vágyókat, akiknek többsége bármit hajlandó kipróbálni a siker érdekében. Persze, ettől még a svéd kutatók végkövetkeztetését akár megkérdőjelezhetet- lennek is tekinthetjük. Az EU zöMséggyümölcs hatalma lehetnénk A francia szerint a mottó: a lehető legjobb termákét, a lehető legjobb áron előállítani Zamatban, fajtában gazdag a magyar mezőgazdaság (Fotó: Elek Emii) Galambos Béla e-mail: galambos@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A magyar gyümölcs- és zöldségfélék minőségi termékek. Néhá- nyuk ráadásul, mint például a paprika, páratlanul eredeti is, hiszen színben, ízben ilyen gazdag választéka ennek a zöldségnek az én hazámban ismeretlen - indokolja itt-tar- tózkodását újdonsült francia ismerősöm. Patrick Valmary-val, a francia alma hazájának számító Tou- louse-ból Magyarországra néhány hónappal ezelőtt érkezett szakemberrel a nyíregyházi Kossuth tér egyik kávézójának teraszán beszélgettem egy őt kísérgető megyei zöldség-gyümölcs kereskedő társaságában. Sokszínű igénynek- Átalakulóban vannak a fogyasztói igények. A franciák körében például nő az édesvízi ha» ........................... A magyar mező- gazdaságnak ezt a változatos fajta- és zamatgazdagságát miért rejtegették eddig a franciák elől? Patrick Valmary ....................................................W lak fogyasztása, valamint újabb zöldségfajták, -változatok iránt is fokozódik a kereslet. Ezért aztán én az új ízek iránti igény kielégítésére számításba jövő zöldséggyümölcs termékeket, továbbá az efféléket előállítani képes partnereket térképezem fel Magyarországon egy nagy francia cég megbízásából - avat be jövetele céljába a barátságos gall. A továbbiakban a vendéget kísérő Agro-Con- sulting-os Kelemen László segítségével kiderül, hogy a hat francia szövetkezet kereskedelmi cégeként működő Blue Whale például csupán almából 225 ezer tonnát forgalmaz évente a világban. Az a cégóriás koncepciója, hogy minden piacon, minden időszakban olyan ízű, színű, méretű almát kínáljanak, amire ott igény van. Ők tehát ismerik a piacot, s tudják hová lehet például értékesíteni a Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben megtermelt alma sajátos minőséget képező jelentős hányadát. A magyarok bízzanak- Magyarországon olyan termelőpartnereket keresünk együttműködésre, s ebben segít nekünk ebben az országrészben az Agro Consulting, amelyek képesek a megadott igényeknek megfelelő termék előállítására - folytatja P. Valmary. - Az Önök megyéje kedvező közelségben van az új keleti piacokhoz, s Szibériában, mint tudjuk, soha nem terem alma....- Úgy gondolom, hogy Magyarország lesz a kibővült Európának az egyik központi elosztó- bázisa. Az ezt kialakító folyamatok napról napra felgyorsulóban vannak. A legfontosabb, hogy a magyarok bízzanak az Európai Unióban, hiszen a spanyolok példájából kiindulva, csodás fejlődés vár az országra. Meggyőződésem például, hogy a franciáknak több félnivalójuk van a magyaroktól, mint fordítva - villant fel számunkra ma még kicsit ábrándosnak tűnő perspektívát a hazánkat már széltében-hosszában beutazott francia szakember. Amikor megyénkkel kapcsolatos terveikről érdeklődöm, készséggel válaszol:- E régióban elképzelésünk szerint szerződéses partneri kapcsolatokban almát akarunk termeltetni a francia és a világpiac számára. Olyat, amilyet csak itt lehetséges előállítani. Higgyék el, nincs különbség az ipari és a mezőgazdasági menedzsment szemléletben. Egyazon szigorú logika mentén lehet a fejlesztéseket végrehajtani. A mottó: a lehető legjobb terméket, a lehető legjobb áron előállítani. Mit, miért, hogyan...- Szerencsére találkoztam az Agro Consulting-ot képviselő Kelemen úrral, akinek a helyismeretére alapozva a Blue Whale megtelepedésének stratégiáját a megyében is együtt alakítjuk ki. Egy bizonyos, olyan problémákat kívánunk megoldani, ami a termelőknek nyomja a vállát. Ezért szervezzük majd a piacot számukra, s pontról pontra megmondjuk, hogy a piacosság érdekében mit, miért, s hogyan csináljon. A Szat- márban termett jonatánra voltam kíváncsi, csodás. Most már csak egyet nem értek: az Önök mező- gazdaságának ezt a változatos fajta- és zamatgazdagságát, miért rejtegették eddig a franciák elől? - búcsúzik egy huncut mosoly kíséretében a francia. Ki is ez a francia? Patrick Valmary Franciaország legismertebb sárgadiny- nyetermesztő körzetében, egy gyümölcstermesztő francia farmer családba született. Nagyapja neves kertész, sárgadinnyéjét odáig fejlesztette, hogy saját márkanéven értékesíthette. Patrick 15 évig dolgozott termesztési tanácsadóként. Magyarországra már 5 éve jár. Egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy csak a magyar-francia mezőgazdasági kapcsolatok fejlesztésével foglalkozik. Leghatározottabb célja: Magyarország legyen az Európai Unió egyik nagy zöldség-gyümölcs termelő országa. A KSH ELEMZÉSEIBŐL Megyei városhálózat Nyíregyháza (KSH - Mala- kucziné Póka Mária.) - Nyíregyháza már 1900-ban a városi rangú települések sorába tartozott, ekkor 33 ezren lakták. Az itt élők a megye teljes népességének mintegy 9 százalékát adták. A megye városhálózata a hatvanas évek legvégén kezdett el bővülni, amikor a hetvenes évek elejéig további három város (Mátészalka, Kisvárda, Nyírbátor) kapott városi rangot. Eközben Nyíregyháza népessége 2,5-szeresére duzzadt. Dinamikus bővülés A városhálózat a hetvenes évek második felében két jelentős lélekszámú településsel (Fehérgyarmat, Vásárosnamény) lett gazdagabb, miközben a migrációs folyamatok hatására a meglévők népessége is dinamikusan bővült, így 1980-ra a városlakó népesség 175 ezer főre, népességen belüli aránya pedig 29 százalékra nőtt. A nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes évek első felében igen nagyszámú várossá nyilvánítás történt, számuk 10-zel, mintegy 2,7-szeresére bővült. (A nyolcvanas évek második felében Tiszavasvári, Csenger, Nagykál- ló és Záhony, a kilencvenes évek elején pedig Tiszalök, Újfehértó, Baktalórántháza, Ibrány, Mária- pócs és Nagyhalász lett város.) A kilencvenes évek második felében csak egy település, Nagy- ecsed nyert városi rangot (1997- ben), majd 2000-2001 között Domb- rád, Rakamaz és Demecser, és legutóbb 2004-ben, huszonegyedikként Balkány. A városhálózatba mind kisebb lélekszámú települések kerültek be. (Jelenleg két ötezer fő feletti lélekszámú községünk van, Kemecse és Nyírtelek). ImOl I t J UI ZT1M kmtippek.szon.hu X» Bővebben a témáról. Csütörtökön nyílik Nyíregyházán a ✓ legnagyobb Euronics Műszaki A ruház teszik teljessé az Euronics szolgáltatási körét. November 11-én az Electro Quality Kft. - Európa legnagyobb beszerzési társulatának tagja - 750 nm-es alapterülettel egyik legnagyobb áruházát nyitja meg Nyíregyházán. A Debrecenfelöli bevezetőútonépült korszerű műszaki áruház Nyíregyháza és térségében egyedülállóan széles választékban kínál háztartási gépeket, szórakoztató elektronikai termékeket és számítástechnikai termékeket. Mi azEuronicsÁruházukországossikeiúnek titka? Szakkereskedőként a legkedvezőbb árat ga- rantáljabármilyen műszaki cikkről legyen is szó. Mi erre a garancia? Nem más. mint az óriási" európai beszerzési háttér, valamint a hatalmas magyarországi forgalom. Az Euronics Műszaki Áruházak tulajdonosa Európa legnagyobb műszaki beszerzési és értékesítési hálózatának tagja. A hálózat 22 országban, 9775 áruházban 53 000 munkatársat foglalkoztat. Az üzletek polcain a legnagyobb és legismertebb gyártók kiváló termékei a teljesség igénye nélkül Zanussi, Electrolux. AEG, Whirpool, Indesit, Ariston, Bosch, Siemens, Candy, Philips, JVC. Thomson, Sony, Panasonic, Samsung, EG, ITT Electronics termékek sora található. Az Euronics Műszaki Áruház fiatal, ám jól képzett csapata segít Önnek a hosz- szú távon legoptimálisabb termék és a több mint 50 féle hitellehetőség közül a legkedvezőbbet kiválasztani... S ez még nem minden! Ingyenes házhoz szállítás, szaktanácsadás, hatalmas parkoló, márkagaranciák 1-5 évig, országos szervízhálózat, csereakciók és árgarancia Mit jelent az Euronics árgarancia?! Ameny- nyiben Ön a megvásárolni kívánt terméket máshol kedvezőbb áron megtalálja, akkor azt az Enronics-ban ugyanazon az áron megvásárolhatja. Ha a vásárlást követő 8 napon belül belföldön, 30 km-es körzetben, ugyanolyan kiszolgálás mellett, azonos referenciaszám alatt olcsóbban megtalálja a terméket, akkor a cég visszafizeti Önnek az árkülönbséget. A nyitás alkalmából fantasztikus nyitóárakkal, termékbemutatókkal és különlegesen kedvező részletfizetési konstrukciókkal várják Önt:.. Az Euronics szórólapot keresse postaládájában. Nyíregyháza, Debreceni út. 106/b. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig: 09.00-19.00 szombaton: 09.00-16.00 vasárnap: 09.00-13.00 November 11-én 19.00. órakor tűzijáték. ..............................ÁgMŰSZAKI ÁRUHÁZLÁNC M Szabadtéri edzés (Rajz: Ferter János)