Kelet-Magyarország, 2004. október (64. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-30 / 254. szám
4P”M| Csatazajban Elrendelték a l hernyófészek pusztítását./3. Cserediákok Együtt dolgoznak, mint a felnőttszervezetek. /8. S Győznének A Győr ellen sikerre éhes a Szpari. /9. Hazai premier A Körmendet fogadja a férfi kosárcsapat. /10. Ma: SÉTA oldal öt »megyei gjíirmi- náziiiiin tanaiéinak írásaiból. NAPLÓ 3) S Kezdetben felhős, délután borús lesz az ég, esővel. »/wtrf Reggel Délben Este Táblákkal a zuniferesek (Fotó: Racskó Tibor) Tüntetés a tulajdonos háza előtt Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Péntek délután a Zunifer Kft. (volt) alkalmazottai szerveztek tüntetés Illés József tulajdonos nyíregyházi lakása előtt. A cég a megyében több telephelyen foglalkoztatott csökkent munkaképességűeket, akiknek azonban augusztus óta nem fizetett bért. Szeptemberben csaknem minden műhelyre, üzemre lakat került, ahol nem, ott közüzemi tartozások miatt kikapcsolták a villanyt, a gázt. Senki nem tárgyal a dolgozókkal, sok család kritikus helyzetbe került. A tüntetésre eljöttek - többek között - az újfehértóiak, a kállósemjéniek, a nyírbogátiak, a kemecseiek és a Westsik Vilmos utcai TMK-ból. Kalocsai László az újfehértóiak csoportvezetője a Kelet-Ma- gyarországnak elmondta: februárban Illés József rábeszélte őket, hogy a határozatlan idejű szerződéseket módosítsák határozottra, mert az EU-ba lépésünkkel megváltoznak a támogatás szabályai. Augusztus 31-én levelet kaptak: ha lemondanak a végkielégítésről (egyhavi bér), ami összességében 72 millió forintot jelent a cégnek, s lehetővé válik a továbbműködés. Ehhez képest most se pénz, se posztó: azaz bérüket sem kapták meg, s gyakorlatilag a cég is bezárt. «41* CHEVROLET Opel 1 "0” Vasárnap is nyitva! Autó Kosbor 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. • Tel.: (42) 59-89-59 (a II5S2 mellett) Csősz Kft. 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. • Tel.: (42) 597-666 HIRDETÉS 042 5 4 KELET-MAGYARORSZÁG K 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 (& (42) 501-510 Fogyó népesség Élveszuietés és halálozás a megyében Éiveszüietés 3700 3400 3 I. félév I. félév I.fél év I. félév I. félév írásunk a 3. oldalon. am | i a MAGYARORSZÁG Független napilap LXI. évf., 254. sz. Ára: 69 Ft, előfizetőknek: 46 Ft 2004. október 30. Szomjigt i *** ■ A növények egészsége felelt «ködnek Ötvenéves a növényvédelmi szakigazgatás Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.)- Mérföldkőhöz érkezett a magyar növényegészségügy történetének legújabb fejezete: alapításának 50. évfordulóját ünnepelte pénteken a növény- és talajvédelmi szolgálat. Egy elvesztett háború megrázkódtatásából kiutat kereső ország mezőgazdasága is súlyos problémákkal küszködött: az alacsony hozamok mellett új növényi kártevők jelentek meg illetve szaporodtak el. Az emberek ellátása elegendő élelmiszerrel szakmai intézkedéseket sürgetett, ezek egyike volt, amikor 1954-ben létrehozták a megyei növényvédő állomásokat. Erre a pillanatra és az eltelt fél évszázad fontosabb eseményeire, az itt dolgozó szakemberek munkájára, annak eredményeire is emlékeztek a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálatnál. Szőke Lajos igazgató kiemelte: kezdetben a termésmennyiségek növelésében kellett segíteni a termelést, de már akkor is igyekeztek minél inkább előtérbe helyezni az egészségügyi szempontokat. Napjainkban ez már társadalmi elvárás - szavainak szomorú aktualitást adott a kirobbant paprikabotrány. A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium Növényegészségügyi és Talajvédelmi Főosztályának vezetője, Eke István, a magyar növényvédelmi szak- igazgatás történetéből emelt ki fontosabb részeket, majd miniszteri elismerést nyújtott át Molnár Józsefné munkatársnak és Sallai Pál nyugalmazott igazga- tónak./3. Új és megszűnő buszjáratok Nyíregyháza (KM) - November 2-ától, keddtől változások lesznek a megyeszékhely autóbusz-közlekedésében - tájékoztatta lapunkat dr. Huba Péter, a Szabolcs Volán Rt. személyforgalmi üzletág-igazgatója. Eszerint az 1-1/A Autóbuszállomás-Vásár- tér-Repülőtér vonalon több új 1- es járatot indítanak a cipőgyár létszámbővítése miatt. Az új járat menetrendjét a munkakezdés és munkavégzés időpontjához igazította a közlekedési cég./5. usz. Megvan az ősznek is a szépsége, pláne olyan ragyogó napsütésben, mint amilyen tegnap is volt. (Fotó: Racskó Tibor)' Az alma került a figyelem középpontjába Szatmár termékét két napon át kiállításon népszerűsítik Csengerben Csenger (KM - K. N.) - Nem számít tiltott gyümölcsnek az alma Csengerben: a tegnap kezdődött III. Szatmári Almanapokon ma estig minden a térség zamatos terméséről szól. Rétes, pite, lekvár, pálinka és még számtalan almából készült étel és ital magasztalja értékét, s dicséri a termelők szakértelmét a városi sportcsarnokban megnyitott szakkiállításon.- Lényeges, hogy milyen módon termelünk, de az is, a meg- termelteket hogyan tudjuk értékesíteni - emelte ki megnyitó beszédében. Bokor László, Csenger polgármestere, majd hozzátette: a rangos rendezvény lehetőséget ad a bemutatkozás mellett a gyümölcs népszerűsítésére is. Arra, hogy hallassák hangjukat a termelésben érintettek. Almából és almával- Túltermelés mutatkozik a mezőgazdaságban az idén - emlékeztetett a gazdákat sújtó gondra dr. Kovács Béla, az FVM osztályvezetője, majd a termelés raA helyi Ady Endre Gimnázium étterme (Fotó: a szerző) cionalizálásának fontosságát középpontba állítva a piac igényeihez igazodás elengedhetetlensé- gét hangsúlyozta. Az almából és almával készült gasztronómiai termékek sorában előkelő helyen szerepelt a lekvár: a helyszínen hat csapat főzte egymással versengve az ízletes különlegességet. A találkozón részt vevők elismerése természetesen nem maradt el: a III. Szatmári Almanapok fődíját az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Élhetőbb faluért programjának megvalósításáért a helyi Petőfi Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola kapta, az FVM vándordíja a csengeri őstermelők birtokába került, s a város esztétikai díját a Csenger központú Zöld-Kert-TÉSZ képviselője vette át. Baleset Irakban Budapest (FH) - Targonca alá esett és eltörte a lábát egy magyar katona az al- hillai táborban péntek reggel. A baleset akkor történt, amikor a logisztikai feladatokat ellátó szakaszvezető munka közben leugrott a targoncáról és a tovább haladó jármű áthajtott a lábán. A sérült katonát ezután a Kerbalába tartó konvoj kórházba szállította, ahol a röntgenezés kimutatta, hogy szárkapocs-törést szenvedett. VALAMENNYI EGYSEGÉBEN RENDKivaO Meghosszabbítva! November 15-ig elhelyezett 60 napra lekötött betétek után 1 M Ft-tól évi 11% M Ft alatt 10.75% kfix kamatot fizetünk! HIRDETÉS Hétfőn várható a legnagyobb forgalom a temetőkben Nyíregyházán a ravatalozó mellett szombaton avatják fel az Elhurcoltak emlékhelyét Nyíregyháza (KM) - Az ország egyik legszebb temetőjének tartott nyíregyházi Morgó az idei halottak napjára újabb kegyeleti hellyel gyarapszik. A Nyíregyházáról málenkij robotra elhurcoltak emlékhelyét ma délelőtt fél 12-kor avatják fel a főbejárati ravatalozó mellett. Az emlékhely a temetőben van a legjobb helyen. így, az oda kilátogatok közül bizonyára sokan helyeznek majd el egy-egy szál virágot.- A temető mind a négy kapuja szombaton és vasárnap 7-től 18 óráig lesz nyitva. Ekkor autókkal is be lehet hajtani, bár a forgalomtól függően néhány perces korlátozást alkalmazhatunk. November 1-jén, hétfőn reggel 7től délelőtt 10 óráig jöhetnek be autóval, a kocsiknak a temetőt 11 óráig el kell hagyniuk. A temető aznap este nyolc óráig tart nyitva - adott tájékoztatást Szekrényes András, a Megyei Temetkezési Vállalat ig. Jn