Kelet-Magyarország, 2004. október (64. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-04 / 232. szám
2004. október 4., hétfő KELET MEGYEI TÜKÖR /5 uepjarmuvezeio oktatók versenyeztek szombaton Nyíregyházán. A megyei közlekedési felügyelet által szervezett vetélkedőn részt vevők bebizonyították: értik a szakmájukat. (Fotó: Racskó Tibor) A KSH JELENTI Kevesebbet költünk Nyíregyháza (KSH - Mala- kucziné Póka Mária) - A kiskereskedelmi forgalom változása fontos konjunktúra-mutató, amely az életszínvonal alakulását is jól tükrözi. A forgalmi adatok területi bontása a régiók szintjéig történik meg, így azok a megyeinél nagyobb területi egységek szerinti arányok, tendenciák bemutatására alkalmasak. Igazodva az Európai Unió tevékenységi besorolásához, nem tartalmazzák a jármű- és üzemanyag-kereskedelem adatait. A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun- Szolnok és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyék alkotta észak-alföldi régióban a kiskereskedelem eladási forgalma 2004 első három hónapjában közel 130 milliárd forintot tett ki. A korábbinál lassúbb Az emelkedés üteme kissé meghaladta az országost (6,2 százalék), az egy évvel korábbinál azonban lassúbb volt. Ez összefüggésben van azzal, hogy a korábbi növekedéssel ellentétben a keresetek reálértéke stagnálócsökkenő tendenciát mutat, ami némi fáziskéséssel megmutatkozik a kiskereskedelmi forgalom alakulásában is. Észak-Alföldön az országos eladási forgalom 12,1 százalékát realizálták, miközben itt él a népesség 15,3 százaléka. Az egy lakosra jutó eladási forgalom nem érte el az országos átlag nyolctizedét és a régiók sorában Észak- Magyarország mellett itt volt a legalacsonyabb. ryri i a A SZEMA Szövetkezet értesíti tagjait, OZ. C/V\A hogy az áruátvételt megkezdte az alábbi feltételekkel: • Jonatán 65+ (hámozni való) 19 Ft + Áfa/kg beszállítva Napkorra • Jonagold 70-90-es átmérő (hámozni való) 22 Ft + Áfa/kg beszállítva Napkorra • Idared 70-90-es átmérő (hámozni való) 21 Ft + Áfa/kg beszállítva Napkorra Minőségi és egyéb feltételek megtudhatók Krizsai Lajostól 06-20/313-6021, Mészáros Attilától 06-20/424-0264. Érdeklődni SZEMA Szövetkezet: 42/547-653; 42/547-654. r I I I I I I I I I I I I I k A Debreceni IUSTITIA Alapítvány támogatva a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának fejlődését, szakvizsga-felkészítő tanfolyamokat szervez 2004. október 15-i kezdéssel. A szakvizsga-felkészítő tanfolyamok lefedik a szakvizsgán megkövetelt joganyagot, és számonkérési területeket. A felkészítő tanfolyamok óraszáma a civilisztika és büntetőjog oktatási blokkokban 36 óra, a közigazgatási jog területén 48 óra. A tanfolyamok időtartama 9, illetve 12 hét, péntek délutáni, illetve szombat délelőtti időpontokban. A tanfolyamok előadói a támogatott kar szakvizsgáztatásra felkért egyetemi oktatói, szakvizsgáztató gyakorlati szakemberei. A tanfolyamok résztvevőit terhelő térítés civilisztika és büntető blokk esetében 60-60 ezer Ft, közigazgatási blokk 80 ezer Ft. A blokkok külön-külön is választhatóak. ® További felvilágosítás és jelentkezési lap Oláh Andomé adminisztrátornál a 06-52/438-033/7111-es melléken. Jelentkezési határidő: október 10. A 40. hét eseményei a Budapesti Értéktőzsdén A magyar részvények túlteljesítették a nemzetközi piacokat a héten is. A BUX- index 2,4%-os emelkedésével a régióban is az élvonalban végzett, csupán a kevésbé likvid pozsonyi és a régióhoz most már csak tágabb értelemben sorolható moszkvai részvényindexek előzték meg a BUX teljesítményét. Az átlagos napi forgalom az előző heti 10 milliárd forintos szintről 7 milliárd forintra mérséklődött. Az egyszeri tételek (Antenna és Zalakerámia átkötések) kiesése mellett a blue chipek esetében is némileg csökkent a forgalom. A blue chipek közül 3%-ot meghaladó mértékben emelkedett a Matáv az OTP és a Richter. A Matáv 3,5%-os emelkedéssel 828 forinton zárt. A távközlési társaság jó szerepléséhez hozzájárult a BUX-index súlyozásának változása, amelynek eredményeként a Matáv súlya emelkedett. Az OTP árfolyama 3,4%-os emelkedést követően 4450 forinton zárt, így a banki részvény árfolyama újra elérte azt a szintet, amelyről a bankadó bejelentését követően esett. Pozitív hírként könyvelhették el a befektetők az OTP-vel kapcsolatban, hogy a bank egy új hitelkonstrukcióval jelent meg a piacon, amellyel az EU-hoz kötődő pályázatok finanszírozását tűzték ki célul. A Richter 3%-ot emelkedett és 23 850 forinton zárt. Úgy tűnik, hogy a túljegyzés miatt a privatizáción lemaradó befektetők folyamatos keresletet generálnak a részvény iránt. Bár 0,8%-ot emelkedett a piaci átlagtól elmaradó teljesítményt nyújtott a Mól. Az olajipari társaság részvényeinek árfolyama így is újabb történelmi csúcsot döntött. A kevésbé likvid papírok közül a BorsodChem (+4,8%), és a Pannonplast (+3,6%) teljesített jól. A vegyipari társaság árfolyama az értékesítés előtt emelkedett közel 5%-ot 2600 forint fölé, ami azért érdekes, mert ez az árfolyamszint több mint 35%-kal haladta meg az értékesítés átlagárát. A nemzetközi piacokon az emelkedő olajárak korrekciót indokolnak az elmúlt heti emelkedés után. A befektetők valószínűleg élénk érdeklődést mutatnak az európai, de főként az amerikai foglalkoztatási adatok iránt. A hazai piacon az elmúlt hetek emelkedését követően korrekcióra számítunk. Kritikus pont lehet a részvénypiac számára is a költségvetési hiány bejelentése, de az új kormány gazdaságpolitikájával (főként a jövő évi költségvetéssel) kapcsolatos esetleges hírek is befolyásolhatják a piacot. ÉRTÉKŐR BETÉT AKCIÓ 11,00% (EBKM: 11,15) Inter-Európa Bank Rt A SNNMJID IMI csoport tagja 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118 i nnnrTrcr-i/ Kelet-olvasó: Jól informált ember! HÍREK 0 Családtámogatás. A Magyar Állam- kincstár megyei területi igazgatósága családtámogatási ügyekben Fehérgyarmaton októberben minden kedden 9.30-14 óráig kihelyezett ügyfélszolgálatot tart a Kossuth tér 38. szám alatt. 0 Behívó szűrésre. A Nyíregyházi Jósa András Kórház Emlődiagnosztikai Centruma október 4-étől várja a 45-65 év közötti kálmánházi és nagycserkeszi hölgyeket, akik behívólevelet kaptak emlőszűrésre. 0 Az újraolvasott Móricz. Október 7-én 11 órai kezdettel Móricz Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából konferenciát rendeznek a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei-aulájában. Almaügyben nem történt elorelepes Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Sajnálattal látjuk, hogy az almatermesztés gondjaival megyénkben érintett húszezer család segítésére semmiféle központi intézkedés nem történik. Hiányérzetének Simon Miklós országgyűlési képviselő, a Fidesz Gazdatagozatának megyei elnöke adott hangot a hétvégi sajtótájékoztatón, melyen elmondta: most már nem az a kérdés, hogy mit kíván tenni a kormány az almatermesztők érdekében, hanem hogy miért nem segít. Ugyanakkor arra is emlékeztetett: a magyar kormánynak az uniós csatlakozás után három hónapig még lehetősége lett volna nemzeti támogatásokról dönteni, de ezzel a jogával nem élt. Lenti István, a megyei közgyűlés Környezet-, Természetvédelmi és Mezőgazda- sági Bizottságának elnöke azzal egészítette ki: a minisztérium hét elején almaügyben Nyíregyházára érkező képviselői semmiféle megoldási elképzelést nem vázoltak, csupán udvariassági látogatássá degradálták a szakmai egyeztetés kezdeményezését. Épületek a tervezőasztalon A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Építész Kamara Lakóházak és kis középületek, tervek, pályázatok és megvalósult alkotások címmel vasárnap nyitotta meg egy héten át látható kiállítását a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskolában. A megnyitó alkalmával Kulcsár Attila a kamara elnöke átadta az Életmű díjat Kajati Attilának (képünkön balra) és Al- pár Ignác hallgatói diplomadíjat kapott Ágoston László. Mint már hagyományosan átadták az Év középületének járó elismerést, melyet ezúttal két pályázó is elnyert. Eltérve a hagyományoktól, nem díjazták az Év lakóházát. (Fotó: Racskó Tibor) Minőségi álláshelyekre van szükség MSZP: nincs összhangban az oktatás és a foglalkoztatás Nyíregyháza (KM - S. M.) - Új helyzet állt elő a foglalkoztatáspolitikában. Ma már nem elég munkahelyeket teremteni minden áron, hanem minőségi álláshelyekre van szükség. Ez hangzott el az MSZP hétvégi sajtótájékoztatóján, ahol Tukacs István, Nyíregyháza alpolgármestere és Veréb József városi elnök szólt munkaerő piaci kérdésekről. A tájékoztató apropóját az adta, hogy a város képviselő-testülete szerdai közgyűlésén megvitatta a megyei Munkaügyi Központ Nyíregyházára vonatkozó munkaerőpiaci tájékoztatóját. Ebből kitűnik: az önkormányzat által vállalt célkitűzés megvalósult, a városban és vonzáskörzetében elenyésző a munkanélküliség. Azonban ezt a stratégiát át kell gondolni, hiszen a 90-es évek elején az volt a cél, hogy minden áron munkahelyeket teremtsen a város, ma pedig az kell, hogy minőségi álláshelyek szülessenek - hangsúlyozta a városvezető. A munka becsülete Új helyzet állt elő - mondta amely újabb munkaerőpiaci kérdéseket vet fel. A politikus szerint: nincs összhangban az oktatás és a foglalkoztatás, hiszen nőtt a diplomás munkanélküliek száma és túlképzés van számos szakmából. Még mindig nagy az életkor és a nem szerinti diszkrimináció az álláshelyeken - mondta Tukacs István. Bár a foglalkoztatás tekintetében fontos tényező a piac és az állami felelősségvállalás, nem lehet kizárni az egyén felelősségét sem. Ehhez azonban az kell, hogy a munkának legyen becsülete, amely visszaadja az emberek önbecsülését és ezt nem pótolhatja egyetlen szociális ellátás sem. Dobták és gyalulták a káposztát Remek hangulatban rendezték meg az I. Demecseri Káposztás Napokat . XAí. Demecser (KM - Ny. Zs.) - Ilyen ünneplésben sem részesült még a káposzta, mint amilyenről a demecseri emberek s vendégeik gondoskodtak a hétvégén.- Ötlet, méltó megjelenés és összefogás - összegezte az I. Demecseri Káposztás Napok legfontosabb céljait Kiss Gyula polgár- mester, s aki ellátogatott a rendezvényre, meggyőződhetett róla: mindhárom elképzelés megvalósult. A program szombaton lovas fogatok felvonulásával és versenyével kezdődött, de aztán a káposztáé lett a főszerep. A rengeteg káposztás étel receptjéből nagyon sok főtt és sült frissen a sportpályán felállított standokon, összesen 69 helyen volt mód a kóstolásra és vásárlásra. Aki élt a lehetőséggel, nem csalódott: a rendkívül szívélyes vendéglátás mellett fantasztikus ízeket élvezve csettinthetett elégedetten a több ezres közönség. W ....................................................... Ötlet, méltó megje- lenes és összefogás g Tfjk jellemezte a hétté- 1 T gi demecseri káposztás napokat L Kiss Gyula ^mM. ....................................................W Az önkormányzat kezdeményezése mellé felsorakoztak a helybéli emberek, s a vállalkozóktól is számos felajánlás érkezett. A közös munka eredményének hírét sokan repítik messze tájakra, hiszen megyén belüli és kívüli településeket, látogatókat egyaránt találhattunk a résztvevők között. Színes kísérőprogramokból sem volt hiány: a helyi általános iskola majorettcsoportja mellett a nyugdíjas klub népdalköre lépett színpadra, de a megyaszói vendégek citerazenekara és népdalosai is nagy tapsot kaptak. A kézműves kirakodó vásár forgataga és a fellépők produkciója a hagyományőrzés igényességéről árulkodott (a szervezők nem is titkolták: eszük ágában sem volt „valóvilágos” neveket meghívni!), sokan neveztek a káposztahajító, a káposztagyaluló és súly- becslő versenyre. Vasárnap pedig az I. Káposztás Kupa Kispályás Labdarúgó Torna csapatainak is szoríthattak a vendégek. Középpontban a nyirokrendszer Nyíregyháza (KM - S. M.) - A Napfény Életmód Egyesület szombaton tartotta hagyományos Életmód napját, ahol ezúttal a nyirokrendszer került előtérbe. Dr. Török Szilveszter természetgyógyász előadásában felvázolta azt a riasztó számadatot, miszerint a halálozások 80 százalékát teszi ki a szív- és érrendszeri valamint a daganatos betegségek együtt. Van némi remény Ez utóbbit a nyirokrendszer elváltozásai idézik elő. Elmondta: a kialakult betegséggel szemben a hagyományos orvoslás néha már tehetetlen, a természetgyógyászatban azonban van még némi remény a betegek felépülésére, hiszen ez a 20 éve létező humánus és szeretetet mutató „orvoslás” az embert hármas egységében - a test, a lélek és a szellem - vizsgálja, melyek nem választhatók el egymástól.