Kelet-Magyarország, 2004. október (64. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-18 / 244. szám

2004. október 18., hétfő « A tAMMI A « HIRDETÉS /18 A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Tempus Közalapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a kis- és középvállalkozót pályázatok elkészítését segítő Multipiikátor Képzési Programban való részvételre A képzés célja, hogy az Európai Unió Strukturális Alapjainak társfinanszírozásával működtetett kis- és középvállalkozói pályázatok elkészítését végzó szakértők elméleti és gyakorlati ismereteket szerezzenek, melyek alkalmassá teszik őket fejlesztési projektek előkészítésére, pályázat összeállítására és az ehhez kapcsolódó tanácsadás nyújtására. A képzés célcsoportjai a pályázatírással foglalkozó vállalkozások szakértői és a pályázatíró magánszemélyek, kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban álló. nonprofit formában működő intézmények tanácsadói. A képzés ütemezése: A képzések 6 nap időtartamúak, és regionális helyszíneken 2005. január 15. és 2005. március 10. között kerülnek lebonyolításra. A képzés költségei: A résztvevők által fizetendő díj pályázatiró tanácsadók esetében: 36,905 Ft, nonprofit szervezetek pályázati tanácsadó szakemberei esetében: 18,453 Ft. A képzés további költségeit a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium téríti meg a képzőintézmény számára. További információ a képzés tematikájáról, a képzés további szakaszairól, a jelentkezés feltételeiről a képzést végrehajtó Tempus Közalapítványtól (www.tka.hu) és a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványtól kapható (Gajdomé Juhász Erika, Vámosi Helga, 06-28-521-110, Stkarsag@pmva.hu). Jelentkezési határidő: 2004. november 15. (postabélyegző dátuma) A hiánytalanul kitöltött pályázati formanyomtatványokat 3 példányban a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány címére 2101 Gödöllő, Pf. 108. kell postán eljuttatni. A pályázati formanyomtatvány a www.tka.hu és a www.gkm.hu honlapokról letölthető. Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan villamosenergía-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: • Beregdaróc egész területén, a szárító, a tejüzem, a GOV tolózár és Veres tanya területén 2004. október 25-én 7 óra 30 perctő! 13 óráig, ■ Kisvarsány község területén a Széchenyi utcában a 14-78. számig, a Kölcsey utcában a 2-38. számig, a Szabadság utcában, a Zatol Kft. és a gázmérő állomás területén 2004. október 26-án 11 óra 30 perctől 15 óra 30 percig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- kimaradásért megértésüket kérjük. Bon Házimozi? megoldva Havi 16 317 Ft-ért 60 hónapra 600 OOO Ft Citibank Személyi Kölcsön Citibank Hitelvonal: 06-40-40-30-40 4400 Nyíregyháza, Bethlen G, út 1. TeL* (42) 506-840 Hivatkozási szám: 108 lítita* citibank 4 maívsreisíssi des*# csccart Mars Ai akció 2004. votsuszttís 23-lóf 2004. okíóboi JHgiátí. Az afcctós tdölai Üst» vefwifcozásábdo u kdtn&nigénylésének j ífiloiaiócáós miűSiVsóben löi'íéoö rögzítési időpontja A Cili&ink Szenséfyi Kölcsönök k’lfsjvzitilési célhoz nem kötőit fc^yAcrfAs! kfiki&m. a kiiif^s'fíwő cmn-jn« SMMHyf Wcsi***rm ttsttort* lehatni**: A Citíftaf» a a Mtei ftíí-’álati: »apján, a szarzöaésfcöhSsí kft¥*tflan nyüjtja. A sztnddfisfcőiés As az adott tóáaxsr- ucnítréí feltétéi* a r-ifei­tórálaí eredményeid lüggerssk. Ei a hirdetés kizárciag a figyeierefe&eliesi szefeá^«. nm minosif ityilwm*» vagy iiísckudolúridk. A CiLibunk Rí. a Mtétetek szgyíMíiú rnódosiláSckhÉ jogul fennLír Ijj. A íciiéícickkoS k«ixs>Aik;ü Uívö&s ieivilo- $&iUÍ$éri tswí* a Hítdvonatat (064540 3C 401 vagy ftKdugóft ww^atársufikhojf thm: zz.83% 5L59% a farmere - október www.sj áruházanként eltérő wÜEGON Magyarország Általános Biztosító Rt. *** Értékesítési Igazgatósága Pályázatot hirdet az alábbi feladat ellátására:- állományápoló asszisztens- vagyon üzletági referens- hitelközvetítői referens- nyugdíjpénztári kapcsolattartó- gépjárműbiztosítási tanácsadó- gyermek- és ifjúsági biztosítási tanácsadó- otthonteremtő-program elemző Jelentkezni személyesen: Amit kínálunk: kezdeti támogatás, versenyképes jut­tatások, költségtérítések, ingyenes notebook-használat, karrierépítési lehetőség. Amit várunk: felsőfokú, vagy szakirányú végzettség, Vállalkozói Szemlélet, Gépkocsi, mibiltelefon, Számítógépes ismeret (Internet, Word, Excel, Power Point alkalmazás szintű ismerete) Biztosítási, banki múlt előnyt jelent. Zoltai Tibor területi igazgatónál Nyíregyháza, Széchenyi u. 32/b. Tel.: 06-42/401-376,20/9828-835 E-mail: szabolcstig@chello.hu Internet: www.aegon.hu Kelet-olvasó: Jól informált ember! Kert^k&kslwi ésSiolgáHafo Kit "** NYÍLÁSZÁRÓ CENTRUM FA és MŰANYAG nyílászárók, VELUX tetőtéri abláok széles választékban. 4400 Nyíregyháza, Lujza u. 22. TeUfax: 42/450-838, Tel.: 42/450-837, 42/450-865,42/596-199,42/596-221 E-mail: mail@nyirkomplett.hu KFT AJTÓ-ABLAK SZAKÁRUHÁZ Fa és műanyag nyílászárók _ nagy választékban 4400 Nyíregyháza, Tünde u. 11. Telefon: 42/461-112. Kössön jó üzleteket, keressen jobban! Legyen Ön is a Citibank Területi Képviselője A feladat: számlavezetési, hitel-, és betéti termékek értékesítése, új ügyfelek felkutatása vállalkozói jogviszonyban a Citibank Rt. bankügynökeként Amit kínálunk: vonzó havi jutalék minden eladott termék után, egyéni munkabeosztás, szakmai felkészítés és folyamatos képzés Várjuk csapatunkba! Ref.: bdsao41o Citibank Rt OSA HR Osztály, 1134 Budapest, Váci út 35. E-mail: recfUitsrwnt.citibankhu@citigroup.com Fax: (06-1) 412-6122 citibank Egyik ajánlatunk sem kacsa! Győződjön meg róla! Lista» 3.199.000 Ft Wagon R+ 1,25 Diesel klímával Most > millió torint alatt, 5 liter átlagfogyasztással I Lísiaái 3.120.000 Ft. ó Ignis 1,3 GS klímával Minden új Suzuki gépkocsihoz egy p/M®® [ps értékű robogót adunk ajándékba.** Minden újonnan vásárolt Suzuki Alto** Ignis és Wagon R+ személygépkocsihoz klímát adunk ajándékban... A szüreti hónapokban nyerjen egy Ignis Sportot vagy legyen "kacsavadász" és játsszon a 840 tárgynyeremény B Az akciók és a játékok részleteiről érdeklődjön márkakereskedéseinkben. ■© Nyíregyháza, Orosi u. 29/a. Tel.: 42/508-150 5UZUKI Mátészalka, Jármi u. 55. Tel.: 44/500-203 %IrSuMc Fehérgyarmat, Matolcsi u. 2. Tel.: 44/510-090 JJMJf JZ * o £ 3 ® 5 O -C E 6 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom