Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-07 / 209. szám
2004. szeptember 7., kedd KELET MINDENFELŐL /2 BÉREK 0 Felelősebben. Az új kormány programja a munkahelyteremtésre és a javak igazságosabb elosztására épül - mondta Gyurcsány Ferenc, a koalíció miniszterelnök-jelöltje az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésén, napirend előtt. Hangsúlyozta: ehhez a felső tízezernek is nagyobb felelősséget kell vállalnia. 0 Ment, maradt. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc programjának elemei Medgyessy kormányprogramjában is szerepeltek, és nem teljesültek. „Medgyessy Péter ment, a kormány marad” - fogalmazott. PARLAMENT A frakcióvezető bejelentése él Az Országgyűlés Ügyrendi Bizottsága kormánypárti szavazatokkal úgy foglalt állást hétfőn, hogy „nincs lehetősége az Országgyűlés elnökének a képviselőcsoport vezetőjének bejelentésében foglaltak, így a kizárási eljárás házszabályszerűségének vizsgálatára”. A bizottság ülését követően Font Sándor, a kizárt képviselők egyike újságíróknak azt mondta: „törvénytelenséget és ga- ládságot szentesített a szocialista többségű ügyrendi bizottság”. Harminc év múltán találkozhatott Toufiq Abu Saleh (balról) újra az izraeliek által megszállt Golán-fennsík egyik drúz vallási vezetőjével, Mahmoud al- Safadival; utóbbinak most nyílott alkalma, hogy Szíriába látogasson. (Fotó: EPA) v. ..... ...........................................................................................................................................................J Orbán: oldja meg a koalíció Budapest (MTI) - A Fidesz világos, egyértelmű felhatalmazás, azaz választások nélkül semmifajta közhatalom gyakorlását nem tudja elképzelni - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn, miután Mádl Ferenc köztársasági elnökkel tárgyalt a miniszterelnök lemondása nyomán kialakult helyzetről. Nem kívánnak alkudni Mint mondta, a Fidesz semmifajta alkuban részt venni nem tud, és nem is akar. Orbán Viktor szerint Magyarország ma kormány, miniszterelnök, hosszú távú megoldást nyújtó biztonságos alkotmányos berendezkedés nélkül van. Hozzátette, hogy a helyzet megoldásában nem tudott segítséget nyújtani a köztársasági elnöknek. Leszögezte, hogy megbeszélésükön előrehozott választásokról nem esett szó. Hangsúlyozta: 2002-ben Magyarország választópolgárai egy olyan program végrehajtásához adtak bizalmat, amelynek teljesítésére az MSZP-t és az SZDSZ-t kérték fel. Kívánja, hogy a kormánykoalíció pártjai képesek legyenek olyan kormányt alakítani, amely képes a feladat teljesítésére. A Kelet vigyáz a gyerekekre! PRO ÉS KONTRA: az MDF politikai céljairól PUCCS ZAJLIK A PARTBAN Herényi Károly, az MDF képviselőcsoportjának vezetője: • Semmibe vették a választmány határozatát, ebből is látszik, hogy puccs zajlik az MDF-frakcióban csakúgy, mint annak idején a Kisgazdapártban, illetve a kereszténydemokratáknál is volt. A forgatókönyvet most is a jobboldalon írják. Fenntartom: jogszerűen zártam ki az öt képviselőt a frakcióból. Mélyen el kell azon gondolkodni, milyen helyzet az, ha egy frakció, ami egy végrehajtó szerv, figyelmen kívül hagyja egy döntéshozó testület határozatát. MINDKÉT FÉL JÓT AKAR Püski András, (Hajdú-Bihar), Lakitelek munkacsoport: • A két véleményalkotó sorozatos kommunikációs hibái vezettek ehhez a helyzethez. A legszomorúbb - s ezt mindannyian tudjuk -, hogy közben mindkét csoport jót akar, az MDF érdekeit tartja szem előtt, csak másképp képzeli el az útvonalat, és másfajta járművel akar menni. Nagyon remélem, hogy a továbbiakban sikerül bölcs és megfontolt döntéseket hozni. Ellenkező esetben nem fogjuk tudni elsimítani a viszályokat, és a választók bizalma is elkopik. LAPSZEMLE Katasztrofális, modem vérbosszú Polgárháború fenyeget a tragédia után London (MTI) - Kaukázusi polgárháború fenyegetésével kell szembenéznie az orosz elnöknek a beszlani tragédia után - írta hétfői elemzésében a londoni The Times. A vezető brit napilap szerint az észak-oszétiai iskolafoglalás és annak befejezési módja nem csak Vlagyimir Putyin államfő országlásának eddigi legsúlyosabb válságát okozta, de a legnagyobb mértékű instabilitást is az Észak-Kaukázusban azóta, hogy Putyin elődje, Borisz Jelcin csaknem tíz éve először vezényelt orosz tankokat Csecsenföldre. A legnagyobb válság Függetlenül attól, hogy Putyin milyen katonai válaszon töri a fejét, új, és ezúttal ellenőrizhetetlen polgárháború kitörésének veszélyével kell számolnia - írta a The Times. A konzervatív brit lap szerint ugyanis az öngyilkos terrorizmus modern horrorváltozata valószínűleg újjáélesztette a vérbosszú ősi, de nem kevésbé erőszakos kaukázusi hagyományát, mégpedig katasztrofális szinten. Mindazoknak, akik kétlik a beszlaniak elszántságát arra, hogy saját kezükbe vegyék az igazságszolgáltatást, látniuk kellett volna, amint félautomata fegyvereikkel, az orosz különleges erők oldalán maguk is tüzet nyitnak az égő iskolára a péntek délutáni káoszban. Putyin, orosz elnöknek az ellenségeskedés totális fellángolására kell készülnie a déli határokon - áll az elemzésben. Az amerikaiak sem A Financial Times szerint üdvözlendő a biztonsági szervek Putyin által bejelentett átalakítási terve, de az orosz elnök helytelenül cselekszik, ha a terrorizmus elleni harcban ilyen nagy hangsúlyt helyez az erő alkalmazására. A napilap elemzése szerint még a mérhetetlenül nagyobb erőforrásokkal bíró Egyesült Államok sem képes megvédeni polgárait kizárólag a biztonsági szolgálatok felduzzasztásával. Tüntető asszony a tiltakozók között. Mintegy 500 ember követelte a jog- és közbiztonság megszilárdítását, valamint az alapvető szabadságjogok biztosítását az iraki köznép számára. (Fotó: epa) V __ y Hét amerikai katona meghalt Több áldozata is lehet az új járőrözésnek Bagdad (MTI) - Legkevesebb hét amerikai tengerész- gyalogos és három iraki nemzeti gárdista meghalt hétfőn késő délelőtt a nyugat-iraki Fallúdzsa környékén egy gépkocsiba rejtett pokolgép robbanása következtében. Az úgynevezett szunnita háromszögben található város Szak- lavíja elővárosában végrehajtott merényletben a gépkocsioszloppal járőröző amerikai tengerész- gyalogosok közül többen meg is sérültek. Egy nevének közlése nélkül nyilatkozó amerikai katonai illetékes szerint a merénylet áldozatainak száma tovább nőhet. A támadások tűzfészke Az amerikai erők a város három hétig tartó ostromának áprilisi befejezése óta nem járőröz- nek a lázadók tűzfészkének számító városban. A várost azóta a felkelők vették ellenőrzésük alá, gépkocsiba rejtett pokolgépeket gyártanak ott, és onnan indítanak támadásokat az amerikai és az iraki kormányerők ellen. Az amerikai hadsereg több légicsapást mért a búvóhelyekre. Folytatódik a harc Az ellenzék szembeszállt a választmánnyal Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Nem vette napirendre az MDF képviselőcsoportja a párt választmányának hét végi határozatát, amelyben bizalmat szavaztak Herényi Károly frakcióvezetőnek. Egyúttal megvonták a bizalmat a frakció öt, a Lakitelki munkacsoporthoz tartozó tagjától. A hétfői frakcióülésen a munkacsoporthoz tartozó 13 képviselő szavazott a határozat napirendre vétele ellen. Dávid Ibolya pártelnök közölte, hogy a frakción belül kialakult helyzetet illetően megvárják a parlament ügyrendi bizottságának állásfoglalását. Font Sándor, a munkacsoport tagja azt mondta, hogy nem tartják magukra nézve kötelezőnek a választmány hét végi döntését. - A lakiteleki 13-ak az országos választmány határozatát semmibe vették, ez pedig súlyos következményekkel járhat - közölte Herényi Károly a frakcióülés után. Bizalom és megvonás Az országos választmány vasárnap határozatában bizalmat szavazott Herényi Károly frakcióvezetőnek, és megvonta a bizalmat a frakció öt tagjától, Bal- sai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László képviselőtől. Egész Oroszországból érkeztek a részvétnyilvánítások a beszlani túszdráma áldozatainak hozzátartozóihoz hétfőn, a kétnapos nemzeti gyász első napján. A beszlani új temetőben hétfőn százhetven áldozatot helyeztek végső nyugalomra. (Fotó: EPA) „Csak” néhány eltűnt gyeimek Helyi lakos a beszlani túszszedők egyike Moszkva (MTI) - Nemzetközi banda hajtotta végre a túszejtő akciót az észak-oszétiai Beszlan iskolájában, de volt köztük egy helyi lakos is - közölték hétfőn orosz igazságügyi források. Sok külföldi vett részt a terrorakcióban, többen a különböző kaukázusi köztársaságokból érkeztek, egy személy pedig észak-oszétiai, akit már felismertek. Alekszandr Szoplivenko észak- oszétiai egészségügyi miniszter hétfőn arról számolt be, hogy a korábbi jelentésektől eltérően az eltűntek száma nem több száz és nem is több tucat, hanem csak néhány személyről, főként gyermekekről van szó. Nem múlik a sokkhatás A miniszter arról is beszélt, hogy a történtek nyomán keletkezett lelki feszültség miatt sokan nem ismerik fel hozzátartozóik holttestét. Mint közölte, még 97 azonosítatlan holttestről és több megcsonkított tetemről tudnak. Az azonosítás folytatódik, de nagyon nehéz a folyamat. Közben megkezdődött a gyűjtés az áldozatok és hozzátartozóik javára. A Vnyesekonombank, az egyik legjelentősebb oroszországi pénzintézet 15 millió rubel (több mint százmillió forint) kiutalásáról döntött. A moszkvai hatóságok tankönyvekkel, iskolaszerekkel és játékokkal segítik a beszlani iskolákat - tájékoztatott az orosz oktatási minisztérium illetékese. Az egyik feltételezett túszejtő, akit bemutatott a tévé (Fotó: epa) KELET RÁÍHt«BO)t»ZÁi) Felelős kiadó: Szabó Miklós (; Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (1 ________________ Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06^2/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 i ^AtATESZ