Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-30 / 229. szám

2004. szeptember 30., csütörtök KELET MEGYEI TÜKÖR /5 0 Véradókat várnak. Október 1-jén dél­előtt fél tíztől délután fél négyig a kis- várdai kórházban várják a véradókat. 0 Szünetel a félfogadás. Októberben be­tegség miatt szünetel az ügyfélfogadás a mozgáskorlátozottak megyei egyesüle­tének fehérgyarmati kirendeltségén. Az első ügyfélfogadási nap november 8., hétfő. 0 Régiségek. Október 2-án és 3-án is­mét lesz régiségkiállítás és -vásár Nyír­egyházán, a Hatzel téren. A kíváncsisko­dókat szombaton és vasárnap is már reggel héttől várják a kiállítók. Szemétcsapda Tokaj alatt Nyíregyháza, Miskolc (KM - Gy. L.) - Tokaj és Tiszaladány között mederelzárás­sal fogják ki a Tiszából azt a nagy mennyi­ségű kommunális hulladékot és egyéb usza- dékot, amely vasárnap „lépte át” a határt Tiszabecsnél. Mint arról korábban hírt ad­tunk, a nagyobb részt flakonokból, kisebb részt üvegekből, fa uszadékból álló hulla­déktömeg java ukrán eredetű, valamint ro­mán, kisebb része magyar - derül ki a cím­kékből. Szamos Ferenctől, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezető-helyettesétől megtudtuk: szer­da délelőtt megkezdték a parti uszadék összegyűjtését és elszállítását. Nagyobb mennyiségben a partélekben és a hídlábak- nál gyűlt össze uszadék, különösen a tisza- kanyári hídnál. A munkálatok miatt Vásá- rosnamény és Tokaj között III. fokú vízmi­nőség-védelmi készültség van érvényben, míg Tiszabecs és a beregi város között azt megszüntették. Tizenegy vízi jármű segített Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és a Vízügyi Igazgatóság sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta: szerdán reggel a levonulóban lévő hulladék­tömeg vége Balsa-Cigánd térségében volt. Még kedden III. fokú vízminőség-védelmi készültséget rendelt el az igazgatóság, hogy mederelzárással megkezdjék a hulladék el­távolítását. Szerdán Tokaj és Tiszaladány között 11 vízi jármű dolgozott. Szerdán reg­gelig 350-400 köbméter hulladékot és usza- dékot sikerült kiszedniük. Az uszályokra ra­kott hulladékot a bodrogkeresztúri megsem­misítőbe szállítják. A szakemberek becslé­se szerint még 800-1000 köbméter hulladék van a Tiszában. Szüreti felvonulás Kálmánházán Kálmánháza (KM) - Hagyomány már Kálmánházán a szüreti felvonulás. Az idén szombaton láthatják a helybeliek a műve­lődési ház által szervezett látványos fel­vonulást. A program 10 órakor főzéssel kezdődik a művelődési ház udvarán, ahol a szakácsok babgulyást, birkapörköltöt ké­szítenek. A szüreti menet 12 órakor indul, s a hin- tók, fogatok „konvoja” felkeresi a telepü­lés valamennyi utcáját zeneszó kíséreté­ben. Többek között Őrösről, Napkorról, Új- fehértóról, Hajdúdorogról jönnek kocsik, fogatok, lovasok a felvonulásra, amely az önkormányzat, helyi vállalkozók, a Nyír­ségi Lótenyésztési Egyesület és Trencsényi József kálmánházi gazda támogatásával, összefogásával valósulhat meg. A felvonulás után közös ebéd keretében tesztelhetik a vendégek, hogyan sikerültek a szabadban főzött étkek. A sportpályán 20 órakor tűzijáték kezdődik, a művelődési házban pedig szüreti bál lesz. A talpalá- valót a helybeli Siska János és társai szol­gáltatják. Vendéglátók tréningen Nyíregyháza (KM) - Az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság a Miniszterelnöki Hi­vatal támogatásával értékesítési és kom­munikációs tréninget szervez turisztikai vállalkozók részére október 19-20-án 9-től 17 óráig a Nyírségi Civilházban (Nyíregy­háza, Damjanich u. 4-6.). A tréning elvég­zéséről oklevelet adnak ki. A képzést a szakmában elismert tréner vezeti, hozzá­járulva a vendégkiszolgálás minőségének javításához, a tárgyalástechnika hatékony­ságának növeléséhez. Tej helyett almát kaphatnának a gyerekek A nyíregyházi képviselő-testület a tizenöt milliárdos jósavárosi rehabilitációról döntött Nyíregyháza (KM) - A hét végén Magyar Örökség-díjban részesült Szabó Dénest és két énekkarát, a Pro Musica Leánykart és a Cantemus Gyermekkórust köszöntötte a szerdai közgyűlés első részé­ben a megyeszékhely képvise- lő-testülete. A polgármester a kitüntetette­ket pénzjutalomban részesítette, amit távollétében az ülést vezető Tukacs István alpolgármester nyújtott át. Az ülésen vehette át munkája elismeréseképpen - 50. születésnapja alkalmából - Domb- rády László tűzoltó ezredes a belügyminisztertől kapott arany­gyűrűt. Korábban azt tervezte az önkormányzat, hogy a tanév ele­jétől meghatározott napokon isko­latejet kapnak a gyerekek. Az ak­ciót azonban halasztják, pénzügyi okok miatt. Ugyanakkor kiderült az is: az önkormányzat vizsgálja annak lehetőségét, hogy inkább almát kapjanak a gyerekek az is­kolában. Egyhangúlag elfogadta a testü­let a munkaerő-piaci helyzetképet vázoló beszámolót, melyet a me­gyei munkaügyi központ vezető­je, Gál Sándor és a nyíregyházi kirendeltség vezetője, Bartha Ist­ván és munkatársaik készítettek. A szavazást megelőző vitában több hozzászóló is arra figyelmez­tetett: a városban folyó képzés nincsen összhangban a munka­erő-piaci igényekkel. Ez ügyben a városnak, a politikának teendője van. Minőségi változás Hosszas vita volt a Jósaváros- ban tervezett 15 milliárdos prog­ramról, mely a 70-es években épült lakótelep rehabilitációját, humanizálását tűzi célul. Az el­lenzék szerint nem hallgatták meg a lakosság véleményét, míg a másik oldalról éppen a jól elő­készítettséget hangsúlyozták. S bár időnként úgy tűnt, a két ol­dal „elbeszél” egymás mellett, azt senki nem vitatta: változásra van szükség a nyolcezer ember lak­helyéül szolgáló területen. A szak­emberek és a körzet képviselői annak a tervnek a megvalósítását szorgalmazzák, amely minőségi változást jelent, nem a meglévő állapotok konzerválását egy fes­téssel. A megvalósításhoz pályá­zati pénzt kívánnak igénybe ven­ni. A közgyűlés Térségi Integrált Szakképző Központok létrehozá­sáról is döntött, a továbbiakban pedig még tárgyaltak a repülőtér felújításáról a központi területfej­lesztési célelőirányzatból pályázat útján nyert támogatásból, a Szeré- na-lak területének eladásáról is határoztak, ide szálloda építését tervezik. Napkoron ragyogott a Napsugár A falu hagyományőrzésébe már a legkisebbek is belecsöppennek Napkor (KM - L. Gy.) - Mi- hály-napra a nap is előbújt, jól is tette, mert a Napsugár Óvodában száz csodára találhatott. A hagyo­mányőrzést célként kitűzött óvo­dában az őszi munkákkal ismer­kedtek a gyerekek. A kiválóan előkészített óvodai szürethez nagy segítséget nyújtottak a szülők. A falu messze földön ismert hagyo­mányőrzésébe már a legkisebbek is belecsöppennek. A szokásos Mi- hály-napi ünnepségen szőlőt pré­seltek, mustot ittak, szilvalekvárt főztek, káposztát gyalultak és hor­dóba káposztát tapostak, mézes­kalácsot sütöttek, őszi termések­ből bábokat készítettek, bőröztek a gyerekek, s rá lelhettek az egy­kor nagyanyáink által készített égetett diós cukor pompás ízére. Tapsot érdemelt a nyíregyházi Babszem Táncegyüttes műsora, mosolyt a Mihály névre hallgató óvodai karbantartó felköszöntése, gyors lábtempózást az óvónők és dolgozók szakácsnő tánca, és ujj- nyalást a sok finomság kóstolása. A pazar szüreten ott voltak a nagykállói bázisóvodához tartozó 22 gyermekintézmény képviselői Cseh Árpádné vezetésével, a nem­rég még ovis, de ma már kisis­kolások, több szülő és még Márku László görögkatolikus parókus is. Kiss Attiláné Irénke óvodavezető a Mihály-napi népi regulákból mondott ízelítőt a pompásan sike­rült szüreti napon. ízlik a must a kicsiknek (Fotó: a szerző) Tanácsok és termékek Fényeslitke (KM - K. B.) - Szaktanácsadással és ter­mékbemutatóval egybekötött kétnapos klubülés kezdődött tegnap Fényeslitkén. A rendezvényt, valamint az azon kiállító tucatnyi partnercég termékeit házi­gazdaként Jándi Péter, a MÁV Rt. Távközlő, Erősára­mú- és Biztosítóberendezési Igazgatóság vezetője ajánlot­ta a résztvevők figyelmébe. Az esemény megnyitóján el­hangzott: a vasutas szakmai klub idén ünnepli fennállá­sa 10. évfordulóját. A vasuta­sok, a partnercégek szakmai eszmecseréjét a közös ügyek megbeszélésének szándékán túl a kötetlenség és a közvet­lenség is jellemezte, ugyanis tegnap a műhely területén a résztvevőknek lehetőségük nyílt magyaros tájjellegű ételek megkóstolására is. Nyugdíjasoknak ad otthont a Vá­rosi Művelődési Központ (Fotó: a szerző) Megbecsülik a nyugdíjasokat Mátészalka (M. K.) - Mátészal­kán a Városi Művelődési központ támogatásával négy nyugdíjas­klub működik. Egy-egy közösség­ben 30-40 idős ember vesz részt. Az első az Újtelepen jött létre az akkori klubkönyvtárban. A VMK- ban három nyugdíjasklub műkö­dik. Hétfőn a „Holdsugár”, ked­den a „Napsugár”, szerdán a „Royal”-nyugdíjasklub tagjai ve­szik igénybe a lehetőségeket. Az egyik közösség romániai kirándu­lást szervezett a közelmúltban. A VMK a kapcsolattartásban, pályá­zatkészítésben segít. Volt csoport, akik budapesti színházlátogatás­ra pályáztak, s előre egyeztetve parlamenti látogatás is része a kétnapos útnak (színházjegyhez, útiköltséghez kaptak támogatást). A közelmúltban szatmár-beregi autóbuszos túra szerepelt egy má­sik klub programjában. Fehér asztal mellett Bíró Miklós polgármester is rendszeresen segíti a klubokat. Október elsején, a nyugdíjasok világnapján a Művelődési Köz­pontba várják mindhárom klu­bot, illetve a nyugdíjasokat. Em­lékfát ültetnek a VMK elé. A Művelődési Központ felnőtt szín­játszói, majd a Szamosszegi Roz­maring Hagyományőrző Együt­tes a színházteremben köszöntik az időseket. A műsort követően a színház előterében „fehér asz­tal mellett” folytatják az ünnep­lést a résztvevők. Opel Meriva Euro már 3 259 000 Ft-tól! Rugalmasan alkalmazkodik családja igényeihez: FlexSpace ülésrendszer, kiváló variálhatóság, hat irányban állítható ülések, kedvező ár. 3 2003 MINŐSÉGI OKI MÁRKAKERESKEDŐ Felszereltség: | 2 légzsák 1.4, 90 LE motor szervokormány elektromos ablak 4 tárcsafék távirányítós központi zár klímaberendezés Az ajánlatunk 2004. december 31-íg érvényes Átlagfogyasztás: 6,0 l/100km, C02 kibocsátás: 154-187 g/km. A képen látható autó illusztráció. Az ön Opel-partnere: Opel Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: (42) 597-666, Fax: (42) 597-667 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. csoszkft@opelcsosz.hu, www.opelcsosz.hu HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom