Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-22 / 222. szám

2004. szeptember 22., szerda HÍREK 0 Dr. Hamar Péter filmesz­téta, ny. igazgató Tenden­ciák a világ filmművészeté­ben címmel osztja meg gondolatait a Bessenyei György Irodalmi és Művelő­dési Társaság csütörtökön 17 órától a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Gimná­zium dísztermében tartandó rendezvényén. 0 Fogadóóra Gyarmaton. Dr. Gere Zol­tán r. alezredes, a Fehérgyarmati Rend­őrkapitányság vezetője ma 10-12 óráig hivatali helyiségében lakossági fogadó­órát tart. NÉZŐPONT A vécés néni és a szigor Galambos Béla e-mail: galambos@kelet.szon.hu E hét elejétől évente már valóban csu­pán tíz karton cigaretta hozható be az or­szágba. Legalábbis ebben hisznek a vámo­sok, akik írásban kérhetnek most már vám­áru-nyilatkozatot azoktól, akik egyszerre két doboznál több füstölnivalóval lépnek be a határon. És persze ebben reményked­nek a hazai dohánytermelők is, akik jövő­jük biztosítékát látják a magyarországi do­hánycsempészet azonnali visszaszorításá­ban, a harmadában elfeketedett cigaretta­kereskedelem ismételt kifehérítésében. Az adminisztráció nyűgét, idővesztesé­gét, költségét a bevásárló turisták nyakába akasztó intézkedéssel az ukrán és a román határszakaszon virágzó magánimportnak próbál gátat vetni a vám- és pénzügyőrség. A jövedéki termékekre vonatkozó korláto­zások értelmében az egy alkalommal be­hozható cigaretta mennyiséget 200, az egy év alatt hazafuvarozhatót 2000 szálban ha­tározták meg. Csakhogy nem volt mód a szabály be­tartásának ellenőrzésére. Hiszen a határon szolgáló vámos miből deríthette volna ki, melyik utas, hányszor hozott egyebek mel­lett cigarettát is a rendszerint hetenként megismételt beregszászi, vagy szatmárné­meti fordulója alkalmával? Ha meghoztunk egy ilyen korlátozó jogszabályt, akkor az ellenőrzést még sem lehet a vámosok me­móriájára bízni! Ez komolytalan. Márpedig most úgy tűnik, lassan fönt is megelégelik a lassan közröhely számba menő helyzetet. Nevezetesen, hogy bár naponta születnek az ország olajozottabb működését, a társadalom többségének jobb közérzetét célzó szabályok, némi túlzással senki nem tart(at) be belőlük semmit. Vég­re talán eljutunk oda, hogy komolyan ve­gyék, vehessék magukat is a hatóságok. Ennek egyik kezdeti lépését látom most ab­ban, hogy a vámhivatal írásos vámáru-nyi­latkozatot kér mindazoktól, akik két do­boznál több cigarettával jelentkeznek belé­pésre a határon. Csak nehogy most is leragadjunk a vé­cés néni leleplezésének kérlelhetetlen szi­goránál. KEIET Sokba kerül a huszárpompa Telenként lovas szán-, Anna-napon fogatversenyt rendeznek Kiállítás. Szenadám György Munkácsy-díjas festőművész kiállítása látható a mátészalkai Szat- már Múzeumban. A festmények stilizált, jelszerű állatokat megjelenítő, elvont, formatöredékeket bemutató ábrázolások. (Fotó: Elek Emil) Lefler György e-mail: lefler@kelet.szon.hu Nyírtelek (KM) - Ahogy Sándor György humoralista mondta: egy vágtában két mente. A napkoriak után a nyírteleki huszárokra is fel­ragyogott a nap, akik a nyír­egyházi gyümölcskarneválon mutatkoztak be a nagykö­zönségnek. Az idei gyümölcskarneválra a nagyközség apraja-nagyja lelke­sen készült, a lelkesedésnek, a szorgos kalapálásnak meg is lett az eredménye, hiszen a „Nyírte­leki utcai árus” címet viselő kompozíció közönségdíjat nyert. Csupán szegből közel fél mázsá- nyit használtunk fel a tetszetős, nagy gonddal kimunkált alkotás­hoz. A kompozíciót a Hóvirág Nyugdíjas Klub tagjainak menet­tánca, a Hudák András és Sut­it .......................... ... a 48-as szabad­ságharcból ismert Gróf Dessewffy őr­század örökösei­nek valljuk ma­gunkat. Pisla István .................................................II ka Tibor lovas kocsiján éneklő Nyírteleki Asszonykórus, no és a frissiben megalakult huszár­raj tette teljessé - tájékoztatott Magyar László, a városi rangra törő nagyközség polgármestere. Lovakat rajzolnak- A napkori huszárok bemu­tatóit látva, már korábban be­fészkelt a gondolat a fejembe: egy huszárszázadot nálunk is lét­re kellene hozni - kezdte Pisla István, a nyírteleki huszárok ka­pitánya, mellesleg önkormányza­ti képviselő, civil életét tekint­ve pedig vállalkozó. - A lótartá­si kedv Nyírteleken is reneszán­szát éli, vannak, akik a minden­napi munkájukhoz használják a lovat, és vannak, akik hobbiból foglalkoznak velük. Több éve már, hogy telenként rendszere­sen megrendezzük a nyírteleki lovasszánversenyt, míg a nagy­község búcsúnapján, Anna-nap- kor a lovas fogatok versenyét. Örömünkre szolgál, hogy mind­két rendezvényünk túlér már a megyehatáron, valamint az a tény, hogy az óvodásaink és is­kolásaink rajzaiban témaként egyre többször a ló jelenik meg. A lószeretet, a személyes in­díttatásom alighanem néhai anyai nagyapámtól, a nyírbogdá- nyi Jánószki Mihálytól ered. Drága staflrung A jelenlegi csapatot még Bogár József káplár, Makara József, Mócsán Csaba és Molnár Zsolt huszárok alkotják. Mi így öten, a 48-as szabadságharcból ismert, nyírteleki kötődésű Gróf Dessew- ffy-őrszázad örököseinek valljuk magunkat, a ruházatunkat is igyekeztük korhűen elkészíttetni. A huszárok csákója és a nadrág­ja vöröst a mentéjük - arany zsi­nórozással - olivazöld, míg a ka­pitány teljes ruházatát ez utóbbi szín adja. E színek többnyire megtalálhatók Nyírtelek címeré­ben is. Az már az elején látszik, hogy a „huszároskodás” nem egy olcsó mulatság. A megyében hívhatók Sokat kell még gyakorolnunk a látványos bemutatókhoz, ame­lyekkel a megye mind több te­lepülésén szeretnénk szerepel­ni. Igyekszünk huszárságot ta­nulni a napkoriaktól is, akik ebben már elöljárnak - zárta Pisla István huszárkapitány. HÁTTÉR /3 Pályázatok külföldi gyakorlatra Nyíregyháza (KM) - Ha­zánk uniós integrációjával több lehetőség adódik pá­lyázni külföldi szakmai gyakorlatokra, külföldi szakképzési tapasztalatcse­rére, nemzetközi iskolai együttműködésekre vala­mint külföldi tanár-tovább­képzési ösztöndíjakra. E le­hetőségeket a Leonardo da Vinci és a Socrates/Come- nius program foglalja össze. Az aktuális pályázatokról a Tempus Közalapítvány in­formációs napja keretében szervez átfogó tájékoztatót az Európai Információs Pont szeptember 23-án 10.30-tól 15 óráig Nyíregy­házán, a megyeháza konfe­renciatermében. Akik a virágot szeretik Nyíregyháza (KM) - Ok­levelet és félszázezer forin­tos vásárlási utalványt ka­pott a közelmúltban a „Vi­rágos Nyíregyháza” környe- zetszépítési versenyen Tár- sasház-kategóriában elért dobogós helyezéséért a Kos­suth utca 59. szám alatti la­kóközösség. A csodaszép vi­rágkert mintegy harminc család keze munkáját di­cséri. Az elismerést a díja­zottak nevében Varga Mi­hály vette át. A virágoskert közepében (Fotó: Palicz István) bből az esetből is megállapítható, hogy a vagyon- és biztonsági­őrök milyen veszélyes és felelősségteljes mun­kát végeznek nap mint nap. Nagyobb megbecsü­lést érdemelnének, első­sorban anyagilag. A szakmai kamara törek­szik az őrök továbbkép­zésének szervezésekor a fegyverhasználat jogi és szituációs körülményei oktatásának elősegítésé­re. Dr. Almási Sándor Kamara elnök M élységesen elítélem a fegyveres rablást, tartok is tőle, félelmet ébreszt bennem. Pár évig Budapesten laktam. Mindig úgy éreztem, hogy követnek, vagy fi­gyelnek, ha a bankból pénzt vettem fel. Azt nem mondom, hogy le kell lőni a rablókat, de vannak szituációk, ami­kor elkerülhetetlen az őr fegyverhasználata. Most is ez történt, jogos­nak ítélem. Pótiné Lipcsei Annamária Kismama E gyértelműen jogosan használta fegyverét a biztonsági őr. Ilyen helyzetben csak azt tu­dom javasolni, hogy mindenki szálljon szem­be a rablóval. Szerintem ki kell tüntetni az ilyen rátermett vagyonőrt. Egyszer és mindenkorra vegyék tudomásul a rab­lásra vetemedett egyé­nek, hogy nincs joguk elvenni másét, mészár­lást csinálni, mint azt Móron tették. Csukrán Mihály Polgárőr M indig megdöbbent a rendkívüli haláleset híre, főként ha az tragé­dia, beleset, vagy bűn- cselekmény miatt követ­kezik be. Jelen esetben nehéz eldönteni, hogy helyesen cselekedett a biztonsági őr, vagy sem. Ezt majd illetékesek eldöntik. A rabló min­denképpen hibás, hisz ő maga kereste a bajt. Ez­zel is számolnia kellett, amikor eldöntötte, hogy fegyverrel megy rabolni. Kiss Szilvia ügyintéző V éleményem szerint abban a szituációban jogosan használta fegyve­rét a bank biztonsági őre. Ha tétovázott volna a biztonsági őr, most le- , hét, hogy ő és még szá­mos ember az áldozat, hiszen abban a pillanat­ban nem lehetett tudni, hogy milyen fegyverrel rontott be az épületbe a rabló. Az eset szolgáljon tanulságul azoknak, akik hasonló bűncselekményt tervezgetnek. Németh Miklós Vállalkozó A nyírteleki huszárok, s a kapitány Convi nevű lova- Szivem! Használati utasítást nem adtak hozzá? (Rajz: Ferter János) FULLAJTÁR ANDRÁS MEGKÉRDEZTE: Jogosnak ítéli-e a biztonsági őr fegyverhasználatát?

Next

/
Oldalképek
Tartalom