Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-20 / 220. szám
2004. szeptember 20., hétfő KIÜT ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Zenei előadás. A Nagy mesterek, nagy művek című sorozat keretében Egy ifjú zseni hattyúdala címmel tart előadást szeptember 20-án 17 órától a Szent Athanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola új épületében Tárcái Zoltán. A rendezvényen közreműködik dr. Szabó Gyula. 0 Módosítás. Az újfehértói önkormányzat legutóbbi ülésén módosította a 2004. évi költségvetésről és a költségvetés vitelének szabályairól szóló rendeletet. Az ön- kormányzat úgy döntött, hogy zárolja a bér- fejlesztésre tervezett 44 millió forintot, a működési kiadásokra szánt 80 millió forintot, azonban a hiány még így is közel 200 millió forint. 2-©0H l/ 'Zo Gyalulnak a versenyzők Demecser (KM) - Bár napjainkban már kevesen tudják, de tény: Demecser egykoron a káposztatermesztés központja volt. Az első világháború idején már káposzta- savanyító-üzem is működött a településen. A régmúlt időkre emlékezve döntött úgy a város képviselő-testülete, hogy felélesztve a régi hagyományokat, október 2-án és 3- án megrendezik az I. Demecseri Káposztás Napokat. Az október eleji időpont mellett szól az is, hogy 2001. október 4-én avatták várossá a települést, s a káposztaérés időpontja is október elejére tehető. A savanyítás folyamata A népművészeti vásárral egybekötött kétnapos rendezvényen lesz fajtabemutató, főzőverseny keretében sok-sok káposztás étel. Az ügyességi feladatok is a káposztához kapcsolódnak: lesz többek között káposzta- gyalulás, ká'posztadobó-verseny. Egy mú- zeális kiállítás keretében szeretnék bemutatni a káposztasavanyítás folyamatát is. A kulturális programban a megyebeli művészeti együttesek kapnak bemutatkozási lehetőséget, valamint a testvértelepülés, Megyaszó kulturális csoportjai is fellépnek majd. A káposztás napok ideje alatt szeretnék megrendezni a demecseriek világtalálkozóját is. Tiszavasvári fúvósegyüttese is részt vett a közelmúltban Nyíregyházán megrendezett gyümölcskameválon. (Fotó: M. Magyar László) .. ..................... .................................... . . . . v.......^ __/. Értékes nyeremények az irtásért Levelek (KM) - Befejeződött a májusban hirdetett három hónapos parlagfű mentesítési akció Leveleken. Az iskolásoknak is meghirdetett irtásban 34 iskolás és 20 óvodás vett részt. Kiirtottak összesen 115 ezer 700 darab parlagfüvet. Sajnos, nem minden felnőtt irtja ezt a veszélyes füvet. Bent a faluban sok helyen a házak előtt látni a parlagfüvet, de kint a határban is a gondozott szántóföldek mellett ott virít a parlagfű. A szokásos havi sorsoláson az iskolások értékes nyereményeket vittek haza. A mindhárom hónapban gyűjtők között pluszsorsolást tartottunk. A fődíj ingyenes tankönyvcsomag volt. A legtöbb parlagfüvet gyűjtő Kövessy testvérek pedig tízezer forintos kü- löndíjban részesültek. A regisztrálást a családsegítő szervezet tagjai végezték, köszönet nekik. Remélem, a felnőttek követik a gyermekek példáját, mert még van mit kaszálni, - írta Dávid József környezeti vezető. Óvodások táncoltak az idős vendégeknek Megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelte a napokban a Pócspetri Nyugdíjas Egyesület a Királyfalvi Miklós Általános Iskolában. A jubileum alkalmából a település óvodásai és iskolásai műsorral kedveskedtek a helybeli időseknek és a távolabbról, más településekről érkezett vendégeknek. Képünkön a helyi napköziotthonos óvoda kicsinyei szereplés közben. (Fotó: M. Magyar László) „Megédesíti” életüket a cukorrépa A Zöldmező Szövetkezet fontos szerepet tölt be a város életében Tiszvasvári (N. L.) - A tiszavasvári Zöldmező Szövetkezetben megkezdődött a cukorrépaszezon, az első szállítmányt szeptember 10-én küldték a Szerencsi Cukorgyárba. A Szerencs Térségi Cukorrépa Termesztők Szövetsége az elmúlt napokban tapasztalatcsere látogatást szervezett Luxemburgba, Belgiumba és Hollandiába. A szakmai küldöttség tagja volt Várkonyiné Kerekes Zsuzsa agrármérnök, a Zöldmező Szövetkezet elnöke is. Várkonyiné januártól vezeti a szövetkezetét, elődje, Köblös András december végén ment nyugdíjba, 40 évig dolgozott a szövetkezetben, illetve a tsz-ben. Nyugdíjba vonulása alkalmából megkapta a város díszpolgára cí» ................... Szövetkezetünk integrátora, segítője száz kistermelőnek. ros kasszájába. A foglalkoztatási gondon is enyhítenek. „Csak” 25 állandó dolgozót foglalkoztatnak, de a cukorrépa kapálására számos idénymunkást vesznek fel. A szakember-ellátottság jó, agrármérnök, gépészmérnök és pénzügyekhez is értő agrármérnök is dolgozik a közösségben. Gyógyszerek alapanyaga A szövetkezet ezer hektáron gazdálkodik. Elég nagy területen, 240 hektáron termelnek cukorrépát, jelentősen hozzájárulnak a cukorgyártáshoz. Jó hír, hogy a nyáron learatott búzájukat tudják hol tárolni. Harmadik nagy termékük a csemegekukorica, 150 hektáron termelik, ennek is most van a főszezonja. A csemegekukoricát a nyíregyházi és a vasmegyeri feldolgozó üzembe szállítják, feldolgozás után többnyire külföldre kerülhet a tiszavasváriak kukoricája. Kisebb területen mákot is termel a szövetkezet, ez is fontos termék, hiszen gyógyszeralapanyag lesz belőle. Várkonyiné Kerekes Zsuzsa .................................................W met. Az elnök asszony mindenek előtt elmondta: a szövetkezet hagyományosan fontos szerepet tölt be a város életében. Ezekben az években is figyelemre méltó iparűzési adót fizetnek be a váTantermek a kollégiumban Újfehértó (KM) - A 2004-2005. évi tanévindítás feltételeiről is hallgatott meg beszámolót az újfehértói képviselő-testület a legutübbi ülésén. Az oktatás terén az egyik legnagyobb változás az volt a tanévkezdés előtt, hogy az önkormányzat létrehozta az Általános és Művészeti Iskolát, amelynek tagintézménye a négy korábbi általános iskola, valamint a Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Az Általános és Művészeti Iskola öt évre kinevezett igazgatója Pallai Ágnes, akinek az irodáját az Erkel Ferenc Általános Iskola új épületszárnyában rendezték be. A tanév kezdetének értékeléskor az is elhangzott, hogy az elmúlt évhez képest nőtt a Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szak- középiskola osztályainak száma. A magas létszám miatt a kollégium épületében alakítottak ki új tantermeket. A kilencedik évfolyamon egyébként négy osztályban kezdték meg tanulmányaikat a diákok. Három gimnáziumi osztály indult - humán, reál és általános tantervű osztály -, valamint egy ruhaipari szakközépiskolai osztály. Összefogás eredménye a közönségdíj A díszítésben szerepet vállaltak a nyugdíjasok, pedagógusok, vállalkozók Nyírtelek (KM) - Képzelőerő, lelkesedés, szorgos kezek és az anyagiak - csak így jöhetett létre az a nyírteleki kompozíció, mely a gyümölcskarneválon elnyerte a közönség díját.- Bevallom, elég hirtelen jött ötlet alapján indult a szervezés - erősíti meg Magyar László polgármester. - Néhány lelkes ember úgy gondolta, meg kell magunkat mutatni, különösen, ha a város akarunk lenni. Kevés tapasztalattal, de annál nagyobb hévvel vágtunk neki a munkának. Az már az elején kiderült, ha indulunk, egy komoly produktumot kell felvonultatnunk. Utcai árus A helyi gazdakör, a mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottság koordinálása és tevékeny közreműködése mellett csodálatos eredmény született. Iskolánk rajzpedagógusa az ötletek összegzése után megtervezte, a Nyír- Tel-Szol Kft. dolgozói kivitelezték az alapokat. A díszítésben nagy szerepet vállaltak a nyugdíjas klub tagjai, a pedagógusok, A közönségdíjas alkotás a felvonulási menetben (Fotó: m. Magyar László) vállalkozók és számos aktíva. Örömünkre a „Nyírteleki utcai árus” kompozíció nagyon szépre sikeredett. Talán ezt honorálta a közönség az elismeréssel. A felvonuláson ott volt a most alakult huszár rajunk, a kompozíciót kísérte menettánccal a Hóvirág Nyugdíjas Klub tagjai és lovas kocsin az Aszszonykórus. A magam és a képviselő-testület nevében köszönetem fejezem ki a támogatóknak, a tervezésben, a kivitelezésben közreműködőknek. Bebizonyosodott, a jó ügy érdekében összefognak az emberek, s egy kicsit mindenki büszke volt arra, hogy nyírteleki. Tanévkezdési támogatások Érpatak (KM) - Az érpataki önkormányzat is igyekezett segíteni az anyagi lehetőségeihez képest a családokat a tanévkezdés alkalmából. Ingyen tankönyv Az önkormányzati támogatásnak köszönhetően az érpataki Móricz Zsigmond Általános Iskolába járó alsó tagozatos tanulóknak ingyen volt a tankönyv, a felső tagozatos tanulókra járó normatív támogatást tankönyvvásárlási támogatással egészítette ki úgy, hogy szintén ingyenessé vált a tankönyv. A nappali tagozatos középfokú oktatási intézményekbe járó diákoknak egyszeri 7 ezer forintos tankönyvvásárlási támogatást nyújtott az önkormányzat. A nappali tagozatos, felsőfokú oktatásban tanuló hallgatóknak egyszeri 10 ezer forintos tankönyv vásárlási támogatást nyújtott a képviselő-testület.