Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-20 / 220. szám
2004. szeptember 20., hétfő IC EIET MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 Ijád Allávi iraki ideiglenes kormányfő Londonban kijelentette, hogy az erőszakcselekmények ellenére januárban megtartják a tervezett választásokat. Az ENSZ főtitkára, Kofi Annan a múlt héten arra figyelmeztetett: nem lehet hiteles a tervezett iraki választás, ha a biztonsági helyzet ennyire rossz marad az arab országban. 0 Halmozza. Kínában Hu Csin-tao elnök lett a befolyásos központi katonai bizottság vezetője is. Erről a kommunista párt központi bizottságának négynapos, zárt ülésén döntöttek. Ezzel lezárult a 2002- ben kezdődött hatalmi váltás. A 61 éves párt- és államelnök most pedig megszerezte a Kínában igen fontos katonai bizottsági vezető tisztségét is. 0 Agyonverték. Moszkvában a rendőrségi kihallgatáson agyonverték azt a férfit, akit szombaton tartóztattak le, miután robbanószert találtak az autójában. Az Interfax rendőrségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy hatósági jogkör túllépése és halálhoz vezető testi sértés okozása miatt kezdtek nyomozást. Szombaton is sokan kerültek sebesüléssel kórházba (Fotó: epa) Gyilkos merényletek hétvégéje Bagdad (MTI) - Közel harminc halálos áldozata és negyven sebesültje volt az Irak több városában szombat reggel elkövetett véres merényletsorozatnak. Az észak-iraki Kirkukban gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a nemzeti gárda főhadiszállásánál, ahol nagy tömeg várakozott felvételre. Huszonhárom ember meghalt, húszán megsebesültek. A Bagdadtól 60 küométerre északra fekvő Baakúbában tizenegyen sebesültek meg egy műszaki középiskola előtt becsapódott aknagránát robbanása következtében. A sebesültek diákok és szülők, akik a felvételi vizsga eredményének kihirdetésére várakoztak az új tanév megkezdése előtt. Erőteljes robbanás rázta meg szombaton hajnalban az iraki fővárost is: egy út mentén elhelyezett pokolgép egy embert megölt, és két másikat megsebesített. Testőrgyilkosság Az északkelet-iraki Moszulban merényletet követtek el az észak-iraki állami kőolajipari vállalat egyik magas rangú vezetője ellen, aki túlélte a gyilkossági kísérletet. Mohamed Zibari öt testőre meghalt, négy másik megsebesült, egyikük állapota súlyos. A civilek komolyan veszik... Bagdad (MR) - Az iraki Ramadi lakosai pánikszerűen menekülnek a városból azután, hogy az amerikai erők megadásra szólították fel a felkelőket. Szemtanúk szerint a tengerészgyalogosok a szunnita település központjában hangszórókon fenyegették meg az ellenállókat, hogy órákon belül támadást indítanak ellenük, ha nem teszik le a fegyvert. A Bagdadtól nyugatra fekvő Ramadi központját, ahol addig szunnita felkelők jár- őröztek az utcákon, tegnap özönlötték el az amerikai csapatok. A szintén szunnita Fallúdzsában vasárnap hajnalban három iraki meghalt és ketten megsérültek, amikor - helyi források szerint - egy amerikai tank tüzet nyitott egy fémanyagraktárban dolgozó rakodókra. Korábban az amerikai légierő több hullámban támadta Fallúdzsát. „A magyar történelem kegyelmi éve volt” Emlékezés a Nemzeti Kerékasztal-tárgyalások lezárásának 15. évfordulójára Budapest (MTI) - A magyar történelem „ritkán megjelenő kegyelmi évének” nevezte 1989-et Mádl Ferenc köztársasági elnök, a Nemzeti Kerékasztal-tárgyalások lezárásának 15. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen az Országházban. Az államfő zárszavában idézte azokat a véleményeket, amelyek szerint a kerékasztal-tárgyalások időszaka „alkotmányos forradalom”, „tárgyalásos forradalom”, „jogállami forradalom” volt. „A jelzős szerkezetben a forradalom kifejezés ugyanakkor arra utal, hogy a korábbitól gyökeresen eltérő, új politikai rendszer született” - hangsúlyozta. A többség akarata Pozsgay Imre, Szabad György, Szűrös Mátyás - az egykori résztvevők közül három Mádl Ferenc kijelentette, hogy az akkori lelkesedés sokak számára „csalódottsággá szürkült”, és „vannak olyanok is, akik balsorsuk kezdetét látják, aztán mégis megtalálták helyüket az új rendben”. A rendszerváltásról szólva az államfő azt mondta, hogy az akkori történések a nemzetközi helyzet, a belső társadalmi folyaBukarest (MTI) - A „Gondviselés” és a két ország külügyminisztériuma együttes erővel tette lehetővé Orbán Viktor számára, hogy vasárnap reggel átkelhessen a román-magyar határon útlevél nélkül. Az igazolványt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke otthon felejtette. Orbán az erdélyi Zilahra utazott éppen, hogy ünnepi beszédet mondjon a zil- haligeti református templom szentelésén. Félig tréfásan maga Orbán is utalt erre, amikor zilahi beszédét így kezdte: Arra gondoltam, hogy a mai napon a magyar nemzet újraegyesítéséről fontatok, illetve elszánt politikusok, államférfiak szerencsés találkozásának következményei voltak. Mádl Ferenc köszönetét mondott a visszaemlékezésen is megjelent résztvevőknek, kiemelve, hogy Magyarországon a többség akarata által irányított, szabad, többpárti választásokon alapuló politikai rendszer alakult ki. gok beszélni. Miközben róttam a sorokat a papírra, úgy előreszaladtam gondolatban és lélekben, hogy útlevél nélkül vágtam neki az útnak. Már egyesítette Ezért történhetett meg az - amiért egy kicsit szégyellem is magam -, hogy nem is tudtam átjönni a határon úgy, ahogy az elő van írva, hanem csak a Gondviselés segítségével és két külügyminisztérium közreműködésével - mondta a szónok elnézést kérve hallgatóságától a késésért. Az MTI bukaresti irodájának értesülései szerint gyorsan sikerült kiküszöbölni minden bürokA Nemzeti Kerékasztalhoz hasonló összefogásra szólított fel Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. „Meg kell tanulnunk, hogy a politika legalább annyira a kompromisszumok világa, mint amennyire a konfliktusoké” - mondta a házelnök az 1989. évi politikai átmenetet előkészítő politikusok, közszereplők jelenlétében tartott emléknapon. Hozzáratikus akadályt. A budapesti külügyminisztérium protokollosz- tálya telefonon értesítette a kolozsvári magyar főkonzult: Orbán Viktor közeledik a létavértesi határhoz, de nincs nála útlevél. A diplomata azonnal intézkedett, rögtön hívta a bihari határőrparancsnokot. Bukarest segített A Létavértes-Székelyhíd határátkelő mindkét oldalán elmondták: megértik a dolgot, de csak bukaresti központi engedéllyel adhatnak zöld utat a belépőnek. Az illetékes bukaresti központi hatóságok engedélyével a magyar politikus végül beléphetett útlevél nélkül is Romániába. tette, a közös nemzeti minimumhoz nem elvtelen vagy a versengő demokrácia elvét feladó „összeborulásra” lenne szükség, hanem az alternatívák okos összehangolására. A tét óriási (lesz) Belgrád (MTI) - A vasárnapi vajdasági parlamenti választás, illetve a két hét múlva esedékes második forduló után várhatóan drámai módon megváltoznak az erőviszonyok a tartományi képviselőházban a Szerb Radikális Párt (SRS) javára. A nemzeti alapon szerveződő pártok a helyzet további radikalizá- lódásától és a kisebbségellenes incidensek fokozódásától tartanak az SRS esetleges választási győzelme esetén. Kasza József, a VMSZ politikusa úgy nyilatkozott, hogy a tét óriási. A másik veszély a vajdasági autonómia megnyirbálása lenne. HÁTTÉR Orbán útlevél nélkül is beléphetett Romániába A volt miniszterelnök gondolatban a határok nélküli Európában Több mint száz civilt raboltak el Irakban Az elmúlt öt hónapban - amióta hivatalosan is megkezdődött az ország nagyarányú újjáépítése - több mint 120 civil embert - főként segélyszolgálatok, szállítótársaságok, építőcégek és újságok, televíziótársaságok alkalmazottait - rabolták el a szélsőséges lázadók Irak területén. Közülük huszonnyolcán már biztosan soha többé nem is térhetnek haza. Szept. 16.: Jack Hensley, amerikai és Eugene Armstrong amerikai és több angol Is eltűnt, egy szíriai férfit elraboltak, rengeteg nyugati embert nem találnak. Szept. 14.: Elrabolták a Jordániái Khalifa al-Breizát. két török eltűnt. Szept. 13.: Két ausztrálnak veszett nyoma, két nyugatázsiai férfi szintén eltűnt, és megölték a törők Durmus Hum- derellt. Georgij Lazovot kivégezték. Aug. 6.: A törők Tahsin Topot elrabolták. Aug. 5.: Osman Alisant (török) megölték. Aug. 4.: Az iráni konzult. Fereidoun Jahanlt elrabolták. ______ Aug. 2.: Murat Yucét (török) megölték. Júl. 29.: AH Ahmed Mousát megölték. Júl. 28.: A pakisztáni Raja Azad Khant és SaJ- jad Naeemét megölték. Júl. 22.: Ivailo Kepovot (bolgár) megölték. , 13.: A bolgár Figyelmeztetés a bíz tonsági Tanács határozatot fogadott el, amelyben kőolajiparát sújtó szankciókat helyezett kilátásba Szudánnal szemben, ha a kartúmi kormány nem teljesíti kötelezettségvállalásait. Darfur térségből, l,2pnilliő fenyegetett fekete-afrikai (képünkön) menekült el. (Fotó: EPA) _____„„_________________J Újabb török sofőröknek veszett nyoma Irakban Szamárra (MTI) - Mintegy tucat török kamionsofőrnek veszett nyoma vasárnap az iraki szunnita háromszög területén - jelentette be az iraki rendőrség. „Négy törökországi illetőségű kamiont támadtak meg és semmisítettek meg reggel Balad környékén. A Bagdadból Moszul- ba tartó járművek vezetőit megölték” - közölte Ahmed Hasszán, a település rendőrségének tisztje. Másik három kamion szintén ebben a régióban, Dudzsail település közelében hajtott bele egy csapdába: egy sofőrt a támadók megöltek, ötöt pedig magukkal vittek - mondta el egy szemtanú. Az al-Dzsazíra arab televízió szombaton este adta hírül, hogy egy szélsőséges iraki csoport foglyul ejtette egy török-amerikai cég tíz munkatársát. A magát Abu Bakr al-Szadik Szalafista Brigádnak nevező csoport azzal fenyegetőzött, hogy megöli a túszokat, ha munkaadójuk három napon belül nem vonul ki Irakból. Ugyanakkor három kurd túsz lefejezését jelentette be vasárnap internetes oldalán az Anszár asz- Szunna Hadsereg nevű iraki felkelőcsoport. A felkelők vádjai szerint ők az amerikaiaknak szolgáltak. Szept. 7.: Egy segélyszervezet olasz munkatársnőit Simona Parit (fent balra) és Simona Torrettát (fent Jobbra) elrabolták két iraki társukkal együtt. Szept. 5.: Az egyiptomi Nasser Jumát megölték, egyjordániai eltűnt. Szept. 1.: Egyjordániai eltűnt, Aug. 31.: 12 nepáli eltűnt. Aug. 26.: Egy olasz újságírót és a vöröskeresztes Enzo Baldonit megölték. Aug. 25.: Egy iraki munkás eltűnt. Aug. 21.: A francia újságírókat, George Malbrunót (lent Jobbra) és Christian Chesnót (lent balra) és három macedón munkatársukat elrabolták. © GRAPHIC NEWS Jún. 28.: Az amerikai katonát, Keith Matthew Maupint megölték. Jún. 22.: A dél-koreai tolmácsot, Kim Sunyit lefejezték. Jún. 12.: Húszéin Ali Allant (libanoni) megölték._________________________ Jún. 5.: A kuvaiti Szád Szadount elrabolták. Máj. 11.: Nick Berget lefejezték. Ápr. 14.: Az olasz biztonsági őrt. Fabrizio Quattrocchit megölték. Ápr. 12.: A Jordániái Wael Mamduhot elrabolták. Ápr. 8.: A kanadai Mohammed Rifát elrabolták. KELET Felelős kiadó: Szabó Miklós (; Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (: ________________ Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0642/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 JL ^ÄATESZ