Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-15 / 216. szám

2004. szeptember 15., szerda KELET TISZAESZLÁHI KÖRKÉP /7 Nyírségi kiadás hírek ■ ^VVV'W : : 0 Kerek ezerrel. Bő két évtized távolá­ból nézve meglepő a község lakónépes­ségének alakulása: kerek ezerrel élnek kevesebben Tiszaeszláron, mint negyed­századdal ezelőtt. Egészen pontosan: 3800-ról 2800-ra csökkent. A születé­sek száma ugyanakkor most évről évre 20-30 fővel nő. 0 Új telefonhálózat. A korábbi telefon- hálózat csak igen lassú és rossz minő­ségű internetezést és telefonálást tett lehetővé. Az új hálózat ezt a problémát megszünteti. 0 Testvértelepülések. A kárpátaljai Halá- bor és az erdélyi Ákos falvakkal most van alakulóban a testvértelepülési kapcsolat. Mindkét település vezetői jártak már Ti­szaeszláron. Kőröshegy pedig az eszlári per révén iratkozott fel a testvértelepü­lések sorába, onnan származott a per ügyésze, Kozma Sándor, ahol most a me­gyénkben már bemutatott Nagy per cí­mű vándorkiállítás látható. Eszlár és Bashalom története Tiszaeszlár neve 1220-ban tűnik fel elő­ször írásos emlékben, 1261-ben az egri egy­ház birtokai között szerepel. 1276-ban End­re püspök elcseréli Karászi Sándor szebeni ispán egyik falujával. Karászi Sándor fiai 1321-ben 61 márkáért a Balogsemjén-beli Egyed fiainak, Iván és Simon mestereknek előbb zá- Tiszaeszlár címere logba, majd két év múl­va végképp eladják. A község neve népnévből, illetve törzs­névből származik. Régebbi alakja Oszlér lehetett. Ennek alapján gondoltak a kuta­tók arra, hogy a török as népnév -lar töb­besjellel ellátott alakját rejti, s jelentése ászok, azaz jászok. Az Eszlár név eredeté­nek németből eredeztetését tévesnek tart­ja Pásztor Lajos, akinek tanulmányából idéztük a fenti részletet. Uradalmi major volt A közigazgatásilag Tiszaeszlárhoz tarto­zó Bashalom (Basteleke) szintén honfogla­lás kori település. Először 1427-ben emlí­tik írásos emlékben, amikor Zsigmond ki­rály Káliói Lökös Miklós fiát és rokonait birtokaiban megerősíti. Egykori tulajdono­sáról nevezték el. A Bas személynév is­meretlen eredetű, bár több magyarázata is ismert. Bashalom egykor uradalmi major­ként működött, az itt álló Pongrácz- kastélyban iskola és óvoda kapott helyet. A bashalmi kápolnát a 19. század végén gróf Dessewffy Miklós építtette gyerme­kei számára. Nagy a spirituális ereje A bashalmi kápolna az egyébként is csöndes külvilágtól elrejtve, a gróf cselé­dei által, vékás kosarakkal összehordott domb tetején áll. Az önkormányzat a kö­zelmúltban spirituális szakvéleményt kért az épületről, amely megállapítás szerint: „Közvetlen természeti környezetének spi­rituálisán nyugtató hatása érzékelhető, mely egyre erősödik, ahogyan közelebb ju­tunk. A hely teljesen megfelelő spirituáli­sán ahhoz, hogy abból a hívek és az oda­látogatók hitet és lelki erőt merítsenek, mivel szellemi rezgésminősége kiemelke­dően magas.” Csatornázásra és jó utakra várnak Tiszaeszlár neve már a júliusi aratónappal cseng egybe Lefler György e-maii: lefler@kelet.szon.hu Tiszaeszlár (KM) - Az ara­tónap az idén is nagy sikert aratott. Mára már egybe­cseng Tiszaeszlár nevével. A tiszaeszlári perként elhíre- sült vérvádat máig a falu nevé­vel aposztrofálják. A település önkormányzata azon van, hogy a község újkori története már egy másfajta kép megrajzolására szolgáljon. Két hét késéssel- Július második szombatja immár hagyományosan egyet je­lent a tiszaeszlári aratónappal, amely az idén is rendkívül jól si­tt.......................... A község egyik legégetőbb gondja az önkormányzati úthálózat portala­nítása. Juhász Imre ..................*.............................tt került - kezdte Juhász Imre pol­gármester. - Az óvoda májusi vérhasjárványa révén szintén a figyelem középpontjába kerül­tünk, bár ezt jobb szerettük vol­na elkerülni. A helyzet stabilizá­lódott, ugyanakkor óvatossá is Bashalmon kedvelt az Ifjúsági ház tett. E szempontok alapján nyi­tott az óvoda szeptemberben két hét késéssel, mert azt megelő­zően egy újabb óvodáskorú meg­betegedéséről szereztünk tudo­mást. A község egyik legégetőbb gondja az úthálózat portalanítá­sa. Az ésszerűség viszont azt kí­vánja, e munkákba csak a szennyvízhálózat kiépítését kö­vetően kezdjünk. Eddig Tiszalök- kel közösen adtuk be sorra a pá­lyázatokat. Remény van arra, hogy nálunk is megvalósulhas­son a beruházás. A falu szégyene A falu „szégyene” az egykori művelődési ház leromlott épüle­te, amely állami tulajdonként a polgári védelem raktáraként mű­ködött. A tulajdon rendezésével, majd felújításával szeretnénk az (Fotók: a szerző) ifjúság számára átadni, amely­ben szinte nincs eszlári, aki meg ne fordult volna. Reméljük, a művelődési ház ismét betölthe­ti szerepét. Bashalmon szép pél­dáját láthatjuk ennek, a nyáron átadott ifjúsági házban a fiatalok hamar otthonra találtak. Összevont ügyelet Az európai normáknak megfelelően, a környező te­lepülésekkel most döntöt­tünk az összevont orvosi ügyeleti rendszerről. Tisza- dada, Tiszadob, Tiszalök és Tiszaeszlár közös ügyeletet működtetne, Tiszalök szék­hellyel - mondta Juhász Imre. Parancsnok és eladó Öten a gyengébbik nemet képviselik a 28 tagot szám­láló Tiszaeszlári Polgárőr Egyesületben. Mi több, ma­ga a parancsnok is hölgy, Vinter Józsefné. A kétgyermekes anya „civilben” Rakamazon, egy élelmiszerbolt vezetőhelyet­tese. Ám a szabad idejének tetemes részét a köz szol­gálata köti le, hiszen pa­rancsnoka a helyi polgár­őröknek. Ám nemcsak ve­zényli a társaságot, de ma­ga is rendszeresen járőrö- zik éjjel-nappal. Nyitott egyesület- A nagy számú roma la­kosság ellenére Tiszaeszlár a környező települések egyik legjobb bűnügyi mu­tatóival rendelkezik. Na­gyon jó a kapcsolatunk a ti- szalöki rendőrőrssel, a köz­ség két mezőőrével, illetve az önkormányzattal. Ez utóbbi most alakított ki egy irodahelyiséget számunkra. Vinter Józsefné parancsnok Vajda László a fiával és az unokával A Népművészet Mestere A szakmában az egyedi kihívásokat szeretem Fiatalok az emlékműért Oláh Gyula helytörténész segítségével A Népművészet Mestere kitüntető címet augusztus 19-én vette át Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban.- Annak idején műbútoraszta­los szerettem volna lenni, ám az élet másképpen hozta. Szép Gá­bor helybéli kovácsmesternél kö­töttem ki. A Petőfi Tsz-ben kezd­tem. Időközben leérettségiztem, ám azt mondták: érettségizett ko­vácsra nincs szükség. A nyomdokaiba lépett A Tiszalöki Vegyesipari Szö­vetkezetben dolgoztam tovább, már nős emberként. Feleségem a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója. Tiszalökről Tiszavas- váriba vezetett az utam, ahol a szakmunkásképző intézetben szakoktatóként tevékenykedtem. A fordulópontot az én életem­ben is a rendszerváltozás jelen­ti. Itt építettünk, a ház mellé mű­helyt húztunk. Ez volt mindig a vágyam, hogy reggel, az udvar­ról a saját műhelyembe léphes­sek. A szakmában az egyedi ki­hívásokat szeretem, s azt, ha a megrendelő elképzeléséhez azt a pluszt még hozzá tudom tenni. Igyekszem a szakmát, a tudáso­mat átadni, eddig hat tanulót ne­veltem ki. Öröm számomra, hogy ezek egyike Laci fiam. A lányom Németországba ment férjhez, most éppen itthon van­nak. E rövid idő alatt bemutat­tam a kisunokámnak, Olivérnek a műhelyt. Sőt, egy kalapácsot a kezébe is adtam, együtt vertük az üllőt. Nagyon tetszett neki! - mondta a nagyapa derűs örömé­vel Vajda László. A szabadságharcos emlék­mű létrehozásának ötlete egy eszlári fiatalember, Kander Zoltán fejéből pattant ki.- Azt tapasztaltam tavaly ok­tóber 6-án, hogy az Aradi vérta­núk napjáról jószerével csak Er­délyben emlékeztek meg - kezd­te a 26 éves Kander Zoltán, aki Nyíregyházán férfifodrász. A sza­badságharc szellemét méltókép­pen kellene ápolnunk, emiatt szorgalmaztam az 1848-as emlék­művet, amely a község összefo­gásával meg is valósul falunk­ban. Megkerestem Oláh Gyula nyugdíjas általános iskolai igaz­gatót, helytörténészt, az ő kuta­tásaiból hamar kiderült, hogy Tiszaeszláron 74 honvéd és fő­ként nemzetőr neve kerülhet fel az emlékműre, köztük anyai nagyapám szépapja, Mészáros István is. Egyesület a faluért Tavaly karácsonykor a község fiataljai már az emlékműért bu­liztak, a bál bevételét e célra for­dították. Az emlékművet a Sza­bolcson élő Nagy Géza képzőmű­vész tervezte. Az emlékművet majd a református templom mel­lett helyezzük el. A helybeli fia­talokkal létrehoztuk a Tiszaesz- lárért Egyesületet, ennek kereté­ben is ápoljuk a hagyományokat. Megalakult az íjászcsoportunk, amely keretében a menyasszo­nyommal együtt megtanítjuk az érdeklődőket az íj használatára. Mi több, egy jurtát is készítünk - mondta Kander Zoltán. Korabeli ruhában a jegyespár: Zoli és menyasszonya Immár az óvodában is angolt tanulhatnak a gyerekek Érvágást jelentett, hogy a szomszédos Tiszanagyfaluba hét tanulót vittek át a szülők A tiszaeszlári iskola meg­lehetősen hosszú intézmény- nevet rejt: Általános Iskola, Óvoda, Iskolai és Községi Könyvtár - tudtuk meg Vil­lás Tiborné igazgatónőtől.- Tavaly július 1-jétől műkö­dünk többcélú intézményként. A bashalmi (alsó tagozatos) gyere­kekkel együtt 18 tanulócsoport­ban 294 gyermek kezdte meg az új tanévet. A harmincfős tantes­tületben - egy tantárgy, a kémia kivételével - százszázalékosnak mondható a szakos ellátottság, de a kémiát is egy harmadéves ta­nárképzős hallgató tanítja, öt napközis, két tanulószobai cso­portot működtetünk, s az egyik első osztály egész napos, úgyne­vezett iskolaotthonos formában tanul. Az óvodából ez utóbbiba kerülés némely szülő nemtetszé­sét váltotta ki, de a kiválasztás szigorúan az iskolai képességek mérése alapján történt. A 294 gyermekből 271 szorul (a tanulók 92 százaléka) rendsze­res gyermekvédelmi támogatás­ra. Az idén már a roma gyerme­kek vannak nálunk többségben, különösen igaz ez az első osztály­ra, ahol a 26 gyermekből 21 ro­ma származású. Bizonyos mérté­kig érvágást jelentett iskolánk­nak, hogy a szomszédos Tisza­nagyfaluba hét gyermeket vittek el a szülők. Iskolánkban műkö­dik az Andrássy Katinka Művé­szetoktatási Intézmény három - képző- és iparművész, zene-, nép­tánc - tagozata. Az óvoda egész­ségbiztonsági okok miatt szep­tember 13-án indult, 116 óvodás­sal - mondta az igazgatónő. Szabados Mária első éve az ő elsőseivel

Next

/
Oldalképek
Tartalom