Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-15 / 216. szám

2004. szeptember 15., szerda KELET HAZAI TÁJAKON /4 HÍREK 0 Zámbó-művek. Az országszerte ismert roma festőművész, Zámbó Gábor ké­peiből nyílik ma kiállítás 14 órától Nyír­egyházán, a Kodály Zoltán Általános Is­kola Párkány Galériájában. 0 Pályázati közlemény! A Gazdasági Mi­nisztérium Multiplikátor tagja és a Nem­zeti Fejlesztési Hivatal trénercége ingye­nes konferenciát rendez cégeknek és vállalkozóknak a még igénybe vehető tá­mogatásokkal, valamint az eddigi pá­lyázati tapasztalatokkal kapcsolatban Oroson, a Szállási út 18/a alatt, a Re­gionális Tanácsadó Centrumban szep­tember 16-án 14 órától. 0 Centrumban a szűrés. E hónap köze­pétől a Mátészalkai Emlődiagnosztikai Centrum várja azokat a 45-65 év közöt­ti, behívót kapott hölgyeket, akik Porcsal- ma, illetve Tyúkod településen laknak. Támogatják a rászoruló hallgatókat Nyíregyháza (KM) - Ebben a fél évben is kiírta pályázatát a Rászoruló Hallgató­kért Közalapítvány kuratóriuma. A támo­gatásra nyíregyházi egyetemisták és főis­kolások adhatják be kérelmüket. Márföldiné Kotricz Erzsébet, a kurató­rium titkára arról tájékoztatott: támogatá­sért pályázhatnak azok, akik az ország bár­mely, államilag elismert diplomát adó fel­sőoktatási intézményben alapképzésben ré­szesülnek. A további feltételek: minimum 5 éves állandó nyíregyházi lakóhely, jó ta­nulmányi eredmény, szerény anyagi hely­zet. Kérik, a hallgatók a pályázathoz mellé­keljenek kérelmet, iskolalátogatási igazo­lást, másolatot a tanulmányi eredményt dokumentáló iratról, továbbá igazolást az eltartók jövedelméről (munkáltatói, APEH, munkaügyi központ, nyugdíj stb.) az eltar­tottakról iskolalátogatási igazolást, árvael­látás, gyermektartás igazolásait, hogy az egy főre jutó jövedelmet megállapíthassák), továbbá a nyíregyházi állandó lakhely iga­zolását (személyi igazolványból vagy né­pesség-nyilvántartásból). Postán várják A kuratórium kizárólag postán feladott pályázatokat fogad el, a feladási határidő szeptember 27. A kuratórium fenntartja a jogot, hogy a szociális körülményeket hely­színi látogatás során ellenőrizze. Kérik, akik 2004-ben már kaptak támogatást, most ne nyújtsanak be kérelmet, mert az alapít­vány pénzügyi lehetőségei korlátozottak. A kuratórium döntéséről az érintetteket írásban értesítik. A pályázatokat az alábbi címre kell kül­deni: Rászoruló Hallgatókért Közalapít­vány, Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Ellentétek. Egyikőjük mozdulatlan és j elegáns, míg a másik dinamikus és spor­tos, mégis összetalálkoztak. (Fotó: Racskó Tibor) V _________________________________ y Kikiáltási ár: pár száz kiló kenyér A közeli kisboltban felhalmozott adósság miatt árverezik Nyíriék házát Vajon, hányán dolgoznak megyénkben feketén, s hányán szabályosan? (Fotó: Sipeki Péter illusztrációja) Sípos Marianna e-mail: sipos.mariann@inform.hu Nyíregyháza (KM) - Hiába a tisztességes szándék az adósságok fizetésére, hiába a dolgozni akarás, ha a vállal­kozók egy része feketén dol­goztat, kihasználva a kiszol­gáltatott embereket, s köny- nyen sodornak ezzel kilátás- talanságba családokat. Tizenöt év albérlet, hét és fél év átmeneti lakásban töltött idő elteltével, négy gyermekkel és megannyi próbálkozással sem ju­tott bérlakáshoz a Nyíri család. Döntöttek: építenek maguknak - de most elvész a fele. Saját kezűleg Nagyon röviden így foglalha­tó össze a Nyíri család történe­te 2002-ig, amikor is beköltöztek „se ajtaja - se ablaka” házukba, amelyet saját kezűleg építettek annyi év reménytelen várakozás után. Létrán jártak fel a tetőtér­be, hiszen az alsó szinten még nyílászárók sem voltak. Öröm­mel tértek nyugovóra, végre a sajátjukban laktak. A férj és a feleség volt az épít­kezésen a kőműves, anyagbe­szerző, segédmunkás, hiszen se­gítségre nem volt pénz. Bár dol­goztak mindketten, de hiába. A férjet - kőműves lévén - építési vállalkozók foglalkoztatták, de a munkaadónak „kényelmesebb” volt feketemunkásként dolgoztat­ni a családfőt, így minden hitel- lehetőségtől elestek, fedezet hiá­nyában. De vállalni kellett így is, kellett a pénz! Árvereznek hamarosan- Ha csak kétmillió forint köl­csönt fel tudtunk volna venni - mondja Nyíriné, könnyeivel küszködve -, most nem tarta­nánk ott, hogy elárverezik a há­zunk felét. De hogyan is jutot­tunk idáig - csapong gondolatai­ban a négygyermekes család­anya. - A lakás költségei, a gyer­mekek ellátása, iskoláztatása el­vitte a kettőnk keresetét, egyet­len megoldásunk maradt, hogy ne haljunk éhen - mondja - ha „hitelt” kérek a közeli boltból. Az Kiszolgáltatva Hozzánk is csak azért fordult, hogy elmondja: hiá­ba akar valaki saját ere­jéből talpon maradni, min­den segítség nélkül, hiába a tisztesség, ha mindazok, akik tisztességtelen mó­don jutnak jövedelemhez, kihasználva az emberek kiszolgáltatottságát, elvéve ezzel a hitel és a tovább­lépés lehetőségét, lehetet­len helyzetbe sodornak csa­ládokat, olyanokat, ame­lyek minden áron dolgozni akarnak. elmúlt 11 hónapban mintegy hat­százezer forintnyi adósságunk gyűlt össze - mutatja a papírfec­nikre felírt bolti „számlát”, me­lyet az üzlet tulajdonosa minden hónapban odaadott neki. Hiába a tisztesség Nyíriné elismerte tartozását, így az üzlettulajdonos kezdemé­nyezte a ház felének árverezé­sét - melyre a közeljövőben ke­rül sor. De folytatja a sort az­zal, hogy önkormányzati köztar­tozásuk is van még abból az idő­ből, amikor átmeneti lakásban laktak. Bár ennek a részletfize­tését is vállalták, amíg tudták - annak ellenére, hogy vélemé­nyük szerint jogtalan volt a felújítási költség kifizettetése, hi­szen a házban nem újítottak fel semmit, még csak ki sem festet­tek a lakásban költözésük után.- De hiábavaló a jó szándé­kunk a tartozások rendezésére, ha nincs pénzünk - zokog a fia­talasszony és hozzáteszi: - A hi­vatalokban már csak sírós asszonynak hívnak, mert csak sírok és sírok. Gazdász utca a városavatón Balkány (KM) - Mint la­punkban is beszámoltunk róla, Balkány pár hónapja elnyerte a városi címet. A település önkormányzata a városavató ünnepséget szeptember 19-én egész napos programmal ünnep­li meg. A 7.30 órakor felzendülő zenés ébresztő már jelezni fogja, hogy más az a vasár­nap, mint a többi. A dél­előtt során ünnepi istentisz­teletet is rendeznek, majd a sportpályán 11 órakor kezdődik a városavató ün­nepség. A köszöntők, az ünnepi beszédek után műsort ad a Cantemus Gyermekkórus, díszpolgári címet, kitünte­téseket adnak át, valamint köszöntik a város legidő­sebb és legifjabb polgárát. Helyi tehetségek Az ünnepséget követően tájjellegű ebédet fogyaszt­hatnak a vendégek, miköz­ben a jó ebédhez szól a nó­ta. A kulturális műsor 13 órakor kezdődik, a helyi te­hetségek mellett vendégmű­vészek is bemutatkoznak. A tombolasorsolás 20 óra­kor kezdődik, a V-Tech együttes koncertje pedig 21 órakor. A városavató ün­nepséget 21.40 órakor tűzi­játék teszi még emlékezete­sebbé. A felsorolt programok mellett lesz még kézmű­vesek utcája, gazdászok ut­cája, gyermekprogram, vi­dámpark. o. www.szon.hu hlrek.szon.hu A régió és a világ hírei. I ARCKÉP Morauszki Tibor dinnyetermesztő Nagycserkesz (KM - Ny. Zs.) - A kertész szakmában már régen nem elég az el­tökéltség, a felkészültség hasonló súllyal nyom a latba, ha a jó gazda telje­sítménye mérlegre kerül. Egyik oldalról sem érheti ki­fogás Morauszki Tibor munká­ját: a nyíregyházi Lippai János Szakközépiskolában sajátította el a kertészet szakmai alapjait. Itt végzett szőlő-gyümölcster­mesztő szakon, majd középfo­kú áruforgalmi ügynök-üzlet­kötői képesítést is szerzett. Bár a megyeszékhelyen él, Nagycserkesz körzetében ren­dezkedett be a gazdálkodásra. Lassan tíz éve foglalkozik dinnyetermesztéssel, kezdet­ben kisebb területen, ma már 12 hektáron. Munkaigényes kultúra ez, egész embert kö­vetel meg, főleg úgy, hogy ma­ga neveli a palántát, s a fóliá­zástól a betakarításig szemé­lyesen végez, illetve felügyel minden munkafolyamatot.- S hogy milyen ma gazdál­kodni? A termelők jelentős ré­sze kimerült, befektetéseik nincsenek arányban a bevéte­leikkel, bizonytálan a piac és a jövedelem - sűríti egy mon­datba válaszát a termelői köz­érzetet firtató kérdésre. Az idei szezonban kialakult ára­kat viszonylag jónak tartja, persze ennek megítélése nagy­ban függ a terméshozamoktól. Szabad idő a vízparton Tibor nem á szakiskolában találkozott először a kertészet tudományával, hiszen már édesapja is foglalkozott dinnyével, sokat tanult tőle már kora gyerekkorában. Ma pedig már felnőtt és házas em­berként önállóan gazdálkodik. Szabad idő nem sok marad ilyen munkánál, ha mégis, azt szívesen tölti a szabadban, a vízparton. Tervei között em­líti gazdálkodása fejlesztését, a termelés bővítését, a jöve­delmezőség javítását. Szép eredményekkel büszkélked­het, nem véletlen, hogy a faj­tabemutatók gyakorlati részét az ő földjein tartják meg. Olimpiai mozaik Rékai Gáborral Nyíregyháza (KM) - A Nyír­egyházi Stúdió vasárnapi műso­rában a Kossuth Rádió vezető munkatársa, Rékai Gábor készít kétórás Olimpiai mozaik címmel műsort. Olyan témákkal foglal­kozik, mint: Athén - számunk­ra kétarcú olimpia. Maradtunk sportnagyhatalom, vagy inkább doppingnagyhatalommá váltunk. Riportok, amelyek a közvetítések során nem hangzottak el. Exklu­zív vendégeink: a nyíregyházi olimpikonok. Az adás elhangzik: 2004. szep­tember 19-én 9 és 11 óra között az AM 1251 kHrc-es középhul­lámon. Az E.0N Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergfa-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Nagyecsed településen a Vasút út11-33. számnál, a Batthyány u. 1-35/A. és a 2-M. számnál, a Lutheránus u. 1-37. és a 2-36. számnál 2004. szeptember 23-án, 27-én és 29-én 7 óra 30 perctől 16 óra 30 percig, ■ Nagyecsed településen á Vasút út 1-33. és a 8-16., a Batthyány u. 1-35/A. és a 2-44., a Lutheránus u. 1-37. és a 2-36. számnál, a Síp u. 1-41. és a 2-56., a Damjanich u. 1-13. és a 2-16., a Bem u. 2-28. és az 1-29-, az Ady u. 1-53. és a 2-56., a Deák F. u. 1-35/A. és a 2-26., a Báthory u. 1-15. és a 2-14., a Kölcsey u. 1-37. és a 2-50. számnál, a Pékség és a MÁV állomás területén 2004. szeptember 28-án 7 óra 30 perctől 16 óra 30 percig, ■ Nyíregyháza: Pazonyi u. 5-15-ig, 29-33-ig, valamint 2-18-ig, Pazonyi tér 5., jég u. T5., Gábor Á. u. 2004. szeptember 21-én, 22- én, 23-án, 27-én 8 órától 15óráig, « Nyíregyháza: Pazonyi u. 20-tól a Kosbor u. kereszteződéséig, valamint a forgalomirányító jelzőlámpa, Mérleg u. páros oldala 2004. szeptember 21-én 9 órától 13 óráig, ■ Nyíregyháza: Pazonyi u. 20-tól a Kosbor u. kereszteződéséig, valamint a forgalomirányító jelzőlámpa, Mérleg u. páros oldala 2004. szeptember 27-én 9órától 13 óráig, ■ Kemecse: juh telep (Zöld Bárók Kft), Erdészház, Tsz.átemelő telep 2004. szeptember 29-én 8 órától 15óráig ■ Nyírtura: Katód állomás 2004. szeptember 29-én 8 órától 15 óráig ■ Nyíregyháza-Sóstóhegy; Kemecsei u. a Hadobás sortól észak felé az 54 számig. Dél felé az 50/a számig, Hadobás sor, Hadobás u, a Kemecsei úttól a vasúiig és a Kemecsei úttól Nyugati irányba 2004. szeptember 29-én 8 órától 15 óráig áramszünet lesz A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- kimaradásért megértésüket kérjük. &on

Next

/
Oldalképek
Tartalom