Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-15 / 216. szám
2004. szeptember 15., szerda KELET MINDENFELŐL / 2 RÖVIDEN 0 Megöltek egy palesztin terroristavezért Dzsenínben. Legkevesebb három palesztin fegyveres meghalt, amikor izraeli rakétatalálat érte az autójukat; az áldozatok közt van a helyi al-Aksza Mártírjai Brigád fegyveres csoport vezetője is. 0 Az orosz követelés ellenére sem szándékoznak bezárni a litván hatóságok egy csecsen szakadár internetes honlapot, a Kavkazcenter.com-ot. A külügyi szóvivő közölte, hogy bírói döntés nélkül sem a litván külügyminisztérium, sem a nemzetvédelmi hivatal nem zárhatja be a honlapot. 0 Szabotázsakciót követtek el kedden Beidzsi közelében két iraki olajvezeték ellen, amelyen a Kirkuk melletti olajmezőkről a törökországi Ceyhan kikötőjébe szállítják az olajat. Az akció miatt megszűnt a kirkuki kőolaj exportja Törökországba, s leállt a beidzsi erőmű működése. Törők fenyegetés az USA-nak Ankara (FH) - Megszakítja Törökország az együttműködést az amerikaiakkal, ha a szövetségesek folytatják észak-iraki támadásukat Talafar városánál - jelentették be Ankarában. A törököket az aggasztja, hogy a hírek szerint a térségben élő törököket több inzultus érte. Amerikai és iraki csapatok múlt héten kezdtek hadműveletet a térségben, hogy megakadályozzák a Szíriából érkező fegyveresek beszivárgását az országba. Pénteken a török külügyminiszter már felszólította az amerikaiakat a támadás azonnali beszüntetésére. „Ha folytatódik a talafari hadművelet, Törökország teljesen leállítja az együttműködést az Egyesült Államokkal” - nyilatkozta a török külügyminiszter. Svetozar Marovic, Szerbia és Montenegró államelnöke fogadja Mádl Ferencet (Fotó: mti) A vajdasági incidensekről is tárgyalt Mádl Belgrádban Belgrád (MTI) - Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden megkezdte háromnapos szerbia-montenegrói látogatását. A szövetségi kormánypalota előtti téren Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfő köszöntötte Mádl Ferencet és feleségét, Mádl Dalma asszonyt. - Mádl Ferenc és Svetozar Marovic az ünnepélyes fogadás után tartott tárgyalásain egyetértett abban, hogy történtek kirohanások a vajdasági magyarok ellen, de az incidensek mögött nem a szerb állam vagy az állami politika áll. A Maroviccsal folytatott megbeszélés után Mádl a nap folyamán tárgyal Boris Tadic szerb elnökkel, Vojislav Kostunica kormányfővel, fogadja őt Pavle szerb ortodox pátriárka. Az esti órákban a magyar köztársasági elnök előadást tart a Belgrádi Egyetemen. Magyar egyetem Szlovákiában Révkomárom (MR) - A szlovákiai, Du- na-parti városban tegnap délelőtti ünnepélyes tanévnyitóval hivatalosan is megkezdődött a tanítás a Selye János Egyetemen; 362 nappali és 199 levelező hallgatót vettek fel a pedagógiai, a gazdaságtudományi és a református teológiai karra. A tanítás nyelve magyar, szlovák és angol. Csáky Pál, szlovák miniszterelnök-helyettes a Pozsonyi Űj Szó című lapban hangsúlyozta, nem szabad a politika eszközévé tenni a szlovákiai magyarlakta terület első önálló felsőoktatási intézményét. Hatvan halottja van a keddi merényleteknek Száztizennégy sebesült; az áldozatok többsége polgári személy, nők és gyermekek Bagdad (MTI) - Legkevesebb 60 ember vesztette életét és csaknem 120 további megsebesült iraki rendőrök elleni keddi merényletekben. Az egészségügyi minisztérium által közölt legutóbbi veszteségmérleg szerint 47 halottja és 114 sebesültje van a Bagdad központjában lévő rendőrkapitányság előtt, egy zsúfolt piacon elkövetett merényletnek. Az áldozatok többsége polgári személy, nők és gyermekek is vannak közöttük. A terrortámadást egy olyan autóval követték el, amely az épület közelében parkolt. Szemtanúk szerint több tucat ember, zömében fiatalok várakoztak a toborzóiroda előtt a robbanás pillanatában. A merénylet a Haifa utcában, az iraki főváros szívében történt. A belügyminisztérium és szemtanúk nem zárták ki, hogy legkevesebb két robbanószerkezet lépett működésbe egyidejűleg, miközben aknagránátokkal lőtték a térséget. Támadás Baakúbában Nem sokkal a toborzóiroda elleni merénylet után pokolgép robbant a bagdadi tervezési minisztérium közelében; a detonációban két iraki súlyosan megsebesült - közölték hivatalos források. Baakúbában legkevesebb tizenkét iraki rendőr és egy iraki civil vesztette életét, amikor fegyveresek tüzet nyitottak gépkocsijukra. A rendőröket szállító kisbusznak két személyautó állta útját, majd az ezekből kiugró emberek géppisztolyokkal tüzet nyitottak a járműre - jelentették be kórházi és rendőrségi források. Elsősegélyben részesített kisfiú és az őt ellátó mentős Bagdadban szeptember 14-én azt követően, hogy autóba rejtett pokolgép robbant Bagdad Haifa utcájában (Fotó: epa) Tizenhárommillió forint gyorssegély Oszétiának Budapest (MTI) T Tizenhárommillió forintra nőtt az észak-oszé- tiai túszdráma sebesültjeinek kezeléséhez és gyógyításához felajánlott magyar kormányzati segély összege - jelentette be a külügyi szóvivő keddi budapesti tájékoztatóján. „A kormány korábKépek a sofőr lefejezéséről Bagdad (FH) - Az al-Kai- da iraki csoportja videofelvételt tett közzé az interneten a múlt hónapban elrabolt török sofőr lefejezéséről. A felvételt Abu Mu- szab al-Zarqawi csoportja, az „Újraegyesítés és Dzsi- had” hozta nyilvánosságra. A képeken jól látszik az augusztus 17-ei dátum. Kum- derelit és társát, Musztafa Koksalt múlt hónap közepén rabolták el, miközben vizet szállítottak egy amerikai bázisra. A túszt maszkos férfiak állták körül, és lefejezték. Az amerikai hadvezetés szerint al-Zarqawi az al-Kaida helyi sejtjét vezeti, és két éve érkezett Afganisztánból. Népirtás Szudánban Darfur (FH) - Havonta legalább tízezren, köztük rengeteg gyerek hal meg Szudán dar- furi régiójában - közölte az Egyesült Nemzetek Szervezete. A térségben humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki - hozta nyilvánosságra az Egészségügyi Világszervezet (WHO), ezért haladéktalanul több segélyre van szükség a térségben. Az Európai Unió közben az ENSZ-et sürgeti, hogy hozzon létre bizottságot a darfuri népirtás kivizsgálására. Az EU külügyminiszterei Brüsszelben szankciókat helyeztek kilátásba Szudán ellen, ha az afrikai ország nem kezdi el haladéktalanul leszerelni a Dar- furban kegyetlenkedő milíciákat. Múlt héten a szudáni kormány visszautasította az amerikai külügyminiszter vádját, miszerint népirtás folyik Darfurban. bi ötmillió forint értékű gyógyszersegély-felajánlásához az egészségügyi és az oktatási tárca is csatlakozott gyorssegély felajánlásával” - közölte Polgár Viktor. Az Oktatási Minisztérium arra kérte az oktatási intézmények fenntartóit és vezetőit: az iskolák kedBudapest (MTI) - Megalakult a Polgári kormányzás 2006 védnöki testület - jelentette ki Navra- csics Tibor, a Fideszben zajló kormányzati kutatás irányítója keddi sajtótájékoztatóján. A védnöki testület stratégiai kutatásokat végez többek között a gazdaságpolitika, az egészségügy, a kulturális Ungvár (MTI) - A kárpátaljai magyar szervezetek elsősorban mint szép gesztust üdvözlik a Magyar Országgyűlés hétfői döntését a határon túli magyarok kettős állampolgárságára vonatkozó ügydöntő népszavazás kiírásáról, mivel az ukrán alkotmány nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét. Az országgyűlési határozatról Kőszeghy Elemér, az országos Irán nem hajlandó Teherán (MTI) - Irán nem hajlandó atomprogramjának korlátlan felfüggesztésére. Visszautasítja, hogy tárgyalásokba bocsátkozzon urániumdúsítási programjának korlátlan felfüggesztéséről, és nem hajlandó az urániumdúsításhoz használatos centrifugák építésének újabb átmeneti leállítására sem - idézte az Isna iráni diákhírügynökség Hoszein Muszaviant. „Úgy véljük, Irán sokat tett azért, hogy megteremtse a bizalom légkörét, nevezetesen azzal, hogy önként aláírta az atomsorompó- szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét” - folytatta Musza- vian, a külügyi szóvivő. den 12 órakor egyperces néma felállással emlékezzenek meg a beszlani iskola elleni terrortámadás áldozatairól. A szaktárca ezzel csatlakozott Josep Borrell Fontelles, az Európai Parlament elnökének az Unió tagállamaihoz intézett kezdeményezéséhez. szféra területén, illetve szeptembertől politikatudományi elemzéseket is készítenek. A védnöki testület tagjai: Matolcsy György, Mikola István, Balogh Zoltán, Pálinkás József, Stumpf István, Schmidt Mária, Lánczi András, Martonyi János és Harrach Péter. bejegyzésű Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) ügyvezető alelnöke elmondta: igen szép gesztusként értékelik és üdvözlik a magyar parlament döntését, külön kiemelve azt a tényt, hogy a pártok egyhangúlag szavaztak a kérdésben. Tesszük ezt annak tudatában, hogy Ukrajnában a törvények nem teszik lehetővé a kettős állampolgárságot. Autóba rejtették Egy autóba rejtett pokolgép lépett működésbe kedden reggel egy bagdadi rendőrség előtt Az áldozatok száma - közel 60 halott és több mint 110 sebesült - azért ilyen magas, mert a merényletet egy piacnál hajtották végre. PARLAMENT Kevesebb EU-s pénz a tervezettnél Az európai uniós források felhasználása 2003-ban kisebb volt a költségvetésben tervezettnél, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország forrásokat veszíthet el - mondta a Pénzügyminisztérium EU költségvetési kapcsolatok osztályának vezetője kedden az Országgyűlés Integrációs Bizottságnak ülésén Budapesten. „Összességében a 27 milliárd forintot meghaladta az EU-forrás- felhasználás. Ez (...) kisebb, mint a költségvetési törvényben tervezett összeg” - fogalmazott Ba- nai Péter. Mulasztásos alkotmánysértések A mulasztásos alkotmánysértéssel kapcsolatos házszabály-módosításról tárgyalt kedden a négy parlamenti párt képviselője; a frakciók három hét múlva már a házelnök javaslatáról tárgyalnak tovább. Kovács László magyar külügyminiszter, a november 1-jén hivatalba lépő új Európai Bizottság energiaügyekért felelős majdani biztosa és Michaele Schreyer, az EB költségvetésért és pénzügyi ellenőrzésért felelős biztosa beszélget az uniós külügyminiszterek találkozója előtt szeptember 13-án. (Fotó: MTI) Kormányzásra készül a Fidesz Kárpátalján üdvözlik a népszavazást KiliT Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetósfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058