Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-14 / 215. szám

MAGYARORSZÁG 2004. szeptember 14., kedd / 9 Elhunyt Széchy Tamás Budapest (MTI) - Minden idők legered­ményesebb magyar úszóedzője, Széchy Ta­más hétfő hajnalban, 73 éves korában el­hunyt. Széchy Tamás, akinek tanítványai összesen 20 aranyérmet szereztek olimpiá­kon és világbaj­nokságokon, 1931. március 27-én szü­letett a Békés me­gyei Dobozon. A Gyulai Medosz, majd a TFSE atlé­tája, súlyemelője volt, 1962-ben a KSI vízilabdacsa­patánál kezdett dolgozni. 1966-tól a KSI úszószak­osztályának veze­tőedzője, megala­pítója, 1969-ben ja­vaslatára bevezetik az úszósport korosz­tályos versenyrendszerét. Széchy Tamás 1973-ban lett mesteredző, ebben az évben szerzi meg Hargitay András első vb-ara- nyát (Belgrád, 400 m vegyes). 1976-tól a ma­gyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, 1993-tól a Magyar Úszó Szövetség alelnö- ke, a férfiválogatott szövetségi kapitánya. Összességében tanítványai 1972 és 1996 kö­zött 8 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérmet nyertek az ötkarikás játékokon, 1973 és 1998 között 12 arany-, 3 ezüst- és 6 bronz­érmet szereztek világbajnokságokon. Hat alkalommal is megválasztották az év edzőjének, 2001-ben életműdíjként Gerevich Aladár Emlékérmet vehetett át a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesülettől. Széchy Tamást a Magyar Úszó Szövetség mellett a Gyermek-, Ifjú­sági és Sportminisztérium, s a Magyar Olimpiai Bizottság is saját halottjának te­kinti. Széchy Tamás olimpiai és világbaj­noki érmes tanítványai: Hargitay András, Wladár Sándor, Verrasztó Zoltán, Vermes Albán, Darnyi Tamás, Szabó József, Ró­zsa Norbert, Czene Attila, Horváth Péter és Zubor Attila. ASZTALITENISZ Újoncok fölényes sikerei Nyíregyháza (KM) - A hét végén kezde­tét vette valamennyi NB-s asztalitenisz-csa­patbajnokság, megyénk színeit hét gárda kép­viseli az NB I. A csoporttól az NB III-ig. A rajt összességében jól sikerült, hiszen a Várda SE-t és az Apagy első számú gár­dáját leszámítva valamennyien nyertek. Ki kell emelni az újoncok teljesítményét, hiszen az NB I. B-ben első meccses Geo­dézia-Német Kemecse és Nyírbátor vala­mint a nőknél a Nyíregyházi ATC is fölé­nyes sikert aratott, miként az NB Ill-ban debütáló Nyírmada is nagy különbségű győzelemmel tette le a névjegyét. Eredmények NB I. A csoport, férfi Apagy SE-Erzsébetl Hajós DSE __________4-14 Hodász és az új szerzemény, Nagy Sándor jé tel­jesítményt nyújtott, és ha a mérkőzés első felé­ben nem buknak el hat döntő szettes mérkőzést is a hazaiak, úgy szorosabb lehetett volna a vé- ge. Győztek: Hodász 3, Nagy S. 1. ______________ NB I. B, férfi Geodézia-Német Kemecse SE-Dlósgyőr 14-4 Mindig az első meccs a legnehezebb, ennek elle­nére osztálykülönbség mutatkozott a két gárda között. Gy.: Bari, Kővári 4-4, Horváth F. 3, Márföl- di, a Bari, Horváth F. és a Kővári, Márföldi páros 1-1. _______________________________________________ NyírbátoH ASE-TIszaűjváros _______11-7 A nagyszerű formában játszó Lukács Balázs mellé felnőttek a csapattársak is, így küzdelmes mérkő­zésen értékes győzelmet arattak a bátoriak. Gy.: Lukács 4, Szöllősi, Szarka, Russ 2-2, a Szöllősi, Lukács páros. __________________________________ NB I. B, női Postás-Matáv Ill-Nyíregyházl ATC ________5-13 A bajnoki címre is esélyes nyíregyházi csapat ma­gabiztos győzelemmel kezdett a fővárosiak ellen. Gy.: Badarász 4, Horváth Zs. 3. Bodroginé, Czir- ják 2-2, a Badarász, Horváth Zs. és a Bodroginé, Czirják páros. ___________________________________ NB III., férfi Sárospatak-Apagy SE II ________________6-12 Fontos diadallal nyitott az apagyi gárda. Gy.: Né­meth, Misák 4-4, Benga 3, a Németh, Oszlánszki páros.__________________________________________ Debreceni Blogal ll-Nyírmadai ISE _______2-16 Az újonc csapat kiütéses győzelemmel kezdte a szezont. Gy.: Sallai, Király 4-4, Pacuk P., Pacuk S. 3-3, a Kirájy, Sallai és a Pacuk P.. Pacuk S. páros.__________________________________________ Debreceni ASE-Várda ASE ________________12-6 Sportszerű mérkőzésen győzött a jobbik. Gy.: Aradi 3, Pokol P., Újvári és az Aradi, Spekker páros 1-1. A pszichés gát olykor alkalmatlanságot okoz Az eddigi hazai meccsek a bajnokság későbbi fázisában talán nyerhetők lettek volna zsef és Lehoczki Zsolt játéklehe­tőséghez is jutott.- Azt hangsúlyoztuk, hogy szükség esetén számítunk rájuk is, márpedig szombaton a keret tíz játékosa csak a lelátóról fi­gyelhette a mérkőzést - beszélt a témáról a tréner. - Térjék papírjai ugye nem voltak rend­ben, Tóth Szilárd belázasodott, Nikolic bokája az utolsó trénin­gen sérült meg, Cipf sem volt tel­jesen egészséges, így az eredeti­leg is keretbe szánt Lehoczki mellett Kozma, Illés és Popan is leülhetett a kispadra. Új impulzusok A szakember a meccs előtt úgy fogalmazott: a győzelem len­dületet adhat a folytatáshoz. A vereség viszont mennyire vethe­ti vissza a társaságot?- Az mostanra kiderült, hogy akadnak játékosok, akik legin­kább pszichés gátlások miatt nem minden esetben alkalmas az élvonalbeli feladatok megoldásá­ra - így Herédi. - Bízom benne, hogy Térjék belépésével, illetve Pintér felépülésével új impulzu­sokat kap a csapat, és velük hatékonyabb lesz a szélsőjáté­kunk. Ugyanakkor azt is vallom, a csapat szereplését reálisan a szezon végén lehet majd értékel­ni, addigra derül ki, hogy az elért eredményeket mely kategó­riába lehet sorolni. sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. Laskai (21) arcán is látható: fájdalmas volt a vereség (Fotó: Balázs Attila) Nyíregyháza (KM - B. T.) - Bosszantó és fájó. A Nyíregy­háza Spartacus NB I-es fut­ballcsapatának szombati, Pá­pa elleni hazai veresége (0-2) ebbe a kategóriába tartozik. A Békéscsaba és a Sopron után ugyanis egy újabb olyan el­lenfelet nem sikerült legyőzni, amely'a tabella alapján hazai pá­lyán azért a kötelezően legyőzen­dő ellenfelek közé tartozik. Mert valljuk be, az igazán neheze csak most következik. Nem zárkóztak a szélsők- Sokáig nem lehet már ma­gyarázat, hogy mi igazából a má­sodosztályra készültünk, de ved­lőm, ha ezekkel a csapatokkal a bajnokság későbbi fázisában ta­lálkozunk, akkor több keresniva­lónk lehetett volna ellene - mondta a hétfőn megszólaltatott Herédi Attila edző. - Az Újpest elleni bravúr után persze többet vártunk a csapattól, de csődöt mondott az az elképzelésünk, amely az egycsatáros játékra vo­natkozott. Ebben szerepe volt an­nak, hogy a vendégek brutális belépői után a játékvezetőtől nem kaptuk meg a kellő védel­met, illetve a megbeszéltek elle­nére a két szélső középpályás gyakran nem zárkózott fel Rob mellé, a védelem bal oldaláról pedig ugyancsak nem kapott se­gítséget az előrejátékunk, hiszen Princeton minden mozdulatán érződött, hogy jobblábas. A sérü­lések miatt azonban más megol­dás nem kínálkozott. Ha már itt tartunk, a múlt hét elején „körön kívülre” került hat futballista közül négy végül leül­hetett a kispadra, sőt Kozma Jó­Értékelik az eddigieket Miután a Spartacus az utol­só helyre zuhant - ebben azért a Diósgyőr kizárásának is van szerepe -, felmerült, hogy van-e edzőkérdés a csa­patnál, merthogy informá­cióink szerint a szombati meccs után beszéltek erről a tulajdonosok. Várhidi Péter klubmenedzser tájékoztatása szerint az ötödik forduló után amúgy is helyzetértékelő meg­beszélést terveztek a vezetők, erre valószínűleg szerdán ke­rülhet sor. Hogy ezen szóba kerül-e az edzőváltás, azt egyelőre még nem tudni. Károlyfi tudja, hogy jó helyre került A Csömörről igazolt játékos egykori csapata ellen mutatkozik be Nyíregyháza (KM - K. T.) - Itt az idő. A Nyíregyházi AB- Vill KC élvonalbeli kézilab­da-társulata szerdán már bajnoki fellépésen töri magát - a szerdai nyitányon a Csö­mört próbálja elkalapálni a bujtosi csarnokban. Károlyfi Viktornál hasznosabb információval senki sem rukkol­hat elő a nyírségi különítmény berkein belül. Naná, hisz a huszonkilenc esz­tendős irányító-átlövő éppen Csömörről szerződött a Zlatko Saracevic gardírozta gárdához. Ennek alig néhány hete, vagyis az aktuális rivális színeiben ke­rek egy évet lehúzó kézilabdázó tapasztalataira építhet a szakmai stáb. A feladatra hangolódva- Megkerestek Nyíregyházá­ról, szimpatikusnak találtam a csapatot, az pedig, hogy Zlatko Saracevic lett az edző, még in­kább megerősített abban, hogy jó helyre kerültem - jelezte Károlyfi Viktor, aki kacskarin- gós útat járt be. A veszprémi születésű nehéztüzér korábban a Debrecent, a Székesfehérvárt, a Dunaferrt és a Százhalombattát segítette, majd két szezont töltött Franciaországban. - Azt gondo­lom, sikerült beilleszkednem, a srácok befogadtak, ezen nem múlhat semmi. Eddig a család nem volt velem, vasárnap végre átköltöztünk, így tényleg teljes mértékben a feladatra koncent­rálhatok. Rutinos a kapusuk- A nyitányon mi mást, ter­mészetesen győzelmet várok a Csömör ellen, annál is inkább, mert hazai pályán nem szúrhat­juk el a rajtot, egyébként is, a jö­vő szempontjából mindig nagyon fontos, miként sül el az első meccs. Valóban jól ismerem a vendégeket, a csapategység az erősségük: a kapuban, Zsembery Tamás személyében egy igazán rutinos ember áll, ettől függet­lenül nem verhetetlenek. Én már csak tudom... Károlyfi Viktor optimista (Fotó: Racskő Tibor) Kezdődik a csoportkor Nyíregyháza (KM) - Kedden négy csoportban megkezdődnek a küzdelmek a labdarúgó Bajnokok Ligá­ja főtábláján. Pályára lép a címvédő Porto, amely a CSZKA Moszkvát látja ven­dégül. Bajnokok Ligája Csoportmérkőzésük, 1. fordu­ló, kodd (20.46) E csoport: Arsenal-Eindhoven, Panathinaikosz-Rosenborg. ______ F csoport: Celtic-Barcelona, Sahty­or Donyeck-Mllan. ______________ G csoport: Internazionale-Werder Bremen, Valencia-Anderlecht. H csoport: Porto-CSZKA Moszkva, Paris SG-Chelsea. TOTÓ, 37. HÉT Lapzárta utáni mérkőzés: 14. Sampdorla-Lazlo 0-1 2 13+1 találat: nem volt 13 találat: nem volt 12 találat: 19 db 159 162 Ft 11 találat: 312 db 9 693 Ft 10 találat: 2644 db 1906 Ft Pezinokban a negyedik helyen zárt az NRK A szombati csoportmeccseken jól játszottak, vasárnap már fáradtan Nyíregyháza (KM) - A hét végén második nemzetközi tornáját tudta le az NRK Nyíregyháza extraligás női röplabdacsapata, a nyolc csa­patos pezinoki seregszemlén végül a negyedik helyen zár­tak a mieienk. A szlovákiai kisváros rangos megmérettetésén a mieienk rendre ott vannak. A mostani tornán a csoportmérkőzések so­rán nagy csatában nyertek az osztrák Klagenfurt ellen, majd simán hozták a hazaiak és a né­met Grimma elleni derbit. Csoportelsőként vasárnap a másik csoport másodikjával, a cseh Prekop gárdájával játszot­tak a döntőbe jutásért. Az első szettet még nyerték a mieink, utána viszont feltámadtak a cse­hek és ők jutottak a fináléba. A bronzmeccsen Erdősnéék is­mét találkoztak a klágenfurtiak­Eredmények Csoportmeccsek NRK -Klagenfurt (osztrák) 3:2- Pezinok (szlovák) 3:0-Grimme (német) 3:0 Ksresztjátók NRK-Prekop (cseh) 1:3 A 3. helyért NRK-Klagenfurt 2:3 1. BSE, 2. Prekop, 3. Klagenfurt, 4. NRK Nyíregyháza kal, ám ezúttal a „sógornőék­nek” állt a zászló. Liberó nélkül A mieink liberó nélkül játszot­tak, mivel Adorján nem utazott a csapattal. Az első két meccsen így kezdett az NRK: Timcsenko, Kapuvári, Erdősné, Merkószki, Botos, Fésűs. Azt követően a megbetegedett Merkószkit Kato­na váltotta, csereként Bodnár, Kovács és Kinyik is szóhoz ju­tott. A szombati teljesítményekkel elégedett volt a szakvezetés, va­sárnap viszont már kiütköztek a fáradtság jelei, ám mindezekkel együtt ismét hasznos és tanul­Bodnár is csere volt Ságokkal szolgáló meccseket ját­szott a bajnoki rajtra készülő gárda. Pénteken és szombaton is­mét torna következik, mégpedig a kecskeméti Hírős Kupa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom