Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-10 / 212. szám
2004. szeptember 10., péntek KIÜT VIDOR 2004 /6 FILM A VIDORON Csak az a szex Feliratos amerikai-francia-holland-angol film, 2003. Szereplők: Woody Allen, Jason Biggs, Christina Ricci, Danny de Vito. Jerry, a fiatal író és Amanda első látásra egymásba szerettek, végzetes vonzalom alakult ki közöttük, pedig... mint később kiderül, a mindennapi élet Amandával nem is olyan könnyű. Ugyanis a hölgy egy kicsit hisztis, ideges, bulémiás, örökké elkésik, és azonnal kiborul, ha Jerry hozzáér, ugyanakkor szinte betegesen hűtlen. Ráadásul Jerrynek még a lány anyját is el kell viselnie. Az egyetlen vigaszt jelentik a fiú számára a Dobellel, egy idősödő tanárral eltöltött hosszú séták. Dobel az önvédelem mestere. Tökéletesen paranoiás, akinek mindenről megvan a véleménye: a nőkről, az életről, a művészetről, a pszichológiáról és főleg arról, hogy hogyan kell megmenteni Jerry és Amanda kapcsolatát. Jelenet a filmből Malacbefött a Krúdy Kamarában Nem veszélytelen próbálkozás a meghökkentő című komédia Nyíregyháza (KM) - A kecskeméti társulat első, önálló produkcióját a Malacbefőttet, az évadban a Kamaraszínházban láthatta az érdeklődő publikum - ahogyan ma este is. Tasnádi István művét Tasnádi Csaba állította színpadra. Összetéveszthetetlen, egyedi, egyszeri Tasnádi-darab, melynek jellemzője a szövegpoénokat szituációba ágyazó, frenetikus humor, az életünk napi aktualitásait folyamatosan beépítő, jelenidejű érvényesség, a pátosztól menekülő, korosztályi tétovaságot Szereposztás Katona József Színház Kecskemét Tasnádi István: Malacbefött Zenés szocióbörleszk két részben MÁMOR PÁL - szerszámgéplakatos (48 éves) SÍRKŐ LÁSZLÓ MÁMORNÉ, JOLÁN - a neje (kortalan, de többnek néz ki) BALOGH ERIKA BÖBE - a lányuk (18) MAGYAR ÉVA BAUER TAMÁS - befektetési tanácsadó (46) MAGYAR ATTILA BAUERNÉ, TEKLA - a neje (kora ismeretlen) DANYI JUDIT FERI - a fiuk, még növésben (21) BORI TAMÁS nyílt sebbé vakaró (ön)irónia, a drámaírást tanulandó mesterségnek tekintő alázat és a színésznek is, rendezőnek is szabadságot megajánló visszahúzódó szerénység - jellemzi Bérezés László szerint A Malacbefőtt című zenés szociobörleszket, melyet két részletben láthatnak ma két alkalommal, a Krúdy Kamara színpadán a kecskeméti Katona József színház előadásában. Veszélyes műfaj Valljuk be, nem veszélytelen próbálkozás a meghökkentő című Malacbefőtt. Elsősorban nem azért, mert a valamikori húszéves, „alanyi költőnek” készülő fiatalember munkája. (Érződik is fiatalos, odamutogató, „majd én megmutatom, milyenek vagytok” alapállása!) A veszély a műfajban rejlik. Szociobörleszk. - írta Komáromi Attila a darabról közel egy éve a Komáromi Lapokban, így jegyzi a szerző (netán rendező?) a darabot. A társadalom egy szeletét szándékozik bemutatni, mégpedig a komikum nyersebb formájával, a helyzetkomiHARSÁNYI DÉNES junior - ügyvéd (27) SZOKOL PÉTER VÉGH DOKTOR - a Bauer család háziorvosa (74) FLÓRIÁN ANTAL ZLATKÓ ANDRÁS - Mámorék rokona (34) FAZEKAS GÉZA FARKAS MÁRIÓ - Böbe barátja (18) SZÉPLAKY GÉZA Díszlet MIRA JÁNOS Jelmez HORVÁTH JUDIT Zene M0N0RI ANDRÁS Koreográfus GAJDOS JÓZSEF Koreográfus asszisztens: FRIGYESI TÜNDE Rendezőasszisztens: SZÉPLAKY PETRA Rendezte: TASNÁDI CSABA kumok sorával. Az olykor harsány eszközök nagy önfegyelmet követelnek a rendezőtől a próba- folyamat minden szakaszában. Nem könnyű börleszket játszani, Jelenet az előadásból (Fotó: archív) hiszen az antik bohózatszerű jellemkép és a középkori bohózat hagyományait felhasználó játékfajtánál nem elég a szakmai hozzáértés, de tudni kell - mint egy jó szakácsnak -, hogy mennyi az a „csipetnyi só”, amely jóvá, fogyaszthatóvá teszi az előadást. Lehet persze patikamérlegen kiszámítani a kellő mennyiségű és minőségű mozdulatot, gesztust, hangsúlyt, de ez erőltetetté, hogy ne mondjam, izzadtságszagúvá teheti az alakítást. Sirkó László tudott visszafogott lenni, de ha a figura azt követelte, a szituáció úgy hozta, akkor a belülről jött harsányságot sem mellőzte. A történetről A történet egy lakásért folyó küzdelemről szól. A hivatalos örökösök és az eltartók izgalommal élik meg, hogy éjfél előtt, vagy után hal meg a nagymama. Ettől függ, hogy kié lesz az álomlakás. Közben sok-sok valós és képtelen helyzetet láthat a néző, az első részben egy jó ritmusú, a másodikban itt-ott döcögő előadásban. A kurtára sikeredett befejezés üzenetét nehezen értelmezheti a mégoly ínyenc néző is. Sebaj! Egy tanulságos és élvezetes szociobörleszk a Malacbefőtt. A Vidor Fesztivál díja Kovács Zoltán üvegtervező Iparművész alkotása (Fotó: archív) A fesztivál dijai DOTTORE DÍJ - a legjobb előadásért. CAPITANO DÍJ - a legjobb rendezésért. ARLECCHINO DÍJ - a legjobb férfi alakításért COLOMBINA DÍJ - a legjobb női alakításért. BRIGHEL- LA DÍJ - a legjobb férfi epizódalakításért. SMERALDINA DÍJ - a legjobb női epizódalakításért. PANTALONE DÍJ - a legjobb díszletért. PULCINELLA DÍJ - a legjobb jelmezért. PIERROT DÍJ - különdíj. Az idei évben első ízben adnak át egy filmdíjat is, amelyet a fesztiválon vetített s az elmúlt évben készített legjobb új magyar filmvígjáték kap. A döntést 25 tagú nézői zsűri hozza. HYPPOLIT DÍJ - a legjobb filmvígjátéknak. AZ EST HÁZIGAZDÁI: Fáb ry Sándor, a zsűri elnöke, Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója. 3 SZŐNYEG * PVC • PARKETTA NYÍREGYHÁZA, Pazonvi út 15. Tel.: 42/500-352 K £>*»„70% Műbőrök síéles választékban! HA TETŐRE VAN SZÜKSÉGÉ - RANNI LA RANNILA cserepe9femez és ereszcsatornarendszerek- hosszú élettartam / ^- kitűnő minőségű finn acél alapanyag- könnyű cserepeslemez fedés (5kg/m2 önsúly)- esztétikus megjelenés \ ^ ~ gyorsan, könnyen beépíthető Wft- tetőfelújítások ideális anyaga MÁRKAKERESKEDŐ: \ VBEK1 KFT 4400 Nyíregyháza, Bogyó. u. 10. Telefon: 42/595-282, 70/384-0703 «JU 136 m2 »erepeslemct vAsAités» cselén 30% kedvezményt adnuk at ercseesatorha órából! A* akció 2004. szeptember 10.- október 15-ig érvénye» Rannila BNV akció! Minden cserepes lemezre 10%-os kedvezmény! n /, • DUNAFERR '• ™ ÉPÜLETGÉPÉSZETI ÁRUHÁZ ' www.degnyirseg.lni ■— ■——— D-ÉGNyírség DunaferrKit. 4405 Nyíregyháza, Tünde u. 11, Tel.: (42) 465-194 deg@m3il.nyirseg.com 4600 Kisvárda. Várday!. u. 59. Tel.: (45) 405-495 Mindent egy helyen! El Központi fűtés 0 Vízellátás, csatornázás 0 Gázellátás 0 Klimatizálás 0 Központi porszívó Díjtalan szolgáltatásaink:- mérnöki szaktanácsadás- megyén belüli házhoz szállítás Válassza a D-ÉG márkatermékeket: kazánok, csővezetékek, szelepek, szerelvények stb. UNI-tech technológia a korszerű és esztétikus radiátorszereléshez. Most -200 000 F árengedmény, vagy 0 + VÁLASZTHATÓ AJÁNDÉKCSOMAG! EGY KIS KEDVESSÉG! Automata váltós kivitelben is! 156,5-163,4 g/km, kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,6-6,91/100 km. 000 Ft-tól! mar COj-kibocsátás: 119-145 g/km, kombinált üzemanyag-fogyasztás: 4,9-6,11/100 km. ^PREGIO Új PREGIO és K2500 dobozos, vagy extra platós kisteherautó vásárlása esetén bármilyen korú autót minimum 400 OOP Ft-ért (kTa) beszámítunk! KIA MOTORS Törődik Önnel! DOKTOR-N Kft. - KIA Autószalon • Nyíregyháza, Debreceni út 320. Tel.: 42/460-086,06-20/9146-919 • E-mail: doktorn@hu.inter.net www.kia.doktor-n.hu HIRDETÉSEK