Kelet-Magyarország, 2004. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-25 / 198. szám

2004. augusztus 25., szerda KILÉT KÓTAJI KÖRKÉP /7 HÍREK 0 Szemét-ügy. November 30-án a Kör­nyezetvédelmi Hivatal jogerős határoza­ta alapján bezárják a kótaji szeméttele­pet. Ezt követően távolságban legköze­lebb az ibrányi szeméttelepen lesz lehe­tőség a hulladékok elhelyezésére. 0 Iskolakezdés. Idén második alkalom­mal indul útjára térítésmentesen a Dol­gozók Esti Szakközépiskolája Kótajban. 0 Szeptemberre eldől, hogy megkapja-e a község a napköziotthonos óvoda teljes felújítására pályázat útján benyújtott negy­venmillió forintos támogatást. Aranyeső hullott a citerásokra Július 31-én és augusztus 1-jén került megrendezésre Mezőkövesd térségében, Ti- bolddarócon a II. Nemzetközi Dalostalál­kozó és Országos Minősítő Verseny. A kó­taji csapat három műsorszámot mutatott be, és három aranyminősítést szerzett. Kü­lön elismerést érdemel az együttes szólistá­ja, Major Judit, aki 11 évesen, és Matolcsi Csaba, aki 12 évesen szerezte meg az arany minősítést ezen az országos versenyen. Díjak sokaságát nyerték már meg- Nagy dolognak tartom, hogy ilyen fia­talon bekerültek az országos élmezőnybe. A csapat a 2003. őszi fesztiválon, Kéken elnyer­te a zsűri különdíját is. A Nagykállóban rendezett I. Ifjúsági Versenyen pedig a Száz­szorszép-díjat hozhatta haza. A Tarpai Me­gyei Népzenei Fesztiválon is kitűnően sze­repeltek. Igaz, itt díjakat nem osztottak, ma­ga a meghívás és a gálaműsoron való rész­vétel volt a kitüntetés. Végül Tibolddarócon nyertük meg az Országos Minősítő Verseny arany fokozatát. Sokat segített ebben az együttes támogatójaként Kótaj község ön- kormányzata mondta Hangácsi Mihály, a Szalonka Citerazenekar vezetője. Guszti Móni Járatsűrítést szeretnének A településen élő megkérdezettek szerint alapvetően nincs probléma a Kótajt és Nyír­egyházát összekötő magánkézben lévő autó- buszjárattal, ám nem ártana gyakrabban in­dítani a járatokat, főleg a hétvégi időszak­ban. Guszti Móni örül az új, kényelmes és szellős jára­toknak, melyek még a reg­geli és délutáni csúcsban is képesek elviselhetővé tenni az utazást ebben a nagy me­legben. - Bár a régi járat jó­val zajosabb, előnyeként em­líthetem a több ülő- és állóhelyet. Teljes árú menetjeggyel utazom, amit bevallom, sokai­tok egy kicsit - mondta a diáklány. Az alkalmi munkából élő Mazák András ritkán jár busszal, nyáron gyako­ri, hogy kerékpárral tekeri le oda-vissza a Kótaj-Nyír- egyháza távot. Amikor azonban mégis kettőnél több keréken utazik a vá­rosba, szívesebben választja a régi, kényel­mesebb járatot. Zsidai Gáborné napi buszozóként nyilatkozott. - A jegyárakat korrektnek, a járatok indulását és érkezé­sét pontosnak tartom, csak a járatsűrűséggel nem va­gyok kibékülve. Hétköznap még elfogadhatóak az órán­ként közlekedő járatok, ám hétvégén alig van buszközlekedés, Szerintem ezen kelle­ne változtatni. Simon Viktória Nyíregy­házán tanul, így gyakran utazik a menetrend szerin­ti járaton. - A napközben és csúcsidőszakban közlekedő járatok is képesek kiszolgál­ni a utazóközönséget, ám hétvégén igen ritkák a jára­tok. Ha szombat esténként szórakozni me­gyünk, inkább választjuk Nagyhalászt, mint Nyíregyházát, ahová kisvonattal jutunk el. Mazák András Zsidai Gáborné Simon Viktória Pékjeink mindig kisütnek valamit Egyre több a konkurens sütőüzem a megyében Manapság már alig van kereslet a kétkilós kenye­rekre, a csomagolt és szele­telt, kis kiszerelésű ter­mékeknek van piaca. Két műszakban dolgoznak a kótaji Fehér Kenyér Sütöde al­kalmazottjai, hogy reggelre friss kenyér kerüljön a csalá­dok asztalára. A húsz főt foglal­koztató vállalat naponta minte­gy tizenöt mázsa kenyeret és ti­zenkétezer darab pékárut ké­szít, ami Kótajban és vonzás- körzetében talál gazdára. Az üzemben akár többkilós, házi jellegű kenyereket is süthetné­nek, ám a mai fogyasztók in­kább a csomagolt és szeletelt ki­lós, illetve félkilós készítménye­ket preferálják. A multik árnyékában így nem kell több napig maj- szolgatni egy kenyeret, minden­nap friss sütésű falatokhoz jut a vásárló. Bár az utóbbi években egyre több a konkurens sütőüzem a megyében, azokkal a multicé­gekkel, akik önköltségi áron vagy az alatt árulják péktermékeiket, egyikük sem veheti fel a ver­senyt. Ám akik ismerik a finom kótaji ízeket, vélhetően úgysem fordulnak máshová. Marika néni most készülő briósait holnap százak fogyasztják majd reg­gelire (Fotók* Palicz István) Kótaj nem segélyeket oszt, hanem munkát ad Jövőre várhatóan elkészül a település közel egymilliárd forintos szennyvízberuházása Kótaj (KM - P. I.) - A négy­ezer-ötszáz lelkes település valósággal újjászületett az utóbbi két évben, az uniós pályázatokon nyert forintok­nak és képviselő-testület lel­kiismeretes munkájának kö­vetkeztében további dinami­kus fejlődés prognosztizálha­tó Kótajban. A Nyíregyházától 15 kilomé­terre fekvő, nagy múltra vissza­tekintő község jelenéről és fő­képp jövőjéről Kótaj első embe­rét, Orosz Mihályt kérdeztük. A polgármester elmondta: A me­gyeszékhely közvetlen közelében az itt lakók nem érzik úgy, hogy Nyíregyháza árnyékában élné­nek, a falu élete virul, lakossá­ga évről évre nő. A község ügyei­ben tizenkét tagú képviselő- testület dönt, melynek vezetője jómagam vagyok. A településen élőkért végzett kitartó munkánk gyümölcseként számos fontos fej­lesztőberuházás valósult meg a közelmúltban és van folyamat­ban jelenleg is. Kótajban a lég­it ................................................................... Beruházási tervek­és pályázatírások sokasága szerepel még a jövőbeni tervek között Orosz Mihály több embernek, mintegy száz fő­nek az önkormányzat és a volt téeszből alakult Zöld Bárók Kft. ad munkát. Elég nagy emellett a vállalkozók száma is, akik főképp a szolgáltatóiparban és a kereske­delemben tevékenykednek. Segélyezés helyett A munkanélküliségi ráta ala- csonysága azzal magyarázható, hogy a munkaképes inaktívokat közcélúan foglalkoztatjuk a rend­szeres segélyezés helyett. Az utób­bi évek dinamizmusát többek közt a Bodó-hegyi, hétezer négy­zetméternyi útalap, a központban lefektetett ezer négyzetméter dísz- burkolat és parkfelújítás, a két­ezer méternyi csapadékszik­kasztóárok hirdeti. Új utak nyittatnak Félmilliárd forintot nyert cél- támogatással a település nemré­giben, hogy 2005-re megvalósul­hasson Kótaj teljes szennyvízhá­lózati kiépítettsége, ám a pályá­zati pénzek csak a felét fedezik a szükséges kiadásoknak. A hiányzó összeget regionális for­rásokból és a település saját ere­jéből fedezik. Orosz Mihály hangsúlyozta, a szennyvízhálóza­ti beruházás kapcsán nem kell újabb pénzeket fizetniük azok­nak, akik a kilencvenes évek vé­gén e célból megalakult Vízi­közmű Társulat felé eleget tettek •* ■ ■ már e kötelezettségüknek. Ezen kívül beruházási tervek és pá­lyázatírások sokasága szerepel még a jövőbeni tervek között, így például a temetőravatalozó felújítása, új út nyitása a Petőfi és Dózsa Ferenc utca között, a falugondnok gépjárműcseréje, az iskola- és óvodakonyha eszközei­nek lecserélése, valamint a kis­térségekkel összefogva egy gyer­mekjóléti központ létrehozása Kótajban. Büszkék vagyunk A település igen büszke me­gyei másodosztályú csapatára, Fekete László edzőre és tehetsé­ges sportolóira. A 19 fős játékos­gárda harmadik helyen végzett a 2003/2004. évi bajnokságon, az idén is dobogós posztot remélnek a község lakói. Vasárnaponként 250-300 szurkoló is ellátogat a sportpályára, hogy nézze és biz­tassa kedvenceit. A pályát idén újította fel az önkormányzat. „Mintha a nagyszuleinket ápolnánk” Családias és meghitt légkör a református szeretetotthonban Naponta háromszor, önkormányzati támogatással, kevezményes áron étkezhet a kótaji Gondozási Központ Idősek Klubjának huszonhá­rom életvidám tagja. A köz­pont szakácsa összesen mint­egy 50 személyre süt-főz.. Harminc emberről gondos­kodnak a Kótaji Református Szeretetotthon lelkiismeretes dolgozói. A bentlakóknak rendszeresen szerveznek ki­rándulást, irodalmi délutáno­kat, egészségükre tapasztalt háziorvos vigyáz. Szabados Attiláné szabadidő­szervezőként dolgozik az otthon­ban. Reggel könnyed sétára vi­szi a már-már családtagjainak te­kintett „örök fiatalokat”, hogy 9 órától frissen hallgassák az is­tentiszteletet. Ezt követően szí­nes, változatos programokat szervez a lakóknak, lehetőleg mi­nél nagyobb létszám bevonásá­val. Többször szervezett már ki­Szabados Attiláné rendszeresen olvas fel irodalmi alkotásokat sze­retett hallgatóinak rándulást közeli és távolabbi he­lyekre. Ha „otthon” időznek a la­kók, szép verseket és érdekes no­vellákat hallhatnak a fiatal és lelkes népművelő tolmácsolásá­ban. Együtt sírnak, nevetnek Mára igazi családdá, szeretettel­jes közösséggé forrt össze az itt élő és dolgozó emberek élete. Tudnak egymás bújáról, bajáról. Megnyug­tató a tudat, hogy csak egy kar­nyújtásnyira rendel a háziorvos, akihez bármikor fordulhatnak tes­ti (vagy olykor lelki) panaszaikkal. Az idősek igen sokat segítettek a közelmúltban a befőzési munkála­tok során, amit a szakácsnők fi­nom, házias ételekkel „háláltak meg” nekik. Ezt megelőzően gyer­meknapra varrtak babákat a kó­taji óvodások legnagyobb örömére. A rendért és biztonságért dolgozunk A kótaji polgárőrségnek igen jó kapcsolata van a rendőrséggel A szolgálati kedv nem, a taglétszám kis mértékben, a civil támogatók száma pedig nullára csökkent az elmúlt években. Közel száz fővel, országos szinten az elsők között alakult polgárőrség Kótajban a kilenc­venes évek elején. Esténként né- hányan, saját autóinkkal cirkál­tunk a településen, őrködve a lakók nyugalma és értékei fölött - emlékezett vissza a több mint egy évtizedes múltra visszate­kintő kótaji polgárőrség genezi­sére Horváth Pál titkár. A szol­gálat mai napig így zajlik, ám a polgárőrök száma némiképp csökkent az évek folyamán. Má­ra teljes egészében az önkor­W..............* ................................................... Sokan fordulnak közvetlenül hoz­zám, a rendőrség riasztása helyett. Horváth Pál .........<...........................w mányzat tartja fenn a rend-őrök működését. Ma alig több mint nyolcvanan vannak, hogy ellássák feladatai­kat. Minden éjszaka járőrözni indulnak néhányan, hogy felügyeljenek a környék rend­jére. Bár egy-egy kisebb bűneset mindig akad, az utcákon való rendszeres jelenlétük óta jelen­tősen csökkent a betörések, lo­pások száma a településen. A kótaji polgárőrségnek igen jó kapcsolata van a rendőrséggel, azonnal riasztják a hatóság em­bereit, ha szükségessé válik beavatkozásuk. Kisebb problémák, konfliktu­sok esetén a lakók gyakorta köz­vetlenül hozzánk fordulnak a rendőrség helyett. A kótaji családok is készülnek az őszi tanévkez­désre. Egyre nagyobb a ke­reslet az iskolatáskák, íróesz­közök, füzetek és tornafelsze­relések iránt. r É

Next

/
Oldalképek
Tartalom