Kelet-Magyarország, 2004. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-25 / 198. szám
2004. augusztus 25., szerda KELET MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Kiállítás. A megyei önkormányzat tar- pai Kikelet Ápoló-Gondozó Otthonában a megyei önkormányzat által fenntartott, valamint más szociális intézmények ellátottai által különféle technikákkal készített terápiás termékeket bemutató kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg, minden nap 8-18 óra között. 0 Könyvbemutató. A Borbányai Művelődési Ház Baráti Köre által szervezett Irodalmi Kávéházban, szeptember 4-én, Budaházi István mutatja be verseskötetét. 0 Ügyfélszolgálat. A Mentálhigiénés Központ (Nyíregyháza, Sarkantyú u. 30-36.) hétköznapokon 8-16 óra között áll az ügyfelek, érdeklődők rendelkezésére. Végső búcsú Farkas Kálmántól Nyíregyháza (KM) - Mély részvéttel kísérték utolsó útjára tegnap a Nyíregyházi Északi Temetőben a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett Aranytollas újságírót, Farkas Kálmánt, a Kelet-Magyarország nyugdíjas újságíróját. Búcsúbeszédében Szanics Rudolf, az Országos Szórakoztatózenei Központ megyei megbízottja írói, újságírói munkássága mellett azt emelte ki, milyen kiemelkedő szerepet vállalt a rendszerváltás után a cigányság felemelkedésének szolgálatában mint kisebbségi önkormányzati képviselő, a kulturális szövetség vezetője, a Lun- go Drom című újság szerkesztője. A család nevében dr. Lázók Tibor köszönt el az elhunyttól. A volt munkatársak nevében Kopka János, a Kelet-Magyarország nyugalmazott főszerkesztője vett végső búcsút Farkas Kálmántól, akinek hamvait saját kérésére a család sóstói kertjében, az elhunyt kedvenc fája alatt helyezték örök nyugalomra. Művész-tár, • Kedden egész napos programok és kézműves foglalkozások mellett nyitotta meg kapuit a Művész-tár művészellátó, kreatív hobbi- és írószerbolt. . (Fotó: Sipeki Péter) ÖN SZERINT? Ön szerint Nyíregyháza dinamikusan fejlődő város? A leadott voksok aránya: Szavazók Mai kérdésünk: Ön szerint megszünteti-e a kormány az adókedvezményeket? Szavazatát leadhatja: www.szon.hu KELET NEHÉZ HELYZETBEN A BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA A tanévkezdés előtt egy héttel nem valami rózsás a helyzet a nyíregyházi Benczúr Gyula Általános Iskolában. A közbeszerzési eljárás módosítása miatt később írták ki az iskola felújításáról szóló pályázatot, így Lekvármúzeum a szatmári térségben Az ország első Lekvárium-házát hétfőn avatták Penyigén Az ország első szilva- és lekvármúzeuma Penyigén (Fotó: a szerző) Penyige (KM - K. N.) - Megint kitaláltak valamit Penyigén. Valamit, ami eddig még nem létezett. S meg is valósították. Szilva- és lekvármúzeumot hoztak létre a település központi helyén, a Túristvándi felé valamint a Mánd irányába vezető utak alkotta háromszögben.- Ez a Lekvárium-ház nem kidobott pénz, azt jelenti amit szüléinktől örököltünk: a munka szeretetét, kitartást, leleményességet - fogalmazott az épület hétfőn tartott avatási ünnepségén Körösi Miklósné polgármester. Kemencék a tornácon Az országban egyedülálló múzeumnak egy mintegy százéves parasztház biztosít helyet. A felújítási és átalakítási munkálatokat követően, a helyiségekben a település világhírű gyümölcsére építve, annak feldolgozási módjait képekkel, leírásokkal, használati eszközök tárlatával szemléltetve rendeztek be kiállítást. A berendezés lakossági adományokból származik, amelyeket a Magyar Terület és a Regionális Fejlesztési Hivatal támogatásából vásárolt bútorokkal tett teljessé az önkormányzat. A tornácos ház folytatásában két lekvárfőző üst és két kemence ad lehetőséget a szilva egyik feldolgozási módjának bemutatására, s a mesebeli képet az udvaron álló ökrös szekér teszi teljessé.- A piacon megjelenő penyigei termék szellemi és kulturális értékén túl, a lakosság összefogásának egyedi módja mutat itt példát - fogalmazott Vfrágh Rudolf, kormányfőtanácsos, aki Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára üzenetét átadva felavatta a Lekváriwn-házat. Támogatják az új miniszterelnököt Nyíregyháza - Az MSZP kongresszusi küldöttei és megyei elnöksége egyetértve tanácskoztak a miniszterelnök jelöléséről. Egyetértettek a kettős jelöléssel. A sikeres kormányzás érdekében támogatni fogják a megválasztott miniszterelnököt. Döntés szabadon A küldöttek informálódtak a kialakult helyzetről és a jelöltekről. Megállapították, hogy mindkét jelölt rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek alkalmassá teszik őket a kormány vezetésére. A küldöttek a kongresszusig tárgyalni fognak az őket delegáló szervezetekkel, és a megszerzett vélemények alapján szabadon alakítják ki álláspontjukat. Tukacs István az MSZP Megyei Elnöke Veszélyes anyaggal teli hordók a tüzépen Egyelőre vizsgálják, hogyan kerültek ide az ártalmas vegyszerek Elhalasztották a közgyűlést Nyíregyháza (KM) - A korábban meghirdetett időponttól eltérően nem augusztus 25-én, szerdán, hanem augusztus 30-án, hétfőn 13 órakor tartja ülését a nyíregyházi képviselő-testület. Ekkor adják át a Virágos Nyíregyházáért környezet- szépítési pályázat díjait is. A nyerteseket a megváltozott időpontról külön értesítik. Nyíregyháza (KM) - 2004. augusztus 16-a és 19-e között négynapos tehetséggondozó matematikai tábort tartottak a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban. A táborba az iskola tanulóin kívül megyénk több iskolájának 8. és 9. osztályos diákjai kaptak meghívást a megyei matematikaversenyeken elért eredmények alapján. A foglalkozásokat dr. Kiss Sándor főiskolai docens és a gimnázium tanárai (többek között Márku Ágnes és Kallós Béla) tartották. A táborban folyó munkát két idősebb diák is segítette. Országos szinten Kallós Béla, a tábor szervezője elmondta: jellemző hogy megyénkből az általános iskolás korúak közül többen jól szerepelnek az országos szintű matematikaversenyeken, de a középiskolában már kevesebb szép eredmény születik. Ezért szerveztük Nyíregyháza (KM - Cs. K.)- Balkány és Szakoly között egy tüzépen háromszáz hordó veszélyes anyagot tárolnak, a szállítmány Budapestről érkezett. Keddi névtelen telefonálónk szerint néhány hordót azóta már el is loptak a telepről. Megkérdeztük Bogdányiné dr. Mészáros Ágnest, a Felső-Tisza- vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatóját, aki hagyományteremtő céllal ezt a tábort, és remélem, hogy a következő években több évfolyamot is be tudunk vonni. Leskovics István szentimrés diák, a megyei matematikaverseny 3. helyezettje arról beszélt, hogy a két hónapos vakáció után szokatlan volt újra belerázódni a matematikai légkörbe, de a végére belejöttünk és sok tudással részben megerősítette a hírt. Elmondta: valóban szállítottak Bal- kányba veszélyes anyaggal teli hordókat, az ügyben a rendőrség meg is kezdte a nyomozást. Miután a rendőrség a felügyelőséget értesítette, a környezetvédelmi szakemberek azonnal helyszíni szemlét tartottak, majd kérték a rendőrséget, foglalja le a szállítmányt. Ez meg is történt, a hordókat most egy betonburkolatú zárt helyiségben rendőrségi zár alatt tartják. Arról nem tud az felvértezve várjuk a következő év versenyeit. Az órák jó hangulatban teltek. A délelőtti kemény munka után délután és este sportolással, internetezéssel és különböző játékokkal töltöttük el az időt. Jó volt, hogy a megyéből több diákot megismerhettünk, és összemérhettük tudásunkat. Köszönjük tanáraink munkáját. igazgató, hogy hordókat loptak volna el innen. Egyelőre vizsgálják, hogyan kerültek ide a veszélyes anyaggal teli edényzetek, kik a tényleges megrendelők. Nem tudni azt sem, mikor és ki, főleg kinek a költségén végzi el az ártalmatlanítást, mert az a közigazgatási felősség megállapítását követően határozható meg. A nyomozás - környezet veszélyeztetése miatt - tovább folyik a tettesek felderítésére. Nagyobb bizottság Nyíregyháza (KM) - Két újabb taggal tervezi bővíteni a Sóstó-Gyógyfürdők Rt. felügyelő bizottságát a nyíregyházi közgyűlés. Az előterjesztés az augusztus 25-i ülés napirendjén szerepel. Az új tagok: Németh Péter (MSZP) és Vinnai Győző (Fidesz). A felügyelő bizottság elnöke Szokol Tibor, tagjai (kiket már korábban megválasztottak): Deli István, Gyarmati Mihály, Giba Tamás és Simái Mariann. Ezredtalálkozó Nyíregyháza (KM) - Az egykori MN 5125 (Nyíregyháza, Voro- silov-laktanya) alakulatnál szolgált állomány részére - szeptember 4-én a HEMO-ban - baráti találkozót szerveznek, amelyre meghívnak minden ezredtársat. Felvilágosítás: Obiián Tivadar a 06- 42/456-501 és Vámosi Zoltán a 06- 30/9842-372 számú telefonokon. Szünidőben is matekoztak a kisdiákok Tehetséggondozó tábort szerveztek a Szent Imre Gimnáziumban A matektábor résztvevői (Fotó: amatőr) V csak augusztusban kezdődhetett el a munka. A tanítás elkezdődik, de kompromisszumokra lesz szükség, mert a 44 milliós rekonstrukció október közepére fejeződik be. (Fotók: Balázs Attila)