Kelet-Magyarország, 2004. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-14 / 190. szám

2004. augusztus 14., szombat KilET MEGYEI TÜKÖR /5 Repülőnap. Világhíres magyar műre­pülők, ritkán látható repülőgépek légi­parádéjával, s számos látványossággal, sétarepülési lehetőséggel kínál szórako­zást a repülőnap a nyíregyházi repülő­téren vasárnap 10 órától. 0 A Sóstói Múzeumfalu technikai okok miatt szombaton egész nap zárva tart. Vasárnap már a szokásos nyitva tartás szerint, 9-18 óráig várják a látogatókat. Leveleki Nagyvásár. A leveleki önkor­mányzat a tó szabadtéri strandja mellett augusztus 28-án nagyvásárt rendez. Finiséhez érkezett a Nyírbátori Zenei Napok Nyírbátor (KM - K. É.) - Finiséhez ér­kezett az immár 38. alkalommal megren­dezett Nyírbátori Zenei Napok programja. Dózsa György igazgató lapunknak el­mondta: az eddigi rendezvények igen nagy sikert arattak, ami egyáltalán nem csoda, hiszen neves előadók sorát hív­ták meg. Változatlanul folytatták azt a nagysike­rű hagyományt, hogy a környező telepü­léseken, kisebb falvak műemléktemplomai­ban is szerveznek koncerteket. Nyírmi- hálydi, Máriapócs, Csaroda, Mátészalka olyan helyszínei az előadásoknak, amelyek vonzzák a közönséget. Zenei csemegék sorozatban A programok közül igencsak kiemelke­dik a legközelebbi, augusztus 15-i, amikor Nyírbátorban, a Minorita templom udva­rán este fél 9-től Vajda János: Leonce és Léna című zenés színházi előadására ke­rül sor. A belépés díjtalan. Augusztus 16- án fél 8-tól a református műemlék temp­lomban a Budafoki Dohnányi Ernő Szim­fonikus Zenekar lép közönség elé, 18-án pedig ugyancsak a református műemlék templomban a Brassai Kamarazenekar hangversenyére kerül sor. Igazi zenei csemege lesz, augusztus 19- én a Sinfonietta Montfort hangversenye, amelyet Bognár Ferenc vezényel majd. A nyírbátori zenei események ünnepi, zárókoncertjére augusztus 20-án kerül sor, amelyen a Kolzsvári Magyar Opera Zene­kara Beethoven: István király című mű­vének nyitányát, valamint Bartók: Kéksza­kállú herceg vára című művét mutatja be. Nyíregyháziak balesete Rahón Az első oldalon olvasható közúti baleset ügyében a helyiek is intézkedtek: az ung­vári főkonzul, valamint Revák István, a Kárpátaljai Megyei Adminisztráció helyet­tes vezetője, Oreszt Klimpusz országgyű­lési képviselő mozgósította az illetékeseket a minél gyorsabb és hathatósabb támoga­tás érdekében. Szuromi Antal ungvári konzultól pén­tek késő délután arról kaptunk tájékozta­tást, hogy valamennyi sérült hozzátartozó­ját értesítették, közülük többen a helyszín­re siettek. A súlyos sérültek hazai kórház­ba szállításáról gondoskodtak és valameny- nyi könnyebben sérült kiránduló hazatér­hetett pénteken. Ajándékátadás ■ A Kelet-Magyarország megjelenése óta hűséges olvasónk a Kó- tajban élő Szunyogh György, aki 93 éves. Lapunk egyik legrégibb előfizetőjének aján­dékkosárral kedveskedett szerkesztősé­günk, melyet Vida Erzsébet területi kép­viselő adott át. (Fotó: Racskó Tibor) A Mól által indított és az Egészségügyi, Szo­ciális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM), valamint az Országos Tiszti főorvo­si Hivatal (OHT) szak­mai támogatásával zaj- [ ló országos szűrőprog­ram pénteken ért nyír­egyházi állomásához. A program keretében szakemberek szemésze­ti és ortopédiai szűrést végeztek az általános iskolás korosztály köré- j ben, a szülőket pedig táplálkozási tanácsok­kal segítették a Nyír- Plaza parkolójában. (Fotó: Sipeki Péter) Szűrőprogram Jogértelmezési hibát követtek el A polgármestert jogszerűtlenül hívták vissza Nyíregyháza (KM - S. M.) - Jogszerűtlenül járt el a me­gyei Közigazgatási Hivatal, amikor felmentette polgár- mesteri tisztségéből Géberjén község polgármesterét. Ezt mondta el az érintett és jo­gi képviselője pénteken a megyei bíróság döntésére hivatkozva. ÁSZ-vizsgálat indult Időközi polgármester-választá­son lett Géberjén község polgár- mestere Kovács Sándor, miután egészségügyi okokra hivatkozva visszavonult a település koráb­bi vezetője. Hivatalba lépését kö­vetően az Állami Számvevőszék vizsgálatot indított, melynek eredményeként számviteli fegye­lem megsértésének vétségét álla­pította meg, és ügyészségi felje­lentést tettek a település vezető­je ellen. Egy későbbi vizsgálat során derült fény újabb hiányos­ságra, melyben - 173.393 forint miatt - a polgármester kimerí­tette a gondatlan kezelés jogi ka­tegóriáját. Az ügyben a bíróság döntött: tárgyalás mellőzésé­vel próbára bocsátotta Kovács Sándort. Nincs bizonyító ítélet Egy évvel a történtek után a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal visszahív­ta a polgármestert és időközi vá­lasztás kiírását kezdeményezte. Azonban ez a döntés jogszerűt­len volt - emelte ki Helmeczy László a településvezető jogi kép­viselője. Elmondta: nagy presztízsvesz­teség a hivatal számára, hogy ilyen nagymértékű jogértelmezé­si hibát követtek el, hiszen Ko­vács Sándor ügyében nem szü­letett bűnösségét bizonyító ítélet, mely oka lehetett volna a vissza­hívásnak - ezt megerősítette egy közelmúltban született megyei bírósági döntés is. Segítség csúcsév a fiataloknak Könnyíteni akarják az első lakáshoz jutást Nyírbátor (KM - K. É.) - Örömmel jöttem Nyírbátor­ba, ahol lelkes fiatalok or­szágosan is elsőként szer­vezték meg azt az Azfeszt elnevezésű rendezvényt, amelyen fiatal amatőr ze­nekarok mutatkoznak be. így fogalmazott az MSZP parlamenti képviselője, az Or­szággyűlés Ifjúsági és Sport- bizottságának alelnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet pén­teken a nyírbátori fesztivál nyitásakor tartottak. Újhelyi István a továbbiak­ban elmondta: az idei nyáron a kormány a rendszerváltás óta a lehető legnagyobb segít­séget nyújtotta a fiatalok üdül­tetésében, a gyermekek és az ifjúság nyári programjainak szervezésében. Csak az idén közel kétmilliárd forintot köl­töttek erre a célra, így jöhet­tek létre igényes porgramok, létesülhettek klubok, az ifjú­ság kulturált szórakozását és pihenését szolgáló események. Nem lesz több sorozás- Az MSZP a következő évi költségvetésben is hasonló mértékben szeretne ilyen cé­lokra támogatást nyújtani - fo­galmazott a politikus, aki szólt a lakástámogatási rendszer változásainak azon részeiről, amelyek könnyebbé tennék a használt lakás vásárlását, a vissza nem térítendő szociál­politikai támogatások igénybe­vételét, ezzel is szolgálva a fia­talok lakáshoz jutásának könnyebbé tételét. Az MSZP teljesítette azt a kampányidő­ben meghirdetett programját, amely a sorkatonai szolgálat megszünetését jelentette. A gyerekekért kibővült a napközi Jánkmajtlson (Fotó: a szerző) A gyerekek érdekében bővítettek Jánkmajtison Jánkmajtis (Molnár Károly) - A település központjában mo­dern napközi otthont vehetett birtokba a jánkmajtisi önkor­mányzat. Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke adta át Cséke László polgármesternek azt az objektumot, ami 150-160 étkező számára teszi lehetővé a napi meleg étel elfogyasztását. A kör­zeti iskolával szemben lévő épü­letre 18 millió 300 ezer forintot fordítottak. A munkát az előző tanév befejezése után kezdték. A két új ebédlőhelyiségbe új asz­talok és székek kerültek. Vendégek is étkezhetnek Szeptembertől Császló, Cse- göld, Darnó, Kisnamény és a székhely település általános is­kolás diákjai, nevelői illetve a vendégétkezők fogyaszthatják majd el az itt készült meleg éte­leket. Az átadási ünnepségen az iskola diákjai illetve a helyi Sze­retet és Béke Nyugdíjas Klub da­losai is közreműködtek. Opel Jó ötletek - jobb autók. Dermesztő mmm Astra Classic II. 2 799 000 forintért ajándék klímával! Alapfelszereltség: ABS 1.4 ECOTEC motor szervokormány vezető oldali légzsák Az ajánlat az 1.4-es, ötajtós aíapmodeflekre vonatkozik, 2004. szeptember 30-ig. Fogyasztás: 5,5-9.8 l/100kmt C02 kibocsátás: 167-174 g/km. Az autó illusztráció. Az Ön Opel-partnere: Opel Csősz MINŐSÉGI OPEL MÁRKAKERESKEDŐ 4400 Nyíregyháza, Rákóczi utca 60. Tel.: (42) 597-666, Fax: (42) 597-667 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. csoszkft@opelcsosz.hu, www.opelcsosz.hu HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom