Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-17 / 166. szám

2004. július 17., szombat KELET GYÁSZJELENTÉS /15 „Szívem immár magasabbra, igazabbra éhez: Szállni vágy a gyönyörűség örök kútfejéhez. Már előttem Isten arca s ama boldog Ország, Már ezentúl annak élek. Világ, Isten hozzád!" Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy KECSKEMÉTI SÁNDOR a kemecsei mentőállomás volt dolgozója, Kótaj, Kossuth út 9. szám alatti lakos 2004. július 15-én, 64 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2004. július 19-én, hétfőn, 15.00 órakor a kótaji temető ra­vatalozójából lesz római katolikus szertartás szerint. 533684 A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy BÁNFALVI MIKLÓS ny. középiskolai tanár, szakfelügyelő életének 79. évében hosszan tartó betegség után 2004. július 12-én csendesen elhunyt. Kívánsága szerint hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. Ezúton fejezzük ki köszönetünket or­vosainak és ápolóinak odaadó munkájukért. 532184 Gyászoló felesége, lányai, vejei, unokái. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH LÁSZLÓ volt tiszakanyári lakos, volt vadásztársasági elnök, életének 81. évében elhunyt. Temetése 2004. július 17-én (szombaton) 13.00 órakor lesz a tiszakanyári ravatalozóból. Gyászoló család. 534013 £ „ Úgy menté! el tőlünk, mint ősznek virága, Sírba szállt szívünk boldogsága. Az idő múlik, a fájdalom nő, Nem hoz enyhülést a múló idő. Egyetlen vigaszunk, hogy mi is hozzád térünk. Melletted nyugalmas lesz megint az életünk." Fájó szívvel emlékezünk FORGONY LUKÁCSNÉ volt nyírtéti lakos halálának 25. évfordulójára. Férje, fia: József, lánya: Manyi, unokái: Márta és Józsi, dédunokája: Józsika. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH FERENC volt papírgyári dolgozó székelyi lakos, életének 71. évében hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2004. július 19-én, hétfőn de. 10.00 órakor lesz római katolikus szertartás szerint a székelyi temetőben. 534306 Gyászoló család. Köszönetét mondunk minden kedves szomszédnak, rokonnak, is­merősnek és barátnak, akik szeretett édesanyánk, ÖZV. DAKU GERGELYNÉ szül. Sajtos Eszter volt tiszabezdédi lakos temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút , helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. EMLEKEZES „Fáj az árvaságunk, szívünkben él emléked. Örökre fájdalmat hordozunk, mert elfeledni soha nem tudunk Téged. Elvitted a derűt, fényt, meleget, csak egyet hagytál, az emlékedet. Hogy az Édesanya milyen drága kincs, Csak az tudja akinek már nincs, Mindent adhat az ég kétszer, márványt, kincset palotát, csak egyet nem adhat kétszer, szerető Édesanyát " Fájdalommal és megtört szívvel emlékezünk, életünk legszomorúbb napjára BUZAKNE GÁL ANDREA halálának 2. éves évfordulóján. Örökké gyászoló édesanyja, gyermekei: Viktor és Máté. 527826 „Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni, Szívetekben hagytam emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély megrendüléssel és fájó szívvel búcsúzunk kollégánktól, LITVAI ZOLTÁNTÓL a Nyírség Könnyűfém Bt. vezetőjétől, aki 57 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2004. július 19-én, hétfőn 13.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ra­vatalozójából. Gyászoló munkatársai. 533917 a „Harmattá lett, csillaggá lett, temetőben sírhalom, mint aki tán nem is sejti, mennyire fáj, mikor elmegy." 1 (Kányádi Sándor) Köszönetét mondunk mindenkinek, aki szeretett temetésére édesapánk, LÁBAS LÁSZLÓ eljött, részvétével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztett. 532174 Gyászoló család. £ Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVATH KAROLY volt Nyíregyháza, Népkert utcai lakos életének 73. évében betegség után hirtelen elhunyt. Temetése 2004. július 20-án, kedden 12 órakor lesz a nagykállói temetőben. 534006 Gyászoló felesége, gyermekei és családja. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZLOBODA JÓZSEFNÉ szül. Guth Gizella temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, SMID FERENC MÁV-nyugdíjas temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. „Fiatal voltál, reméltük, Rajtad nem fog a halál, De Isten akarata szent, Hívott, menned kellett. Hiába vártunk, nem jöttél már, Sírodra virágot hintünk, Emléked mindannyian kegyelettel őrizzük" Fájó szívvel emlékezünk drága halottunk, BUZAKNE GAL ANDREARA halálának 2. évfordulóján. Férje, gyermekei: Viktor és Máté, sógora: Zsolti és családja, anyósa, barátai, ismerősei. 533932 „ Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel Ot már nem hozhatjuk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BECSKEHÁZI LAJOSNÉ szül. Zöldi Erzsébet volt tiszateleki lakos halálának 10. évfordulójára. Gyászoló gyermekei és unokái. 532427 i „Elvitted a derűt, a fény, a meleget, Csak egy sugárt hagytál, az emlékedet." Fájó szívvel emlékezünk ILLÉS GYULA volt vásárosnaményi lakos halálának 3. évfordulójára. 531820 Felesége és gyermekei. „Aki szeretteinek szívében él, nem halt meg, S 0 csak távol van; és mindenki, ’ifffp aki hazatér az Úrhoz, a családban marad..." ■pP$F (Szent Jeromos) AÍU Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. ÁRKOSY FERENCNÉ szül. Gyurján Olga életének 67. évében 2004. július 13-án elhunyt. Drága halottunk bú­csúztatása 2004. július 19-én 15 órakor az Északi temető főbejárati ravatalozójából lesz görögkatolikus szertartás szerint. Gyászoló család. „Nem ezt akartam, nem így, ||pf szerettem volna élni még, el kellett menni! Ha emlegettek, közietek leszek, A de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok." Fájó szívvel emlékezünk SZABÓ ZOLTÁN volt nagyhalászi lakos halálának 3. évfordulóján. 533860 Szerető felesége és két lánya. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és w szerették, hogy BOZSÓ JÁNOS volt nyírturai lakos, életének 73. évében hosszú betegség után 2004. július 15-én elhunyt. Temetése 2004. július 17-én, szombaton du. 16 órakor lesz a nyírturai köztemető ravatalozójából. Gyászoló családja. 533920 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, OZV. VARK PETERNE szül. Smid Erzsébet temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 534249 Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek, jó szomszédnak, akik MARODA ANDRÁSNÉ , temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló rokonság. Emlékezünk. „Nem szűnsz meg szívünkben élni, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Maradsz bennünk csöndesen örökre. ” TAKÁCS GEDEON volt szabolcsbákai lakos halálának 10. évfordulóján. Szerető családod, soha el nem felejtünk. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom