Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-17 / 166. szám
2004. július 17., szombat KILÉT HÁTTÉR / 3 HÍREK 0 Ügyes kezek. Augusztus 2-6. között kézműves napközis táborba várják a gyerekeket a Sóstói Múzeumfaluban. Érdeklődni a táborvezetőnél, Botrágyi Károlyné 30/483-2501-es számon. 0 Tisztabereki vigasságok. Ma falunapot rendeznek a tisztabereki sportpályán. Lesz fogathajtó- és, aszfaltrajzverseny, délután fellép a Kacifánt, a Nelson együttes, a Tarpai Citerazenekar, az Estella hastáncegyüttes, este Baby Gaby. A tűzijátékot utcabál követi. NÉZŐPONT Adózunk, adózunk 2. Angyal Sándor e-mail: angyal@kelet.szon.hu n át, akkor most van, vagy nincs? Mármint valódi véleménykülönbség a koalíció két pártja között adóügyben? Állítólag mindketten egyetértenek az adó- csökkentés szükségességében, - ez volna az azonosság. Ám míg a szocialisták „nem engednek a 48-ból" (az új adósávból, ahol a 6 millión felüli évi keresetet 48 százalékos adókulccsal illetnék), addig a szabaddemokraták hallani sem akarnak róla és a 30 százalékos egyszerűsített jövedelemadó mellett kardoskodnak. Lehet persze árnyaltan fogalmazni, szépíteni is az adóvitán, de látni kell, ez a mostani helyzet valódi véleménykülönbség. A szocialisták a gazdagok érezhetőbb megadóztatása mellett érvelnek, szerintük ezt diktálja az arányos közteherviselés elve, no meg az is, hogy valahonnan forrást kell szerezni a szegényebb rétegek megsegítésére. Ugyanakkor a szabaddemokraták sem ok nélkül tartanak kifordított tenyeret a 48 százalék elé, mert attól tartanak: még többen fogják eltitkolni valós jövedelmüket, avagy igyekeznek kimenekíteni az országból tőkéjüket és ott befektetni, ahol kedvezőbb az adózási rendszer. Ráadásul továbbra is tartja magát az az álláspont, hogy a legálisan 6 milliós évi jövedelmen felül keresők létszáma elenyésző, az ebből származó pluszbevétel csepp a tengerben csupán. Magam pedig továbbra is tartom azt a nem csupán magánvéleményemet, hogy legalább ilyen nagy harciassággal kellene utána nézni annak, valóban megérdemli-e mindenki azt az évi több mint 6 milliót. Olcsóbb államról papolnak a politikai elit tagjai, ám amikor arra kerül a sor, hogy számba vegyék, hol vannak felesleges, csak látszatmunkát végző szervezetek, vagy párhuzamosan ugyanazt a munkát végző csoportok s, hogy milyen köny- nyen dobálóznak a 4-500 ezer forintos havi fizetésekkel éppen az állami szervezet magasabb szféráiban, akkor nyomban elbizonytalanodnak. Nem lenne haszontalan úgy istenigazában utána járni annak sem, hogy a feltűnően túlfizetett miniszteriális apparátus mellett miért van szükség ugyancsak nem fillérekért dolgozó külső szakértőkre. Nem tíz vagy száz ember dolgozik ekként ebben az országban. Vagy ez csupán egy lényegtelen felvetés? Kritikai eszköz (Rajz: Ferter János) Gruber- és Kő- alkotások a múzeumban Gruber Béla festő-, és Kő Pál szobrászművész kiállítását Bán Ferenc Ybl- és Kos- suth-díjas építész nyitotta meg tegnap Nyíregyházán. A tárlaton közel 33 festménye látható a fiatalon elhunyt piktornak. Az em- kékkiállítás létrejöttében a Gruber család önzetlen segítőkészsége is nagy szerepet játszott. A művész festményei mellett a Munkácsy-, és Kossuth-díjas szobrász, Kő Pál műveit is megcsodálhatja a művészetkedvelő közönség. Az alkotások a Jósa András Múzeumban augusztus 20-ig tekinthetők meg. (Fotó: Sipeki Péter) Megdöbbentő tragédiák a vasúti átjárókban Egy csapókaros félsorompó tíz-, egy komplett berendezés harmincmillióba kerül több baleset történt vasúti-közúti kereszteződésekben. A hét elején a Balaton közelében külföldiek haltak meg egy kereszteződésben, a közelmúltban a szabolcsi község, Tiszaszentmár- ton mellett egy tejeskocsi hajnalban a sínekre hajtott, a vonat felborította, szerencsére itt nem halt meg senki. Óv az andráskereszt A Közlekedési Főfelügyelet és a megyei közlekedési felügyeletek bejárás, felmérés keretében mostanában sok helyen megvizsgálják a vasúti útátjárókat, a közlekedési felügyelet határozza meg a MÁV szakembereinek bevonásával a biztonsági fokozat szempontjait. Van ahová fényjelzőt, vagy csapókaros sorompót kell telepíteni. Egy csapókaros „félsorompó” telepítése majdnem 10 millió forintba kerül, egy útátjáró új és komplett védelmének kiépítésére 30 millió forintot kell(ene) fordítani. Kis forgalmú átjárókban az andráskereszt figyelmezteti az autósokat, hogy vasút következik. Az andráskeresztet például Németországban is alkalmazzák. A MÁV Vezérigazgatósága arról is tájékoztatta lapunkat: „Nemzetközi felmérések szerint más országokban a vasúti útátjárókban elhelyezett biztonsági rendszerek aránya megegyezik a magyarországi számokkal.” A vezérigazgatóságon hangsúlyozták: idén a MÁV 400 milBaleset Császárszállás közelében lió forintot különített el a vasúti átjárók biztonságának növelésére. Ellopták a kábelt Ebből az összegből 62 átjárót akarnak korszerűsíteni. A MÁV Debreceni Területi Igazgatóságán megtudtuk: tavaly Nyíregyháza mellett 3, nagyobb biztonságot nyújtó csapórudas sorompót építettek, idén Nyírmadán és Vaja - Rohodon épül ilyen sorompó. (Megjegyezzük: például Tiszabez- déden is kellene korszerűsíteni az útátjárót.) Záhonyban kaptuk az információt, amely szerint a közelmúltban Újkenéz mellett ellopták a kábelt, egy darabig a fénysorompó nem működött, nőtt a balesetveszély. Igaz, a KRESZ (Fotók: Balázs Attila archív) előírja, hogy a nem működő fénysorompó előtt meg kell állni. A záhonyi vasúti szakemberek a rendőrökkel közösen néha eddig is ellenőrizték az útátjárókat, a traffipax többször rögzítette, hogy egyesek 80 km-es sebességgel hajtottak át a síneken. Szemléletváltozás kell Nemcsak vasúti beruházásokra, szemléletváltozásra is szükség van. A záhonyi vasutasok több környékbeli iskolában előadásokat tartottak a közlekedés veszélyességéről. Elmondták, hogy a lendületben lévő, több 100 tonnás vasúti szerelvények fék- útja több mint száz méter. Ütközésnél pedig mindig a mozdony erősebb... Nyíregyháza, Budapest (N. L.) - A szabálytalankodó gép- járművezetők készüljenek fel rá, hogy a következő napokban, egészen július 31-ig a megyei rendőrkapitányságok, a polgárőrség és a Vasútőr Kft. szakemberei közösen ellenőrzik a vasúti átjárókat. Az ellenőrzés nemcsak a gépjárművezetők viselkedésére, hanem a fénysorompók, andrás- keresztek állapotára is kiterjed. A katasztrófa emberáldozata Az információt a MÁV Rt. Biztonsági Igazgatóságától kaptuk. A szigorú ellenőrzés kiváltó oka, hogy az utóbbi időben egyre Hangverseny az orgonáért Nyírjákón énekel a baktalórántházi kórus Baktalórántháza (N. Cs. É.)- A nyári hónapokban sem unatkozik a Baktalórántházi Városi Vegyeskar. A közelmúltban a ra- mocsaházi falunapon énekeltek az együttes tagjai, majd Szlovákiában egy rangos rendezvényen, a „Csemadok” napokon álltak színpadra az énekesek. A nyári szünet előtt, még ezen a héten szombaton, július 17-én 19 órától nagyszabású templomi hangversenyt adnak Kenéz András karnagy vezetésével a nyír- jákói római katolikus templomban jótékonysági céllal. A bevételt a templom orgonájának a javítására ajánlják. A baktalórántházi vegyeskar a ramocsaházi falunapon (Fotó: a szerző) Régi terve és álma Kéry Péternek, hogy Sóstó történetét filmre vigye. Azt, hogy az álomból miként lesz valóság, elolvashatják hétfőn. ■ymú-ú Az MLSZ-ben kedden döntenek a Spartacus NB l es indulásáról, amiről természetesen beszámolunk. I Július 22-én adja át az idén elkészült * Szamos-töltésszakaszt Persányl Miklós a miniszter. Erről pénteken számolunk be.