Kelet-Magyarország, 2004. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-16 / 139. szám

2004. június 16., szerda KIÜT SZOLGÁLTATÁS /13 OLVASÓINK ÍRJÁK Bércéi nagy kincse Ha Tiszabercel és pünkösd, akkor lovasnap. Jó ezt kimondani, és jó ezt leírni. Ha nem így lenne, bizonyára hiányozna. Hiá­nyozna nem csak nekünk, de mindazoknak, akik évek óta velünk, illetve nálunk töltik ezt a csodálatos na­pot. Tiszabercel nagy kin­cse ez a rendezvény, me­lyet féltve örzünk. Igazi idegenforgalmi és turiszti­kai látványosság, mely a lovassport és a lovas ha­gyomány ünnepe lett. Hogy ez az idén is létrejöhetett, abban óriási szerepet vál­lalt a Kelet-Magyarország is. Ügy érezzük, minden tá­mogatás, minden tett és szándék, minden jóakaratú szó, hozzájárult ahhoz, hogy fennmaradjon a ber­Igazi idegenforgalmi és turisztikai látványosság (Fotó: Elek Emii) celi lovasnap. Az Önök által nyújtott segítséget kívánjuk megköszönni, reméljük számíthatunk majd az ideihez hasonló figyelemre a jövőben is, s elmondhatjuk, nem vélet­len az, hogy nálunk, Tisza- bercelen vált hagyo­mánnyá a pünkösdi lovas­nap. Hajnal András, polgármester SEGÉLY ORVOSI ÜGYELET Sürgős esetekben a betegeket Nyír­egyházán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es számokon hívható. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A héten a Korona gyógyszertár tart ügyeletet Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefon­számok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. Diszpécserszolgálat hajléktalanok­nak. A Periféria Egyesület nonstop diszpécserszolgálatának száma: (42)504-618 A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308,42/504-309 (fax is) üfflPf Jiiiilll A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhívószáma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/421-111-es számon nyújt felvilágosítást. A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyhá­zán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabeje­lentő: 430-004 ___________________ Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák beje­lentése: 460-764, vagy 460-765 UTÁSZ, áramszolgáltatási hibák be­jelentése: 06-80/210-310 Jót cselekedni Elnézést, amit gondolok, le is írom. Én a korosztályok közötti vitában a fiatalok mel­lé állok. Olvasom: „Magas je­genyefán az igazság”. Nos, szerintem az idős emberek uralják a világot. Bár igazá­ból a saját példámból szeret­nék kiindulni. Én a szüleim­től és a nagyszüleimtől nem kaptam mást csak ordítást, nem neveltek a szépre vagy a jóra. Ma is mit látunk, csak a pénz számít. Tisztelem és be­csülöm azokat az embereket, akik jók, és meg is tudnak maradni annak. Sokan akkor találnak rá a helyes útra, amikor már késő. Nem vesze­kedni, vitatkozni kellene, ha­nem jót cselekedni! Név és cím a szerkesztőségben Csak hitegettek Még 2002. július 4-én a Titász Rt. képviselője az érintettek részére megbeszé­lést szervezett a pusztadobo­si polgármesteri hivatalba. Tájékoztattak bennünket, hogy akinek a magasfeszült­ség áthalad a telkén, és így csökken az értéke - az ér­vényben lévő jogszabályok szerint - kártalanítást és kártérítést fizetnek neki. Megerősítették, hogy a pénzt még a munkálatok megkez­dése előtt kifizetik, ami vi­szont még a mai napig nem történt meg. A munkát elvé­gezték, a műszaki átadás meghiúsult, ugyanis a köz­ség jegyzője - a mi érdekein­ket képviselve - nem engedé­lyezte. Többszöri telefonos A nyíregyházi buszpályaudvaron egy vezetőnek sem tűnik fel, hogy a 15- ös állásból induló gyorsjáratok rendszeresen 5-10 perc késéssel indulnak, mert a sofőrök indulás előtt 2 perccel állnak be a megálló­ba? (204233400) ______________ Kicsimnek üzenem Ujdombrádra, hogy nagyon szeretem, és soha nem akarom elveszíteni! A közelgő születésnapjához szeretnék sok boldogságot kívánnilA barátnője, Betty (305468532)________________ Szeretném tudni, hogy Nyírbátorban hol foglalkoznak felnőttképzéssel? Van-e ilyen?_Kösz. (205128818) Ildikónak Kolaposra nagyon sok boldogságot kívánnak szülei, közel­gő születésnapja alkalmából! (702260495) ___________________ A fehérgyarmati szaki 12. C osztá­lyának kéz- és lábtörést az elkövet­kező napokra! Mindenkinek sikeres érettségit kívánok! Anasztázia (303664015) _______________ Vltkába Nagy Krisztinának kitűnő vizsgádhoz gratulálunk, rendőri munkádhoz jő egészséget és sok sikert kíván anya és a Turza család. (305255983) _____________________ Drága Lumpy 821 Tudtad, hogy nincs gravitáció, a Föld csak szívat minket? Maya 85 (203936637) Nagy Sanyikénak Tiszarádra 6. szü­nnapod alkalmából: öröm legyen életed minden egyes napja, ezt kí­vánja a család minden tagja! Anya, apa, Danika, Laura. (205735342) érdeklődésünkre közölték: a kiszámították az összeget, ami az érintett ingatlanokra telkenként (akinek oszlop ta­lálható rajta) 15-18 ezer fo­rint. Később csak hitegettek bennünket. A levelünkre nem válaszoltak. Személyes találkozáskor pedig azt vá­laszolták, a megváltozott jog­szabályok miatt nem jár kár­talanítás. A „vezetékjogot” így is, úgy is bejegyzik a tel­künkre, ha nem egyezünk bele akkor is. Azt mondta az egyik illetékes, ha a nyilvá­nossághoz fordulunk, saját magunkat járatjuk le, s a to­Nyírmadára Nagy Istvánnénak na­gyon sok sikert, boldog tanítási éve­ket kívánnak a 4. c osztály diákjai. (202455406) ________________ Nyíregyházán, a Sátor utca 9. szám előtt találtunk egy HPY-814-es rend­számtáblát! A tulajdonos átveheti. (305733759) _____________________ 2033491081 A tavalyi és a ta­valyelőtti Zanzibar-buli sem volt ingyenes. Nem tudom, honnan szedted, hogy az idei ingyenes lesz? Ha kicsit is informált lennél, tudnád, hogy a koncert 16-án, szer­dán lesz! Ha jössz, jő szórakozást neked is! Egy Zanzibar-rajongő (202561577) _____________________ Kállósemjénbe, a volt 8. b osztály­nak további sok szerencsét kívá­nok! (204128911) _______________ Mióta tudnak a skótok úszni? Amióta bevezették a hídvámot. (702402386) _____________________ Órainak Petneházára! Kis szerel­mem, az eddigi 6 hónap nagyon fantasztikus volt veled, remélem, hogy még rengeteg dec. 5-ikét ün­nepiünk meg együtt. Szeretlek, mert te vagy nekem a mindenem, te vagy az életemben a megvilágo­sodás, a fény. Örök szerelemmel:: Ricsi! (702109519) _______________ T. Motorosoki Kívánom, hogy ha megérik (az esztelen, hangos éjsza­kai száguldások után), az Önök gyermeke is riadjon fel, és üvöltse végig az éjszakát! Szellő u., Sóstó­hegy (203367947) vábbi rekonstrukciós mun­kák elmaradnak. Úgy érez­zük, becsaptak bennünket, csak ígéreteket kaptunk. A munka befejezése után hoz­ták tudomásunkra: a nyilat­kozatban vállalt kötelezett­ség téves volt. Mátyás király utcai lakók, Pusztadobos (Hét aláírás) Felvilágosítás „Egyet fizet hármat vihet” hangzik az egyik sportüzlet akciójának szlogenje. A jó­zan paraszti gondolkodásra alapozva, bementem a bolt­A pátrohai temető virágtolvajának üzenem: a virágokat nem neki tet­tük ki, hanem elvesztett szeretteink emlékére! Tette szégyene legyen! (202455477) _____________________ Antek Anikónak Olcsvára: 16 csil­lag ragyog az égen, 16 angyal figyel most téged! Hiszen ma lettél 16 éves. Isten éltessen! Enikő (304349122) _____________________ Zöldkerekesek, bringások nyereg­be! Szombaton irány Tiszatelek! Nem kell más, csak két kerék! Ta­lálkozzunk 9-kor a Vay Ádám krt. 1. alatt. KB (702203885) ____________ Kedves GYES-en lévő anyuka! Majd ha te is ledolgozol 40-45 évet, rá­jössz, hogy miért kapnak .ennyi mindent" a nyugdíjasok. Egy nyug­dijas (203369576) ________________ Gellén Pálnak Kölesébe boldog szü­nnapot! Feleséged, a gyerekek és a nagyik (203205162) __________ Szerintem a Forma 1-es sms-eket nem a Kelet sms-rovatban kellene megjelentetni, mert szinte senkit sem érdekel. Pupák (705679730) SMS-küldők figyelmébe! Kérjük SMS-t küldő Tisztelt Olvasóinkat, hogy rövid üzeneteikben lehető­leg közérdekű kérdéseket vesse­nek fel. Az egyéb tartalmú üzene­tek teljes közlésére nem vállalkoz­hatunk. ba, s kiválasztottam egy ter­méket, és vittem az eladó­hoz, hogy akkor milyen árut választhatok még hozzá. Ő közölte, a dolog nem úgy működik. Csak akkor kapok pluszterméket, ha legalább 13 ezer forintért vásárolok. Azonnal kiakadtam, mert ugye a rendszer normális kö­rülmények között nem így működik. Lehet, hogy csak én vagyok „lemaradva”, de a kiírt akciót nem úgy értel­mezem. Most vásároltam egy terméket a megadott áron, s kaptam hozzá felvilágosítást. Balázs Istvánné NYERŐSZÁMOK Kenő, Június 14.: 2, 6, 12, 13, 18, 22, 26, 27, 29, 30, 38, 39, 45, 54, 59, 62, 64, 70, 74, 77 Az adatok tájékoztató jellegűek. KEftJET HÍRÜGYELETES Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Ladányi Tóth Lajost az alábbi telefonszámon: 42/501-510/4243 Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. Kelet-olvasó: Jól informált ember! HOROSZKÓP & Ti áá lll.2L-IV.20. Meg akarja mutatni a világnak hogy ön mindent el tud érni a saját erejéből. Ez megy is egy darabig de előbbutóbb rá kell jöjjön, hogy társak nélkül még önnek sem sikerülhet minden. IV.2L-V.20. Tartsa be minden körülmények között a másoknak adott szavát nehogy elveszítse a hitelét és az emberek bizalmát Ne akarjon min­denkinél okosabb lenni, mert észreveszik a turpisságot V.2L-VL2L Váija ki a végét egy bizonyos ügynek ne menjen elébe véletlenül sem. Ha van elég türelme, hogy megvárja a fejleményeket kelle­mes meglepetésben lehet része, ha nincs, nagyot csalódhat VI. 22.-VII. 22. Ne legyen olyan bús, nem ér annyit sen ki és semmi, hogy miattuk ló­gassa az orrát Rázza meg magát és komolyan határozza el, hogy most márvégre új életet kezd. Csak magára ügyeljen. Vl.23.-V.23. ________________________________________ Úgy érzi, hogy ha szólítja a kötelesség önnek azonnal mennie kell. Ezért általában ilyenkor ottha^ csapat-papot s nincs tekintettel a legközelebbi hozzátartozóira sem. Nem helyes. V 24.-DL 23. _________________________________________ Legyen egy kicsit vidámabb, viselkedjen felszabadultabban abban a társaságban, ahová éppen becsöppen, de ne mutassa ki, mit érez egyes emberek iránt tartsa meg a véleményét magának. PL24v-X23l___________________________________________ Úgy érzi, hogy valami végérvényesen elromlott s senki sem tudja már visszafordítani ezt a folyamatot Ne adja fel ilyen könnyen, ha szereti a párját harcoljon érte. Higgye el, megéri. X. 24.-XI. 22. Ä tények makacs dolgok, még akkor is, ha ön most egyáltalán nem hajlandó erről tudomást venni. Nem érdemes olyan dolgok ellen ha­dakoznia, amelyek feketénfehéren megmásrthatatianok. XJ.23.-XJI. 21. Ön szerencsére most végre kimondottan jó irányban halad. Nem kell attól tartania, hogy valaki eltérítheti az útjáról, mert szilárd meg­győződésből indult el errefelé. Hamar célhoz ér. XM.2L-L20. __________________________________________ Mélyebben kellene most egy problémát boncolgatnia, nem olyan felszínesen, egy kézlegyintéssel elintézni, mint ahogyan ön azt tesz. Ne szégyellje elfogadni a bölcsebbek tanácsait sem. L2L-8.20. ____________________________________________ Ne idegeskedjen, azzal nem megy semmire. Gondolkodjon el azon, hogy ki lehetett a hibás abban, hogy idáig jutott. A partnerével sem ártana egy őszinte beszélgetés, az talán segíthet ■.2L-8L201 ___________________________________________ Eléggé meglazulni látszanak a kapcsolatai, és minél görcsösebben ragaszkodik a régi dolgokhoz, személyekhez, annál nagyobb lesz az űr. Nem érdemes senkiért se tönkretennie saját magát SMS A KELETNEK 06-20/9646-666 Esma AT 2004. júniust 16. szarda A NAP kel: 4:29 nyugszik: 20:29 0RSZÁ60S ELŐREIEMÉS 25 °C 14 °C Ma kissé enyhül a meleg. A déli órákban erős, átmeneti felhősö- dés mellett, komolyabb záporok is előfordulnak. Megerősödik az északnyugati szél. A hőmérsék­let csúcsértéke 25 °C köré várha­tó. LEVE608ZENNYEKSTT8É0 Az egészségügyi határérték kb. 15%-a ■mirop http:/, idoiaras.szon.hu Óránként frissülő információkkalr^ ELŐREJELZÉS Ma a Nyírségben enyhül a me­leg. A déli órákban erős, átme­neti felhősödés mellett, külö­nösen a Bodrog-közben - kiadós záporok valószinűek. Megerősö­dik az északnyugati szél. A hő­mérséklet csúcsértéke 25 °C kö­ré várható, de a szél miatt hűvö­sebbet érzünk. Késő estére kb. 18 “C-ra hűi le a levegő. Csütörtökön meleg, napos idő várható, csapadék nélkül. Pénteken viszont növekvő fel­hőzettel és délutáni záporokkal lehet, számolni. Csütörtök: 10, 25°C napos, derűs ___________________ Péntek: 12, 26 C felhős i_____is Szombat: 14, 28°C napos, nyugati szél 5.,/ Vasárnap: 12, 22°C derűs, felhős ________________ Hétfő: 15, 27°C változó, délnyugati szél MA: felhős, esős 27, 15 “C Az előrejelzés pontossága: ÁTLAGOS 24 °C jjp*» 15*C További folyamatos, helyfüggő információk a T-Mobile WAP portálján, a t-zoneson. ÉVFORDULÓ A NEMZETI GYÁSZ NAPJA MAGYARORSZÁGON Tizenöt éve, 1989. június 16-án Budapesten, kivégzésük 31. évfor­dulóján ünnepélyesen újratemették Nagy Imre, az 1956-os forradalom és szabadságharc törvényes minisz­terelnöke, valamint mártírtársai föl­di maradványait. NÉVNAP JUSZTIN Jusztin latin eredetű, jelentése: igazságszerető férfi. VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -137 cm, apad. a mederteltség 14%, 18 fok, Vásá- rosnaménynál -17 cm, apad, 18%, 18,8 fok, Záhonynál -95 cm, árad, 22%, 20 fok, Dombrádnál 131 cm, árad, 31%, 20 fok; a SZAMOS Csengéméi -36 cm, árad, 6%, 21,8 fok, a KRASZNA Ágerdőnél 183 cm, állandó, 31%, 21,8 fok, a TÚR Garbóiénál -66 cm, apad, 10%, 20 fok. VÍXHÓMÉRSÉKLETEK Duna 18-19 °C Tisza 18-23 °C Velencei-tó 22 UC Fertő-tó 20 °C Balaton 22 °C ÚfíMFÓ A 41. sz. főúton Nyíregyháza-Oros- nál a 71,1 és 72,3 kilométer-szelvé­nyek közötti útépítési munkálatok és útszűkület miatt 40 km/ó sebesség- korlátozás, előzési tilalom van ér­vényben. Tiszadob és Tiszalúc kö­zött pontonhíd üzemel, teherbírása 10 tonna. Kátyúzási munkálatok mi­att útszűkületre és sebességkorláto­zásra kell számítani a 4. sz. főúton Nyírtura és Záhony között, valamint alsóbbrendű utakon Dombrád-Nyír- tass, Anarcs-Petneháza, Szamos- szeg-Tunyögmatolcs, Nyírmihály- di-Nyírbátor, Nyíradony-Balkány, Téglás-Balkány, Sonkád-Botpalád, Uszka-Tiszabecs között. TRAFF1PAX Záhony és környéke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom