Kelet-Magyarország, 2004. május (64. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-06 / 105. szám
yé 2004. május 6., csütörtök KELET S*4V*|tSSSli4 MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Véradás lesz ma 8-16.30-ig Nyíregyházán, a Flextronics Kft.-nél, 9—12-ig Bu- jon, az orvosi rendelőben. 0 A padlás. Május 6-án, csütörtökön 14 órától A padlás című musicalt adja elő a mátészalkai Városi Művelődési Központban a Mandala Dalszínház. 0 A nyugdíjról. A megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság Nyírbátorban hihe- lyezett ügyfélszolgálatot tart május 6- án 9-13 óráig. A Magyar Művészetoktatásért Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Évente hét magánszemélynek és hat intézménynek ítéli oda a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által létrehozott szakmai kuratórium „A Magyar Művészetoktatásért” elnevezésű címet. A három esztendeje alapított díjat Babka József Szombathelyen vehette át, amelyet a magyar művészeti nevelés-oktatás terén kifejtett több évtizedes kiemelkedő színvonalú és eredményes munkájáért kapott. A rangos elismerés életműdíjként értékelendő, ekképpen méltatták a nyíregyházi szakember tevékenységét. Babka József huszonhat éven át volt a zeneiskola igazgatója, nyugdíjasként pedig továbbra is komoly szerepet vállal a megyeszékhely zenei életének élénkítésében. Babka József (Fotó: Elek Emil) A KSH ELEMZÉSÉBŐIr Csökken az agrárium súlya Nyíregyháza (KSH - Malakucziné Póka Mária) - A Szabolcs-Szatmár-Beregben élőket a megye adottságai folytán érzékenyebben érinti az agrárágazat teljesítményének alakulása, mint általában. A mezőgazdaság súlya az ország gazdaságában fokozatosan csökken. Amíg az ágazat 1995-ben a GDP közel hat százalékát, ma már csak 3 százalékát adja. A mezőgazdasági, élelmiszer-ipari és dohányipari termékek a kilencvenes évek közepén még az összes export 22 százalékát, 2003-ban annak már csak 7 százalékát tették ki. A mezőgazdaság foglalkoztatásban betöltött szerepe pedig a vizsgált időszakban 8,0 százalékról 5,5 százalékra mérséklődött. A növekedéssel ellentétben 2003-ban a mezőgazdaságban megtermelt bruttó hozzáadott érték volumenében 6,5 százalékkal elmaradt az előző évitől. Az ágazat jövedelmezőségi mutatói romlottak. A mező- gazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem reálértéken csupán kétharmada volt a 2002. évinek. Játszótér Sóstón. Régi hiányossága szűnik meg a hétvégén Nyíregyháza gyöngyszemének, Sóstónak, amikor a gyerekek birtokba vehetik az EU-szabványok- nak mindenben megfelelő játszóteret. Az Utolsó simítások. (Fotó: Racskó Tibor) Összeférhetetlen Nyíregyháza (KM - S. M.) - A fiatal baloldal helyi vezetői tegnapi sajtótájékoztatójukon, Mádi László, a Fidesz ország- gyűlési képviselőjének Szatmárnémetiben tett kijelentésére reagáltak, mely így hangzott: „Nem lenne baj, ha nem jutna be az RMDSZ a bukaresti parlamentbe”. A baloldal úgy véli: ha így lenne, ez súlyos károkat okozhatna a romániai magyarságnak. Bencze József elnökségi tag arról szólt, hogy a FIB ISZ szerint nem egyeztethető össze a Fideli- tas megyei elnökének, Román Istvánnak a politikai szerepvállalása és a Nyíregyházi Főiskolán betöltött vezető beosztása. A versenyzők izgatottan várják a tesztlapokat (Fotók: Nagy István Attila) Nagy István Attila e-mail: nagyia@kelet.szon.hu Nyírbátor (KM) - Bizonyára véletlen, egy kicsit mégis jelképes, hogy az uniós csatlakozás előtt egy nappal rendezték meg a nyírbátori Hunyadi Mátyás Általános Iskolában a kistörténész- verseny megyei írásbeli fordulóját. Az általános iskolások történelem iránt érdeklődő tanulói immár hatodik alkalommal találkoztak Nyírbátorban, hogy megmutassák: nem veszett ki belőlük a történelem szeretete, s ezzel együtt hazánk múltjára is nagyon kíváncsiak. A megyei pedagógiai intézet és az Apáczai Könykiadó támogatásával bonyolított verseny szülőapja Kaliba András igazgató, szervezői, kivitelezői a tantestület tagjai. Ki lesz a jobb?- Megadott forrásokból készültek a feladatsorok. Harminc iskolából közel kétszáz kisdiák érkezett a megmérettetésre, így aztán nagy küzdelem várható, hiszen évfolyamonként öten kerülnek a szóbeli döntőbe, ahol rangos szakmai zsűri előtt dől el, ki lesz a legjobb kistörténész-ku- tató - mondja az igazgató úr. - Több tárgyból voltak korábban is versenyek, de a történelem hiányzott. Mára szerencsésen ennek a versenynek is kialakult a presztízse, amit az is mutat, hogy a megye meghatározó iskolái is részt vesznek a versenyeken. Hiszek abban, hogy a nemzettudatnak megvan a helye, a szerepe az Unióban is. Nemzeti értékeinket meg kell őriznünk, mert csak azokkal együtt kellünk az Uniónak is. Kellemes emlék Hradeczky Tamásné Nyíregyházáról érkezett az Apáczai Csere János Általános Iskolából. Hiszek abban, hogy a nemzettudatnak megvan a helye, a szerepe az Unióban is. Kaliba András ..................................ff Azt tapasztalom, hogy a versenyzők nagy része kellemes emlékként őrzi meg ezeket a versenyeket, mert később nyolcvan százalékuk történelemből felvételizik. Nagyon jó itt a légkör, kitűnő a szervezés. Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt hat év alatt mindig volt első helyezett diákunk. Remélem, ez most is így lesz. Külügyi támogatás Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A kereskedelemfejlesztési pályázatokra idén mintegy félmilliárd forintot különített el a Külügyminisztérium. A tárca idén 3,3 milliárd forintot fordít vállalkozói élet fellendítésére, főként kis- és középvállalkozások támogatására, ebből közel 500 millió forint a kereskedelem fejlesztését szolgálja. Erről a lehetőségről a tárca főosztályvezetője, Havráné Gábor Mária beszélt szerdán Nyíregyházán, a megyei iparkamara székházában. Pályázatok Főleg termelő cégek pályázatait várják, de ebben az évben újra jelentkezhetnek mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek, valamint szakmai szövetségek képviselői. A támogatás kérhető olyan tevékenységekhez, mint például megjelenés kiállításokon, önálló árubemutató, a marketing szakterületén belül kiadványok, referenciafilmek elkészítése. A kis- és középvállalkozói pályázati lehetőségekről adott tájékoztatást a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője, dr. Kóczián József, míg a regionális lehetőségeket Drimba Edina, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa ismertette. Multimédiás számítógépek A Hunyadi Mátyás Általános Iskolában különböző forrásokból több mint kétmillió forint értékű korszerű számítástechnikai termeket alakítottak ki, tizenkét multimédiás számítógépet vásároltak. Bekapcsolódtak a Sulinet-programba, kiépült az internethálózat. Az önkormányzat támogatásával csaknem két és fél millió forintot fordítottak taneszközvásárlásra. A zsűri dönt, de mindenki nyer A megye meghatározó iskolái évek óta részt vesznek a versenyeken Hazai siker a tanítási versenyen Harmadik alkalommal győzött a nyelvészeti tanszék hallgatója Szelektív gyűjtés Nyíregyháza (KM) - A Korányi városrészen május elsejével tovább bővítette a szelektív hulladékgyűjtést a Városüzemeltetési Kht, a külön kukában elhelyezett biohulladékot háztartásonként gyűjti. Ehhez térítésmentesen biztosítottak edényeket, amibe kérik, csak gyümölcsös zöldségmaradványt, hervadt virágot, falevelet, kerti gyomokat tegyenek. Nyíregyháza (KM) - A IV. országos anyanyelv-tanítási versenyt a napokban rendezte meg a Nyíregyházi Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszéke. A magyar szakos egyetemista és főiskolás tanárjelöltek megmérettetésén a főiskolások közül ismét, immár megszakítás nélkül harmadszor is a Nyíregyházi Főiskola hallgatója nyert. A korábbi évek versenyein Debrecenben Szoboszlai Csaba, Szombathelyen Vachter Zsuzsa, az idén pedig ezúttal „hazai pályán” a hajdúnánási Helmeczi Gizella, IV. évf. magyar-könyvtár szakos hallgató „állhatott” a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. A legjobb intézménynek járó serleget ezúttal is a Nyíregyházi Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének ítélte a kilenctagú zsűri. A sikersorozat a kiváló képességű hallgatók teljesítménye mellett a tanszéken és a gyakorlóiskolákban (Apáczai, Eötvös) folyó kiemelkedő szakmai, módszertani tevékenységnek, személy szerint pedig elsősorban dr. Szabó G. Ferenc főiskolai tanárnak, a Magyar Nyelvészeti Tanszék vezető szakmetodikusának köszönhető. A KM KERTÉSZE A moníliagomba „áprilisi tréfája” a kajszibarackkal Szerencsére ritkán pusztul ki egy év erős fertőzés után a fa, de vágjuk vissza a vesszőket Nyíregyháza (Sallai Pál) - A meggytermesztők az utóbbi évtizedben megtanulták tisztelni a virágzásban támadó, Monllia laxa névre „hallgató” kórokozót, amely a virágok elpusztításával 90-95 százalékos terméskiesést idézhet elő. A gazdák a rendelkezésre álló, hatékony növényvédő szerekkel idén is tökéletesen megvéd- ték a meggyfáikat. Egy fontos dologról feledkeztek meg termelők és szaktanácsadók egyaránt (tisztelet a kevés kivételnek), mégpedig arról, hogy a kajszi is fogékony a betegségre. A kajszi a legkorábban virágzó gyümölcsfajunk, s így inkább a tavaszi fagy veszélyezteti a termést, mint valamilyen kórokozó. Nem a fagy a bűnös Ez az év kivétel, a virágzás idején kialakult 24-36 órás szitáló esők, egy alkalommal délelőtt 11 óráig oszlani nem akaró köd különösen kedvező feltételeket teremtett a monüia fertőzéséhez. A kedvező feltételek következtében a virágok nagy része megbetegedett, a gazdák pedig, a tavaszi fagyra gyanakodtak, ami „elvitte” az idei kajszitermést. Azóta kiderült, hogy nem a fagy volt a bűnös, hanem a monüia. Erről könnyen meggyőződhet az, aki kis kézi nagyítóval megnézi az elhalt virágokat, a gomba szaporító képletei megtalálhatók az elbarnult virágok tövében. Az okozott kárt növeli az a körülmény, hogy a kórokozó a rügyalapon keresztül behatolt a kéregszövetekbe és mézgaképződés kíséretében részleges szövetelhalást okozott. Az elmúlt napokban többen érdeklődtek, mit lehet ilyenkor tenni, ki fog pusztulni a fa? A válasz az, hogy nem üyen tragikus a helyzet. Szerencsére ritkán pusztul ki egy év erős fertőzés után a fa, de mindenképpen vágjuk vissza a fertőzött vesszőket, ágakat, a fejlődésnek indult egészséges hajtásig. Metszés után a védelmet ne hagyjuk abba, réz és rézpótló növényvédő szerekkel 10-14 naponkénti permetezéssel védjük az új hajtásokat, s a megmaradt termést.