Kelet-Magyarország, 2004. május (64. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-29 / 125. szám

2004. május 29., szombat NEM TOPOK, AMÍG ENNVIRE VÁGV3Z RÁM. TE CSAK EGV EL­GYÖTÖRT FOGYÓZÓ LÁTOMÁSA VAGY. MENJ INNEN. l~ r RÖVIDEN Komoly földrengés. A Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Irán északi részén fekvő Szári település környékét. Az iráni kataszt­rófavédelmi szervek egyelőre nem számol­tak be áldozatokról. A földmozgást a tá­voli Teheránban .is érezni lehetett, a há­zak a fővárosban is megremegtek. Nagy fogás. Közel egy tonna kokaint foglalt le az amerikai parti őrség csütör­töki közlés szerint Florida tengerpartjánál. A helikopterrel és két járőrhajóval érkező hatóságok két motorcsónakban bukkan­tak a kábítószerre, amelynek piaci össz­értéke eléri a 20 millió dollárt. Hat embert őrizetbe vettek a művelet nyomán. Akár iható is. A környezetvédelmi mi­niszter szerint a Balaton vizének minősége most sokkal jobb, mint az utóbbi tíz év­ben bármikor volt. Persányi Miklós egy ba­latonkenesei rendezvényen azt mondta, olyan jó a víz, hogy akár inni is lehetne belőle. Közölte: jelenleg 19 centiméterrel magasabb a vízszint, mint az elmúlt évben. SUZUKI ♦ SUZUKI 4400 Nyíregyháza. Tiszavasvári út 37/d. Telefon: 42/420-273, 420-274 4600 Kisvárda. Árpád u. 27. Telefon: 45/415-214. 416-142 3950 Sárospatak. Wesselényi u. 36. Telefon: 47/511-418, 511-419 www.MizukMpccbLhu-10% PLUSZ = 20% MIN or Alto 19 OOO Ft/hó cr Ignis 24 OOO Ft/hó ar Öreg autó = 10% önerő! f Keres nélkül, készpénz nélkül, cascomentesen Isi f Hétvégi akciók használt autókra! f BUZUKI VASÁRNAP IS NYITVA! Megfejte a kecskét. Medveczky Ilo­na táncosnő egy kecskét fej meg a Parla­ment előtt, amikor idén második alkalom­mal indították útjára az iskolai tej-túrát, hogy népszerűsítsék a tej és a tejtermékek fogyasztását. (Fotó: MTI) A hangszereknek Eurázsiában és a Földközi-tenger mellett évezredes múltjuk van m Gótikusra vette a figu­rát Maria Diana is a 13. gó­tikus fesztiválon Lipcsé­ben, ahová a stílus mintegy húszezer rajongóját várják. (Fotó: EPA) Tilalom az „ölbika” sétáltatására Zágráb (MTI) - Megtiltották a bikasétáltatást Split népszerű sétányán. Nagy tömeget nem érint a tilalom, csupán egyetlen férfit és ugyanannyi bikát. Marko Skopljanacnak a ren­dőrség tiltotta meg, hogy csaknem másfél tonnás „ölbikáját” Split vá­rosának promenádján sétáltassa. „Ha a kutyatulajdonosok öleb- jeikkel nyugodtan grasszálhatnak a sétányon, akkor én ugyan miért nem battyoghatok a bikámmal?!” - panaszkodott felháborodottan Skopljanac, aki ölebként szereti 1 tonnás és 4 mázsás bikáját - bár nemigen veszi az ölébe. A férfi amúgy reklámfogásból akart biká­jával őgyelegni a sétányon, mivel vasárnapra egy fesztivált szerve­zett falujába, Radosciba, amely Split mellett fekszik. A rendőrség alternatív bika- sétáltatási útként egy közeli ten­gerparti szakaszt javasolt Skopl­janacnak, amelyet a férfi elfo­gadott. Budapest (MTI) - Dudakiál­lítás nyílt a budapesti Nép­rajzi Múzeumban „Aki dudás akar lenni...” - Dudák és du­dások a Kárpátokon innen és túl címmel pénteken. A tár­lat jövő év február 27-éig lá­togatható. A bemutatón a múzeum Kö- zép-Európa legnagyobbjának tar­tott népihangszer-gyűjteményé- ből 40 hangszer látható, s a du­dák mellett az azok megszólal­tatásához szükséges tartozékok, eszközök is megtalálhatóak. Népek kedvence A tárlaton a magyar mellett szlovák, szerb, horvát típusú du­dák is helyet kaptak, s láthatóak ázsiai szájorgonák, valamint a Földközi-tenger medencéjében használatos hangszerek is. A tár­lat rendezőjének írásbeli ismer­tetése szerint az aerofon hangsze­rek családjában a nádsípokból ki­Aki dudás akar lenni... alakult, majd légzsákkal (bőrtöm­lővel) felszerelt hangszereknek Eurázsiában és a Földközi-tenger medencéjében évezredes múltjuk van. „Nehezen lehetne találni olyan népet, népcsoportot, ame­lyik a duda valamilyen egyszerű vagy bonyolult típusát ne hasz­nálta volna, illetve használná napjainkban is” - írta Szabó Zol­tán a kiállításhoz készített tájé­koztatójában. A nyugat-európai (Fotó: Archív) típusú hangszerek közül kettő - egy skót és egy francia „musett” - található a Néprajzi Múzeum­ban. A skót duda mellett látható három bolgár gaida és egy észt duda, a torupill is. IPES ÜSS... OLYAN ÉHES­NEK LÁT- . SZOL. SZERETNÉM BEMUTATNI EGY KÖZELI, KEPVES ÉS SZEMÉLYES KÍSÉRTÉSEMET. Fél évszázada veszett a Balatonba a Pajtás Balatonfüred (MTI) - A Paj­tás csavargőzös ötven évvel ezelőtti, 23 ember halálával járó felborulására emlékeztek pénte­ken. A június 7-éig látható füre­di emlékkiállításon mintegy 40 fo­tó, köztük az MTI riportere által készített sorozat kapott helyet. Már nyolchetes vagyok, s ezt a szép kort gondozóimnak köszönhetem, akik lel­kiismeretesen tápláltak a mama helyett is a lipcsei állatkertben, s így szép nagy coati lesz belőlem. (Fotó: epa) vV CC! WWW ww‘w w w w w i érvényesül az esélyegyenlőség irhanY akol, a többi meg süketéi. További viccek: Buszbaleset tüntetők miatt Lima (MTI) - Tüntetők állította útaka­dályba rohant egy autóbusz csütörtökön Peruban, a balesetben két ember meghalt, 18 megsebesült. A jobb munkafeltételekért és magasabb bérekért tüntetők kövekkel és sziklákkal torlaszoltak el egy főutat a Titicaca-tó tér­ségében, ennek ütközött neki a tó felé tar­tó autóbusz. Peruban jelenleg mindenna­posak a sztrájkok és tüntetések. Vegre egy jó(?) hír Földünkről Talán a felhőktől, de fényesebbek lettünk Washington (MTI) - Több éven át tartó beborulást követően Földünk ismét fé­nyes csillagként van jelen a világűrben. 2001-től 2003-ig lényegesen több napfényt vert vissza, mint amennyit hasonló mérések 1984 és 2001 között kimutattak. A változás nyilvánvalóan ösz- szefügg a felhőképződés intenzi­tásával. A több felhő erőtelje­sebben veri vissza a napfényt a világűrbe. Ezzel szemben a Föld nagyobb mértékben elnyeli a napfényt, ha azt csak kevés fel­hő akadályozza a felszín eléré­sében. A tudósok a Föld felszínéről készített műholdfelvételekkel és a „földfényesség” mérésével álla­pították meg, hogy a Hold sötét oldalát milyen mértékben világít­ja meg a Földről visszavert fény. Ezt a jelenséget elsőnek Leo­nardo da Vinci írta le - emlékez­tetett Philip Goode, a New Jer­sey Institute of Technology ku­tatója. A napfény visszaverődésének kutatása újabb ismeretekkel szolgálhat a klímaváltozás kuta­tásához. Ügyes kezű. az aj^ki Pásztor Móni­ka (18) leginkább rajzolással tölti sza­bad idejét; munkái­val pályázatokon is részt vett már. (Fotó: Elek Emil) Elő a skót (szlovák, szerb, horvát) dudákkal HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom