Kelet-Magyarország, 2004. május (64. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-29 / 125. szám
2004. május 29., szombat KIÜT MEGYEI TÜKÖR /5 0 Lapunk legközelebbi száma június 1- jén, kedden jelenik meg. 0 Elszállítják. Nyíregyházán a Városüzemeltetési Kht. május 31-én (pünkösdhétfőn) a hulladékszállítást a megszokott járatrendben szervezi. A hulladéklerakó-telep is nyitva tart. 0 Orgonaest. A nyíregyházi evangélikus nagytemplomban május 30-án 18 órától pünkösdi orgonaest lesz. Orgonái: Jávori Pál, a nagytemplom kántora. 0 Ügyfélszolgálat. A megyei nyugdQbiz- tosítási igazgatóság kihelyezett ügyfél- szolgálatot tart június 1-jén Tiszavasvá- riban, június 3-án Nyírbátorban a polgár- mesteri hivatalban és Mátészalkán a városi művelődési központban 9-től 13 óráig. Rekordbériet a színházban Mint az első oldalon irtuk, kitüntetéseket is átadtak a Móricz Zsigmond Színház évadzáró ülésén. A megyei közgyűlés kulturális bizottságának elismerését Széles Zita kapta. Az évadzárón intézmények és cégek is elismerésben részesítették a legjobbakat. A Móricz-gyűrűt az idén Avass Attila színművész kapta, míg az Arany kalapács-díjban Simon Éva, a fodrásztár vezetője részesült. Mészáros Árpád Zsolt az állatpark Igazgatójától, Gajdos Lászlótól Is kapott ajándékot (Fotó: Slpekl Péter) Svédországban muzsikáltak Nyíregyháza (KM) - Hazaérkezett a napokban a 8. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválról a Piccoli Archi Zenekar. A fesztivált két olyan országban rendezték meg, amelyeket tenger választ el egymástól, de egy hatalmas híd köt össze. Az öresunds- bron-híd impozáns méreteivel részben a tenger felszíne alatt köti össze Dánia fővárosát, Koppenhágát és Svédország kapuját, Malmot. Valamennyi együttes mindkét országban fellépett, sőt, a nyitókoncertet Malmöben, a tengerparton, míg a záróünnepséget Koppenhágában, a Tivoli parkban tartották meg. A Piccoli Archi Zenekar Koppenhágában egy német kórus társaságában a gyönyörű, késői reneszánsz stílusban épült St. Holmes templomban „hangos” sikert aratott. A „Muzsikáló Európa” című műsorukban tizenkét nemzet zeneszerzőinek alkotásai csendültek fel Tóth Nándor karnagy vezetésével.A sikerben kiemelkedő szerepet vállaltak az együttes hangszeres szólistái: Fazekas Bernadett (hegedű), Vernes Árpád (brácsa), Kádár Orsolya (gordonka). Garabonciás ünnepi sokadalom Nyíregyháza - (G. T.) - A Garabonciás Művészeti Iskola május 30-án immár harmadik alkalommal rendezi meg a Pünkösdi sokadalom elnevezésű kulturális fesztiválját a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban. A találkozó célja, hogy a tanulók, a szülők és az érdeklődők számára a maga teljességében mutassa meg a több mint kétezer fős iskola sokszínűségét és értékeit. A múzeumfalu különböző helyszínein egymással párhuzamosan zenei, népzenei, társas-, modern-, illetve néptánc-bemutatók, valamint színpadi előadások zajlanak. A nap folyamán megtekinthetők lesznek a képzőművészetet tanuló diákok munkái is. Munkácsy Nyíregyházán. Érdekes és értékes képzőművészeti kiállítás nyílt pénteken a Jósa András Múzeumban. A tárlaton negyven festményt láthat a közönség, közöttük Munkácsy Mihály, Aba Novák Vilmos, Mednyánszky László, Csók István alkotásait. A kiállítás anyaga a kárpátaljai Boksay József Szépművészeti Múzeumból érkezett. (Fotó: Elek Emil) Veteránautók a téren Nyíregyháza (KM) - Szombaton 9 órakor a sóstóhegyi ben- zinkúttal szemben alkatrészbörze nyílik, onnan háromszáz méterre pedig a Mikula Motoros bolt parkolójában veteránjármű kiállítást lehet megtekinteni. A Kelet-Magyarországi Veteránjárművek Baráti Köre szervezésében vasárnap délelőtt kilenc órától folytatódik a rendezvény, melynek csúcspontjaként fél kettőkor a Kossuth téren is meg lehet csodálni az aktív régiségeket, amelyek négykeréken járó ipartörténeti műemlékek is. Pünkösd az egyház születésnapja A népszokás még ma is őrzi a királyválasztás hagyományát £ A csíksomlyól búcsún százezrek vesznek részt (Fotó: km reprodukció) Értékelték a szolgáltatást Nyíregyháza (KM) - A kormány a közigazgatási reform bevezetésével egyszerre beszámoltatások útján folyamatosan értékeli a közigazgatási szolgáltatás színvonalának helyzetét. A beszámoltatás szintje valamikor vélhetően a régió lesz, tehát a regionális közigazgatási hivatal lesz az a szervezet, amelyik beszámol a régió egészének államigazgatási helyzetéről. Mivel még nem tart itt a reform, ezért a Belügyminisztérium azt a feladatot szabta ki a megyei közigazgatási hivatalokra, hogy a jövőbeni beszámolás előfutáraként a közigazgatási hivatalok vezetői minden megyében számoljanak be a köz- igazgatás megyei helyzetéről. Jegyzői feladatok is Nyíregyházán tegnap tartotta meg beszámolóját dr. Rácz János, a megyei köz- igazgatási hivatal vezetője a területi államigazgatási szervektől kért anyagok alapján. Ez kiterjedt a jegyzői feladatokra is, hiszen ők nagyon sok államigazgatási feladatot látnak el. Nyíregyháza (KM) - Pünkösd a húsvét szombatját követő 50. nap Innen van a neve a görög pentecostes (=50) szóból, amelyből a magyar pünkösd szó is származik. Eredetileg a befejezett aratás meghálálásának napja volt, később pedig a sínai-hegyi v törvényhozás ünnepévé vált. A II. századtól kezdve a keresztény vallás is átvette ezt az ünnepet. A katolikus egyház a Szentlélek eljövetelére emlékezik ezen a napon, majd az ünnep tartalmához később hozzákapcsolták az egyház megalapításának ünnepét is. 1993 óta a pünkösd újból kétnapos ünnep Magyarországon. Öröm és rémület Mi a pünkösdi mítosz eredete? Azt senki sem tagadhatja, hogy azokban a- napokban valaminek történnie kellett, mert ott volt a Jeruzsálem és Galilea között bolyongó megzavarodott sereg (a 12 tanítvány és a külső kört alkotó hetvenből is sokan), - gyászon, félelmen, riadalmon átesett emberek, akiket ugyan felszabadított, mámoros örömre hangolt a húsvéti esemény, de újabb rémületbe kergetett a küldetés: Elmenvén tanítsatok minden népeket! Néhány egyszerű ember elindult a távoli, júdeai provinciából, és meghódította a világot. Lélekben szabadok A tengeren túl — Korinthosz- ban, Efezoszban, Alexandriában, Rómában — szomjas, fogékony szívek várták őket. Szabadulásra váró rabszolgák, gyámolítás- ra vágyó szegények, vigaszra szoruló gyászolók. A pogány világ harcolt ellenük. A keresztényeket azért üldözték, mert lélekben szabadok voltak. Szabadok a zsarnokság idején, ezt a hatalmasoknak nehéz elviselniük. A vértanúk ezrei emelt fővel mentek a halálba, vérük hullásából hit fakadt — így teljesítették be a pünkösdi csodát. Az ünnep kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, amely az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. A „leg Sam-Fülesebb” leány Első lett a tanulmányi verseny döntőjében Pap (KM - S. M.) - A közelgő gyermeknap alkalmából, szülei azzal szeretnék meglepni Fodor Líviát, hogy ország-világ előtt hírül adják, ő a „leg Sam-Fülesebb”. Ma már Pap község büszkesége Fodor Lívia, a helyi Kölcsey Ferenc Általános Iskola 2. b. osztályos tanulója, ugyanis hírül ment, hogy a kislány az országos Sam-Füles Levelezős Feladat- megoldó és Tehetségkutató Országos Tanulmányi Verseny matematika döntőjében első lett. Édesanyja elmondása szerint Lívia nagyon jó tanuló, szófogadó és kedves kislány. Tanárai is mindig szeretettel beszélnek róla. így van ezzel Oláh Zsuzsa tanárnő is, aki felkészítette az országos megmérettetésre. Bár már több helyi és megyei tantárgyi versenyre is felkészültek együtt, de az eddigi legnagyobb sikert az országos verseny első helye jelenti. Fiatal kora ellenére Lívia a legnagyobb gyermek a családban, két öccsét sok-sok szeretettel veszi körül. Ovodaszentelés. Tegnap a görögkatolikus óvodát szentelte fel Keresztes Szilárd megyéspüspök Nyíregyházán a Síp utcán. Az új gyermekintézmény most 80, szeptembertől 90 kisgyermek második otthona. (Fotó: Elek Emil) Hetedhét határos Suliexpó Három éjjel, három nap tart a program Nyíregyháza (KM - S. M.) - A hetes szám - mint a mesében - az idei háromnapos Suliexpó meghatározója. A hetedik éve zajló találkozón hét ország képviselteti magát. Hetedik alkalommal ad otthont Sóstó a Nemzetközi Gyermektalálkozónak, a Suliexpónak mely évről évre nagyobb közönséget vont. Az idén a hazai gyerekek mellett Románia, Lettország, Lengyelország, a Szlovák Köztársaság, Ukrajna, és Szerbia-Montenegró is képviselteti magát. Az ünnepélyes megnyitóval pénteken délelőtt vette kezdetét a három éjjel, három nap tartó rendezvénysorozat. A részt vevő gyerekeket és a hétvégén ide látogató vendégeket színes programok kavalkádja várja a hét végén is. Mintegy 2700 gyermek tartja magát e néhány nap alatt az expó mindenkori szlogenjéhez: Mutasd meg magad! Germanisták kongresszusa Nyíregyháza (KM) - A Magyar Germanisták közgyűlésének és konferenciájának helyszíne a Nyíregyházi Főiskola. A tegnap kezdődött kétnapos tanácskozás a német nyelvoktatás, a nyelvtanárképzés aktuális kérdéseit tűzte napirendjére. A közgyűlésen beszámolók hangzottak el, módosították az alapszabályt, döntöttek személyi kérdésekben, a konferencián pedig előbb pódiumbeszélgetésen a bolognai folyamat tükrében vizsgálták a nyelvtanárképzés helyzetét, majd szekcióüléseken vitatták meg a nyelvoktatás aktuális feladatait. A választás belpolitikai tétje Nyíregyháza (KM - S. M.) - Az európai parlamenti választásnak belpolitikai tétje is van: ha elég sokan támogatják az SZDSZ-t, liberálisabb irányba halad majd az ország. A Szabad Demokraták Szövetségének eheti kérdését ezúttal Horn Gábor, a párt kampányfőnöke, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára ismertette Nyíregyházán Jüttner Csabával, a SZDSZ EU parlamenti képviselőjével. ön szerint mi a június 13-i európai parlamenti választás tétje? Ha az SZDSZ jől szerepel a választásokon, az azt jelenti, hogy a kormányzásban határozottabban érvényesülhetnek a liberális elvek és erősödnek majd a liberális értékek az európai és a magyarországi politikában - mondta Horn Gábor.