Kelet-Magyarország, 2004. május (64. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-19 / 116. szám

2004. május 19., szerda KELET MINDENFELŐL / 2 RÖVIDEN 0 Sonia Gandhi visszalé­pett a kormányfői tisztség­től. Egyes hírek szerint a tanácsadói a gyermekei biztonsága érdekében el­lenzik, hogy elvállalja a mi­niszterelnökséget. Gandhi a tisztségre Manmohan Szingh, valamint Pranab Ku­mar Mukerdzsi volt pénzügyminisztereket javasolta. 0 Az EU-bővítés hatására nőtt a belépést támogatók aránya Norvégiában: a legfris­sebb, kedden megjelent felmérés szerint már 51 százaléknyian vannak a megkér­dezettek között, míg az ellenzők aránya 36 százalék. 0 Szili Katalin részvételé­vel megkezdődött kedden Strasbourgban a parlamen­ti elnökök európai konfe­renciája. A felszólalók azt a kérdést elemezték, való­ban demokratikus-e az Európában létező demokrácia, s mit lehet tenni a hatéko­nyabbá tételére. A Nemzeti Nyomozó Iroda július Íjén kezdi meg munkáját Budapest (MTI) - Július 1-jével kezdi meg munkáját a Nemzeti Nyomozó Iroda, amelynek végleges szerkezete 2005 elejé­re alakul ki - közölte Lamperth Mónika az új szervezet vezetői értekezletét köve­tő sajtótájékoztatón. „A Nemzeti Nyomo­zó Iroda létrehozásával nyomozati csúcs­intézmény jön létre, amely a legveszélye­sebb és a kiemelt bűnügyek nyomozásá­ra specializálódik”, és a mostaninál haté­konyabb nyomozó szervezet alakul ki - mondta a belügyminiszter. Szuzuki Oszamu Ej a Suzuki Motor Cor­poration elnök-vezérigazgatója átveszi Medgyessy Péter miniszterelnöktől a Par­lament Munkácsy Termében a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. (Fotó: MTI) EU: 140-150 milliárdos aktívum Brüsszel, Budapest (MTI) - Az Európai Bizottság által leggyakrabban alkalmazott számítási módszer szerint Magyarország 2004-es európai uniós költségvetési egyen­lege 140-150 milliárd forintos aktívumot mutathat - mondta Veres János, a pénz­ügyi tárca politikai államtitkára a parla­ment integrációs bizottságának ülésén. A kormány számítási módszere szerint ápri­lisban készített becslések optimista válto­zata esetében a jelzett összegnél 45 milliárd forinttal, pesszimista esetben 107 milliárd forinttal kevesebb aktívum alakulhat ki - közölte az államtitkár. Pert nyert Kondor Katalin Budapest (MTI) - Jogerősen sajtó-hely- reigazítási pert nyert Kondor Katalin a Népszava ellen. A bíróság szerint a napi­lap nemhogy kétséget kizáróan nem tud­ta bizonyítani a Magyar Rádió elnökének ügynöki múltját, de még valószínűsíteni sem tudta a beszervezettséget. Üldözőharc folyt Keitela szent városban Irak amerikai kormányzója szerint Szálim halála nem hiúsítja meg a hatalomátadást Bagdad (MTI) - Irak ameri­kai polgári kormányzója kedden kijelentette, hogy a hatalomátadás az eredeti ter­vek szerint folytatódik az ideiglenes kormányzótanács vezetőjének előző napi meg­gyilkolása ellenére. „A terroristák megpróbálják megakadályozni, hogy Irak szu­verén és békés ország legyen, de ez nem fog nekik sikerülni. Foly­tatnunk kell az átmeneti kor­mány jövő havi megalakulásá­hoz és a jövő évi választásokhoz vezető politikai folyamatot” - je­lentette ki Paul Bremer a kor­mányzótanácsi elnök, Ezzedin Szálim temetési szertartásán, amelyet az iraki koalíciós erők főhadiszállásának is helyet adó, úgynevezett zöld zónában ren­deztek Bagdadban. Szálim pokol­gépes merénylet áldozata lett egy ellenőrző pontnál éppen a zöld zónában. Legalább nyolc halott Üldözőharc folyt az amerikai erők és Muktada asz-Szadr radi­kális síita vezető fegyveresei kö­Félnek az iszlám szélsőségesektől Berlin (MTI) - A külföldi szél­sőségesek, különösen az iszlámisták növekvő veszélyt je­lentenek a német belbiztonság­ra - ez derül ki a német belső el­hárítás 2003-ra vonatkozó jelen­téséből, amelyet keddi német la­pok ismertettek. A külföldiek ál­tal elkövetett, politikailag moti­vált bűncselekmények száma csaknem megháromszorozódott: 573-ról 1473-ra emelkedett, közü­lük 88 minősült erőszakcselek­ménynek, 27-tel több, mint az előző évben. Célponttá is válhat Otto Schily belügyminiszter megállapítása szerint Németor­szágot a terroristaszervezetek nem csupán úgynevezett pihenő­helynek használják, az ország ilyen csoportosulások célpontja is lehet. - A szövetségi köztár­saságban működő intézmények is merényletek célpontjává vál­hatnak, mivel az iszlámisták sze­mében Németország is a „keresz­tesek” közé tartozik, azaz az Egyesült Államok és Izrael segí­tőjének számít, s Afganisztánban aktív szerepet játszik - állapítot­ta meg a jelentés. Hétfőn határoznak a gyíílöletbeszédröl Budapest (MTI) - Az Al­kotmánybíróság hétfőn nyil­vános határozathirdetést tart A büntető törvény- könyvnek (Btk.) a gyűlölet­beszéddel kapcsolatos módo­sítása, valamint a mezőgaz­dasági termékek kereskedel­mi többletkészletezésével összefüggő törvény ügyében - tudatta a testület kedden közleményben. Mindkét ügyben Mádl Ferenc köztár­sasági elnök kért előzetes normakontrollt az Alkot­mánybíróságtól. Az államfő álláspontja szerint a Btk. múlt év december végén el­fogadott módosítása aggá­lyokat vet fel, nagy a veszé­lye annak, hogy a módosí­tás következtében az új tör­vényszöveg alapján a bíró­ságok nagyobb mértékben korlátoznák a véleménynyil­vánítás szabadságát. Ezzedin Szálim koporsóját és portréját viszik iraki katonák a május 18-ai gyászszertartáson (Fotó: epa) zött kedd hajnalban Kerbela szent városban, és a tűzharcban szemtanúk szerint legalább 8 ira­ki meghalt, további 13 megsebe­sült. A harcok a városi mecse­tektől, a síita muzulmánok egyik legszentebb helyétől alig száz méterre zajlottak. Az összecsapá­sok pirkadatkor abbamaradtak, és az utcák - amelyek máskor megtelnek több ezer síita zarán­dokkal, köztük sok külföldivel - most kihaltak voltak. Elesett két amerikai is Hétfőn harcban elesett az ame­rikai tengerészgyalogság két ka­tonája Bagdadtól nyugatra, Anbár tartományban - jelentet­ték be az amerikai erők, de rész­leteket nem közöltek halálukkal kapcsolatban. A tartományban van két olyan város is, Fallúdzsa és Ramádi, ahol rendszeresen heves harcok folynak. Csecsenföld: megölt orosz katonák Moszkva (MTI) - Csecsen szeparatisták egy rajtaütésben megöltek nyolc orosz belügyi katonát és három csecsen rendőrt, öt katonát pedig meg­sebesítettek. Mint orosz kato­nai illetékesek kedden közöl­ték, előző nap a lázadók meg­támadtak egy páncélozott csa­patszállító járművet, miután az Urusz-Martan közelében aknára futott és letért az út­ról. Egy másik páncélozott orosz harcjármű a bajba ju­tott katonák segítségére akart sietni, de maga is aknára fu­tott. A kialakult tűzpárbajban nyolc orosz belügyi katona és három csecsen rendőr meg­halt, öt katona megsebesült. LAPSZEMLE Párttá szerveződhet az MPSZ Bukarest (MTI) - Lehetsé­ges, hogy a választások után párttá szerveződik a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) - véli Szász Jenő, az MPSZ el­nöke a Krónikának adott nyilatkozatában. Az erdélyi napilap keddi szá­mában megjelent interjúban Szász Jenő - aki egyben Székely­udvarhely polgármestere is - kifejti: a június 6-ai helyhatósá­gi választásokon a romániai ma­gyarságon belül nem lehet „két csapat mérkőzéséről beszélni”. Hiszen annak nyomán, hogy a központi választási iroda elutasí­totta az MPSZ választási nyilván­tartásba vételét, a szervezet csak néhány jelöltjét indíthatja függet­lenként vagy valamely román párt színeiben. „Az RMDSZ-t nem zavarja, hogy a Nagy-Romá- nia Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt magyar jelölteket indít. Csak az érdekli, hogy ne legyen magyar versenytárs” - hangoztatta Szász Jenő. PARLAMENT Egyeztetés a sorkatonaságról A honvédelmi miniszter saját hatáskörben is felfüg­geszthetné a sorkatonák be­hívását, a honvédelmi ve­zetés azonban arra törek­szik, hogy megteremtse a szolgálat megszüntetésének konszenzusos törvényi hát­terét. Ehhez az alkotmány, valamint a honvédelmi tör­vény módosítására van szükség - mondta újság­íróknak Juhász Ferenc. Fidesz: határozati javaslat a petícióról A Fidesz határozati ja­vaslat formájában terjesz­tette az Országgyűlés elé a nemzeti petícióban foglalta­kat - közölte sajtótájékozta­tón Pokorni Zoltán, a Fi­desz alelnöke. A határozati javaslat öt pontban kötelez­né a kormányt különböző törvények, így például a költségvetés módosítására. Rakétákkal lőtték a rafahi menekülttábort Tizenkilencre emelkedett a palesztin halálos áldozatok száma Fogva tartottak szabadon bocsátását követelik hozzátartozóik (Fotó: epa) Dzsenín, Rafah (MTI) - Az izraeli légierő kedd hajnal­ban rakétákkal lőtte a Gázai övezet és Egyiptom határá­nál fekvő Rafah palesztin menekülttábort, három pa­lesztin meghalt, nyolcán megsebesültek. A korábbi jelentésekkel ellen­tétben az izraeli földgyaluk a tá­bor közelében, izraeli ellenőrzés alatt lévő területen egyengették a talajt - közölték palesztin biz­tonsági források. A korábbi hí­rek még arról szóltak, hogy a földgyaluk behatoltak a táborba. Az izraeli légierő helikoptere há­rom rakétát lőtt ki a körbezárt táborra. Közelharcra készen A támadás három halálos ál­dozata közül legalább kettő fegy­veres volt, a sebesültek, akik kö­zül háromnak az állapota sú­lyos, polgári személyek. Palesz­tin források közlése szerint a tá­bort izraeli harckocsik és kato­nák kerítették be, elvágva a Gá­zai övezet többi részétől. A lako­sok hétfőn nagyszabású izraeli akciótól tartva menekültek a tá­borból. Az izraeli hadsereg köz­lése szerint az akció célpontja egy fegyveres csoport kézre ke­rítése. Az izraeli rádió korábban azt közölte, hogy a hadsereg fel­készült a házról házra történő harcra. KELET Felelős kiadó: Szabó Miklós (i Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna ( ________________ Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^Aatesz

Next

/
Oldalképek
Tartalom