Kelet-Magyarország, 2004. május (64. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-13 / 111. szám

2004. május 13., csütörtök KIÜT EURÓPAI UNIÓ, MINDENFÉLE /II 0 Atomtámadás. Tízezrek halálát és több állam radioaktív beszennyeződését okozná, ha az al-Kaida vagy valamelyik másik terrorszervezet kisebb atombom­bát robbantana Brüsszelben. Ez abból a szimulációból derült ki, amelyet euró­pai és amerikai katonai szakértó'k foly­tattak le a közelmúltban. 0 Türelmi idő. Olaszország két hónapos türelmi időt kapott költségvetési hiányá­nak mérsékléséhez, ami megközelítet­te a stabilitási paktumban rögzített ér­téket. Az unió pénzügyminiszteri taná­csában csak három ország kérte, hogy figyelmeztessék Itáliát. Juhász az Európai Bíróság tagja Budapest (KM) - Letette a hivatali esküt az Európai Bíróság tíz új tagja, akiket a csatlakozó országos delegáltak a testületbe. A bírák közt van Juhász Endre, a kormány integrációs ügyekért felelős eddigi tárca nél­küli minisztere is. Ezzel 25 fősre bővült lu­xembourgi testület. Az Európai Bíróság arról gondoskodik, hogy az EU joganyagát a szervezeten belül mindenütt egyformán alkalmazzák. Ha az Európai Bizottság, vagy bármely tagállam úgy látja, hogy valamelyik EU-tagországban ez nem megfelelően történik, keresetet nyújthat be a bírósághoz. Magánszemélyek is fordulhatnak a testülethez, ha úgy érzik, hogy a közösségi intézmények valamely döntése közvetlenül és személyesen sérti őket. Végül a bíróság elé kerülő ügyek har­madik alaptípusa, amikor valamely tagor­szág igazságügyi hatóságai kérik, hogy bi­zonyos ügyekben értelmezzék az EU- joganyagot: az ilyen típusú kérelmek ma már az évi 400-500 ügy 45 százalékát adják. Az EU bírói szervezetéhez mind több beadvány érkezik: ezek megszűrésére, s ez­zel az Európai Bíróság tehermentesítésére 1989-ben létrehozták a szervezeten belül az úgynevezett Elsőfokú Bíróságot, amelybe szintén minden új tagállam delegálhatott egy-egy bírót. A bíróság magyar tagja itt Czúcz Ottó, volt alkotmánybíró. Történelmi (huszár)iskola nyílik Nyíregyházán júliusban Nyíregyháza (KM) - A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, a Magyar Huszár és Lovas Hagyományőrző Társaság és megyei önkormányzat közösen rendezi meg július 25-e és augusztus 1-je között a huszárság fejlődéstörténetével foglalkozó magyar tör­ténelmi iskolát Nyíregyházán, a tiszti klubban. A résztvevők megismerkednek a kuta­tások legújabb eredményeivel. Az előadók - akiknek többsége az egyesület és a tár­saság tagja, a magyar történelem jeles ku­tatói - tisztán tudományos szempontok alapján, tárgyilagosan kezelik a történel­mi témákat. A teljes előadási anyagot könyv formájában kiadják. Közös műsor esténként Az előadásokon kívül délelőttönként részt lehet venni az egyesület magyar ős­történeti találkozóján. Esténként közös mű­sort szerveznek. Hangszerét, aki tudja, hoz­za magával. Jelentkezni május 31-éig lehet írásban dr. Bene János osztályvezetőnél a Jósa András Múzeumban (Nyíregyháza, Ben­czúr tér 21., tel.: 42/315-722). Részvételi díj nincs. Május közepi majális Nyírteleken Nyírtelek (KM) - Május elseje helyett 15-én, szombaton rendezi meg majálisát a Magyar Demokrata Fórum. A nyírteleki szabadtéri kerthelyiségben minden lesz, ami egy majálishoz illik: a Koktél együt­tes élőzenéje mellett fő bográcsokban a babgulyás, a gyerekeknek filmeket vetíte­nek, lovasok vonulnak fel a zászlókkal, az ünnepi beszédet pedig Herényi Károly, az MDF parlamenti frakciójának vezetője tartja. A magyarok világhimnuszát a nyírtele­ki asszonykórus énekli, a Hóvirág nyugdí­jasklub cigányfolklórt ad elő, zenél az evangélikus egyház zenekara és műsort ad Nagy Feró. Utolsó szakaszához érkezett a SAPARD Áprilisban lezárult a májusban csatlakozott tíz ország uniós felzárkóztató programja Budapest (KM) - Magyaror­szág felhasználta az összes rendelkezésére álló SAPARD- forrást. Az unió vidékfejlesz­tési és agrártámogatásokra létrehozott előcsatlakozási alapjára áprilisig lehetett pá­lyázni, mostantól a szerző­déskötések zajlanak és a vég­rehajtás. A SAPARD helyét az Agrár- és vidékfejlesztési operatív program veszi át. Gyakorlatilag lezárult a májusban csatlakozott tíz ország uniós mezőgazdasági és vidékfej­lesztési felzárkóztató programja, a SAPARD. Az uniós előcsatlako­zási alap teljes programja valójá­ban 2006-ban ér véget, de mivel érvényes az n+2 szabály, így ak­kor majd csak a most megkötött szerződések végrehajtása fejező­dik be. SAPARD-pénzekre áprüis 30-ig pályázhattak idén a gazdák, jelenleg a szerződéskötés folyik, amellyel a tervek szerint augusz­tusra végeznek. Magyarországnak sikerült fel­használnia a teljes 52 milliárd fo­rintos SAPARD-keretet. Azokat a pályázatokat, amelyeket jónak tartanak, de a SAPARD-program támogatási keretének terhére már nem tudnak kifizetni, az Ag­rár- és vidékfejlesztési operatív program támogatási keretéből fi­nanszírozzák. Az AVOP veszi át Április végéig a SAPARD- program keretében több mint 8600 pályázat érkezett, ebből 5600 pályázat adatait dolgozták fel. A pályázatok támogatási igénye csaknem 130 milliárd forint, pro­jektértéke pedig meghaladja a hlrek.szon.hu A régió és a világ hírei. Megyénk gazdái közül is sokan jutottak hitelhez a SAPARD-program alapján (Illusztráció: Balázs Attila) 264 milliárd forintot. A 2004-es pályázatokra mintegy négyezer beadvány érkezett még SAPARD- támogatásra, amelyet azonban már csak az Agrár- és vidékfej­lesztési operatív program (AVOP) terhére tudnak kifizetni. A beér­kezett pályázatokból 969 szerző­dést kötöttek meg, amelynek pro­jektértéke meghaladja az 54 mil­liárd forintot. Támogatási igénye több mint 25 milliárd forint. A SAPARD-program lezárultát kö­vetően - április 30-a után -, azaz Magyarország uniós taggá válása után a SAPARD-pályázat helyét az Agrár- és vidékfejlesztési ope­ratív program (AVÓP) veszi át. Ez 2006-ig több, mint 80 milliárd forintos agrár- és vidékfejlesztési többletfinanszírozási forrást je­lent az ország számára. így 2004 és 2006 között összesen csaknem 320 millió euró támogatást tartal­maz az AVOP. Az AVOP keretében többek kö­zött pályázni lehet a versenyké­pes alapanyag-termelés fejleszté­sére, mezőgazdasági beruházások támogatására, a fiatal agrárvállal­kozók tevékenységének segítésé­re, a szak- és továbbképzés támo­gatására, a halászat modernizá­lására, a vidéki térségek fejlesz­tésére, falufejlesztésre és a mező- gazdasághoz kötődő infrastruktú­ra fejlesztésére. Az idén mintegy 25 milliárd forintos, 2005-ben 36 milliárd forintos, 2006-ban pedig 46 milliárd forintos lehet az AVOP-támogatás. A támogatáso­kat ugyanaz a kör veheti igény­be, mint a SAPARD-forrásokat. Felkészülési időszak Az Európai Unió kormányfői az 1997-es luxemburgi csúcstalálko­zójukon hozták nyilvánosságra az Agenda 2000 dokumentumot, amelyben arról határoztak, hogy a már meglévő Phare program mellett újabb segélyeket folyósíta­nak a tagjelölt országoknak. Az 1999-es berlini csúcsértekezleten végül jóváhagyták az előcsatlako­zási segélyprogramokat, ezek egyi­ke a SAPARD program, amely a tiz csatlakozó közép- és kelet-eu­rópai országban a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést segítő intéz­kedések közösségi támogatása a felkészülési időszakban. A segélyprogram működtetése A SAPARD célja növelni a magyar agrárgazdaság ver­senyképességét, csökkenteni a mezőgazdasági tevékenységek­ből származó káros környeze­ti hatásokat, elősegíteni a vi­déki térségek adaptációs ké­pességét, munkahelyteremtés és -megtartás, valamint a ta­gországok felkészítése a Struk­turális Alapok fogadására. A tagjelölteknek készíteniük kel­lett egy hét évre szóló orszá­gos mezőgazdasági és vidékfej­lesztési SAPARD-tervet (2000- 2006), amelyben az EU közös agrárpolitikájának célkitűzé­seit kell követni. A tervben az ország megindokolja, hogy évenként miért, mire és mennyi segélyt kér, valamint részletezi, hogy milyen szerve­zeteket hoz létre a segélyprog­ram működtetésére. Csodás jelenség a szivárvány (Fotó: Balázs Attila) A természet két csodája Nyíregyháza (KM) - Milyen furcsa dolgokat művel a termé­szet. Kedden délután csúnya vi­harfelhők tornyosultak Nyíregy­háza fölött, lett is belőle egy nagy zuhé, jókora széllel. S en­nek eredménye az itt látható ki­dőlt, gyökerestől kiborult fa. Na persze öreg, korhadt fáról van szó, elég volt a dőléshez egy kö­zepes szél is. Aztán amint elvo­nult a vihar, egy kellemes lát­ványban, szivárványban volt ré­szünk. Nahát, ilyen a természet. A vihar után a kidőlt fa Strasbourgs az Európakvízzel Budapest (KM) - Az Európai Parlament internetes játékot in­dított Európa-kvíz néven. Az europaquiz.org címen hozzáférhe­tő uniós műveltségi vetélkedő az EP-választások napján, június 13- án délben ér véget. A versenyző egy dobókockával dobva lépeget Európa térképén a tagállamok között. A játékos minden ponton választhat: az adott országra, az Európai Unióra vagy általános műveltségre jellemző kérdésekre válaszolhat. A honlapon működő játék csak az unió 25 tagállamá­ban játszható, és minden ország nyelvén elérhető. Az első 25 leg­jobb helyezést elérő játékos má­sodmagával Strasbourgban részt vehet az újonnan megválasztott Európai Parlament első ülésén július 19. és 21. között. Lakásavató 40 év múlva? Van egy jobb ajánlatunk: HVB Lakáshitelek! Ha most vásárolja első lakását, vagy a jelenlegit szeretné nagyobbra cserél­ni, esetleg építkezik vagy bővítésen gondolkodik, akkor a HVB Bank Lakáshitelei kézenfekvő megoldást kínálnak Önnek. Célunk, hogy a lakás­hitellel kapcsolatos valamennyi elképzelését valóra válthassa segítségünkkel. További információért hívja: 06-40/50-40-50 HVB^Banky/^ * érvényes CHF alapú, 10 millió Ft feletti lakásvásárlási cél és egyösszegű folyósítás esetén. A kezelési költség +2,5%. A bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. (Fotó: Sipeki Péter) HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom