Kelet-Magyarország, 2004. május (64. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-11 / 109. szám

2004. május 11., kedd RÖVIDEN 0 Alicia Keys amerikai énekesnő szórakoztatja a Prince’s Trust Urban zenei fesztivál közönségét Lon­donban május 9-én. A ren­dezvény bevételét a Károly walesi herceg, brit trónörökös által létre­hozott Prince’s Trust segélyalapítvány ja­vára fordítják. Újabb bányaszerencsétlenség. Két ember súlyosan megsérült a közép-romá­niai Petrila állami szénbányában, ahol - három nap alatt már másodszor - rob­banás történt. Az előző, pénteki robbanás­ban négy bányász szenvedett sérüléseket. Szenzációs négyes szülés Nádudvar (HBN - M. L.) - Négyes ik­reknek adott életet egy anyakecske április 30-án, pénteken Ludmanné Tóth Eszterék portáján. A két éve ajándékba kapott állat két-két egészséges gidát, illetve jerkét ho­zott a világra. Az állatorvosok szerint a kecske általában kettő utódot ellik egyszer­re, a három ritka, de a négy már szinte szenzációszámba meg. A vendéglátással foglalkozó család elsősorban falusi látvá­nyosságnak szánja a szakállas jószágokat. Falusi látványosságnak szánja (Fotó: Marján László) Mikrocsipes sportcipő Frankfurt (MTI) - Mikrocsippel felsze­relt sportcipőt dob piacra egy német sport­szergyártó vállalat. A sportoló mozgása közben automatikusan alkalmazkodik a talaj változásaihoz. A lábbeliben egy ér­zékelőkkel felszerelt, miniatűr számítógép kapott helyet, amely mozgás közben figye­li, hogy a sportoló lépése túl kemény vagy éppen túl puha talajt ér-e. A talajtapogató okos csukák december­től kerülnek a sportboltokba, egy pár ára 250 euró (64 ezer forint) lesz. Vajon miért nem örülnek nekünk fel­hőtlenül a gazdik... (Fotó: Archív) MEGÉR EGY MOSOLYT Közeledik a tél, az indiánok elmennek fát vágni az erdőbe. Már egy hete vágják a fát, amikor beküldik az egyik fiút a vá­rosba.- Milyen hideg lesz a télen, seriff?- Nagyon hideg lesz. Visszamegy a fiú, még egy hétig vág­ják a fát, megint elküldik a fiút.- Milyen hideg lesz a télen, seriff?- Borzasztó hideg lesz. Még egy hétig vágják a fát, megint el­küldik a fiút.- Milyen hideg lesz a télen, seriff?- Iszonyatos hideg lesz, az indiánok már három hete vágják a fát. További viccek: humor.szon.hu KELET Lopott koporsók, a nagy üzlet Pozsony (MTI) - Koporsókkal megrakott kamiont lopott egy is­meretlen tettes a hét végén Ér­sekújváron. A szlovák rendőrség hétfői közlése szerint a kamion egy üzem udvarán vesztegelt, onnan veszett nyoma. Az egyik észak­nyugat-szlovákiai faipari cég tu­lajdonát képező jármű rakteré- ben tizenkilenc darab üres ko­porsó volt. Rejtélyes okok nyomán Nem tudni, az ismeretlen tol­vaj tudta-e, milyen rakománnyal távozik, vagy eleve kiszemelte-e a különleges rakományt tartal­mazó kamiont. A rendőrségi jelentés nem tér ki arra, vajon a járműlopások­ra szakosodott alvilági körök­ben, vagy a temetkezési vállal­kozók körében keresik-e a gya­núsítottat? Alban szépség. Agneza Vucaj 18 esztendős albán hölgyet választották Albá­nia szépének az albán fővá­rosban május 10-én. (Fotó: EPA) Valaki bűzlik Norvégiában? Az élesztősegélyt viszonozták a hiánycikkel Oslo (MTI) - Megkönnyeb­bülhetnek a norvégok: meg­érkezett hozzájuk a dán vécépapírsegély. Norvégiában a fuvarozók im­már csaknem két hónapja tartó sztrájkja miatt hiány támadt több alapvető áruból. A vécépa­pír ugyan nem tartozott azon portékák közé, amelyek ellátásá­ban már előre problémák látszot­tak volna, ám a norvégokon pá­nik lett úrrá, és vécépapírra kiéhezetten lecsupaszították szá­mos áruház polcait, ami után so­kan nem jutottak hozzá a szük­séges tekercsekhez. Dániában értesültek a norvé­gok szorult helyzetéről, és a P3 rádióállomás vécépapír-adako- zásra szólította fel hallgatóit. Meglett a foganatja, már csak azért is, mert néhány évvel ezelőtt meg a norvégok segítet­tek a dánokon, amikor azok ki­fogytak az élesztőből. Adakozás a rászorulóknak A - mondhatni - „valaki bűz­lik Norvégiában” felhívás nyo­mán mintegy ezer tekercs vécé­papír gyűlt össze és utazott azután hajón Oslo kikötőjébe. Ott villámgyorsan szétosztották a rászorulók között. ■ Utazas. Már tud­ója, mire használja nyári szabad idejét j a nyírteleki Szécsi I Ildikó, aki nagyon szeret utazni, ve­zetni. (Fotó: Sipeki Péter) Másfél száz éve halt meg madame Récamier Az ünnepelt szépséget körülrajongták, de ő legfeljebb plátói szerelmeket érzett Brüsszel (MTI) - Százötven­öt éve, 1849. május 11-én halt meg Jeanne Francoise Julie Adelaide Récamier francia írónő, akiről egy jel­legzetes kárpitozott heverőtí­pust, magyarul a rekamiét nevezték el. 1777. december 4-én született Lyonban, egy Bemard nevű vá­rosi jegyző gyermekeként. Kivá­ló nevelésben részesült, s már kiskorában feltűnt csodás szép­ségével. Amikor szülei Párizsba költöztek, csakhamar a főváros körülrajongott szépsége lett. 1793-ban, 17 éves korában fele­ségül ment a nála 25 évvel idő­sebb Récamier bankárhoz, a há­zasság persze inkább csak formá­lisan létezett. Kedvelte a társaságot Az ifjú asszony kedvelte a tár­sasági életet, szalont nyitott, amely rövid idő alatt politikusok így festett(ék) és művészek divatos gyülekező- helyévé vált. A császár nem sok­kal később - mert túl sok roya­lista látogatta - feloszlatta a fé­nyes párizsi szalont, és gazdáját vidékre száműzte. (Fotó: Napló-archívum) Genfben ismerkedett meg Ágost porosz herceggel, aki bele­habarodott, és nőül akarta ven­ni, de szándéka a porosz király ellenzése miatt meghiúsult. Az asszony visszatért Párizsba, és sokat érintkezett a császár poli­tikai ellenfeleivel. 1811-ben ismét száműzték, ezúttal Rómába és Nápolyba ment. Csak Napóleon bukása után, 1815-ben tért vissza ismét a fő­városba, ahol anyagi nehézségei ellenére is fenntartotta szalon­ját. Bár számtalan férfi lobbant vonzalomra iránta, a szenvedé­lyektől teljesen mentes Mme Récamier vélhetőleg egyikük ér­zelmeit sem viszonozta, legfeljebb plátói szerelmeket érzett irántuk. Idősen is szép Késő öregségéig megőrizte szépségét és szellemességét. Jacques-Louis David híres, a pá­rizsi Louvre-ban látható festmé­nyén a gyönyörű névadó a két végén kifelé hajló háttámlákkal lezárt, kecses lábakon álló bútor­darabon hever. A nevét őrző rö­vid pamlagot, díványt nappali pi­henő- és fekhelyül használják azóta is. 01.VAS3A A BEJEGYZÉSEKET A KÖZÉPISKOLAI ÉVKÖNYVÉBEN. I „BALFÉK”... „03- | TÓBA I A lovak megúszták Glaubitz, Németország (MTI/AFP) - A németországi Glaubitzban egy részeg kocsis felborította a fogatot, aminek kö­vetkeztében az öt kocsikázó nyugdíjas közül három súlyosan megsebesült. A részeg kocsis el­vesztette uralmát a lovak fölött, a hintó nekiment a járdának, majd felborult. SUZUKI cr* Ne fecsérelje el öreg autóját pár forintért! ♦ SUZUKI 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 37/d. Telefon: 42/420-273, 420-274 4600 Kisvárda, Árpád u. 27. Telefon: 45/415-214, 416-142 3950 Sárospatak, Wesselényi u. 36. Telefon: 47/511-418, 511-419 VASARNAP IS NYITVA! ■5 8 Nálunk többet érül ^ Kezes nélkül, készpénz nélkül, cascomentesen! Hétvégi akciók használt autókra! Havi törlesztés az Ön igénye szerint! HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom