Kelet-Magyarország, 2004. április (64. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-13 / 86. szám

2004. április 13., kedd KELET HÁTTÉR / 3 Dßsg 17 nap B Gyógyvarázs. A K&H Bank győgyva- rázs programja keretében az Aranysza­már Színház Vándormesék című bábos, zenés darabját mutatja a beteg gyere­kek számára április 15-én 11 órától a Jósa András Kórházban. B Lakossági fórum. Nyíregyháza, Debre­ceni út külső szakasza (nyugati oldala) és az Ér-patak közötti terület szabályo­zási tervéről tartanak lakossági fórumot Nyíregyházán, a Folyóka u. 7. szám alatt, április 14-én 18 órától. NÉZŐPONT Nem érdemes azon vitatkozni, hogy a húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Hosszas készülődés előzi meg ezeket a na­pokat, hiszen nemcsak testben, hanem lé­lekben is el kell jutniuk a hívőknek a meg­váltó áldozatának a befogadásához. Több ezer éve megvan ennek a rituáléja, az em­berek nemzedékről nemzedékre gyakorol­hatták azokat a gesztusokat és szövegeket, amelyek segítették őket a megváltás és megváltódás lényegének a megértéséhez. Igaz, nem felszínes töprengésre való gondolat, hogy az emberek bűneit megvál­tani igyekvő igyekezet milyen eredménnyel járt? A Messiás feláldozta magát, de vajon jobb lett-e az ember azzal, hogy évről évre átéli a szenvedéstörténet egyes állomásait? Nincs-e azóta bűn és gonoszság, nem kö­vették-e egymást gyilkosabbnál gyilkosabb háborúk? Nem feszülnek-e egymásnak a hit nevében különféle indulatok? Úgy tű­nik, hogy bizony, mintha hasztalan lett volna a szenvedés mélységébe való aláme­rülés, mert az embereket azóta is meg kell váltani. Könnyebb rossznak lenni, mint a jót gyakorolni. Tudom, erre az a válasz, hogy a Messiás eljövetelét és magát a szenvedéstörténetet sem szabad ilyen prak­tikus szemlélettel megközelíteni. Az is le­het, hogy nem a Messiással, hanem az em­berrel van a probléma. Talán még az is ki­mondható, hogy a hit nem lehet meg tudás nélkül, hiszen a világban való eligazodás­hoz, a jó és rossz szétválasztásához nem elegendő csupán a hit. Az elmúlt napokat felkavarta Mel Gibson Passió című filmje. Nyíregyházán is telt házas előadásokat tartottak. Olya­nok is megnézték a filmet, akik talán évek óta nem voltak moziban. Élénk vita zajlott a szenvedéstörténet helyenként na­turalista vagy kegyetlen ábrázolásáról. De arról is, amit ez az alkotás markánsan megfogalmaz: a demagógiával könnyű különféle hatalmi érdekek szolgálatába állítani a hívő, a nem hívő, de kevés is­merettel rendelkező embereket. De ez már a mai emberek felelőssége. Húsvéti gondolat (Rajz: Ferter János) A nyíregyházi CERB-csapat készül a konferenciára. Alinak (balról jobbra): Káli György, Hajósi Kata, Ke­rekes Áron, Tóth Krisztina. Ülnek: Király Nóra, Erdélyi Teodóra, Kulcsár Eszter, Szeles Gábor, Dankó Gábor (Fotó: a szerző) Európa felé kacsingatnak a hallgatók Áprilisi konferenciáján mindenkit szívesen lát a CERP-students Nyíregyháza (KM - G. B.) - Európa legnagyobb szakmai diákszervezetének tagjaivá váltak március 1-jétől a Nyíregyházi Főiskola public relations szakos hallgatói. Múlt év végén bátor hallgatók kezdeményezésére Magyarorszá­gon elsőként a Nyíregyházi Fo­jt.................................................. A CERP Students nemzeti programokat, konferenciákat, előadásokat, céglátogatásokat szervez, és gyakorlati tanácsadással szolgál. Kerekes Áron .................................................tt iskolán alakult meg az Európai Public Relations Diákszövetség (CERP Students) magyarországi csoportja. Majd' félezer tag- A CERP Students-ben olyan diákok vesznek részt, akik pub­lic relationst vagy a kommuni­kációhoz kapcsolódó szakterüle­ten tanulnak egyetemen vagy fő­iskolán - enged bepillantást a független nonprofit szervezet felépítésébe a harmadéves főis­kolai hallgató Szeles Gábor, a magyarországi tagozat felelős ve­zetője, a nemzeti képviselő. A nyolc évvel azelőtt alakult diákszövetség 1997 óta teljes jo­gú tagja a CERP-nek (Public Relations Európai Konföderáció­ja), öt éve pedig az Európai Bi­zottság Oktatási és Kulturális Főigazgatósága is támogatja. Ma a szervezetnek több mint 400 tag­Jönnek Európából A Nyíregyházi Főiskola Művelődéstudományi és Felnőttképzési Tanszékének tanára szerint a nyíregyhá­ziak hamarosan vendégül kívánják látni Európa sok országának diákjait itt, a szabolcsi megyeszékhelyen! Az április 21-ei konferenciá­jukon mindenkit szívesen látnak, aki szeretné köze­lebbről megismerni a CERP, illetve az Európai Public Relations Diákszö­vetség tevékenységét. ja van Európa több mint 20 egye­teméről. Irány Szt. Pétervár- A CERP Students elsősorban az információ- és tapasztalatcse­rét szeretné elősegíteni Európa public relations szakos diákjai között. Célja az európai oktatá­si intézmények, szövetségek és szervezetek közötti kapcsolatok kiépítése és javítása. Az egyes tagországokban a CERP Students nemzeti programokat, konferen­ciákat, előadásokat, céglátogatá­sokat szervez, és gyakorlati ta­nácsadással szolgál - teszi hoz­zá a másodéves Kerekes Áron, aki az egyetemi képviselő.- A terveik szerint a Magyar CERP-tagozat tagjai részt vesz­nek a nemzetközi diákszövetség idén júliusban, Szent-Péterváron megrendezendő kongresszusán - hívja fel a figyelmet a fiatal szakmai kezdeményezés tanár instruktora, Szilágyi Barnabás főiskolai adjunktus. Mgp ! gi r További információt a szervezet honlap- AW&f* fl ján www.cerpstudents.net> a Nemzeti Képviselő szeles-g@freemail.hu, illetve az egyetemi képviselő kerekeslOOO@freemail.hu inter­netes címén. A KSH JELENTI ............................................. Lakás és költség Nyíregyháza (KSH - Mala- kucziné Póka Mária) - Az észak­alföldi régió lakásainak legna­gyobb részét (harmadát) az épü­let, vagy a lakás kazánjával, illet­ve korszerű tüzelőanyaggal helyi­ségenként fűtik. Mindkét fűtési mód szerepe nagyobb az országos­nál. Ugyanakkor a hagyományos tüzelőanyagokkal történő helyisé­genként! fűtés is gyakoribb (19 százalék), de jóval kisebb, mint a nyugat- és dél-dunántúli, illetve észak-magyarországi régiókban. A régióban 2002-ben egy főre 79 ezer forint lakásfenntartási, ezen belül 51 ezer forint energiaköltség jutott. Az utóbbi a régiók sorában a legalacsonyabb. A régió háztar­tásai ugyan az országosnál átla­gosan nagyobb lakásokban lak­nak, de egy-egy lakásban többen élnek, ami mérsékli az egy főre jutó kiadásokat. Ugyanakkor a kevesebb jövedelem alig kisebb részét kell az itt élőknek lakás- fenntartásra fordítani. www.szon.hu http://kmtlDPek.szon.h Bővebben a témáról. Díszvendég: régiónk Nyíregyháza (KM) - Mi- lota, Penyige és Szatmárcse- ke is megmutatja magát áp­rilis 17-18-án a 7. Veszprém Megyei Utazás Kiállításon, amelyet a Veszprémi Egyete­men rendeznek, s amelynek díszvendége az Észak-alföldi turisztikai régió. Régiónk 21 négyzetméteres standon mu­tatkozik be, s népi ételek kóstolójával, színes progra­mokkal várják a látogatókat - tájékoztatta lapunkat a Ma­gyar Turizmus Rt. Észak-al­földi Regionális Marketing Igazgatóságának munkatár­sa, Nagy Abonyi Erna. A Veszprém Megyei Utazás Kiállításon a Magyar Turiz­mus Rt. Észak-alföldi Regio­nális Marketing Igazgatóság társkiállítói a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei, a jászbe­rényi, a debreceni, a Jász- Nagykun-Szolnok megyei Tourinform-irodák, Hajdú­szoboszló város, Cívis Hotels Rt. és a Hotel Mátyás király. A díszvendég régiónk tu­risztikai részvénytársaságá­nak marketingigazgatósága és a Veszprém Megyei Tu­risztikai Hivatal a kiállítás nyitónapján Partner Partira várja a kiállítókat. A finom ételekről a Szolnoki Gulyás­fesztivál Egyesület, a jó ét­vágyról a szatmári szilvapá- linka-kóstoló gondoskodik. MEGKÉRDEZTÜK: Leszoktatja-e a dohányosokat az új figyelmeztetés? S oha nem dohányoz­tam, csak azt az úgy­nevezett gyerekkori kipróbálós cigarettát szívtam el, de mivel bor­zasztóan rosszul lettem tőle, nem vettem többet a számba. A feleségem még az elején dohányzott, de amikor az első gyerekkel terhes lett, megvált tőle. Nem ítélem el a dohá­nyosokat, sajnálom, hogy az egészségük ellen véte­nek. Helyeslem a figyel­meztetést. Széles Ferenc nyugdíjas C supán reménykedem abban: eredménnyel jár a cigarettásdobozo­kon ez az újként megje­lenő felhívás, s egyre többen fontolóra veszik majd, hogy lemondanak a dohányzásról az egész­ségük megőrzése érdeké­ben. A fiatalok főként érzelmi okból kezdenek el cigizni, s talán ebből az erőteljes, szemléletes felhívásból valami visszaáramlik. Én nem dohányzom. Dr. Paszternák Erika jogász V éleményem szerint, aki dohányzik, az nem törődik azzal sem, ha az egész dobozt feke­tére festik. Bár a figyel­meztetés soha sem árt, hátha van, akit mélyeb­ben elgondolkodtat. Vagy esetleg azzal is segít a dolgon, hogy a dohányos ember mindennap a sze­me előtt látja, s az intés a tudatalattijában rögzül. Elkeserítő, hogy a fiata­lok milyen hamar rá­szoknak a cigire. Kerülő Géza ingatlanközvetítő T izenhét éve dohány­zóm. Sokszor azt ve­szem észre, nem is annyira a cigaretta hiányzik, mint a megszo­kott mozdulatok sora, a dohányzás szertartásos része. Amikor terhes vol­tam, akkor nem kellett. Jómagam Bécsben láttam először, hogy ennyire drasztikusan, mondhatni gyászkerettel látták el a cigidobozokat. No, gon­doltam, ezzel hamarosan itthon is találkozunk! Szirak Frida gyesen lévő anyuka N ekem nincs időm ar­ra, hogy ráérjek elő­venni egy cigarettát, és füstkarikákat eregetve elszívjam azt. Ezzel, per­sze nem azt mondom, mintha a dohányosok dologkerülők lennének. Egyszerűen a dohányfüs­töt sem szeretem. Nem tudom, azzal, hogy ennyire észrevehetővé tették a dohányzás elle­nes figyelmeztetést a cigisdobozokon, keve­sebb lesz-e a dohányos. Markos Edit PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ Hit és tudás nélkül I Nagy István Attila ' e-mail: nagyia@kelet.szon.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom