Kelet-Magyarország, 2004. április (64. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-08 / 83. szám

2004. április 8., csütörtök Hegedűs tanítanivaló mozdulattal szerezte csapata második gólját (Fotók: Racskó Tibor) ezért voltak veszélyesek a diós­győriek. Az első játékrész végén megrúgott Popan a szünetben az öltözőben maradt, a társak pedig lábra kaptak a térfélcsere után. Fájdalom, az egymást követő há­rom szögletből nem alakult ki veszélyes szituáció, így továbbra is maradt izgulnivaló. Az első hazai győzelem Egészen a játékrész derekáig, amikor a sokat brusztoló Győri magasra ugorva fejelte a harma­dik nyíregyházi gólt, visszaállít­va ezzel a kétgólos különbséget. A fiatal nyíregyházi csapat tűz­be is hozta a közönséget, és ek­kor már a drukkerhad is kifejez­te háláját. Ha egy-két szituáció­ban pontosabbak a passzok, ak­kor a végső kegyelemdöfést is bevihette volna a Spartacus, mi­közben a vendégek pontrúgások révén próbáltak szűkíteni a hát­rányukon, és az újfent előrehú­zódó Horváth a hajrában meg is tette ezt. A lényeg azonban már nem változott, a küzdelmes, de végig sportszerű mérkőzésen fontos si­kert aratott a Herédi-csapat. Ta­vasszal először örülhetett hazai pályán három pontnak a Szpari, ráadásul éppen az egyik fő rivá­lis ellen. Csoda, hogy a végén majd’ szétvetette a boldogság a hazai öltözőt...? www.szon.hu sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. ‘Felszereltség: 4 légzsák, automata légkondicionáló, ABS, kormányról vezé­relhető rádiósmagnó, könnyűfém felni, tolatóradar, tempómat (1.6Í-16V). Az ajánlat a készlet erejéig vagy a 2004. június 30-ig forgalomba helyezett gépjárművekre érvényes. Az akció csak a kijelölt márkakereskedésekre vonatkozik. A képen látható autó illusztráció. A Citroen Xsara 2.0Í-16V fogyasztása: 11,4/5,6/ 7,7 1/100 km (városi/országúti/vegyes), C02-kibocsátás: 184 g/km. A CITROEN a TorAC-t válametta, CITROEN KOHUT 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 118. Tel.: 42/508-263 CITROEN z A V A O, R THM: 2,004%* A Suzukinél április végéig 2,004-et írunk! Ha most vásárol új, hazai gyártású, GLX és GS-felszereltségű lgnis-t vagy Wagon R+-t, a teljes hiteldlj-mutató csupán 2,004%*. Már a vételár 10 %-ának befizetésével új autója lehet. ♦ciJ2'lJ|f| *CHF alapú hitel. 1 Az ajánlat az április 30-ig benyújtott ■ H:1 ■ hitelkérelmekre érvényes a készlet erejéig. Hegedűsék elhúzták a Diósgyőr nótáját Jegyzőkönyv Nyíregyháza Spartacus-Dlósgyór Bombameglepetések. Búcsúztak a nagyágyúk a labda­rúgó Bajnokok Ligája keddi negyeddöntőiben. Az Arsenal ha­zai pályán 2-1-re vesztett a Chelsea-vel szemben, így 3-2-es összesítéssel kiesett, a Monaco pedig többek között Morientes (elöl) góljával 3-1-re verte a Real Madridot, így 5-5-tel, idegen­ben lőtt gólokkal jutott a négy közé. (Fotó: EPA) PERCEK, ESEMÉNYEK 7. perc: Cmomarkovics próbálkozott felszabadítani, átadását a tizenhatos vonalánál Győri blokkolta, lábáról Popan elé került a labda, aki 10 méterről a jobb alsó sarok­ba lőtt, 1-0. ____________________________________________________________________ 16. perc: Hegedűs csapott le a labdára a diósgyőri kapu előterében, majd 22 mé­terról, óriási gólt lőtt a bal felső sarokba, 2-0._________________________________ 18. perc: ez túl korán jött... Szögedi iveit balról középre, a berobbanó Horváth T. pe­dig 5 méterről a bal alsó sarokba bólintott, 2-1. _______________________________ 23. perc: Kenesei 18 méteres szabadrúgása után a labda a léc tetején landolt. 66. perc: Turőczi a vendégtérfél közepéről, szabadrúgásból ívelt a tizenhatoson be­lülre, a védője szorításában felugró Győri pedig 10 méterről a bal alsó sarokba fe­jelt, 3-1. _________________________________________________________ 74. perc: Kenesei gyorsan elvégzett szabadrúgásával Tejnőra lépett meg a jobb ol­dalon, középre adásából Kasza 5 méterről perdftett a bal alsó sarok mellé. _______ 88. perc: Kenesei ívelt balról középre, Horváth T. pedig ezúttal 8 méterről a bal al­só sarokba fejelte a labdát, 3-2. Három fejes-, egy bombagól, majd hazai siker a presztízsderbin ______________ 3-2 (2-1) Városi Stadion, 3000 néző, v.: Sápi (Némethi, Vékony). ______________ Spartacus: Németh - Lakatos, Ambrusz, Szatke - Turőczi, Hegedűs, Kozma (Laskai, 62. perc), Müller, Virágh (Illés Gy., 77.) - Popan (Ignácz J., a szünetben), Győri, Edző: Herédi Attila. ____ Diósgyőr: Nagy Z. - Katona, Gáspár, Horváth T., Cmomarkovics (Dudás, 79.) - Tejnóra, Vitelki (Hompoth, 73.), Kenesei Z., Szögedi - Kovacsics (Kasza, a szünetben), Binder. Edző: Őze Tibor. _______________________ Gól: Popan (7.), Hegedűs (16.), Hor­váth T. (18.), Győri (66.), Horváth T. (88.).___________________________________ Sárga lap: Horváth T. (44.), Dudás (83.), Győri (87.), Nagy Z. (89.). Nem volt gyűlölködés Nyíregyháza (KM) - A koráb­ban megszokottakhoz képest bé­késebb volt a hangulat a lelátó­kon is. Különösebb botrány nél­kül ért véget a meccs, a szurko­lók igyekeztek a saját csapatukat buzdítani. Még az is belefért, hogy 3-1 után kicsit cukkolni kezdte az ellenfelet a hazai tábor. Mesterszemmel Bodnár Tibor E-MAIL! bodnart@inform.hu Kawasaki Márkabolt - Nyíregyháza Herédl Attila: Nagyon küzdel­mes mérkőzé­sen, helyenként jó játékkal és megérdemelten tartottuk itthon a Nyíregyháza (KM) - Mi­ként az ősszel, ezúttal is hét­közi játéknapra esett a nagy rangadó: a Nyíregyháza Spartacus szerdán fogadta a Diósgyőrt a labdarúgó NB I. B-ben. Őza Tibor: Ilyen gólokat az előké­szítő csoportban sem szabad kap­ni, és ennek egyenes követ­kezménye, hogy idegenben két szerzett találattal tot szerezni. Szemben a korábbi hazai meccsekkel, ezúttal alaposan be­kezdett a Herédi-csapat. Crno- markovics kapitális hibáját a mindig lesipuskás Popan váltotta gólra, majd Hege­dűs szerezte meg élete gólját. Az eltiltásból visszatért közép­pályás akkora „dugót” ragasztott a bal felsőbe, hogy ha bizonyos sportcsatornák birtokába jutna a felvétel, minden bizonnyal he­tekig ismételgetnék. Korán jött a szépítés Kár, hogy nem sokáig tartha­tott a hazaiak felhőtlen boldog­sága, mert a Diósgyőr azonnal szépíteni tudott. Mindez bék- jókat kötött a nyíregyházi lábak­ra, sok volt a bizonytalankodás és a pontatlan passz, így nem rit­kán alakult ki meleg szituáció Németh kapujánál. Hozzá kell tenni, a vendégcsa­patban Kenesei nagy kedvvel futballozott, márpedig minden akció az ő lábán futott keresztül, három pontot. sem tudtunk pon­Nagyon sok szelvény érkezett játékunkra, amelyen VIP-belépőket lehetett nyerni a RabócsiRingen ápri­lis lA-12-én sorra kerülő Marso Nokián Kupára, a ralikrossz bajnokság nyitányára. A belépő egyben jegyként is szolgál hétfőn a Megasztár döntőseinek koncertjére. A nyerteseket telefon értesítjük a nye­remények átvételéről. _____________________________ A nyertesek: dr. Csiszár Mónika, Nyíregyháza. Gere Tamás, Záhony, dr. Váll Csaba, Nyíregyháza. Spichmiiller Nikoletta, Nyírtelek. Pák András, Ara­nyosapáti. Özv. Vasas Sándorné, Balkány. Pető Renáta, Nyíregyháza. Erdősné Farkas Anita, Sza- mosangyalos. Miscta Katalin, Petneháza. Boros Lajos, Tiszavasvári. Jeles János, Balkány. Antek Tamás, Pusztadobos. Szabó István, Nyírpazony. Hamvai Beáta, Sényő. Posta Emese, Nyíregyháza. Kóka András, Nyíregyháza. Zsíros Tiborné, Nyírbog- dány. Kelemen Béla, Beregdaróc. Treszkai Mihály, Kőtaj. Islai István, Laskod. LABDARÚGÓ NB I. 22. FORDULÓ Békéscsaba-Sopron 3-3 (2-1) Győr-Debrecen 1-5 (1-2) Haladas-Ferencváros 0-1 (0-0) MTK-Ujpest 0-1 (0-1) Balaton FC-Pécs 2-0 (1-0) Videoton-Zalaegerszeg 2-2 (2-2) Az alapszakasz végeredménye: 1. Ferencváros 22 12 8 2 29-15 43 2. Balaton FC 22 12 5 5 24-11 41 3. Debrecen 22 11 6 5 34-17 39 4. MTK 22 10 8 4 35-21 38 5. Újpest 22 9 8 5 32-22 35 6. Sopron 22 8 7 7 35-28 31 7. Pécs 22 6 9 7 19-21 27 8. Videoton 22 5 8 9 27-37 23 9. Zalaegerszeg 22 5 5 12 24-35 20 10. Győr 22 5 5 12 23-38 20 11. Békéscsaba 22 4 7 11 23-34 19 12. Haladás 22 3 8 11 12-38 17 LABDARÚGÓ NB 1. További eredmények Szeged-Kecskemét B, 23. FORDULÓ 4-2 (1-2) Dabas-Pápa 0-3 (0-1) Bodajk-Szolnok 1-0 (0-0) REAC-Balassagyarmat 1-0 (1-0) BKV Előre-Ounaújváros 1-1 (1-0) Hévíz-Vác 1-0 (0-0) Vasas-Kaposvár 1-1 (0-1) Bp. Honvéd-Tatabánya 0-0 A bajnokság állása: 1. Bp. Honvéd 22 14 5 3 42-12 47 2. Nyíregyháza 23 12 6 5 30-23 42 3. Kaposvár 23 12 5 6 35-24 41 4. BKV Előre 23 11 4 8 26-19 37 5. Diósgyőr 22 11 4 7 37-32 37 6. Vasas 22 11 3 8 35-26 36 7. Bodajk 23 11 2 10 36-33 35 8. REAC 22 9 7 6 26-23 34 9. Vác 23 8 7 8 28-28 31 10. B.gyarmat 23 8 7 8 23-24 31 11. Pápa 23 8 6 9 30-35 30 12. Szeged 23 9 2 12 31-39 29 13. Tatabánya 23 8 3 12 25-28 27 14. Szolnok 23 7 5 11 26-30 26 15. Kecskemét 22 6 6 10 23-26 24 16. Dunaújváros 23 5 7 11 22-32 22 17. Dabas 23 4 8 11 19-39 20 18. Hévíz 22 3 7 12 20-39 16 KIÜT G=»uro£»t*yle I EUROPE Újra, extrákkal!

Next

/
Oldalképek
Tartalom