Kelet-Magyarország, 2004. április (64. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-08 / 83. szám
2004. április 8., csütörtök MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Gyerekeknek. A Szocio East Egyesület Nyíregyházán, az Örökösföldi Közösségi Házban április 8-án 9-től 12 óráig „Húsvétra készülve" kézműves foglalkozást és játékot szervez a gyerkeknek. 9- én pedig egész nap várják az érdeklődő- ket a sport és játékfoglalkozásokra. 0 Istentisztelet. A Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban húsvét elsőnap 5.30 órakor hajnali feltámadás istentisztelettel kezdődik. Istentisztelet lesz 7, 8 és 10 órakor, este 18-tól zenés áhítat. Második nap 8-tól, 10-től tartanak istentiszteletet. 0 Kézimunkakor. Fiatalokat és időseket egyaránt várnak minden kedden 14 órától a most induló kézimunkakörbe a de- mecseri könyvtárban. A HÉT TÉMÁJA Utazási feltételek külföldre (4.) Nyíregyháza (KM) - Ez alkalommal a Szerbia és Montenegróba utazókat tájékoztatjuk a legfontosabb tudnivalókról. A érvényes úti okmányokkal rendelkező magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak be a volt „kis” Jugoszlávia területére, és ott az első beutazás időpontjától számított 6 hónapon belül összesen 90 napig tartózkodhatnak. A határon mindenki köteles a vámhivatalnoknak mindennemű poggyászt vagy úti holmit bejelenteni, és a vámeljárásban részt venni. Tiltott áruk listája A fejenként 2000 eurónál nagyobb értékű valutát kötelesek a határon forma- nyomtatványon bejelenteni. Ezt a kilépésnél fel kell mutatni. Ha a kiutazó nem tudja felmutatni, akkor a 2000 eurót meghaladó valutát a vámos elkobozza. Ezért tanácsos ellenőrizni a birtokban lévő valutát, illetve igényelni a formanyomtatványt. Ha a beutazó Szerbia és Montenegróban hívott le 2000 eurót meghaladó összegű valutát, akkor az erről szóló bizonylat szolgál igazolásként. Szerbia és Montenegróba vámmentesen bevihető a személyes poggyász (pl. orvosi eszköz, kempingcikkek), pótalkatrészek, könyvek, sporteszközök stb.. E kategóriába tartozik 1 liter tömény szesz, 200 szál cigaretta, valamint a személyes szükségletekre szolgáló mennyiségű gyógyszer. A KSH ELEMZÉSEIBŐL Kevesebb a bűncselekmény Nyíregyháza (KSH-Kissné Majtényi Mónika) - Az országban 2003-ban 413 ezer bűncselekmény jutott a bűnüldöző szervek tudomására, melynek 4,6 százalékát, 19 ezer esetet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén követték el. Országosan a bűnesetek száma 1,8 százalékkal, a megyében 4,5 százalékkal volt kevesebb, mint 2002- ben. A mérséklődés még 11 megyére volt jellemző. Szabolcs-Szatmár-Beregben a bűnüldöző szervek munkájának eredményességét jelzi az ismertté vált bűncselekmények számának 2001 óta tartó folyamatos csökkenése. A felderített esetek fele vagyon ellen irányult. A közel 9800 vagyon elleni bűncselekmény 74 százalékát a lopások és a betöréses lopások adták. A személy ellen elkövetett 1300 bűncselekmény az összes 6,7 százalékát tette ki. A vizsgált időszakban 8 emberölés és 3 emberölési kísérlet jutott a hatóságok tudomására. Az államigazgatás, igazságszolgáltatás és közélet tisztasága elleni esetek száma felére, 487-re csökkent, amely az embercsempészet visszaszorításának következménye. Az 1363 közlekedési kihágásból 804 ittas járművezetés miatt következett be. Az ismertté vált közrend elleni bűncselekmények száma 30 százalékkal, 4493-ra emelkedett 2003-ban. A vagyon elleni bűn- cselekményekkel okozott kár értéke a megyében - 2 milliárd 174 millió forint - felülmúlta az előző évit és az országos kárérték 1,4 százalékát adta. A gazdasági bűnesetek elkövetési értéke elérte a 2 milliárd 861 millió forintot. A szervezetten elkövetett esetek száma minimálisra mérséklődött, hányaduk az egy százalékot sem érte el. www.szon.hu http//kmtlppek.szon.hu Bővebben a témáról. Fájdalmas lesz a létszámleépítés Tánczos László dandártábornok a hadkiegészítő parancsnokságok jövőjéről Nyíregyháza (KM - Gy. L.)- Tánczos László dandártábornok, hadműveleti és kiképzési csoportfőnök-helyettes a napokban Nyíregyházán, a megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon tájékoztatta az állományt. Ez alkalomból kérdeztük tőle, milyen szerepe lesz a „kiegeknek” a sorkatonai szolgálat megszűnése után. A megyei „kiegek” maradnak- A sorkatonai szolgálat 2005- ös megszűnése következtében a hadkieg-parancsnokságok feladatrendszere csökkenni fog, kevesebb feladathoz pedig kevesebb ember kell. A megyei parancsnokságok azonban megmaradnak, hiszen a nyilvántartásokat vezetni kell, a honvédségnek több mint 120 ezer tartalékosa van. Igaz, hogy országgyűlési határozat alapján szüneteltetjük a tartalékosok behívását, de a nyü- vántartó rendszernek meg kell maradnia. Az Alkotmány 19/e pontja kimondja: válsághelyzetben, ha a kormány elrendeli azt, akkor a tartalékosokat be kell hívni. A sorkatonai szolgálattal kapcsolatban is rengeteg olyan feladat van, amit még sokkal annak megszűnése után is kezelni kell. Ezenkívül rengeteg nyugállományú katona van, akiknek az érdekei a kiegek képviselik. Sajnos, a kegyeleti feladatokat is végre kell hajtani. Szabolcs-Szat- már-Bereg megyének tavaly húsz volt katona halottja volt. A temetések megszervezése jogi és kegyeleti szempontból is a hadkiegészítő parancsnokságok feladata.- A kiegek legfonosabb feladaTánczos László (Fotó: a szerző) ta a toborzás marad, hiszen az önkéntes, profi hadseregnek sok ezer szerződéses és önkéntes tartalékos katonára lesz szüksége. Ezért ezek az osztályok növekedni fognak. A Magyar Honvédség létszáma negyvenezer lesz már 2006-ban és 2013-ban, a haderőreform végén is. Jelenleg 43 500 katonánk van, a közeljövőben elsősorban a harcoló csapattagozatban növekedni, míg a minisztériumban és háttérintézményeiben csökkenni fog a létszám. Külföldi misszióban- Minden szerződéses katonának megtaláljuk a helyét. Kemény kiképzésre kell felkészülniük, hiszen míg egy sorkatona hat hónapig volt a rendszerben, a profi katonává válás három évet ölel fel. Az első év egyéni, kötelék és lőkiképzéssel telik el, a második évben, terveink szerint, külföldi misszióba küldjük őket. Összesen 1600 magyar katona fog a világ különböző részein békemisszióban tevékenykedni. A KM KERTÉSZE Csapdák a kártevők megfigyelésére A védekezéshez a gazdáknak körültekintő ismeretekre van szükségük Nyíregyháza (Sallai Pál) - A növényi kártevők fejlettségi állapotáról, mennyiségi viszonyairól szerzett ismeretek sokat segítenek a kertészkedő embereknek a védekezés eredményességében. A kártevők jelenléte megfigyelhető lombvizsgálattal, s az így talált levéltetvek, a vértetű, atkák számának ismeretében döntünk a védekezésről. Nehezebb a különböző gyümölcsmolyok, almamoly, aknázómolyok, sodrómolyok, szőlőmoly, gyapottok bagolylepke, stb. számszerű jelenlétéről képet kapni. Régebben hullámpapír öveket raktak a fák törzsére, s a fénycsapdák rovarokat vonzó hatását használták fel arra, hogy informálódjanak a kártevők egyedszá- máról. Ezekhez a módszerekhez a gazdáknak ismernie kell a kártevőket, mert válogatás nélkül repültek a fényre. Ismeretlen kártevők Jelenleg legkorszerűbb károsítómegfigyelési módszer a szexuál-atraktáns csapdák használata. Ezek közül legelterjedtebbek a gazdaboltokban, vagy közvetlen a gyártótól az MTA Növényvédelmi Kutató Intézetétől beszerezhető magyar „csalómon” csapdák. Ezeknek a csapdáknak előnyük a régi módszerekkel szemben, hogy nem szükséges a kártevőt a gazdának ismerni, mivel a neve rá van írva a csapdára. A csapdákat legalább heti gyakorisággal kell ellenőrizni, és a fogott egyedek számát feljegyezni. Időnként a csapda ragadós lapjáról „fogpiszkáló” szerű eszközzel el kell távolítani a lepkéket, hogy az új fogás értékelésében ne zavarjanak. A védekezés időzítése érdekében ajánlatos konzultálni szakemberrel, mert egy-két lepke megjelenésekor még nem kell szaladni a permetezőgépért, de a veszélyességi egyedszám megjelenésekor feltétlenül védekezni kell. A csapdák beszerzésének itt van az ideje, mert virágzáskor az aknázómolyok már repülnek. HÚSVÉTI TIPP így készül a sárga túró Nyíregyháza (KM) - Anyagtorlódás miatt kimaradt a múlt héten heti témánk utolsó része, melyben azt ígértük, a sárga túró receptjét ismertetjük. Olvasóink kérésére közzé- tesszük a receptet, ami a következő: 1 liter tejet odeteszünk forralni (olyan lábasban, amelyikben nem kozmái oda. Ha nem lenne ilyen edényünk, tegyünk oda vizet forralni egy nagyobb edénybe és abba állítsuk a tejes lábast). Közben egy másik edényben tíz egész tojást óvatosan kikeverünk 1-3 evőkanál cukorral (a cukor mennyisége- attól függ, mennyire szeretjük az édeset), egy csomag vaníliacukorral, reszelünk bele egy kevés citromhéjat és teszünk hozzá egy pici sót. Az egészet hozzáadjuk a tejhez, és lassú tűzön kevergetve 5-10 percig főzzük, addig, míg az egész össze nem áll. Ezután belekötjük egy vászonkendőbe (gömböt formálunk belőle), és valahová felakasztjuk, hogy lecsöpögjön (tegyünk alá egy edényt!). Ha kész, kibontjuk és hűtőbe tesszük. Sonkával, kaláccsal tálaljuk. SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZFRÜ Exkluzív és Extrém játék nyertesei: Csomós Péter, Nyíregyháza, Sátor U.2.; Miklós Mária, Tornyospálca, Honvéd u. 84.; Miklós András, Tornyospálca, Honvéd u.84.; Lajos Erika, Záhony, Rákóczi u.77.; Nagy Lajos, Kemecse, Móricz Zs. u. 34.; Szurovcsák Zsolt, Nyíregyháza, Ószőlő u. 107 X/59,; Váli Csaba, Nyíregyháza, Korányi u. 21.; Dezső Ágnes, Gávavencsellő, Kossuth u. 101.; Erdős András, Nyíregyháza, Arany J. u. 27.; Popovics Attiláné, Nyíregyháza,Ipari u. 32.; Bernyis- csek Mónika, Nyíregyháza, Korányi u. 32/E 2/8.; Ónodiné Donka Ibolya, Kisvárda, Nagymeződűlő u. 5. A jegyek a Kelet-Magyarország információjánál átvehetők. SkodaOctavia A világszerte már több mint 1 millió példányban futó Octaviától megszokott kényelem, a szokásosnál is kedvezőbb feltételekkel. Könnyű lesz megszokni. Kombinált átlagfogyasztás: 5,3-6,8 1/100 km, C02-kibocsátás: 143-171 g/km, A képen extra felszereltségű modell látható. Az Ön Skoda-márkakereskedői: Babják Autóház 4600 Kisvárda, Árpád út 119. Tel.: (45) 416-070, Fax: (45) 415-936 www.babjakauto.hu Platán Autóház 4700 Mátészalka, Jármi út 67. Tel.: (44) 500-700, Fax: (44) 500-707 www.platanautohaz.hu Platán Autóház 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 107. Tel.: (42) 501-700, Fax: (42) 501-707 www.platanautohaz.hu HIRDETÉS EXKLUZÍV ÉS EXTRÉM Panoptikum Nyíregyháza (KM) - Megszoktuk már, hogy húsvétra mindig újabb meglepetéssel kedveskedik látogatóinak a Nyíregyházi Állatpark. Ezúttal az emberré válás egyes fázisait bemutató panoptikum nyílt itt. Ópusztaszer, Eger és Esztergom után Nyíregyházát szemelte ki újabb bemutató létrehozására a panoptikum tulajdonosa, Riba Attila. A főbejárattal szemben lévő épületben négy életkép látható, a megnyitón jelen voltak az alkotók is. Köztük a megyei illetőségű Csisztu Péter szobrász is, aki az első két életkép figuráit készítette. Az alakok megformázásá- ban a szakirodalom volt segítségére és a fantáziája.