Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-05 / 55. szám

2004. március 5., péntek MINDENFELŐL /2 KMaiMtoff RÖVIDEN . 0 Munir el-Motaszadek az egyetlen személy a vi­lágon, akit a 2001. szep­tember 11-i támadások­kal kapcsolatban elítél­tek. A német legfelsőbb bíróság 2004. március 4-én hatályon kí­vül helyezte a Motaszadek ügyében ho­zott, 15 évi börtönbüntetést. 0 A szélsőségesekre összpontosítanak. Az Irakban állomásozó amerikai erők a jö­vőben már nem a megdöntött előző rend­szer híveire, hanem a szélsőséges szerve­zetek elleni harcra összpontosítanak. Szabó Zoltán sem sértett jogot Budapest (MTI) - Elutasította a Fővá­rosi Bíróság a Legfőbb Ügyészség kerese­tét, amelyben azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg: Szabó Zoltán (MSZP) or­szággyűlési képviselő megsértette az ügyészség jó hírnevét, amikor egy októbe­ri sajtótájékoztatón a Polt Péter által ve­zetett hivatalt úgy említette, mint „a Fi­desz felügyelte ügyészség”. Arra hivatkoztak, hogy Szabó Zoltán ki­jelentése egyértelműen politikai vélemény- nyilvánításnak tekinthető, és mint ilyen, nem sért személyiségi jogot. A bíróság hivatkozott az Alkotmánybí­róság azon határozatára, amely azt mond­ja ki: a szabad véleménynyilvánításhoz va­ló jogot, a kifejtett véleményt annak ér­ték- és valóságtartalmára tekintet nélkül védeni kell. A bíró nyomatékosan hangsúlyozta: „A bíróság nem azt mondja ki, hogy va­lamelyik félnek igaza van, vagy nincs iga­za, azt mondja ki, hogy véleményt nyil­vánított az alperes, és ehhez a szabad vé­leménynyilvánításhoz való jogával élt” - mondta Pataki Árpád bíró. Testvériesen. Vlagyimir Putyin orosz elnök (elől) és George W. Bush amerikai elnök portréjával díszített matrjos- kababák sorakoznak egy utcai árus stand­ján Szentpéterváron március 4-én. Orosz­országban március 14-én tartják az elnök- választást. (Fotó: EPA) Semlegesség Franciaországban Párizs (MTI) - Elsöprő többséggel elfo­gadta az iskolák vallási semlegességéről szóló törvényt szerda este a francia szená­tus. A törvénytervezetet, amelyet a fran­cia törvényhozás alsóháza, a nemzetgyű­lés már február 10-én megszavazott, 276-20 arányban hagyta jóvá a szenátus, így az a szeptemberben kezdődő új tanév­től érvénybe lép. Az úgynevezett laicitási törvény, amely számos iszlám államban tiltakozásokat váltott ki, megtiltja a „feltűnő vallási je­lek” viselését az állami iskolákban, az isz­lám kendőt éppúgy, mint a nagyméretű kereszteket és a zsidó fejfedőt, a kipát. Az egyik elment vadászni, meg a másik is. Aligha véletlenül, közösen járták a lónyai erdőt a fideszes és a szocialista képviselők Budapest, Lónya (ÉKN - Sz. P.) - Egy névtelen feljelentő azt állítja, hogy a szabolcsi Bige Holding vezérigazgatója országgyűlési képviselőknek szervezett vadászatot, melyen nagyvadakat is kilőttek.- Valóban vizsgáljuk annak a névtelen feljelentésnek a tartal­mát, mely egy lónyai vadászat­tal függ össze - erősítette meg la­punknak a HVG értesüléseit a Szabolcs megyei főkapitányság szóvivője, Fülöp Gergely. „Nagykoalíció” A feljelentő szerint kilenc par­lamenti képviselő, ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt részt vettek egy Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei vadászaton, me­lyen trófeás nagyvadakat is ki­lőttek, engedély nélkül. - Az ese­tet vizsgáljuk, de nyomozást egy­előre nem indítottunk, mert az eddigi adatok alapján nem me­rült fel bűncselekmény gyanúja - közölte a rendőrségi szóvivő. A feljelentő szerint viszont a nagyvadak kilövésével az állami tulajdonú vadásztársaságot 21-22 millió forintos kár érhette. A HVG úgy tudja, hogy a január 28-i lónyai vadászaton Herbály Imre, a parlamenti vadásztársa­ság MSZP-s elnöke, Hagyó Mik­lós, Nagy Imre, Tóth Sándor és Vári Gyula szocialista, Karsai Péter MDF-es, illetve Semjén Zsolt, Szabó Ferenc és Szabó Jó­zsef Andor fideszes politikus vett részt. A feljelentő azt mondta, hogy a vadászatot a szabolcsi nagyvál­lalkozó, Bige László Tibor szer­vezte, és ő állta all millió forin­tos költséget is. Miért is szervezték Kaknics László, a Nyírerdő Rt. vezérigazgatója szerint azonban a feljelentés mögött helyi üzleti csoportok állnak, amelyek az M3-as autópálya továbbépítése miatt felértékelődött lónyai terü­letet szeretnék megszerezni. A hetedik leggazdagabb A Bige Holding vezetője egy felmérés szerint a hete­dik leggazdagabb ember Ma­gyarországon, becsült vagyo­na 20 milliárd forint. 1984-ben települt át Erdélyből Magyar­országra. Cégei a vegyipar­ban - Tiszamenti Vegyi Mű­vek, Péti Nitrogénművek - és a mezőgazdaságban érdekel­tek. Aktív résztvevője volt a román privatizációnak. Wíw sőt erősödni látszanak a szunnita-síita vallási villongások a megszállt országban. (Fotó: EPA) a natai iraki lány még a minapi síita áldozatokra emlék­szik, de egy rakéta tegnap is megölt legalább három embert, Az összehangoltság az agaidéra vall Bagdad (MTI) - Ugyan­abban a percben kezdődött el kedden a bagdadi és a kerbelai merényletek soro­zata. Ez ritkán tapasztalt mérvű összehangoltságot jelez, és az al-Kaidára vall - hangsúlyozta csütörtökön Martin Dempsey tábornok, a Bagdadban állomásozó amerikai csapatok pa­rancsnoka. Legfrissebb hi­vatalos adat szerint 170 ha­lálos áldozata és több mint félezer sebesültje volt a keddi merényletsorozat­nak, amely a legvéresebb volt Szaddám Húszéin el­nök rendszerének bukása, 2003 áprilisa óta. Az egyetemeket félti a Fidesz A nagyberuházások „nem szenvednek” Budapest (ÉKN - Sz. P.) - A legnagyobb egyetemi beruhá­zásokkal kapcsolatban tett fel kérdéseket Pósán László, a Fidesz Hajdú-Bihar megyei képviselője az oktatási mi­niszternek a parlament leg­utóbbi ülésén. A képviselő úgy tudja, hogy a felsőoktatási beruházásoktól el­vont mintegy 7 milliárd forint­ból 5,5 milliárd forint olyan kö­vetelések kifizetésének átüteme­zését jelentené, melyeket a szer­ződések szerint a már elvégzett munkák után még az idén ki kel­lene fizetni. A Fidesz számítá­sai szerint ez a tranzakció legke­vesebb másfél milliárd forintjá­ba kerül majd a magyar adófi­zetőknek. A felvetésre az oktatá­si miniszter távollétében Szaba­dos Tamás államtitkár válaszolt. Szerinte a képviselő kérdései azt sugallják a kormánynak, hogy állítsa le a többéves ütemezésű beruházásokat. (A három ki­emelt, összesen 5,5 milliárdos be­ruházás a Szegedi Tudomány- egyetemet, a Nyíregyházi Főis­kolát és a Kaposvári Egyetemet érinti.) Három az igazság- Ehelyett mind a három be­ruházás - fontosságára való te­kintettel - zöld utat kapott, foly­tatódhat idén, jövőre és az utá­na való évben is, csupán a kifi­zetéseket halászijuk - mondta az államtitkár. HÁTTÉR A CIA legnagyobb részlege a világon Az ügynökök „megnégyszerezése” sem segít Washington (MTI) - A ter­vezettnél négyszer több tit­kosügynököt vetett be Irak­ban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), mégsem boldogul az ellenál­lással. A The Washington Post forrá­sai szerint a CIA eredetileg 85 tiszttel számolt, ez a szám időköz­ben már több mint 300-ra nőtt, és összesen mintegy 500 fős a jelen­léte a rövid megbízási időre ve­zényelt személyekkel és a szerző­déses bedolgozókkal együtt. Irakban van a CIA legna­gyobb részlege világon, és mére­te csak a 30 évvel korábbi sai- gonihoz fogható a vietnami há­ború idejéből. A CIA népes je­lenléte ellenére sem boldogul az­zal a feladattal, hogy behatoljon az iraki ellenállás soraiba, mi­közben egyre közeledik június utolsó napja, amikor a tervek szerint a Paul Bremer vezette Ideiglenes Koalíciós Hatóság át­adja a hatalmat az iraki ideig­lenes kormánynak. Nem tudnak behatolni George Bush amerikai elnök kormánya nagy fontosságot tu­lajdonít a hírszerzésnek az ira­ki helyzet megszüárdításában, az iraki ellenállás vezetőinek azo­nosításában, a véres támadáso­kat elkövető gerillahálózat fel­göngyölítésében. JÓ műt Kohl egykori német kancellár, aki bemutatja új önéletrajzi könyvét. A 684 oldalas művet Drömerben adták ki. (Fotó: EPA) PÁRTÉLET Az ingyenes tankönyvekről Az MSZP az ingyenes tankönyv igénylésére olyan módosító javaslatot dolgo­zott ki, amellyel jelentősen csökkenhet a szülők és az iskola „bürokratikus terhe” - mondta a párt oktatási munkacsoportjának tagja. Tatai-Tóth András kö­zölte: a módosító indít­vány szerint egyetlen űr­lap kitöltésével juthatnak térítésmentesen az iskolai könyvekhez azok, akik tartósan beteg gyermeket nevelnek, vagy legalább három gyermekük van, egyedülálló szülők, vagy akik rendszeres gyermek- védelmi támogatásban ré­szesülnek. Az iskola mér­legelése alapján más szü­lők is kaphatnak kedvez­ményt. Csak ígéretek Az MDF szerint a Medgyessy-kormány „nagy ívű elképzelései a munka világában is csak ígéretek maradtak” - jelentette ki Balsai István a frakció saj­tótájékoztatóján. Az Or­szággyűlés Foglalkoztatási Bizottságának MDF-es el­nöke szerint „hatvan nap­pal az uniós csatlakozás előtt nincs javulás a foglal­koztatási helyzetben, sőt a legutóbbi felmérések újra romló tendenciát mutat­nak a munkanélküliségi ráta és a foglalkoztatási mutatók tekintetében” - hangsúlyozta a politikus. Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szor Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^ÁATESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom