Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-30 / 75. szám

2004. március 30., kedd Élménybeszámoló. A megyei nőszö­vetség szervezésében utazási élménybe­számolót hallhatnak az érdeklődők már­cius 30-án, kedden 17 órától a Centrál Hotel klubjában. Ember és világegyetem. A csillagá­szati világnap alkalmából Ember és vi­lágegyetem címmel tartanak előadást április 1-jén 17 órától a nagykállói II. Rá­kóczi Ferenc Művelődési Központban. Hallgatói Ki Mit Tud? Tehetségkuta­tó versenyt rendez az intézmény régi épü­letének nagyelőadójában március 31-én, szerdán 19 órától a Nyíregyházi Főisko­la hallgatói önkormányzata. Megérkeztek. Bár a napokban még fel­fért a nagykabát, a tavasz azonban vissza­vonhatatlanul itt van: erről tanúskodnak a fészkükben tollászkodó gólyák is, akiket Tiszalökön kapott lencsevégre fotóriporte­rünk. (Fotó: Elek Emil) Ötletek a diákvagonhoz Nyíregyháza (N. L.) - Milyennek kép­zelik azt a diákvagont, amelyet Budapest és Záhony közt állítanak majd forgalom­ba? - ezt kérdezték a MÁV Rt. illetékesei a nyíregyházi tanárképző főiskola diák­jaitól egy ötletbörze keretében. Ötletekben nem volt hiány. Volt, aki azt kérte: legyen számítógép a diákvagonban, arra is teremtsenek lehetőséget, hogy a mobiltelefon lemerült akkumulátorát me­net közben feltölthessék. Üdítőital és ká­vé automatát is helyezzenek el. A belső tér legyen variálható. A diákvagont várhatóan szeptemberben indítják útjára. A vezér- igazgatóság képviselője bejelentete, hogy később diákvárótermet is kialakítanak a nagyobb csomóponti állomásokon. Továb­bi ötleteket vár a MÁV, a jó és megvaló­sítható ötleteket jutalmazzák. TÜSKÉS SAROK Az aszfalt nem lesz dúsabb Nyéki Zsolt e-mail: nyekl@kelet.szon.hu Tavasz van, még ha az elmúlt hét kis­sé zordabb időjárása előszedette velünk a melegebb pulóvereket, kabátokat is. Az új­jászületést szimbolizáló évszak legkülön­bözőbb jeleivel szembesülhetünk, szinte valamennyi érzékszervünket megmozgat­ja a friss zsongás. Fülünk issza a mada­rak füttyét, tekintetünk úszik a pattanó rügyek tengerében, az első virágok illata még a robogó autók lehúzott ablakán át is orrunkig kúszik... Na, ilyen pillanatban mekkora megle­petést tud okozni a tavasz kevésbé roman­tikus (bár nagyon is életszerű) jelképe: a szervestrágya. Ha földeken látjuk masszás kupacait, amint beforgatásra várnak, ak­kor megjegyezhetjük: itt bizony gondos a gazda, mert ügyel a talajra és a termés­re. Ám országúti nyomokra bukkanva már a joggal bosszankodhatunk, hiszen a termőföldek „sikamlós kincse” akár balesetveszélyt is okozhat. Nem beszélve arról, hogy a búzamezőkkel szemben az aszfalt nem lesz dúsabb, bármilyen bőséggel is hulljon rá az áldás. KELET HAZAI TÁIAK0N /8 „Kendben én embert látok” A férfi, akinek házára Molotov-koktélt dobta hátrál Acs Sándor A „vizes” rajzok fiatal nyertesei Fehérgyarmat (KM) - A Fetikövízig és a Magyar Hid­rológiai Társaság megyei szervezetének a víz világ­napjára meghirdetett „Víz és katasztrófa” című pályázatá­ra a megye 85 iskolájából összesen 1170 alkotást küld­tek be. A szakmai zsűri dön­tése alapján az alsó tagoza­tosok között Dobai Rebeka (4., Képes Géza Általános Is­kola, Mátészalka) lett az el­ső, Herman Vivien (10 éves, Czóbel Minka Alapfokú Mű­vészetoktatási Intézmény, Máriapócs (KM - P. S.) - Hatalmas kalapjában feltűnő jelenség a szikár, középkorú férfi, Ács Sándor. Nem tesz semmit hiába, így a kalap­nak is megvan a maga ma­gyarázata.- Fél éve tartom fenn magam asszony nélkül. Bízom benne, hogy kiderül, ki okozta a tüzet, ki dobott csóvát a nádtetőre ta­valy ősszel. Lesz lelkiis- meretfurdalása. Az volt a szeren­csénk, hogy felébredtünk, és idő­w..................................................... Apám juhász volt, megszoktam, hogy minden nyáron dolgozni kell. Ács Sándor .................................................... ben eloltottuk, különben mi is bennégtünk volna. Lehet, hogy az izgalom ártott meg: szinte a kezeim között halt meg a felesé­gem, egy héttel a tűz után. Szomorú ünneplés- Ahogy múlt az idő, gondolni kellett a karácsonyra meg az új­évre. Az első ember vagyok bet- lehemezéskor. Szamárral, bundá­val veszek részt a játékban, most sem lehetett másként. Az élet edzett ilyenné. 1966-ban saját ke­rékpárra gyűjtöttem pénzt. Aki akkor élt, tudja, mi mibe került, mennyit kellett dolgozni 1000 fo­rintért - ennyibe került egy jó bi­cikli. A termelőszövetkezetben a felnőttek közt vállaltam munkát 8 évesen. Apám juhász volt, meg­szoktam, hogy minden nyáron Szolfézsből első lett Nyíregyháza (KM) - Kodály Zoltánról nevezték el azt a szol­fézsversenyt, amelyen hazánk művészeti szakközépiskolai diák­jai bizonyíthatják felkészültségü­ket már évek óta. Az elmúlt hét végén Debrecen adott otthont a versenynek, amelyen részt vettek a nyíregy­házi Művészeti Szakközépisko­la zenei tagozatának növendékei is. Jutalom a tanárnőnek A szolfézsismeretek versenye mellett páros éneklési versenyt és népdaléneklési versenyt is rendeztek. Szolfézsversenyben a harmadik osztályos Gincsay Beáta a kategóriájában első lett, míg a népdaléneklési versenyt a negyedikes Tóth Lilla nyerte meg. A fiatalokat a versenyre Róth- né Végh Mónika tanárnő készí­tette fel, aki tanári különdíjat kapott a diákok jó felkészíté­séért. dolgozni kell. Reggel fél öttől es­te nyolcig. 17 éves koromra szak­munkás vizsgát tettem. Utána há­rom esztendeig a szülőknek segí­tettem, és otthon maradtam. 21 évesen önként vonultam be kato­nának.- Amikor megnősültem, a fele­ségemmel külön házba költöz­tünk. A szüleim már akkor meg­vették a házat, amikor 14 éves voltam. Megszületett a gyerme­kem, de sajnos a feleségem két év A tények 2003. szeptember 22-én isme­retlen tettesek Molotov-koktélt dobtak Ács Sándor máriapőcsi házának tetejére. A házigazda szerint a támadás bosszú volt. Egy társaság ugyanis két és fél éve lopott a kitermelt fájából mintegy 300 ezer forint érték­ben, és a tolvajok azt gondol­hatták, hogy a porta tulajdono­sa jelentette fel őket. Sörös­üvegben volt a benzin, a tette­sek azt dobták a tetőre. ARCKÉP Rotor János otthonteremtő lelkész Or (KM - K. N.) - Az idő­seknek otthont, a fiatalok­nak munkahelyet teremtett Pótor János őri lelkész az­zal, hogy megvalósította ré­gi vágyát.- Néhány éve Svájcban nya­raltunk, ott határoztam el: ha hazajövök, építek egy nagy há­zat a magukra maradt embe­reknek - emlékezett a kezde­tekre. Erősítik a kapcsolatot Az ötletet hamarosan tett követte, s a református egyház által működtetett idősek nap­közi otthonának átalakítása és bővítése után szemet gyönyör­ködtető, korszerű létesítmény várta a lakókat. Pótor János a pályázatírás és az építkezés múlva megbetegedett. A szívével volt sok gond. 1984-től ápoltam, orvostól orvosig hordtam. Az ápo­lása mellett a házat is fejlesztet­tem. Az udvaron a kertet, a kerí­tést, a kemencét magunk csinál­tuk. Bár veszünk a boltban is, de hetente egyszer sütök kenyeret. A napjaim munkával telnek, nekem nincs mobiltelefonom. Este ha­zaérek, aki akar, akkor tud elér­ni a vezetékesen. Üzenet a kalappal- Egyszer egy idősebb ember rám nézett, - látszik az, kinek mi­lyen tekintete van, mennyire be­csületes, - azt mondta nekem ak­kor: „Kendben én embert látok.” Ez azt jelentette, bár fiatal vol­tam, mégis embernek tisztelt en­gem az az öreg. Akik ellopták a fámat, üzentek nekem. Én meg visszaüzentem, veszek én egy na­gyobb kalapot, mint amilyen nek­tek van. Akkor vettem ezt a szé­les karimájút, és azért hordom, lássák csak: Ács Sándor soha nem hátrál. Pótor János (Fotó: a szerző) szervezése közben a jövőre gondolva feleségével, a nyír­egyházi Magdaléneum Refor­mátus Gyermekotthon vezető­jével tanulásba kezdett. A kö­zelmúltban az egészségügyi fő­iskolán szociális szakvizsgát tettek, jelenleg pedig a Refor­mátus Hittudományi Egyetem egyházi intézmény-vezetői sza­kát végzik. Elsődleges feladatának a lel­A „vizes” rajzok fiatal nyertesei Fehérgyarmat (KM) - A Fetikövízig és a Magyar Hid­rológiai Társaság megyei szervezetének a víz világ­napjára meghirdetett „Víz és katasztrófa” című pályázatá­ra a megye 85 iskolájából összesen 1170 alkotást küld­tek be. A szakmai zsűri dön­tése alapján az alsó tagoza­tosok között Dobai Rebeka (4., Képes Géza Általános Is­kola, Mátészalka) lett az el­ső, Herman Vivien (10 éves, Czóbel Minka Alapfokú Mű­vészetoktatási Intézmény, Nyírcsaholy) és Gacsályi Dá­vid (3., Képes Géza) lett a második, Pál Tibor (2., Eöt­vös József, Vásárosnamény) és Bíró Imola (3., Képes Gé­za) pedig a harmadik. Kü­löndíjat kapott: Szondi Pet­ra (2., Képes Géza), Kiss Bence (10 éves, Beszterczei Alapfokú Művészeti Ma­gániskola, Nyíregyháza). Felső tagozatosok Az első helyet Dandóczi Anettnek (7., Evangélikus Általános Iskola, Nyíregy­háza) Ítélte oda a zsűri, má­sodik lett Jakab Tímea (5., Jókai Mór, Kocsord) és Má­nyi Ágnes (6., Eötvös Jó­zsef, Piricse), harmadik pe­dig Hudák Lilla (5., Képes Géza) és Kerekréti Boglár­ka (8., Móra Ferenc, Nyír­egyháza). Különdíjat kapott: Pászinszki Réka (6., Móricz Zsigmond, Mátészalka). A kiállítás a Kölcsey Fe­renc Általános Iskolában (Fehérgyarmat) látható. készi hivatás gyakorlását tekin­ti az édesapja gyülekezeti tevé­kenységét 1988 óta Őrben foly­tató lelkipásztor, s ezt a telepü­lés hitéletének bemutatásával támasztja alá. A vasárnapi is­tentiszteletek mellett hétfőnként házi bibliaórán vehet részt a la­kosság. A gyerekek és a fiata­lok lelki gondozását óvodai és iskolai hittan - valamint - ifjú­sági órák segítik. A helyiek és az otthonlakók között közös be­szélgetések, összejövetelek szer­vezésével erősítik a kapcsolatot. Igénybe vehetik- Fontosnak tartom, hogy egységet alkotva szeressék egy­mást a gyülekezeti tagok és a bentlakó idősek - emelte ki Pótor János, s hozzátette: a Sarepta nevet kapott intéz­mény hitbeli szolgáltatásait az itt élő nyugdíjasok mellett a te­lepülés református lakói is igénybe vehetik. A tavaszról, a hazáról szóltak a versek Régiós verseny volt a nyírbátori iskolában Nyírbátor (KM - K. É.) - Hetedik alkalommal hirdette meg a közelmúltban az Értük-Velük Egyesület az or­szágos méretű Felfénylő Sza­vak című szavalóversenyét az értelmileg és tanulásban akadályozott gyermekek szá­mára. Az Észak-alföldi Régió (Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) fordulójának a nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Speciá­lis Szakiskola, Kollégium és Pe­dagógiai Szakszolgálat intézmé­nye adott otthont. Amint azt Módis Péternétől, a verseny egyik főszervezőjétől megtudtuk, a megnyitót köve­tően az iskola tanulói színvona­las ünnepi műsor keretében ele­venítették fel az 1848-as márciu­si eseményeket, melyeket dallal, tánccal tettek hangulatossá, szí­nessé. A verseny két helyszínen, két zsűri előtt zajlott, összesen hat kategóriában. A három megye tizenöt intéz­ménye - köztük Tornanádaska, Abaújkér, Hajdúböszörmény és Nyíregyháza - negyvenöt tanu­lója versenyzett a dobogós helye­kért, illetve az országos verse­nyen való részvételért, amelynek majd Kiskőrös ad otthont. Irány az országos döntő A kisebb diákok a tavasz té­maköréből választott verseket szavaltak, a nagyobbak pedig a hazaszeretetről, a szabadságharc­ról, a forradalom dicső napjairól tanúskodó költeményeket adtak elő igen nagy átéléssel. A kate­góriák első helyezettjei - össze­sen hat gyermek - valamint a két különdíjas versenyző utazhat Kiskőrösre az országos döntőbe. Valamennyi szavaló gyermek emléklapot és ajándékot kapott, a legjobbakat értékes könyvek­kel, valamint oklevéllel is jutal­mazták. Panoptikum. A Nyíregyházi Állatpark április 7-én új lát­ványossággal, az emberiség történetét bemutató panoptikum­mal gazdagodik. Az érdekes kiállítást Persányi Miklós kör­nyezetvédelmi miniszter avatja majd fel. (Fotó: Racskó Tibor) \ ___________________________L_____________________________j

Next

/
Oldalképek
Tartalom