Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-07 / 32. szám

2004. február 7., szombat iÄt^'Magfpreiiitf GYÁSZJELENTÉS /I5 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik sze­rették, tisztelték, hogy feleségem, édesanyánk, anyósunk, a legdrágább nagymamám, SZILÁGYI JÁNOSNÉ szül. Nagy Emma a kisvárdai Császy László Gimnázium és Szakközépiskola majd a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium és Szakközépiskola tanára 2004. február 5-én, türelemmel viselt, gyógyíthatatlan betegségben, életének 69. évében elhunyt. Temetése 2004. február 10-én 13 óra­kor lesz a Mátészalka város Köztemetőjében a református egyház szertartása szerint. Gyászoló család. Táviratcím: Szilágyi János, Mátészalka, Alkotmány u. 37. 461960 „Milyen szomorú mindig egyedül lenni, Valakit mindenütt hiába keresni. Valakit várni, ki nem jöhet többé, Valakit szeretni titkon, örökké. Az idő sem gyógyítja sebeinket, Mert te igazán szerettél bennünket. Lezárta a sír szerető szívedet, Itt kellett hagynod, kik téged igazán szerettek." Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, KANYÓ LÁSZLÓ vám- és pénzügyőr hadnagy volt császlói lakos halálának 7. évfordulójára. 461177 Gyászoló édesanyád, testvéred József. 3 i „ Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra Te sohasem leszel halott, Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, testvér, após és rokon, FARKAS FERENC volt MNB-igazgató életének 71. évében türelemmel viselt, súlyos betegségben, hosszú szenvedés után, 2004. február 4-én elhunyt. Temetése 2004. február 11-én 13.00 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravata­lozójából. 451535 Gyászoló lánya, testvére és családja. (SSppä/j Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett „Megállt egy szív, mely élni vágyott, halottunkat, Pihen az áldott kéz mely dolgozni imádott." ® SZABÓ FERENC LÁSZLÓT “V Tiszaújhelyi ÚJHELYI PÁL utolsó útjára elkísérték. Emlékét koszorúval, virággal megtisztelték, s fájdalmunkban részvétüket nyilvánították. halálának 5. évfordulójára. A gyászoló család. Emlékeznek fiai: Zsolt és Károly. 450288 450798 Köszönetünket ezúton fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett gyermekünk, ADAMÓCZKI GABRIELLA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdal­munkban, gyászunkban osztoztak. 451791 A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MLINÁRCSIK ANNA volt nyíregyházi lakos hosszú betegség után életének 48. évében el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2004. február 10-én 14.00 órakor lesz a görögkatolikus egyház szertartása szerint az Északi temető főbejárati ravatalozójából. 450062 Gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy Köszönetét mondunk minden ismerősnek, sportbarátnak, akik szere­I/a tett halottunk, g KAPUCZA JANOS volt nagycserkeszi lakos, életének 94. évében rövid szenvedés után LOVÁSZ MIHÁLY elhunyt. Temetése 2004. február 9-én du. 14.00 órakor lesz a nagy­cserkészi temető ravatalozójából, a római katolikus egyház szer­tartása szerint. temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Gyászoló család. 451601 452068 fit Mély megrendüléssel búcsúzunk a közúti baleset­ben 32. évében elhunyt munkatársunktól, SE BÁCSKÁI ANTAL minőségbiztosítási ellenőrtől. Emlékedet örökké megőrizzük. 452128 Az ibrányi IMTEF Szövetkezet dolgozói. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZILÁGYI KRISTÓF ATTILA DR. SZÍJÁRTÓ ISTVÁN jogtanácsos temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A60l, 5 Gyászoló család. elhunyt. Temetése 2004. február 12-én 13.00 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek, szom­szédnak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, MÓRICZ SÁNDORNÉ A gyászoló család. temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, mély fájdalmunk- m 452103 ban osztoztak. Gyászoló család. | „Az idő múlik, feledni nem lehet, / csak megtanulni élni nélküled." Emlékezünk ID. SKOLNYIK MIHÁLYRA halálának 8. évfordulóján. isi«/« Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik PIRICSI LÁSZLÓNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindenkinek, akik szeretett halottunk, KOVÁCS PÁLNÉ szül. Siska Ibolya temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÁVAY TIVADAR 87. éves korában elhunyt. Földi maradványait február 7-én 11.00 óra­kor helyezzük örök nyugalomra a nyírbátori köztemető ravatalozó- jából. Gyászoló gyermekei, unokái, dédunokái. | Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! ^OZTX x ) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT Megyei Munkaügyi Központ Nyíregyházi Kirendeltsége (Nyíregyháza, Szabadság tér 2.) Tel: 42/598-100 Internet: www.szszbmunkaugy.hu Szakma/állás Fő Hol Kereseti lehetőség Vendéglátóipari eladó (szakképz. eladó, v. felszolg.) 1 Nyháza-Vajdabokor 53.000 Ft. Vendéglátóipari felszolgáló 3 Nyíregyháza 53.000-55.000 Ft. Szakács 3 Nyíregyháza 70.000-120.000 Ft. Hitelügyintéző (éretts., WORD, EXCEL, Internet) 1 Nyíregyháza 100.000 Ft. Cipőfelsőrész-készítő Informatikus-szolgáltatási felelős (stabil inf. ism. FILE kezelők, 2 Gávavencsellő 53.000 Ft. mobilos SW-ek, ATML szerkesztő, WAP) Irodavezető (stabil inf. ism., FILE kezelők, tábla-szerkesztők, 2 változó 100.000-200.000 Ft. marketing és közg. ism. előny) 1 Nyíregyháza 100.000-200.000 Ft. Mérlegképes könyvelő 2 Nyíregyháza 70.000-100.000 Ft. Logisztikai menedzser (német nyelvism., jogosítv.) 1 Nyíregyháza 90.000 Ft. Pék 1 Nyíregyháza 60.000 Ft. Takarító - kisegítő 1 Nyháza-Borbánya 53.000 Ft. Cukrász 1 Nyháza-Borbánya 53.000 Ft. Anyaggazdálkodó (gépésztechn.végz., szám.t.ism. jogosítvány) 1 Nyíregyháza 80.000-90.000 Ft. Szállodai recepciós - pultos (szakképz. pályakezdő, angol, v. német nyelvism.) 1 Nyíregyháza 50.000-60.000 Ft. Pedagógus (biológia-környezetvédelem végzettségű pályakezdő diplomás) 1 Nyíregyháza 100.000 Ft. AWI hegesztő AWI KOMBI 20 Tiszaújváros 53.000-90.000 Ft. Csőszigetelő 20 Tiszaújváros 53.000-80.000 Ft. Betanított gépmester (érettségizett) 1 Nyíregyháza 53.000 Ft. Szakoktató (dísznövény- zöldség, szőlő- gyüm.kertész 2 Tiszabercel 100.000 Ft. Megvei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Nagykálló, Báthory u. 36. Tel: 42/263-236, 42/263-720 Ács 5 Nagykálló 53.000 Ft. Kőműves 5 Nagykálló 53.000 Ft. Varrónő 10 Nagykálló 53.000 Ft. Jelzáloghitel-értékesítő 3 Változó 60.000+ jutalék Adminisztrátor 1 Balkány 53.000 Ft. Szabász 3 Nagykálló 53.000 Ft. Megyei Munkaügvi Központ Kirendeltsége Nyírbátor, Kossuth u. 16. Tel: 42/282-060, 42/282-470 Szakma/állás Fő Hol Kereseti lehetőség Pénzügyi befektetési tanácsadó és jelzálog értékesítő 3 Nyírbátor és vonzáskörzete 6 hó garantált Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Kisvárda, Szent Gy. tér 4. 60.000 Ft/hó+jutalék Gépkezelő (gépész, középfokú, v. felsőfokú végzettség, angol társalgási szintű nyelvtudás) Tel: 45/415-171,45/415-849 10 Tuzsér Megegyezés szerint Hivatásos vadász 2 Kisvárda Megegyezés szerint Cukrász 1 Záhony Megegyezés szerint Pék 1 Záhony Megegyezés szerint Betanított munkás 1 Záhony Megegyezés szerint Vendéglátóipari eladó 1 Záhony Megegyezés szerint Recepciós-pultos-felszolgáló 1 Záhony Megegyezés szerint Ács, kőműves, épületlakatos 5 Záhony 53.000 Ft.+telj. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Tisza vasvári, Városháza tér 4. CNC-plazmavágó Tel: 42/374-728 1 Tiszavasvári 60.000-100.000 Ft. Gépi forgácsoló 2 Tiszavasvári 60.000-100.000 Ft. Villamosgép-szerelő (tekercselő) 4 Tiszavasvári 60.000-100.000 Ft. Szakács 1 Tiszavasvári Megegyezés szerint Gépi varró (gyakorlattal) 20 Tiszalök Teljesítménybér Vegyésztechnikus (jó angol nyelvtudással) 1 Tiszalök 60.000 Ft. Konyhai kisegítő (gyakorlott) 1 Tiszalök KJT szerint Autóbuszvezető 1 Tiszavasvári Megegyezés szerint Humán Tanácsadói Szakszolgálat; Álláskereső Klub, Foglalkozási Információs Tanácsadó Megyei Munkaügyi Központ Nyíregyháza, Benczúr tér 18. Tel: 42/314-751; 42/310-845; 42/313-909; 42/313-906

Next

/
Oldalképek
Tartalom