Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-16 / 39. szám
2004. február 16., hétfő Keleti Magyarország RÖVIDEN 0 Dépardieu, a francia filmsztár kénytelen lesz megosztozni a sikerben 32 éves fiával, akinek a Mindent odaadtam címmel írt sokkoló vallomása máris hatalmas sikert hozott. Guillaume testi-lelki pokoljárásának minden részletét feltárja, nem kíméli sem önmagát, apját. Pert vesztett az amerikai mélytengeri kutatócég a kolumbiai állam ellenében, így kicsúszik markából annak a több milliárd dollár értékűre becsült ékszerkincsnek a fele, amely a San Jósé spanyol gályában található, a tenger fenekén. A hajó kiemelésében való közreműködésért tartottak volna igényt a kincsek felére. 0 Tolnay Kláritól Kertész Imréig már több mint tízen kaptak az 1991-ben először megkötött Bálint-napi szeretetcsokorból, amit Guba Ági virágkötő vezetett be Magyarországon. Az idén Popper Péter pszichiáter a díjazott. Kitörő örömmel fogadta a török származású német Fatih Akin, hogy A fallal szembe című filmje elnyerte az 54. Berlini Film- fesztivál, a Berlinale nagydiját, a legjobb filmnek járó Aranymedvét. (Fotó: EPA) Autóban kötnek házasságot Las Vegas (MTI) - Autóban esküsznek azok, akiknek sietős a dolga Las Vegasban. A ceremónia 15 percig sem tart, vőlegénynek és menyasszonynak a szertartás idejére sem kell elhagynia az autót, elegendő fizetni, kinyitni a jármű ablakát, és meghallgatni a kápolna lelkésznőjét. A Little White Wedding Chapel hírét januárban kapta fel a világ, akkor történt ugyanis, hogy Britney Spears énekesnő és gyermekkori barátja, Jason Alexander farmerruhában idehajtott, és házasságot kötött. Szüntelen jókedvemben sünhátra vágom magam a gondozóm puha tenyerében. Eddig nem szólt, hogy fájna neki. (Fotó: Magánarchívum) ME6ÉR EGY MOSOLYT Rendőröket végeznek ki. Megkérdik az elsőt, hogy kötél, golyó vagy villamosszék legyen. - A kötél lassú, a golyó fájdalmas, legyen a villamosszék! - Uram, önnek szerencséje van! A villamosszék nem működik, így ön szabadon elmehét! Kint odasúgja a második rendőrnek a megmenekült: - Te, a villamosszék nem működik! Bevezetik az újabb rendőrt, majd felteszik neki is a kérdést, mit választ. - A kötél lassú, a villamosszék nem működik, tehát golyó! További viccek: humor.szon.hu Összehangolt akciót szerveztek a madárinfluen- za terjedése elleni fellépés jegyében a hét végén kínai járványügyi szakemberek Peking egyik külvárosában. (Fotó: EPA) Arccsúfító támadás féltékeny férfiaktól Dákká (MTI) - Kamatmentes kölcsönt kaphatnak a férjük vagy éppen vőlegényük által tömény kénsavval - vitriollal - elcsúfított bangladesi nők -, hogy kiközösítésük után önálló vállalkozásba foghassanak a megélhetésükért, határozta el a dakkai kormány. Az ázsiai országban igen gyakori eset, hogy a féltékeny férj vagy a kikosarazott kérő savat zúdít a nő arcába, ha úgy tekinti, hogy őt, a férfit sérelem érte. A kegyetlen szokás ráadásul aggasztóan terjed, 2001-ben 341, 2002-ben 485 ilyen támadást jegyeztek fel. Az áldozatok közül sokan nem élték túl a férfi bosszúját, a túlélők különalapít- ványt hoztak létre - ettől származnak a fenti adatok. Tavaly 200 nő tüntetett Dakkában, a hatóságok segítségét sürgetve a vit- riolos támadókkal szemben. Szemérmesek a szomszédaink Az aktív szexuális élet infarktus ellen is jó Bécs (MTI) - Az osztrákok többsége túl szemérmes ahhoz, hogy idejekorán szakemberhez forduljon szexuális problémáival. Pedig az időben történő segítségkérés még életet is menthet. Elia Bragagna, a bécsi Wilhelmi- nenspital szexuális ambulanciájának a vezetője a Die Presse című napilapnak elmondta, hogy a szív- infarktust szenvedett osztrák férfiak 75 százalékának már jóval a baj bekövetkezte előtt szexuális problémáik voltak, és ha azokról időben beszéltek volna orvosnak, a kezelésnek köszönhetően elkerülhető lett volna egynéhány infarktusnak a bekövetkezte is. Minderre felhívták a figyelmet a napokban azon a bécsi rendezvényen, amelyet a Valentin-naphoz időzített, „A szex hete” rendezvénysorozat keretében tartottak az osztrák fővárosban. Néha évekig várnak Az ausztriai felmérések szerint az osztrákok általában 3-4 évet is várnak, míg orvoshoz fordulnak szexuális gondjaikkal. (A németeknél 2, a görögöknél pedig 4 évig tart átlag ez a „hallgatási időszak”.) A szakértők arra is felfigyeltek, hogy az orvosok körében sincs mindig megfelelő „fogadókészség”. Névnapos. Fér geteges hangulatban, baráti körben ünnepelte a minap névnapját Szőke Lívia. (Fotó: Sipeki Péter) Moszkvai fúrdőzők tragikus szombatja Az első jelek szerint valószínűleg műszaki hiba miatt omlott össze a komplexum A mentők egy szerencsétlenül járt fürdőzőt mentenek ki a romok közül (Fotó: EPA) Moszkva (MTI) - Az orosz mentők vasárnap (helyi idő szerint) délig 25 holttestet emeltek ki a moszkvai fürdőkomplexum leomlott tetejének romjai alól, egy sérült az éjjel meghalt a kórházban. Az orosz főváros 12 kórházába 110 sérültet szállítottak, s a még benntartott 90 felnőtt és gyerek közül négy volt kritikus és tucatnyi súlyos állapotban. A Jaszenyevo kerületi Trans- vaal-park élményfürdőközpont betonteteje szombat este leomlott, lerombolva az épület egyik oldalát is. A leomlott tető alatti ötezer négyzetméteres térben mintegy négyszáz, az egész komplexumban 1300 vendég tartózkodott Jurij Luzskov főpolgármester szerint. A rendkívüli helyzetek orosz minisztere közölte, hogy a csaknem nyolcszáz mentő vasárnap estig folytatja a kutatást 90 géppel. A mentők hőgenerátorokkal fújtak meleget a romok közé, hogy a még alattuk sejtett fürdőruhás túlélőket megóvják a fagytól. Szergej Sojgu szerint ezzel plusz 14 fokos hőmérsékletet tudnak fenntartani az omladékban. Sojgu 17 eltűntről beszélt, megjegyezve, hogy 145 öltözőszekrényben maradt gazdátlan holmi. A mentők keresőkutyákat is alkalmaznak. Időről időre leállnak minden munkálattal, és egykét percre néma csöndbe burkolóznak, hogy meghallják akár az elhaló segélykérést is, ha jönne még üyen. Nem merénylet volt A már átvizsgált törmelék eltávolításán két daru dolgozott. A főmedencét már javarészt megtisztították. A hatóságok kizárták a merénylet lehetőségét. A szakértők konstrukciós hibára és az üzemeltetési szabályok megsértésére gyanakodtak, rámutatva a külső és belső hőmérséklet közti nagy különbségre. Egyesek feltételezték, hogy a tetőszerkezetbe beszivárgott víz vagy ott lecsapódott pára fagyott meg, szétfeszítve a betont. Csaknem száz halott Peking (MTI) - Tűzvész pusztított vasárnap egy kínai bevásárlóközpontban, ötvenegy ember életét vesztette a szerencsétlenségben. Ugyancsak Kínában, az ország keleti részén meghalt 39 ember vasárnap egy templomtűz következtében. A halálos áldozatokon kívül a tűznek négy sérültje is van. SUZUKI Swift helyett Alto vagy Wagon R+ü! Havi törlesztés akár 19 900 Ft/hó KEZES ÉS KÉSZPÉNZ NÉLKÜL! 7-8 éves Swiftje nálunk 1 300 OOO Ft-ot ér!!! «* Bármilyen típusú öreg autóját akár 700 000 Ft-ért beszámítjuk Ignis és Liana vásárlása esetén!!! SUZUKI ■V//A--------4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 3J/d. Telefon: 42/420-273, 420-274 4600 Kisvárda, Árpád u. 27. Telefon: 45/415-214, 416-142 3950 Sárospatak, Wesselényi u. 36. Telefon: 47/511-418, 511-419 VASARNAP IS NYITVA! HIRDETÉS