Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-16 / 39. szám

2004. február 16., hétfő Kelet * Magyarország SPORT /II Nyíregyháza (KM - M. L.) - Jó húzás, akarás, biztos kéz és higgadt fej - ezek voltak szombaton este a siker zálo­gai, amikor a Marso NYKK élvonalbeli féri kosárlabdá­zói legyőzték az esélyesebb paksiakat. Horváth Imre, a hazaiak edző­je tanakodott, majd döntött és a kezdőbe szerepeltette a nemrégi­ben érkezett Toyát. Aztán beindultak Bejött a húzás, hiszen az egy- centeres, az atomvárosiakhoz igazodó szerkezet ugyan kissé lassan csiszolódott be, de aztán mint egy svájci óra, olyan pon­tosan működött. Az első két negyedben még a vendégek vezetgettek, de a mi­eink ekkor is nagy akarással küzdöttek és elviselték a néhány bírói bakit. A nagyszünetet kö­vetően aztán beindult a parádé. Toya szédületes betörései, Pav­lovics precíz triplái, Jovanovics higgadt megoldásai mellett Riley nagy szívvel küzdött és idő előtt elvérzett. Sisak és Puskás válta­kozva irányították a többieket és a közönség nagy-nagy örömére a kedvencek előbb utolérték a pak­siakat, majd elhúztak. Megérdemelt vastaps Egy ideig még megvolt a bi­zonytalanság, hogy tudnak-e vál­tani Cziglerék, de nem így tör­tént, maradt, sőt nőtt is a hazai előny. A lefújás után pedig nagy örömtánc és ünneplés kezdődött a közönség vastapssal köszönte meg a szép ajándékot. A nem várt, de teljesen megérdemelt győzelemmel értékes skalpot szerzett a csapat, hiszen először nyert az atomvárosiak ellen. www.szon.hu SDort.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. Marso NYKK-Paks 88-79 (14-20, 23-30, 30-8, 21-21) Bujtosi csarnok, ezer néző, v.: Kőthay, Szilas._____________________________________ Marso NYKK: Puskás 6, Toya 22/3, Pavlovics 27/18, Jovanovics 20, Riley 10. Csere: Siska 3/3, Krivacsevics. Edző: Horváth Imre. ______________________________ Paks: Mészáros 12/6, Davis 18/6, Smith 22/6, Ridl 13, Czigler 12. Csere: Csesz­lai, Érsek 2, Csaplár-Nagy A., Kiss Zs. Edző: Zsoldos András.______________________ Kipontozódott: Riley (35. perc), Mészáros (39.____________________________________ Az eredmény alakulása, 4. perc.: 4-8, 9.: 14-20, 13.: 19-28, 19.: 36-36, 23.: 43-45, 16.: 62:54, 33.: 73-62, 36.: 85-69. _____________________________________ Mesterszemmel Horváth Imre: - Azt hiszem végre eljutottunk a csapatjáték szintjére. Nagyon lelke­sen végig koncentráltan játszottunk. Gratulálok a csapatnak. ______________________ Zsoldos András: - Gratulálok a Nyíregyházának. AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA Trabelsi örömfohásza (Fotó: epa) Tunézia először végzett az élen Radesz (MTI)- A házigazda Tunézia 2-1-re legyőzte Marokkót a labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája döntőjében, s ezzel először hódította el a trófeát. Tunézia szövetségi kapitánya, Roger Lemerre négy év alatt másodszor lett kontinensgyőztes, 2000-ben a franciák élén az EB után ünne­pelhetett. Marokkó hiába gyakorolt nagy nyomást ellenfelére, a pontatlan passzok, illetve a tunéziaiak lelkes játéka rendre megakadályozta az egyenlítő gól elérését. A torna legjobbjának a nigériai Jay-Jay Okochát választották. Jegyzőkönyv Afrikai Namzatok Kupája, döntő: Tunárla-Marokkó ______2-1 (1-1)_____________ Radesz, 55 ezer néző, v.: Falla Ndoye (szenegáli).' ___________________________________ j Tunézia: Bumnidzsel - Hagui, Dzsaidi, Trabelszi, Clayton - Nafti (Mnari, a szünetben), Benasúr (Godban, 57.), Buazizi, Csedli - Dzsaziri (Made­bi, 71.), dós Santos..___________________________ Marokkó: Fuhami - Rumani (Zairi, 74.), Uaddu, el-Karkuri, Najbet Regragui, Kisszi, Szafri (Jacubi, 64.), J. Hadzsi (Baha, 87.) - Sammak, Moktari. Gól: dós Santos (16.), Dzsaziri (52.), illetve Mok­tari (38.) Nyíregyházi övön az értékes, paksi skalp Bravúros győzelem Cziglerék ellen, nehezen indult, de aztán robogott a hazai csapat (Fotó: EPA) Szállodában halt meg a bringás Pantanit gyászolják, erőszaknak nincs nyoma Jovanovics céloz Liv Grete Poirée négy aranyat futott és lőtt Az oberdorfi sílövő-világbajnokság legnagyobb, norvég sztárja Rimini (MTI) - Váratlanul elhunyt szombat este Marco Pantani olasz kerékpáros, aki 1998-ban egyszerre megnyerte a világ két leghíresebb kör­versenyét, a Tour de France-t és a Giro d’Italiát. A 34 éves Pantanit Riminiben, egy szállodai szobában találták holtan, halálának okát egyelőre nem közölték. Az első sajtóér­tesülések szerint erőszaknak nem volt nyoma a testén, bár szobája rendetlen volt. A helyi­ségben több doboz orvosságot, köztük nyugtátokat találtak, a holttest hiányos öltözékben a föl­dön feküdt. A hazája egyik leg­népszerűbb kerékpárosának szá­mító Pantanit évek óta dopping­vádak és eltiltások sújtották, ta­valy már visszavonulását is fon­Toya az ellenfél fölé nó'tt Oberdorf (MTI) - Kétségkívül a norvég Liv Grete Poirée lett a németországi Oberhofban zajló sílövő-világbajnokság legna­gyobb sztárja. Ugyanis szombaton a nők 12,5 km-es tömegrajtos versenyét is megnyerte, s ezzél negyedik aranyérmét szerezte meg. Teljesítményének értékét to­vább növeli, hogy két lőhibát is vétett, de fantasztikus futásának köszönhetően riválisai meg sem tudták szorítani. Igaz ehhez az is hozzájárult, hogy az ezüstérmes német Katrin Apel, valamint a harma­dik francia Sandrine Bailly szintén többször pontatlanul célzott, ám ők nem voltak képe­sek fantasztikus futásra. Boldog Poirée tolgatta. Nevéhez összesen 36 je­lentős győzelem kötődik, legsike­resebb éve 1998 volt, amikor mindkét körversenyt megnyerte. 1965 óta ő volt az első olasz, aki Tour de France-t tudott nyerni. (Fotók: Racskő Tibor) A csúcson (Fotó: EPA) Uj Suzuki ABS és dupla légzsák nélkül? Ha talál ilyet, az alapárnál 100 ezer Ft-tal olcsóbban elviheti. www.suzuki.hu www.piötönQutoho^tJu Egészen lent a Bora ára! Rendkívül kedvezd áron vásárolhatja meg a Volkswagen Bora Family, és Pacific változatát! • Bora Family 3 599 000 forinttól korlátozott darabszámban rendelhető. Főbb szériafelsz.ereltsége: •) légzsák. ABS, szervokormány, Beta rádió 4 hangszóróval. • Bora Pacific 4580 000 forinttól többek között elektronikus klímával, fedélzeti computerrel. l6"-»8 könnyűfém keréktárcsákkal, 205/55-Ös gumi­abroncsokkal, riasztóberendezéssel, 3 kiiltós bőr sportkormánnyal, metál vagy gyöngyház fényezéssel. s kqqnnh orinttól Platán Autóház #fí!Ö Nyíregyháza, Debreceni út 1Ő7. Tel: 42/50Í-7ŐÖ 471XJ Mátészalka, jármi u. 6?, Tel: 44/500-700 HÍREK i 0 Sallói István lett az Új­pest FC labdarúgócsapa­tának ügyvezető igazgató­ja. A korábbi válogatott já­tékos a január 30-án le­mondott Gyulay Zsolt utó­da lett. Az NB l-ben listavezető Balaton FC klubigazgatói posztját hagyta ott az Újpest kedvéért. 0 Menesztették Mihaleczet. A ZTE FC Rt. igazgatótanácsa megvonta a bizalmat a Mihalecz István vezetőedző által irányí- tott szakmai stábtól. A trénerrel együtt tá­vozik a két segítő, Péter Zoltán pályaedző és Balázs Zsolt kapusedző is. 0 Növényi birkózott. A 47 éves Növényi Norbert bejutott a Ganz Kupa kötöttfogá­sú birkózó válogatóverseny 120 kg-os döntőjébe, ahol csak hosszabbításban maradt alul Branda Gyulával szemben. Az 1980-as moszkvai olimpia 90 kg-os baj­noka legutóbb 12 éve versenyzett. 0 Rendőri segítség. Német különleges egységek is közreműködnek a nyári lab­darúgó Európa-bajnokság biztonságos le­bonyolításában. A Portugáliába utazó szurkolócsoportokat a futballhuliganiz- must ismerő rendőrök kísérik majd, akik időben figyelmeztetik ottani kollégáikat. A tények Síülatatt: 1970. január 13., Cesena (Olaszország) _______________________________ Maga »»ág/testsúly: 1,71 m/61 kg __________________________________________ Profi karrierjének Kaidat«: 1992. augusztus 5. _____________________________ Caapatal Carrera {1992-96) Mercatone Unó (1997-tól) _________________________ Pályafutása: Tour de France: öszszetett 1. helyezett: 1998 ö. 3. helyezett: 1994, 1997 8 szakaszgyőzelem (1995: 2, 1997: 2, 1998: 2, 2000: 2). Giro d’ltalia: ö. 1. helyezett: 1998 ö. 2. helyezett: 1994 8 szgy. (1994: 2, 1998: 2, 1999: 4). Világbajnokság: Kolumbia, 1995., mezőnyverseny 3. hely Bilincsben vitték el Fraizert Philadelphia (MTI) - Philadelphiában családon belüli erőszak miatt letartóztat­ták Joe Fraziert, a profi ökölvívás ameri­kai legendáját. A 60 éves egykori világ­bajnokot bilincsben vezették el otthonából, de a rendőrség egyelőre nem közölte az őrizetbe vétel pontos okát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom