Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-13 / 37. szám
2004. február 13., péntek KÉtetwMtyjfaioniág MEGYEI TÜKÖR /5 0 Borverseny. A Napkori Hagyományőrző Borversenyt idén február 13-án 17 órától rendezik meg a helyi művelődési házban. A zsűri elnöke: Béleczki Mihály, a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend Nagymestere. 0 Nemezelők. A nemezelés szerepel a nagykállói II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ játszóházának programjában február 13-án 14 órától. E napon ér véget a Fiatalok napja programsorozat is. 0 Megyei bemutatkozás. A Jobbik Magyarországért Mozgalom bemutatkozó előadást tart Nyíregyházán a mozgalom országos vezetőinek részvételével. A program február 16-án 17 órakor kezdődik a Rolling Rock Café különtermében. EUszakértők a kamarában Nyíregyháza (KM) - Közel száz résztvevővel zajlott tegnap a Pricewaterhouse- Coopers (PWC) EU szakértőinek előadás- sorozata a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A két szervezet közös rendezvényén a fő téma az európai uniós csatlakozással összefüggő gazdasági jogszabályok változásának bemutatása volt. Torma József a kamara alelnöke megnyitójában hangsúlyozta, hogy a csatlakozás közeledtével elengedhetetlen, hogy a felelősen gondolkodó vállalkozások górcső alá vegyék az aktuális témákat. Trenczel Zsolt a PWC szakértője szerint a csatlakozásig hátra lévő 78 nap a cégek felkészülésében új kihívást, ismeretszerzésében számos nehéz feladatot jelent. A felkészítés segítése jegyében szervezte a cég a tájékoztatót, hiszen nincs olyan uniós tagállam, ahol a világ legnagyobbjai között számon tartott könyvvizsgáló cég ne lenne jelen, és ne ismerné az aktuális gazdasági szabályozásokat. Ennek ellenére a vállalatok életében elsősorban a nehézségek és akadályok jelentkeznek majd 2004. május elseje után, tette hozzá a PWC menedzsere. Feltérképezni a változásokat A kamarai rendezvény célja volt a gazdasági élet előre látható változásainak fel- térképezése. Bár a változások egy része már megtörtént ez év első napjaiban, ám a közeljövőben továbbiakkal kell szembenéznie a cégeknek, erősítették meg a nyíregyházi EU Roadshow előadói. Az előadás-sorozaton terítékre kerültek az árumozgásokkal összefüggő legfontosabb vám- és áfaváltozások, az adózás egyéb területeit érintő módosítások, valamint a környezetvédelmi és a fogyasztóvédelmi területeket érintő szabályok új előírásai. Trenczel Zsolt Jön az adóbevallások napja A lapunk első oldalán taglalt adóbevallások, így az szja-é is letölthetők az APEH internetes honlapjáról (www.apeh.hu), hívta fel az adózók Figyelmét az APEH megyei igazgatóságának osztályvezetője, mintegy ajánlva is a kitöltésnek ezt az egyszerűbb, hibára is figyelmeztető módját. Mogyorósiné dr. Gábor Hajnalka hangsúlyozta, hogy akik nem kaptak szja-beval- lási csomagot, azok Nyíregyházán a megyei igazgatóság székházában, s a Vörösmarty tér 7. szám alatti ügyfélszolgálatán, illetve a vidéki kirendeltségein ingyenesen beszerezhetik. Az adóhatóság február 16- án a Nyíregyháza Szabadság téri épületében és a vidéki kirendeltségein 18 óráig tart ügyfélfogadást a bevallások átvételére. Utóbbiak természetesen most is feladhatók postai úton. Erre hétfőn éjfélig van elvileg (a nyíregyházi Korányi úti Posta- mesterség révén már gyakorlatilag is a szerk.) mód megyénkben, a Magyar Posta hivatalai ezúttal is este 7-ig lesznek nyitva. Fontos tudni, hogy az adófizetési kötelezettségnek az adóbevallás benyújtásával egyidejűleg kell eleget tenni, hívta fel végezetül a figyelmet a megyei adóhatóság osztályvezetője. I www.szon.hu KWPH httD://www.szon.hu Bővebben a témáról. Európai bizonyítvány számítástechnikából Felavatták Nyíregyházán a Rutinsoft Kft. Informatikai Információs Központját Az avatást követően a vendégek megtekintették a számítógépes szak- tantermet; középen Csabai Lászlóné és Maleczkl Péter (Fotó: Sipeki Péter) Nyíregyháza (KM - S. B.) - Informatikai Információs Központot avattak tegnap Nyíregyházán. A Rutinsoft Számítástechnikai Kft. új épületében kaptak helyet az oktatási termek, a szaküzlet és a szerviz, valamint más előadótermek, és a cég irodái. A háromszintes új épület alapterülete 454 négyzetméter, amely az eszközökkel együtt 75 millió forintba került. Ennek harmadát kormányzati és Phare-pályáza- ton nyerték. Családi vállalkozásban A csütörtök délelőtti avatáson Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere vágta át a nemzeti színű szalagot. Beszédében hangsúlyozta: mindig örömmel tölti el az a tény, amikor a városban családi vállalkozás nyílik, vagy bővítik a tevékenységüket. Most ez utóbbi történt, s különösen fontos téren. A Rutinsoft tevékenységei közé tartozik többek között az akkreditált felnőttképzés - mondta Maleczki Péter cégtulajdonos. OKJ-s tanfolyamokat, vizsgákat tartanak, s egyben az Európai Számítógép-kezelői Jogosítvány, az ECDL vizsgaközpontjaként is üzemelnek. Az eltelt több mint egy évtized során 1800 hallgatót képeztek. Új szaktantermek A most felavatott információs központban két, jól felszerelt számítógépes szaktantermet alakítottak ki. A felnőttképzés mellett nagy hangsúlyt fektetnek a szofver- és internetes fejlesztésekre, a számítógépes hálózatok tervezésére, kiépítésére, s nem utolsósorban a számítástechnikai alkatrészek kereskedelmére. Szép, de nehéz év lesz 2004 A nyertes pályázatokat nem mondják vissza Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - A városi szervezet által megfogalmazott fő célokat - pl. az intézményhálózat zavartalan működése, fizető és hitelképesség megőrzése - tartalmazza a szerdán elfogadott nyíregyházi költségvetés. így kezdte a csütörtöki sajtó- tájékoztatót Végh Béla, az MSZP városi elnöke. Hozzátette: soha ilyen mértékű fejlődés előtt nem állt a város, a terv végrehajtása szervezett munkát, körültekintést igényel. Nagy László frakcióvezető úgy folytatta: nehéz és szép év lesz 2004, amely igen fegyelmezett gazdálkodást kíván. Négy érdekegyeztető fórumon ismertették a tervezetet, az intézményvezetőkkel személyesen egyeztettek. Szomorú viszont, hogy az ellenzék részéről nem tapasztaltak érdeklődést a költségvetés iránt, a bizottsági üléseken sokszor kivonták magukat a vitából, vagy el se jöttek. Változatlanul fejlődik Tukacs István alpolgármester, MSZP megyei elnök kiemelte: Nyíregyháza dinamikus fejlődése nem áll meg, ezt ígérték és teljesítik - a nyertes pályázatokat nem mondják vissza. Igaz, a kedvezőtlen kamatváltozás, a tőketörlesztés több terhet ró az ön- kormányzatra, de a tervezett hitel nem több a tavalyitól. Ismertette a költségvetés lényeges elemeit, kitérve a már megkezdett és az idén induló beruházásokra, fejlesztésekre. A fideszesek féltik a várost Az ellenzék szerint a vezetés hazardíroz Nyíregyháza (KM - Cs. K.)- A költségvetés jóváhagyásával a város további eladósodására tette le voksát Nyíregyháza - ezzel a gondolattal kezdte a Fidesz-MPSZ csütörtöki sajtótájékoztatóját Márföldi István nyíregyházi frakcióvezető.- Csak egy lehetőség van, hogy a további eladósodást megakadályozzuk - mondta, - vizsgáljuk felül a korábbi döntéseket, keressük meg azokat a lehetőségeket, amelyeket el lehet halasztani. Nem nagy számban, de nyújtottunk be módosító indítványt, ám nem volt fogadókészség. Az ellenzéki képviselő szerint a város vezetése választási és egyéb ígéretek teljesítése miatt nem a racionális döntések mellé áll. Rizikót vállal, hazardíroz. A városnak 2003 óta likviditási problémái vannak, bizonyos számlákat több hónapos késéssel fizet ki. Vinnai Győző városi elnök egyenesen úgy fogalmazott: a városlakók életében ez a bizonytalanság, kiszámíthatatlanság éve lesz. Megrendült a szociális biztonság, a szegénység nőni fog.- Nem vagyunk az ellen, hogy Sóstó épüljön, a könyvtár bővüljön - tette hozzá Vinnai Győző de az utak romlásának, az áthúzódó, elmaradó fejlesztéseknek igen; összességében a visszalépések éve lesz 2004. A sikerpropagandát abba kellene már hagyni. KÉPVISELŐI VAGYONNYILATKOZATOK (4.) Lengyel János (Fidesz). Ingatlan: Túrricsén egy 1970-ben vásárolt 162 négyzetméteres lakóház, egy 108 négyzetméteres gazdasági épület, egy 331 négyzetméteres udvar tulajdonosa fele részben. 1996-ban több településen vásárolt 9589 négyzetméter szántót, 4844 négyzetméter gyümölcsöst, összesen 7500 négyzetméter gyepet és összesen 13000 négyzetméter erdőt. Jármű: - Tartozás: - Értékpapír: takarékbetétben 18,2 millió forint, készpénzben 5,4 millió forint. Jövedelem: egy túrricsei szövetkezet elnökeként havi bruttó 160 ezer forintot keres. Juttatás: - Egyéb: __________________ Mádi László (Fidesz). Ingatlan: Nyíregyházán egy 1995-ben vásárolt 129 négyzetméteres lakóház, egy 335 négyzetméteres telek tulajdonosa fele részben. Nyíregyházán egy 1999-ben vásárolt, 204 négyzetméteres telek tulajdonosa fele részben. Budapesten is vásárolt egy 49 négyzetméteres lakást 2002-ben, fele részben tulajdonosa. Jármű: - Tartozás: pénzintézetnek 4,6 millió forint. Értékpapír: Matáv-részvény 1000 darab, Mol-részvény 50 darab, Gardénia-részvény 200 darab, Démász-részvény 25 darab, jelzáloglevél összesen 189 darab. Jövedelem: főiskolai oktatóként összesen havi bruttó 160 ezer forintot keres, az Érdért igazgatósági tagjaként havi bruttó 105 ezer forintot, és publikációk honoráriumaként évi 200 ezer forintot keres. Juttatás: egy 665 ezer forint értékű lapto- pot kapott 2003-ban. Egyéb: -______________________________ Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz). Ingatlan: Balaton- berényben egy 1999-ben vásárolt 1878 négyzet- méteres mezőgazdasái terület tulajdonosa, Solymáron egy 792 négyzetméteres építési telket vásárolt, fele részben. Budapesten bérel 2001-től egy 64 négyzetméteres lakást. Jármű: egy egyéves, VW Passat 1.9. Tartozás: pénzintézetnek egymillió forint. Értékpapír: 17 darab 1000 forintos névértékű bérlet, betétszámlán 100 ezer forint, életbiztosítás 2,5 millió forint, készpénz 3 millió forint. Jövedelem: ügyvédként évi bruttó 1,5 millió forintot, a megyei önkormányzat képviselőjeként havi bruttó 120 ezer forintot keres. Juttatás: egy 665 ezer forint értékű laptopot kapott 2003-ban. Egyéb: 15 darabos festménygyűjteménye, 700 darabos magánkönyvtára van, számítógépek 1,9 millió forint, szórakoztatóelektronikai cikkek 1,8 millió forint értékben. ________ Pontosítás. Mások mellett dr. Karakó László országgyűlési képviselő vagyonbevallását is közre adtuk lapunkban. Az érintett pontosítást kért: a BMW kocsit valóban egy éve vette, de az autó 6 éves, a 96-os Yahama csak segédmotor, és megyei közgyűlési tagként a jövedelme bruttó 145 ezer forint. Nemcsak egy párt létezik a jobboldalon A Demokrata Fórum Nyíregyháza (KM) - A Magyar Demokrata Fórum Országos Választmánya felhívást tett közzé abból az alkalomból, hogy Magyarország 2004. májusától teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak. Várkonyi István, a választmány tagja, az MDF megyei elnöke a felhívás fontosságát indokolva kifejtette: nagy kérdés a magyar demokrácia fejlődése szempontjából, hogy milyen Magyarország csatlakozik a fejlett európai országok közösségéhez. A rendszerváltáskor megfogalmazott többpártrendszerű demokráciaként, vagy 13 évvel a bolse- vizmus megszűnése után egy kvázi egypártrendszerű országként csatlakozunk az EU-hoz. Felszámolt lehetőségek A baloldalon az MSZP felszámolta a választás lehetőségét. Ennek a szomorú helyzetnek a kialakulásához sajnos figyelmeta többpárti Várkonyi István lenségünkkel és politikai tapasztalatlanságunkkal a jobboldali rendszerváltó pártok is hozzájárultak. Az ország közönségének jelentős része riadtan tapasztalja, hogy a demokrácia szempontjából rendkívül káros baloldali állapot mintájára a jobboldalon is megkezdődött a többpártrendszer felszámolása. Kinek, vagy kiknek fűződik érdeke a rendszerváltó KDNP önállóságának megszűnéséhez? Kinek, vagy kiknek fűződik érdeke a mező- gazdaságból élő falusi lakosságot képviselő FKgP felmorzsolódásá. támogatására szólít hoz? Kinek vagy kiknek fűződik érdeke ahhoz, hogy azt a hamis illúziót keltse, hogy a magyarok csak egy (!) jobboldali pártra hajlandóak szavazni, és ezzel súlyosan veszélyeztessék a Medgyessy -kormány leváltásának esélyét? Ne legyen csalhatatlan A Magyar Demokrata Fórum elkötelezett az Antall József által megfogalmazott többpárti demokrácia mellett, mert valljuk, hogy a nemzetet csak olyan hatalom tudja hatékonyan szolgálni, amely képes a legszélesebb nemzeti értékeket képviselő erőket integrálni munkája során, s amely hatalom soha nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy csalhatatlannak hihesse magát, ezt pedig csak a valódi többpártrendszerű demokráciák képesek biztosítani. Ezért kéri az MDF minden nemzeti elkötelezettségű honfitársunkat, hogy szavazatával és munkájával támogassa a Magyar Demokrata Fórum sikeres választási szereplését! Vetélkedő, humorest Újfehértó (KM) - Délután vetélkedő, kora este pedig humorest vár mindazokra, akik Űjfehértón részt vesznek a Fiatalok napjai programsorozat utolsó rendezvényein. Az Újfehértó Városi Könyvtár és Művelődési Központ az idén háromnaposra szervezte a programot, amelynek a befejező napja, február 13. is kínál kellemes kikapcsolódást. Minden, amit a természet kínál... címmel 13 órától a művelődési központ előcsarnokában bemutató és vásár lesz. Nyitnikék címmel szellemi és ügyességi vetélkedőt rendeznek 14 órától. A Va- lentin-napi üdvözleteket 17 órakor „kézbesítik” a színházteremben, majd a különböző versenyek (vers- és prózamondó verseny, versíró pályázat, képzőművészeti pályázat, vetélkedő, sport) eredményét hirdetik ki.