Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-09 / 33. szám

2004. február 9., hétfő ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Versenyeznek. A Kazinczy-irodami ve­télkedőre készülnek mostanában a nyír­ségi diákok. A területi döntőt február vé­gén a nyírbogdányi iskolában rendezik. 0 Pályázatok. A nyírturai önkormányzat idén számos hazai és uniós pályázatot ad be. Egy sikeres pályázat pénzének felhasználásával az általános iskolára magas tetőt építenének. 0 Tehetséggondozás. Iskolák és civil szervezetek képviselői február 6-án a baktatórántházi Vay Ádám Gimnázium­ban az Arany János tehetséggondozó program idei feladatairól tanácskoztak. Gépbemutató a szakembereknek Nyíregyháza (KM) - Költségtakarékos, korszerű, német gyártmányú géppel kátyúztak sikeresen Nyíregyházán. Ta­vasszal a nyírségi településeken is bevet­hetik ezt a sokat tudó masinát. A nyíregyházi székhelyű Nyírstabil Kft. vásárolta a német gépet, amelyre nagy szükség lesz az útrehabilitáció jegyében. Kora tavasszal, valószínű március elején Nyíregyházán a szakemberek gépbemuta­tót tartanak, a bemutatóra az építő szak­emberek mellett polgármestereket is meg­hívnak. A tél ugyanis az önkormányzati kezelésben lévő utakban is kárt tett. Elkerülő útszakasz épül Nyírtura (N. L.) - Szabolcsi országgyű­lési képviselők sikerrel lobbyztak a Gaz­dasági és Közlekedési Minisztériumban a Nyírturát elkerülő útszakasz megépítésé­nek érdekében. A település önkormányzata az elmúlt na­pokban a következő levelet kapta: „A 4. sz. főút megyét érintő fejlesztési munkák nagy része az 1970-es évek végén és a 80-as évek elején valósult meg. Elmaradt a Nyíregyhá­za-Ajak közötti szakasz korszerűsítése. E szakasznak rossz a vonalvezetése (kis suga­rú ívek), a záhonyi határátkelőhely és a tér­ségben végrehajtott fejlesztések miatt a for­galom megnövekedett, ez szükségessé teszi az elkerülő szakaszok, a Nyírturát elkerülő szakasz megépítését is. Ez az útszakasz 16,5 km hoszú és a 4. sz. főút Nyíregyháza kele­ti elkerülése részeként valósul meg, össz­hangban az M3-as gyorsforgalmi út megépí­tésével. A beruházás összköltsége 16,3 mil­liárd forint. Júniusban kezdik Az engedélyezési terv már korábban el­készült, az építési engedély is rendelkezés­re áll. A munkaterület átadása 2004 júniu­sától szakaszosan történik. A műszaki átadás-átvétel 2006 márciusában várha­tóan befejeződik. Az elkerülő út hozzájárul majd a Nyírség további fejlődéséhez. Téli örömök. A nyírbogdányi kézilab­dapályán a szülők önkormányzati segít­séggel korcsolyapályát hoztak létre. A nagyközség gyermekei szabadidejükben örömmel korcsolyáztak a jégen. (Fotó: Nábrádi Lajos) Fecskeház és éj lakótelep épül Nyírturán A községhez tartozó Libabokorban is egyre-másra épülnek a szebbnél szebb lakások Nyírtura (N. L.) - Nyírturá­nak vonzereje van, Nyíregy­házáról sokan költöztek és költöznek ide. Javulnak a közlekedés feltéte­lei, növekszik a szolgáltatások színvonala, így még vonzóbb lesz a település. Sokáig 1600 volt az itt lakók létszáma, most 1800 állam­polgárnak van bejelentett lakása Nyírturán. A megyeszékhely kö­zelsége miatt nincsenek súlyos foglalkoztatási gondok, de azért munkahelyteremtés is szerepel az n ................. Mielőbb egy műanyagfeldolgo zó kisüzemet aka runk létrehozni. Bagoly Zoltán ......................................w önkormányzat tervei közt. Min­den kis munkahely népességmeg­tartó erő lehet. Sok jegyzőjelölt A település polgármestere, Ba­goly Zoltán örömmel újságolta: számos jogász, pedagógus és más értelmiségi is itt épített lakást az Újtelepen. A csend, a jó környezet és talán a szilárd közbiztonság csábítja ide a városi embereket. A községhez tartozó Libabokorban is egyre-másra épülnek a szebbnél szebb lakások. Friss és jó hír, hogy megvan a pénz a Nyírturát elkerülő útszakasz építéséhez. Pillanatkép Nyírtura központjában (Fotók: a szerző) A polgármesterrel természete­sen nem csak az építkezésekről és a létszámnövekedésről beszélget­tünk. Elmondta, hogy ő is tagja volt annak a megyei delegációnak, amely a közelmúltban Portugáliá­ban tanulmányozta az uniós sza­bályokat, szokásokat. Február 12- én a nyírturai önkormányzat kép- viselő-testülete ülést tart, ezen a fórumon elmondja, közkinccsé te­szi uniós tapasztalatait. Bagoly Zoltán alelnöke az Első Nyírségi Fejlesztési Társaságnak. Nyíregy­házán kívül még 17 település tar­tozik a társasághoz. A közeljövő­ben a 18 település vezetőinek is beszámol portugáliai tapasztala­tairól. Az említett testületi ülé­sen február 12-én a beszámolón kí­vül természetesen több fontos na­pirend is lesz. A képviselők meg­vitatják az idei költségvetést. El­mondhatják majd, hogy elfogadha­tóan zárták a múlt évet, kifizetet­len számla nem volt, elég jó ala­pokról indulnak az idén. A tes­tületi ülésen jegyzőválasztás is lesz. A régi jegyző Nyíregyházán vállalt munkát, a jegyzői állásra meghirdetett pályázatra tizen­egyen jelentkeztek. A jelentkezők nagy létszáma is bizonyítja Nyír­tura vonzerejét. Március 12-én hagyományos falugyűlés lesz Nyírturán ünnepi megemlékezés­sel és tombolasorsolással egybe­kötve. A nagy nyilvánosság előtt a polgármester elmondhatja, hogy tavaly felújították az óvodát, az új lakótelepen két buszöblöt építet­tek. Most január végén a telepü­lésen kátyúztak, helyrehozták a tél okozta károkat. Három szociá­lis bérlakás építését kezdik el ta­vasszal, kettő fiataloknak fecske­ház lesz, egy lakást szakembernek tartanak fenn. További tervek Informatikai kábelháló­zat és a Nyírpazonyig érő kerékpárút megépítése is szerepel az idei tervek közt. Mindennek a feltétele pá­lyázati pénzek elnyerése. A felvételen (jobbról) Vass Emese Ágota a számítógép előtt (Fotó: a szerző) Családsegítés Nyírbogdányban Nyírbogdány (N. L.) - Új in­tézménnyel gyarapodott január legvégén Nyírbogdány. A szak­emberek ekkor vették birtokuk­ba azt az átalakított épületet, amelyben a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat kapott helyet. A megbízott intézményvezető Vass Emese Ágota elmondta: a nagyközség egész lakosságát érinti az intézmény munkája. A széles körű családsegítés kortól független, kicsiket, időseket egyaránt segítenek a rászoruló családokban. A házigondozás többnyire az idős embereket érinti. A házi segítségnyújtás ke­retében többek közt hozzájárul­nak több idős ember étkeztetésé­hez. A gyermekjóléti szolgálat szakszerű, humánus tevékenysé­ge a gyermekeken át a szülőket is érinti. A január végi birtokbavétel egy kicsit munkahelyteremtéssel is járt. A nagyközségben koráb­ban négyen végezték a felsorolt tevékenységeket, februártól öten dolgoznak az intézményben. Közalapítvány a romákért A képzést a munkaügyi központ finanszírozza Nyíregyháza (KM) - A hét nyírségi önkormányzat által alapított Keleti Ébre­dés Közalapítvány közre­működésével megyénkben nem rég megkezdték a ro­ma közösségfejlesztő asszisztensek képzését. A képzést és a vele kapcso­latos programot a megyei munkaügyi központ finanszí­rozza. Lőkös Sándor, a Nyírdinami­ka Kft. ügyvezető igazgatója, a Keleti Ébredés Közalapítvány kuratóriumának elnöke decem­berben Nyíregyházán a megyei munkaügyi központ igazgatójá­nak, valamint megyénk 30 pol­gármesterének és 26 cigány ki­sebbségi önkrmányzati elnöké­nek jelenlétében bejelentette: a megyei munkaügyi központ ál­tal meghirdetett, a kft. és a köz- alapítvány által elnyert Roma közösségfejlesztő asszisztens cí­mű pályázat végrehajtása meg­kezdődött. Ez a program három évig tart és 30 településen sok családot érint kedvezően. A program több oldalú segítséggel hozzájárulhat a romák felzár­kóztatásához. Többek közt cél, hogy minél több roma gyermek tanuljon, majd tovább tan- buljon, a szülők átképzését is segítik majd. Alapítók névsora Kevesen tudják, hogy az em­lített közalapítványt Tiszavas- vári, Nagyhalász, Nagykálló, Baktalórántháza, Tiszadob, Gávavencsellő és Tiszaeszlár önkormányzata alapította. A három évig tartó program pe­dig többek közt Nyíregyháza, Rakamaz, Búj, Kemecse, Tisza- rád, Baktalórántháza és Gáva­vencsellő önkormányzatát, il­letve roma lakosságát érinti. Falugyűlés Gávavencsellön Gávavencsellő (KM) - Falu­gyűlést rendez a gávavencsellői önkormányzat február 9-én 18 órától a Rakovszky Sámule Álta­lános Iskolában. A rendezvényen a képviselő-testület 2003. évi munkájáról és az idei tervekről lesz szó. Vidám napok szórakoztatnak februárban Voltak „lógós” alkalmi hálóvendégek is, akik elaludtak a padlón is Nagykálló (Szabó Csaba) - A mai rohanó világunkban a fe­szült életmód, a testmozgás hiánya, a rossz étkezési szo­kások a testi bajok okzói. Elődeink nem véletlenül iktat­tak be életvitelükbe időnként böj­töket. E napok-hetek alatt a szer­vezet megtisztult, a felgyülemlett káros anyagok kiürültek a szer­vezetből.- Nevezték ezeket például hús­hagyó, soknahagyó, böjtfogadó, fogöblítő szerdának - mondja Sza­bó Bálint. - Persze, ezután minden­ki megkívánta az étkeket, ez volt a torkos, tobzódó, kövér csütörtök. Ilyenkor februárban a hamvazó­szerdáig tartott a vidámság, a bo­hóckodás, a tánc, ami ledolgozta az elfogyasztott étkeket. Nálunk ez az­zal kezdődött, hogy kiástuk a szé­natároló döngölt fóldű sarkába rej­tett palack bort. Káposzta a hordóban- Jártak egymáshoz a rokonok, komák, szomszédok, jóbarátok. Voltak úgymond „lógós” alkalmi hálóvendégek is, akik alkalmasint elaludtak a padlón egy pokrócon is. Asztalra került a disznóhaszna, töltött liba savanyú káposztával, amit mi hordóban rétegeztünk tor­mával, majd babérlevéllel, sóvak, borssal fűszereztük, jól megtapos­tuk, hogy levet engedjen, s érlel­tük. Rengeteg benne a vitamin, amelyre nagy szükség van télen.- A káposztalé jó féreghajtó, de egy pohár bor jobban esik, ami mértékkel használhat is a testes ételekre. Ezek a napok, hetek egyensúlyban voltak, hiszen az evést-ivást a mozgással, a tánccal, tréfás versenyekkel (tuskóhúzás, szánvontatás, legényavatás) ledol­goztuk. Jöhettek a névnapok: Ba­lázs, Dorottya, Bálint, Julianna, Zsuzsanna, Mátyás. Tüdőszűrések megyeszerte Nyíregyháza (KM) - Ezen a héten Demecserben minden nap van tüdőszűrés a művelődési házban. Nyír­teleken szintén a hét min­den napján mehetnek szű­résre az állampolgárok az ifjúsági házba. Ramocsahá- zán február 10-én kezdődik a szűrés a közösségi ház­ban, s tart még február 11- én és 12-én. Valamennyi településen a szűrések 8 órától 12 óráig tartanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom